Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-18 / 219. szám

SZOMBAT, 2004. SZEPTEMBER 18. • HIRDETÉS" 5 Önkormányzati lenne a 47-es út? A Fidesz szegedi képviselői csütörtöki tájékoztatójukon azt ál­lították, hogy az előző önkormányzat sokkal több állami és uniós támogatást szerzett, mint a mostani. A város jelenlegi vezetői fölhívják a figyelmet: a 47-es út négysávosítását is beleszámolták az ellenzéki képviselők a végösszegbe. A Fidesz sajátos logikával önkormányzati beruházásnak tüntette föl a 47-es út négysávosításának költségeit - mondta tegnap Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester megkeresve lapunkat. Szerinte ezzel az erővel a jelenlegi városvezetés az M5-ös autópálya 100 milliárdos költségét tekinthetné saját fejlesztésnek. A 20 milliárdos ISPA beruházás, a csatornázás állami forrását, a 10 milliárdot az Orbán kormány 2 esztendő alatt sem volt képes megte­remteni, ezt a Medgyessy-kormány biztosította Szeged és térsége ré­szére - tette hozzá. Összesen 18 milliárd forint értékű fejlesztés sze­repel az idei költségvetésben Szegeden - pontosított Nagy Sándor -, a beruházások pedig folyamatban vannak. A Fidesz hatszázalékos béremelést javasolt Alacsony a szegedi pótlék összege MUNKATÁRSUNKTÓL A Fidesz-MPSZ szegedi közgyű­lési frakciója Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt Csongrád megyei látogatásával egy napon tartott sajtótájékoztatóján tegnap arra hívta fel a figyelmet, hogy a leendő miniszterelnök és az új kormány nem kíván eltérni az önkormányzatokkal kapcsolatos korábbi gyakorlattól. Farkasné Pocsai Blanka fideszes önkor­mányzati képviselő a sajtótájé­koztatón elmondta, tapasztalatai szerint Szegeden „félelemlégkör" alakult ki a közintézményekben, amely a várható elbocsátásokkal kapcsolható össze. Szállási Béla frakcióvezető-helyettes hozzátet­te, a Fidesz 6 százalékos pótlék kifizetését javasolta, a közgyűlés mégis 3 százalékot szavazott meg, mert ennyit biztosít a köz­ponti költségvetés. Az állam nem biztosított forrást a bérfejleszté­sekhez, amely évente 3,6 milliárd forint kiesését jelent Szegednek. Megalapozatlan volt az elsőfokú bíróság döntése A döntés megalapozatlan volt, a tényállás pedig nincs kellően felderítve, ezért a táblabíróság új eljárásra kötelezte a bíró­ságot abban az ügyben, amely­ben gyilkossággal vádolnak egy 66 éves szegedi férfit. MUNKATÁRSUNKTÓL Nem találta alkalmasnak az el­sőfokú bíróság ítéletét érdemi felülvizsgálatra a Szegedi ítélő­tábla, mivel úgy látta, hogy a döntés megalapozatlan, a tény­állás pedig nincs kellően felde­rítve. Ezért a táblabíróság a Csongrád Megyei Bíróság ítéle­tét hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására kötelez­te abban az ügyben, amelyben egy 66 éves szegedi férfit gyil­kossággal vádoltak. Megírtuk: N. Istvánt emberölés miatt 10 év börtönre ítélte a Csongrád Megyei Bíróság 2004. március 12-én. A döntés ellen a vádlott és védője - jogos védelemre hi­vatkozással - felmentésért nyújtott be fellebbezést. Az ügy előzménye, hogy az idős, rend­szeresen italozó vádlott tavaly márciusban veszekedés után csontozókéssel szíven szúrta egyik ismerősét, miután az rá­törte az ajtót. A Hősök kapujánál figyelmen kívül hagyják az autózás szabályait Káosz becsöngetés előtt Ez az autós a szemben lévő sávból akart az iskola elé kanyarodni, még a villamos sem zavarta Fotó: Karnok Csaba A becsöngetés előtti fél órában káosz ural­kodik a szegedi Hősök kapuja környékén. Az autósok minden józanságot nélkülözve úgy közlekednek az egyetem Ságvári gya­korló általános iskolája előtt, hogy aka­dályoznak mindenkit, aki abban az időben a környékre téved. Szinte csoda, hogy nem történik naponta baleset ezen a szaka­szon. Reggel negyed nyolc. Érkeznek az első, korán ébredő diákok a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolába. Az épület előtti