Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-20 / 220. szám
HÉTFŐ, 2004. SZEPTEMBER 20. • A DÉL SPORTJA« IV ÚJ ÁLLATFELVÁSÁRLÓ TELEP Ijj Vasárnap délelőtt az országos állat- és kirakodóvásár mellett felavatták az új állatfelvásárió telepüket is a mórahalmiak. Ezt a beruházást ugyancsak a Sapard támogatta hatmillió forinttal, amit az önkormányzat kiegészített a maga hatmilliójával. Az uniós normáknak megfelelően az állatok karámjai, rakodóhelyei fedettek, kiépítették az ivóvíz és szennyvízhálózatot. Az 55-ös főút mentén lévő telepen főleg sertéseket fogadnak. Egykoron jelentős volt a környéken a szarvasmarha tartása, de ez mára Igen visszaesett. A sertéságazat is veszélybe került, hiszen a Pick Rt. a tizedére csökkentette a disznók felvásárlását. A Barmos György téren felszámolt piac helyett mostantól már a Röszkei úton várja a huszonnégy elárusító hely, a két pavilon, valamint a két mozgó árus befogadására alkalmas terület a vásározókat. A Sapard hivatalától hatmillió forintot nyert a város a beruházáshoz, amihez az önkormányzat adott még hatmilliót. A Röszkei úti piacon mindennap lehet zöldséget, gyümölcsöt és egyéb élelmiszert vásárolni. Keddenként és csütörtökönként pedig zsibvásár jellegűen szinjte minden kapható lesz.. A két sógornő, Rózsa Istvánné Etelka néni és Kubicz Antalné Mariska néni kerékpárral hozta áruját az új piacra is. - Saját káposztát, paprikát és burgonyát kínálok, de látja, már szinte mind elfogyott - mutatott körbe derűsen Etelka néni. Sógornője hozzátette, hogy mindig ketten piacoznak, hiszen ha az egyikük egy kicsit beszélgetni akar, addig a másik vigyáz az árujára. Mariska néni egy kicsit sajnálja, hogy most már reggelente messzebb kell kerékpároznia a szőlővel, szilvával, almával, karalábéval, mivel mind a ketten a Barmos György tér szomszédságában laknak. KORMOS TAMÁS 212 millióba kerül a megújuló szürke ház A tetőtől a pincéig fölújítják a szegedi városházával szomszédos irodaházat. A munka december végéig tart. Harminc éve nem nyúltak hozzá a polgármesteri hivatal „szürke" épületéhez a Széchenyi téren. A tetőtől a pincéig terjedő felújítás a napokban ért látványos szakaszába, és az év végéig eltart. - Összesen 212 millió forintba kerül az épület rendbetétele - tájékoztatott BorgóiAlán. A városfejlesztési iroda csoportvezetője elmondta: a sok beázás miatt a tetőszerkezet megerősítésére, a cserepek cseréjére is szükség van. Megjavítják a födémet, a homlokzat málló vakolatát leverik, a hulló párkányzatot megerősítik. A homlokzatot teljesen föl kell újítani, az ablakokat ki kell cserélni. Az épület lábazatát vegyi szigeteléssel védik. Belül is változások várhatók, a vizesblokkok cseréje mellett akadálymentesítik az épületet, felvonót építenek be. Megszűnik a használhatatlan légópince, a befalazott ablakokat kibontják, szellőzést építenek be. A munkát a Baucont Rt. végzi, a cég közbeszerzési eljárás keretében nyerte el a megbízást. A befejezés határideje december 31. A hivatalban már tervezik az épület teljes belső felújítását, hiszen az irodák kisebb mértékű átalakítására is szükség lenne. M. B. I. Öngyilkos fiatalember MUNKATÁRSUNKTÓL Leugrott a szegedi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola melletti kémény tetejéről vasárnap hajnalban egy 25 éves német fiatalember. Az egyetemi hallgató valószínűleg öngyilkossági szándékkal mászta meg a közel 30 méter magas építményt, s vetette a mélybe magát, és az iskola udvarának betonjára zuhant. A vértócsát tegnap délutánig még nem tüntették el. A kapukat tegnap zárva találtuk, csengetésünkre nem jött elő senki az épületből. Nem tudtuk tehát megkérdezni: hogyan juthatott be észrevétlenül a fiatalember az intézmény területére. A kéményre egyébként viszonylag könnyen feljuthatott, ugyanis az építmény oldalán, egészen a tetejéig létraszerűen fémpántok találhatók. Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a szemlebizottság idegenkezűségre utaló nyomot nem talált. A rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja a német fiatalember halálának körülményeit. Vérfolt a tragédia helyén Fotó: Miskolczi Róbert Kiállítást szerveznek a „polgárpukkasztók" A nagyvárosokban a falfirkák mellett egyre gyakrabban tűnnek fel a táblákon, az épületeken a házilag készített matricák. Gyártóik Szegeden kiállítást szerveznek. Street art. így nevezik az utóbbi években terjedő új „utcai művészetet", a falakra ragasztott matVESZÉLYES! Egyértelműen negatívan ítélik meg a Szegedi Környezetgazdálkodási és Hulladékgazdálkodási Kht. munkatársai a matricák terjedését. Serege János igazgatóhelyettes elmondása szerint az összeragasztott táblákat nehéz megtisztítani. Felújításuk egyenként körülbelül három-ötezer forintba kerül, melyhez adódik még ezer-ezerötszáz forintnyi munkadíj. Gyakran nem mérik fel a matricák kiragasztói, hogy a közúti közlekedést veszélyeztetik. A jelenség megállítására a rendőrség és a közlekedési felügyelet segítségével próbálnak megoldást találni. A Szegedi Közlekedési Társaság ügyfélszolgálatán lapunk kérdésére azt válaszolták, hogy számukra nem a matricák, hanem a graffitik jelentik a problémát. ricát. Külföldön évek óta, Budapesten körülbelül négy éve, Szegeden egy éve terjed a műfaj. A többség bosszankodik az itt-ott felbukkanó képeken, az alkotók viszont azt állítják: nem céljuk a polgárpukkasztás. A matricagyártás egyik fiatal művelője, Gergő szerint éppen ellenkezőleg: viccesnek, figyelemkeltőnek szánják a képeket. - Az utcán sétáló ember vizuális inger gyanánt lépten-nyomon reklámokat lát. Szeretnénk valami mást is mutatni nekik - magyaráz Gergő. A képek témái leggyakrabban kitalált lények vagy hétköznapi tárgyak. Szövegük általában a képhez kacsolódó néhány szó. A matricázók nemcsak az utcán, de a kiállítótermekben is szeretnék megmutatni magukat. A szegedi Subart Egyesület pályázatot hirdet, melyre október 20-áig várják a jelentkezőket. Az egyesület munkatársa, Kovács Gergely elmondta, szeretnék megmutatni, hol tart a Street art. A legjobb beérkezett munkákat kiállítják és díjazzák. A kiállítás november 1 -jétől két hétig Szegeden, majd újabb két hétig Budapesten lesz látható. G.ZS. Kerékpárost gázoltak Egy súlyos és egy halálos baleset történt szombaton Csongrád megyében. Reggel negyed nyolckor egy 75 éves bordányi férfi Üllés felé tartott Suzukijával, amikor egy kanyarban szeretett volna megelőzni egy kerékpáros, de az autó jobb eleje elütötte a biciklist. A 46 éves, szintén bordányi kerékpáros férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Szombaton este hét óra körül Gyálarétről Hattyas felé autózott BMW-jével egy 29 éves sándorfalvi fiatalember. A vezető, aki egyedül ült a kocsiban, egy kanyarban eddig ismeretlen okból elvesztette uralmát a jármű fölött és egy út menti fának ütközött. A fiatalembert súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Sikeres volt az első szegedi hulladékbörze Aid hozott, cserélhetett Kinek egy kép, kinek egy lábbeli jelenti az árucserét Fotó: Schmidt Andrea Megunt tárgyaikat csereberélték egymást közt a szegediek szombaton a Szent István téren. Bizonyítást nyert: ami valakinek fölösleges, más számára értékes lehet. A börze Asotthalmon és Zákányszéken folytatódik. A szelektív hulladékgyűjtést