Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-15 / 216. szám
A K T U A L I S SZERDA, 2004. SZEPTEMBER 15. KORKÉP KÚBEKHÁZA. A lakosság szociális helyzetéről, szokásairól, igényeiről, az önkormányzattal szembeni elvárásairól átfogó felmérést készít a polgármesteri hivatal. A részletekbe menő reprezentatív felmérésből szeretnének ismereteket szerezni ahhoz, hogy az elkövetkező két évben ehhez igazíthassák az önkormányzat fejlesztési programját. A munka elkészítésével Mihókné Novodonszki Ildikót bízták meg, aki a következő két hétben számítógépes lista alapján keresi fel a kübekházi lakosokat. RÖSZKE. A kivitelező, a Hídépítő Rt. folytatja a községben a szennyvízcsatornázást. Most újabb 620 ingatlant kötnek be a hálózatba. A 355 millió forintos beruházás ötven százalékát céltámogatáson nyerte a község. Az érintett ingatlanok tulajdonosainak 150 ezer forinttal kell hozzájárulniuk a költségekhez. Az önkormányzat folyamatosan pályázik, hogy további forrásokhoz jusson. SZATYMAZ. Képviselő-testületi ülést tartanak ma délután négy órától a művelődési házban. Ezen Gyömbér László polgármester ismerteti az önkormányzat idei költségvetésének első félévi végrehajtását. Bódis Margit, az általános iskola igazgatója és Nacsa Jánosné óvodavezető beszámol az alsó fokú oktatási intézmények munkájáról, valamint a tanévkezdet tapasztalatairól. Ezt követően a testület tagjai elbírálják a művelődési ház és könyvtár igazgatói álláshelyére beérkezett pályázatokat. SZEGED. A Szegedi Vízmű Rt. lesz a házigazdája ma és holnap a Víz- és Csatornaművek Országos Szakmai Szövetsége soron következő főkönyvelői értekezletének. Az évente két alkalommal megrendezett főkönyvelői értekezleten az ország víz- és csatornaszolgáltatásának több mint 90 százalékát biztosító víziközmü-cégek képviseltetik magukat, közel száz gazdasági szakemberrel. A szegedi találkozón a szakterület aktuális kérdéseinek megvitatása mellett többek között sző lesz adózásról, vízdíjtámogatásról, finanszírozási kérdésekről, a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéről és kilátásairól, a vízés csatornaszolgáltatással kapcsolatos EU-s projektről. A rendezvényt megnyitja Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester. ULLÉS. Immáron tizedik alkalommal szerveznek a községben egészségvédelmi hetet. A programsorozatot az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium is támogatja. Az érdeklődőket több helyszínen egészen péntekig várják az orvosok és a védőnők. A művelődési házban ma délután egy és négy óra között vérnyomást mérnek, tizenegytől négyig pedig tiidöszürést végeznek. A tanácsadóban reggel nyolc és délután egy óra között nőgyógyászati rákszűrést, délután háromtól pedig urológiai vizsgálatot tartanak. A kultúrházban tizenegytől négyig véradásra várják az önkénteseket. Az aulában óvodások és általános iskolások rajzaiból nyílt kiállítás. Emellett életmód-tanácsadást is adnak a szakemberek, valamint délután öt órától a cukorbetegségről és a túlsúlyosságról kezdődik előadás, termékbemutatókat, illetve süteménysütő versenyt rendeznek. Egyperces néma felállás az iskolákban A túszdrámára emlékeztek Elítélik a terroristákat az észak-oszétiai iskola megtámadása miatt, ismerik a túszdráma részleteit a szegedi Zrínyi Ilona Altalános Iskola 8/a osztályának diákjai. Ahogyan az ország legtöbb iskolájában, tegnap délben a szegedi Zrínyiben is egyperces néma felállással emlékeztek a terrorizmus beszlani áldozataira. - Egyperces néma felállással emlékezzünk az oroszországi Észak-Oszétiában a terrorizmus áldozatául esett diákokra, szülőkre, tanárokra - kérte a 8/a osztályt Dargóné lenei Katalin, a Zrínyi Ilona Altalános Iskola matematika-fizika szakos tanára tegnap déli 12 órakor. A gyerekek vigyázzban álltak, némán, néhányan lehajtott fejjel. Vajon mire gondolhatnak a magyar kamaszok? Azokra a velük egykorú diákokra, akik nem élték túl a terrortámadást? Vagy azokra a gyerekekre, akiket a tűzharc után, véres ruhában menekítettek ki a romos iskolaépületből? A híradóra, amely majd hogy nem egyenes adásban közvetítette a túszdrámát? Az egy perc néma emlékezés után a zrínyis gyerekek iskolapadba ültek. Nehezen indult a beszélgetés. Arra a kérdésre, hogy ki hallott, olvasott a Beszlanban történtekről, minden kéz magasba lendült. - Az interneten olvastunk az észak-oszétiai iskola megtámadásáról - felelte Szabó Viktória. Egyáltalán nem helyes dolog, hogy a