parkolóba begurul egy Niva. Gyerek kiszáll, szülő továbbhajt. Ez rendben is lenne. Csakhogy az íratlan, sőt: az írott sza­bályokat sem tartják be a legtöbben, így ala­kulhat ki közlekedési káosz, amely minden­napossá vált a belvárosi iskola környékén. Bár a leállósáyban kijelölt parkoló elején ott a tábla: várakozni tilos reggel 7 és 8 óra között, a szülők ezt semmibe veszik. Ott fo­lyamatosan szaporodnak az autók, mert so­kan nem csak elhozzák, de be is kísérik a gye­rekeket az épületbe. Mások láthatóan a par­kolási kultúrával sincsenek tisztában. Példá­ul egy fiatalos anyuka a forgalmi csúcs idején úgy parkol Fordjával, hogy se elé, se mögé nem tud beállni más. Fél nyolc: beindul a „nagyüzem". A parko­lóban már rég nincs szabad hely, így az álló autók mellett újabb járműoszlop kezd kiala­kulni - a forgalmi sávban. Hamarosan már a Hősök kapujánál áll a sor vége, így újabb ve­télkedő következik: az ide kanyarodó autók vajon időben áthúzzák-e a kormányt a villa­mossínre, vagy belehajtanak a sor végén álló­ba. Aki már csak itt tud megállni - akadá­lyozva a forgalmat - talán azzal menti fel ma­gát: „Csak kiugrik a gyerek, és már megyek is tovább!" Csakhogy mindig akad egy anyuka, aki kedvesen elcseverészik egy másik szülő­vel, mielőtt továbbhajtana. A tegnap megfi­gyelt egyik autós meg keresztben állt az úton, s miután gyermekét kitette a suli előtt, nyu­godtan mobilozott, és csak percekkel később, miután mindent megbeszélt, indult tovább. Az iskola felöli két sáv foglalt, az autósok viszont minden további nélkül ráhajtanak és várakoznak a síneken. Ha jön a villamos, hát csenget, nem is egy picit. A vezető pedig fé­kez, majd reménykedik, hogy a szerelvény képes időben megállni. Azon már meg sem lepődik, ha keresztbe áll előtte egy autó, amelynek sofőrje nyilvánvalóan azzal az el­képzeléssel kezdett manőverezni, hogy meg­fordul, csak a tömegben elakadt. Negyed 9, becsöngettek: a kis Ságvári előtt, mintegy varázsütésre, eltűnik a káosz. Az utolsó autóból is kikászálódik a késésben lé­vő kislány, apukája még utána kiabál: „Sok sikert, ügyes legyél!", majd ő is elhajt. A Bol­dogasszony sugárúton ismét helyre áll a rend. De fülembe cseng a gyerekek kiabálása a kapuból: „Várlak délután!" TÍMÁR KRISZTA Szent István tér: csak az vihet, aki hoz is! Az első hulladékbörze Felesleges vagy megunt használati tárgyak, ru­hák, játékok csereberéjét tartják ma a Szent István téren. A Szegeden először megrendezett akción csak az vihet, aki hoz is. MUNKATÁRSUNKTÓL A szokásos őszi lomtalanítási napokhoz egy igen ér­dekes kezdeményezés, hulladékbörze kapcsolódik. Az ötletgazda, a szelektív hulladékgazdálkodás nép­szerűsítésével foglalkozó fővárosi cég, a Noguchi Por­ter Novelli képviseletében Takács Zsuzsa elmondta: különleges lesz az akció, hiszen csak az vihet, aki hoz is. A Szent István térre szervezett börzére érkezők ku­ponokat kapnak felesleges vagy megunt tárgyaikért, amelyek ellenében „vásárolhatnak" a mások által fel­kínált dolgokból. A cserebere börzére reggel 9 és dél­után 4 óra között várják az érdeklődőket. Az akció a régióban októberben folytatódik, 8-án pén­teken délután 2-6-ig Asotthalmon rendeznek börzét, másnap, október 9-én, szombaton 8 és 15 óra között pe­dig a zákányszékiek cserélhetik el megunt dolgaikat. Oszlopokkal zárják le a Zászló utcai tömbbelsőt Véget ér a belvárosi parkolóháború Több száz embert érintő konf­liktus oldódik meg a szegedi Zászló utcában, ahol az épü­letek közti parkba beálló mun­kagépek és autók sártengerré változtatták a zöldterületet. A tömbbelsőt lezárják, s ott par­kosított pihenőhelyet alakíta­nak ki. A környéken lakók le­mondtak a korábban használt parkolóhelyekről. Kisebbfajta grundcsata zajlott évek óta a szegedi Zászló utca 2-4. és a Szentháromság utca közti tömbbelső területének birtoklásáért. A tíz-tizenöt éve még