és az újrahasznosítást népszerűsítette Szegeden szombaton a Környezetgazdálkodási és Hulladékhasznosítási Kht. Az akció keretében megunt, de még használható tárgyak - ruhaneműk, játékok, elektronikai cikkek - cseréltek gazdát. Csak az vihetett valamit, aki hozott is, a tárgyakért a szervezők pontokkal fizettek, ezzel lehetett vásárolni. A műszaki cikkek öt vagy több, a ruhaneműk két-három pontot értek. Minden tárgyat elfogadtak, nem akadt olyan, ami legalább egy pontot ne ért volna. A hétpontos asztalon monitor, centrifuga, madárkalitka várt csereberére. Mobiltelefonok, rádiók cseréltek gazdát. A bolhapiac mellett egy hulladékudvart is felállítottak a szervezők, így a valóban értéktelen tárgyaiktól is megszabadulhattak a látogatók. Hoztak ide vasdarabokat, babakocsit is. - Van valami érdekes? - kérdezi egy most érkező fiú. - Van! - kiált vissza ismerőse, és megemeli a kezében tartott frissen szerzett televíziót. - ló ötletnek tartom a börzét - mondja a gyermekjátékok közt válogató Aranka. Amerikában már régóta rendeznek garázsvásárokat, ideje volt itthon is bevezetni. A játékoknak az üzletben borsos az ára, itt az egyik unokámnak találtam CD-t, a másiknak egy kisbőröndöt, amit rendbe hozok, és így kedves ajándék lesz. - A dorozsmai vásárban szoktunk árulni árulja el Tímea, aki „gazdagon", mert 76 ponttal indul vásárolni. Még csak most érkeztek, kislánya máris egy sárga plüss csibét szorongat. Zárásig legalább ezren fordultak meg a vásárban - tudtuk meg Takách Zsuzsannától, a Noguchi Communications munkatársától, a program szervezőjétől. Az utolsó fél órában megnyitották a kapukat azok előtt is, akik nem hoztak, csak vinni akartak, ók pontok nélkül is vásárolhattak. így is maradt néhány zsák ruha, melyet a Máltai Szeretetszolgálatnak ajánlanak fel. GONDA ZSUZSA ÚJABB CSEREBERÉK A legközelebbi csereberevásári Szegeden egy év múlva tartják, ellenben Ásotthalmon október 8-án délután 2-től 6 óráig, Zákányszéken pedig október 9-én reggel 8-tól délután 3-ig rendeznek börzét. Fedett piaccal gazdagodott Mórahalom Cukros Mariska néni szelleme Új piacot adtak át szombaton Mórahalmon. A Röszkei úti fedett téren huszonnégy elárusító helyet, valamint két pavilont és két mozgó árus fogadására alkalmas területet alakítottak ki. Az avatáson után a helyi termelők reklámáron kínálták portékájukat. A szerencsések tíz forintért vehettek egy csomag retket, illetve a még szerencsésebbek ingyen kaptak hagymát. - Pálinkás jó reggelt mindenkinek! - köszöntötte szombaton kora reggel az érdeklődőket a mórahalmi új piacon Nógrádi Zoltán polgármester. A kicsit csípős időben jól is esett mindenkinek a nagy üvegből kínált ágyas, valamint a „zugárus" ballonkabátja zsebéből előkerült laposüveges pálinka is. - Kinek egy a lába, álljon két lábra. Ki süket, vegye a markába... a kalendáriumba pedig írja bele mindenki: piac lett Mórahalmán! - dobolta ki Eke József kisbíró. A nemzetiszínű szalag átvágása előtt pedig Hegedűs Feri bácsi, a város idős költője rímekbe szedte: egykoron kik árultak az alsótanyai, későbbi mórahalmi piacon. A polgármester is arra hívta fel a kofák és a vásárlók figyelmét, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező mórahalmi piacon mind a mai napig rengeteg áru, valamint pletyka (most már információ) cserél gazdát. - Az idősek még emlékeznek az édességet kínáló cukros Mariska nénire, a tragacsáról a vetőmagot pohárral, kiskanállal mérő Savanyánéra, valamint a vásározók kerékpárjainak őrzőjére, Mészáros Feri bácsira - emlékezett Nógrádi Zoltán. Jókedvű árusok, szép portékák az új mórahalmi piactéren Fotó: Gyenes Kálmán