Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-25 / 225. szám

8 • MEGYEI TÜKÖR« SZOMBAT, 2004. SZEPTEMBER 25. Édesanyja súlyos betegsége mi­att két hónappal korábban se­gítették világra Marcit. Akkor niég nem fejlődött ki teljesen a kisfiú tüdeje, ezért az újszen­tiváni család sokáig csak re­ménykedhetett abban, hogy életben marad. Marci ma 8 éves, egészséges gyerek, és paleonto­lógusnak készül. A gyermekszületés a legtöbb csa­lád életében a legszebb napok egyi­ke. Azonban Antolik András éppen erre az időszakra gondol vissza leg­nehezebben. Akkor úgy tűnt ugyanis, talán egyszerre veszíti el szerelmét és újszülött gyermekét. Az édesanyáról, Vas Szilviáról a terhesség közepén kiderült: súlyos beteg nem tudja kihordani mag­zatát. Nyirokcsomójában fedeztek fel rosszindulatú daganatot, amelynek kezelése nem tűrt ha­lasztást. Két hónappal később or­vosai úgy döntöttek, megszakítják terhességét. A kisfiú, akit szíve alatt hordott, ekkor mindössze 32 hetes volt. A 8 héttel hamarabb vi­lágra segített csöppségnek még a tüdeje sem volt teljesen kifejlődve. Marcit azonnal a Szegedi Tudo­mányegyetem gyermekklinikájá­nak koraszülött intenzív osztá­lyára szállították. Akkoriban, hét évvel ezelőtt mindössze egyetlen olyan lélegeztető gép volt az osz­tályon, amely a fejletlen tüdejű babák gyógyulását segíti, és azt éppen egy pár órával korábban született csecsemőnek adták. A kisfiút két hónapon keresz­tül kezelték az újszülött intenzí­Generációkon át DÉI MAGYARORSZÁG ni Lvn te AZSIAI CSILLAG ÜZLETHÁZ Szeged, Jókai u. 1., a Nagyáruház emeletén SZEBAU 2001 KFT. Szeged. Demeter F. u. 6. (Maroslöi-virosrész) Telefon: 62/540-756 Fax: 62/542-286 •NET I N T • ft N C T Internorm JOSCH, SIEMENS szaküzlet és szervíz SOL1DOK KFT. Szeged, Merev u. 10. Tel.: 62/424-741 Beépíthető készülékek ORIASi választéka! Komplett berendezések vásárlása esetén rendkívüli kedvezmények! Lakóépületek megvalósítása a tervezéstől a kulcsátadásig Épülő beruházások: • Damjanich u. 9/a, társasházi lakások leköthetők • Kácsa u. 11., sorházi lakás leköthető Tervezett beruházások: • Csongrádi sgt. 32., társasház • Szabad sajtó u. 32., sorház • Gőz u. 3., társasház MINTABOLT DEBRECENI U. 16/A TEL 498-848 TELEPHELY: ALGYŐI ÚT 42. TEL : 499-010 NYITVA TARTÁS: H.-P.: 8-16, SZ0.: 9-12-IG Folytatódik Csipkerózsika és Békakirály sikertörténete Új labor - alvó ugráló géneknek Van rá esély, hogy Szegeden is létesülhet egy új, alvó ugráló géneket kutató laboratórium, amelyet felfedezőjük, Izsvák Zsuzsanna Berlinből irányí­tana. A közelmúltban Stockholmban vehette át több mint egy millió eurós díját egy magyar biológus. Izsvák Zsuzsanna és férje, Ivics Zoltán 1991-ben a Szegedi Bioló­giai Központ (SZBK) Venetianer Pál által vezetett Biokémiai Inté­zetében kezdett dolgozni, majd mindketten Minnesotában kap­tak lehetőséget egy kutatói ötle­tük kibontakoztatására. Mára a genetika egyik legföl­kapottabb kutatási területe lett az ugráló gének vizsgálata. Ezek az úgynevezett transzpozonok a genetikai állomány instabil sza­kaszai: nemcsak ide-oda mo­zoghatnak, hanem át is ugor­hatnak egyik élőlényről a má­sikra. Sokáig csak alacsonyren­dű élőlényekben ismertek ilye­neket, Izsvák Zsuzsanna azon­ban feltételezte, hogy a gerince­sek génállományának inaktív szakaszai ilyen transzpozono­kat, az evolúció során működé­süket elfelejtett, alvó ugráló gé­neket rejtenek. Genetikai szenzációnak szá­mított, amikor a Szegedről el­származott kutatóknak amerikai munkájuk során sikerült „föl­éleszteni" alvó ugráló gént - hal­ban. A Csipkerózsikának keresz­telt gént szabadalmaztatták, akárcsak a következőt, a béka génállományából sikeresen fel­élesztett - Bckakirályt. A szaba­dalom nem véletlen. Időközben kiderült, hogy az ugráló génekkel igen biztonságos génterápiás esz­közt nyert a tudomány. Afféle génpostásként használhatók, bármilyen terápiás génszakasz átvihető velük egyik génállo­mányból a másikba. Az 1997 óta - ebben az évben publikálták a Csipkerózsikáról szóló eredményeiket - Berlin­ben dolgozó biológus házaspár sohasem szakította meg kapcso­latait a szegedi intézettel. - Izs­vák Zsuzsának ma is megvan az