játszóhelyként használt, s hajdan füves területet sáros idő­ben valósággal fölszántották az ingyenparkolót kereső autósok. A házak közé a Zászló utca fe­lől, a garázssoron túl nyílik be­járó. Szabó B. fános lakásszövetke­zeti elnök fiatal házasként költö­zött az 1977-ben átadott házba. Akkor még olyan jó volt a lakó­közösségi szellem, hogy a szom­szédok rendszeresen összejártak focimeccsekre és bográcsozásra a ELAD0 SAROKTELEK A szegedi önkormányzat leg­utóbbi ülésén a Tisza Lajos körút és Honvéd tér sarkán régóta üresen álló telek el­adásáról döntött. A pályáza­ton meghirdetett terület érté­két nettó 120 millió forintban határozták meg. Kikötötték, hogy ott a beépítés ellenére legalább 150 parkolóhelyet kell kialakítani. A park helyéről száműzik az autókat Fotó: Frank Yvette maguk parkosította területen. Évente egyszer pedig ásóra-lapát­ra kaptak, s kiegyengették a fü­ves úszótelek időközben képződő hepehupáit. A lakástulajdonosok idővel cserélődtek, s nem volt már gaz­dája az épületek között megbúvó közterületnek. Hét-nyolc éve pe­dig megindultak a környező há­zakat érintő munkák: fölújítás, bontás, építés követte egymást. A nehéz munkagépek tönkretet­ték a lakásokhoz tartozó gará­zsok előtt vezető betoncsíkot, s páncélosoknak való gyakorlótér­ré változtatták az egykori pihe­nőparkot. A fizetőrendszer bevezetésével egy időben megjelentek a zugpar­kolók, akik örömmel vetették rá magukat erre a belváros szívében fölfedezett ingyenes várakozó­helyre. A vérmesebbek a gará­zsok elé is beálltak, többször csaknem verekedésbe torkolló vitákba keveredve a beszorított autótulajdonosokkal. Tetézte a bajt, hogy a minden­napi idegeskedés mellett a lakás­cserét fontolgatóknak rá kellett ébredniük: a házuk előtti állapo­tok nem hatnak kedvezően az in­gatlanárakra, sőt: a lakások érez­hetően leértékelődtek. A helyzet megoldásába bevon­ták Tóth Károly önkormányzati képviselőt is, aki szeptember ele­jén fórumot hívott össze, ame­lyen ismertette a tömbbelső ren­dezéséről szóló terveket. Eszerint a területet ismét parkosítanák: a fűbe fákat, cserjéket ültetnek, padokat állítanak. A pihenőhe­lyet lezárják az autók elől: ha a szükség megkívánja, a mentők és tűzoltók kihúzhatják a cölö­pöket. A munka 2 millió forintba kerül, amelyet a képviselői alap­ból teremtenek elő. A parkosítás szeptember 20-án kezdődik. A rendezéshez az ott lakók is hoztak áldozatot: lemondtak az addig használt belső várakozóhe­lyekről, s kedvezményes áron, kevesebb mint négyezer forintért kaphatnak egész évre szóló par­kolóbérletet. NY. P. HÍREK INTERAKTÍV ÉPÍTŐIPARI ROADSHOW Építőipari kivitelezők és hidegburkolók szakmai napját tartották tegnap Szegeden. Az interaktív építőipari bemutatón roadshow keretében a szakmában dolgozók mindennapi munkájának hatékony támogatása, a szakmai fejlődés bemutatása volt a cél. Az eseményen a Sólyom Kft. és a Degussa-Építőkémia Hungária Kft. munkatársai tartottak előadást, beszélgettek a megjelent szakemberekkel. DÍSZDIPLOMA­ÁTADÁS Rubint-, gyémánt- és aranydiplomákat adott át tegnap a Szegedi Tudományegyetem a 60, illetve 50 éve végzett hallgatóinak Berta Árpád, a bölcsészettudományi kar dékánja. Az egyetem tanácstermében tartott ünnepségen részt vett Szabó Gábor, az egyetem rektora, valamint Török Márk, a BTK Hallgatói Önkormányzatának elnöke is. VÁROSI TURULBAFNOKSÁG Turulbajnokságon vehetnek részt a szegedi Partfürdőben szeptember 18-án 10 órától a 101 éves játék hagyományai iránt érdeklődők. A játékosok egyéni, páros és vegyes páros kategóriákban indulhatnak, gyermek, ifjúsági, felnőtt és szenior korcsoportban. A szervezők a szabályokat ismertetik, a kellékeket biztosítják. A nevezés díjtalan, jelentkezni lehet a helyszínen 9 órától, vagy a 20/258-4870-es mobiltelefonszámon. A versenyzők ezen a napon ingyenesen léphetnek be a fürdőbe.

Next

/
Thumbnails
Contents