állása a Biokémiai Intézetben, fizetés nélküli szabadságon van - tájékoztatott Pósfai György. Az intézet jelenlegi igazgatója elmondta: folyamatosan tár­gyalnak a külföldön kutató há­zaspárral abból a célból, hogy Szegeden létrejöhessen egy új laboratórium. Ebben a gerince­sek - a halak, a békák mellett az emlősökkel is próbálkoznának ­alvó ugráló génjeivel kapcsola­tos kutatásokat végeznének Izs­vák Zsuzsa távirányításával: a házaspár - és hároméves iker fi­aik - ugyanis egyelőre nem kí­vánnak hazajönni. A szegedi in­tézet profiljába illik az új labor, hiszen maga Pósfai György is az ugráló géneket kutatja - baktéri­umokban. - Egy felfedezés számos új ötle­tet kelt, meg kell keresni, hol le­het folytatni a munkát - magya­rázza a professzor. - A díj össze­gét is újabb európai kutatócso­port létrehozására kell fordítani. Mivel Zsuzsa sohasem szakítot­ta meg szegedi kapcsolatait, pub­likációiban is mindig feltünteti az intézet nevét, van esély rá, hogy itthon is létrejöhet egy új labor, annál inkább, mert az SZBK is támogatja, az indulótő­ke a rendelkezésünkre áll. Jelen­leg keressük azt a fiatal szakem­bert, aki vezetné. S. E. ÉPÍTKEZIK? ITT AZ WI-KER, j« üffNÖwÚ* építőanyagok forgalmazója! KŐRÖS TÉGLA AKCIOH! OKTÓBER 31 -IGI vannak dolgok, amikhez egy életen át ragaszkodunk Minőségük, megbízhatóságuk, S szépségük, »agy akár kényelmük <= biztosttja állandóságukat, szerepüket mindennapjainkban. Az Internorm tökéletes ablakai is ilyenek. [ Szörft és Társa Kft. 6726 Szeged, Temesvári körút 13. Tel.: 62/550-501, Fáz: 62/550-502 \ www.lnternorm.hu www.leqjobbablak.hu HA MAR ÖUKHIK fWtD A KNT) VKAGOT, UPI KI A WPJ< AZ AMT, AZ AMTfNNA TAVKOZtitl HfSTVfHYTAéSASAG UJ. HZGCfTlfN INTFAHfT SZOtdAUATASA SAAMIkO* RtNDCtxufsamf Au INFOVONAl: 06 40 828 528 06 62 548 640 f-mjll: infoa«trtn«thu Web: www.enet.hu KÜLÖN KIJÁRAT A NETRE. OKTÓBER 2-TŐL Szombatonként 8.30-tól 14 óráig VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! konfekcióválaszték MEGERKEZETT jobb árakon közelebb Önhöz! AZ OSZi KOLLEKCIO Az édesanya úgy gondolja, fia gyógyulásának köszönheti saját életét is Koraszülöttből sportoló lett A nyolcéves és egészséges Marci szüleivel ven. A szülők arra vártak, hogy Marci tüdeje rendbe jöjjön, addig ugyanis esélye sem volt a korai születés túlélésére. Minden nap­juk ugyanúgy indult: telefonon érdeklődtek kisfiúk állapotáról, majd bementek a klinikára. - Már több mint egy hónapja fe­küdt Marci az intenzíven, amikor egy reggel azt mondtam András­nak: ma ne telefonáljunk, mert úgy érzem, Marci állapota jobbra fordult - mesélte Szilvia. - Azt mondtam, ha tévednék, akkor is hadd legyek ebben a hit­ben, amíg beérünk - tette hozzá. A klinikán már szaladt eléjük az osztályvezető, és boldogan újsá­golta: rendbe jött a tüdő, Marci önállóan lélegzik. Az édesanyát eközben elkezd­ték kezelni. Szilvia úgy fogalma­zott: fiának és a gyermekklinika orvosainak köszönheti életét, hi­szen ha Marcit nem gyógyítják meg, ő sem épül fel súlyos beteg­ségéből. így viszont, tíz hónappal az első kezelés után megkapta a negatív leletet, ma pedig már eszébe sem jut a súlyos kór, amely megtámadta szervezetét. Marci az első öt évben sok lég­úti betegséget összeszedett, és súlya is kisebb volt az átlagosnál. Mára azonban teljesen egészsé­ges nagyfiú lett belőle. Sporttago­zatos iskolába jár, úszik és teni­szezik. Már iskolás kora előtt megtanult olvasni, méghozzá le­xikonok és tudományos-isme­Fotó: Frank Yvette retterjesztő könyvek szószedete­in. Dinómániája már óvodás ko­rában kialakult, szülei tehát már meg sem lepődnek, amikor a „Mi leszel, ha nagy leszel?" sab­lonkérdésre fiuk teljes határo­zottsággal rávágja: paleontoló­gus. TÍMÁR KRISZTA HEG ÉS FOLT £ Marcit csak a mellkasán lévő né­hány heg és a fején egy kopasz folt emlékezteti életének első és egy­ben legnehezebb hónapjaira. Előb­biről a családon belül viccelődve csak úgy beszélnek, mint lövés­nyomokról. amelyeket édesanyja megvédésekor szerzett amikor testőrként elé ugrott. A foltról pe­dig. ahol a sok fekvés miatt kiko­pott a haj - ha kérdezik -, azt mondja: nem akar róla beszélni.

Next

/
Thumbnails
Contents