terroristák gyermekeket, nőket használnak fel céljuk eléréséhez. Nagy Eszter hozzátette, informatika órán több honlapon megnézték a túszdrámáról szóló tuMcgrendítctte a zrínyis gyerekeket Fotó: Schmidt Andrea dósításokat: a gyerekeket bezárva tartották, a terroristák azzal fenyegették a rendőröket, hogy ha megtámadják az iskolát, akkor megölik a túszokat - foglalta össze a történteket. - Nagyon megrázó volt az egész - jegyezte meg Pál Tamás. - Pont az évnyitón történt. A gyerekek nyomon követik a világ dolgait - bizonyították a zrínyisek. Nézik a tévét, olvassák a híreket a világhálón. Sokan szüleikkel, tanáraikkal is beszéltek a történtekről, amit nagyon átéreztek, hiszen a túszdrámában velük egykorú gyerekek is megsebesültek, meghaltak. Csányi Anett azt magyarázta, a beszlani terrorcselekményt megelőző, két repülőgép-szerencsétlenség összekapcsolható az észak-oszétiai eseményekkel. Azt is fontos mozzanatnak érzékelte, hogy a terroristák az iskola épületében korábban robbanóanyagokat helyeztek el. A zrínyisek nem félnek attól, hogy Magyarországon hasonló megtörténhet. Arra a kérdésre, hogyan kezeltek volna hasonló akciót az Amerikai Egyesült Államokban, az osztály biztonságpolitikai szakértőjének kikiáltott Hevér Zsolt felelt. - Úgy gondolom, butaság volt megrohamozni az iskolát, hiszen számítani lehetett arra, hogy ezt a terroristák válaszlépéssel „honorálják". Amerikában tapasztaltabbak ezen a téren, ők biztosan jobban kezeltek volna egy ilyen helyzetet. A megemlékezés percei végén is sok kimondatlan kérdés és még meg nem fogalmazott válasz maradt a gyerekekben, akik tanáraikkal, szüleikkel, barátaikkal bizonyosan beszélnek még Beszlánról, a terrorizmusról. A tanterem ajtaja becsukódott mögöttünk, tegnap is eljött a fizikaóra ideje: a diákok elpakoltak a padokról, mert a 8/a osztályban elektrosztatikai kísérletet mutattak be. NYEMCSOK ÉVA HÍREK EGY DÉLUTÁN VAJDA JÚLIÁVAL Angeliea, Gilda, Musette címmel Vajda Júlia, a Szegedi Nemzeti Színház jubiláló magánénekese lesz a vendége csütörtökön 16 órától az újszegedi Bálint Sándor Művelődési Ház zenés beszélgetésének. Az univerzális művészt legközelebb a Pillangókisasszony főszerepében, valamint az Anconai szerelmesek című vígjátékban láthatja a közönség. RÓKUSI JÁTSZÓTÉRAVATÁS Új játszóteret adtak át Szegeden, a Rókusi körúti telcfontorony közelében - tájékoztatta lapunkat Havránné Mohácsi Ildikó, a terület önkormányzati képviselője. A régi hintát fölújították, melléje pedig homokozót, mászóvárat és padokat telepítettek. A közel 4 millió forintos költséget a képviselői alapból, valamint a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. és az OBI Áruház támogatásával fedezték. SÁMÁNOK ÉS ANGYALOK Halász Péter, a Magyar Művelődési Intézet főmunkatársa nyitotta meg az újszegedi Bálint Sándor Művelődési Házban Jámbörné Balogh Tünde Sámánok és angyalok című tárlatát. Az október 7-ig látható kiállítás vasárnap és hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig tart nyitva. OLASZ ATTILA TÁRLATA ÚJLIPÓTVÁROSBAN Budapesten, az Újlipótvárosi Klub Galériában (Tátra utca 20/BJ Zalán Tibor József Attila-díjas író nyitotta meg a fiatal szegcdi festőművész, Olasz Attila Pillanatmetszet című kiállítását. A tárlat október 1-jéig hétköznapokon 14-től 20 óráig tekinthető meg. Megújulhat a vásárhelyi régészeti kiállítás A Tornvai-múzeum nya 31 milliót nyert Molnárnc Balázs Zsuzsanna restaurátor már a kiállítás lebontásán dolgozik Fotó: Tésik Attila Megújul a vásárhelyi Tbrnyai-múzeum legjelentősebb, s egyben legrégebbi, három évtizedes régészeti tárlata. A korszerűsítésre harmincegymillió forintot nyert az intézmény a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától. Várhatóan jövő össze! már egy megújult régészeti kiállítás fogadja a vásárhelyi Tornyai János Múzeum látogatóit. Az intézmény 31 millió forintot nyert a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Alfa-programján. A sikeres pályázatnak persze nagyon örülnek a múzeum munkatársai, hiszen az országban 23 intézmény szeretett volna ezzel a támogatási lehetőséggel élni, de a jelentkezőknek alig fele jutott ily módon anyagi segítséghez - mondta el érdeklődésünkre Nagy Vera, a Tornyai János Múzeum igazgatója. A 31 millió forintot az utolsó fillérig a múzeum legjelentősebb, s egyben legidősebb, azaz 30 éves régészeti tárlatának felújítására szánják. Bár a kiállítás anyaga manapság is világhírű, hiszen külföldi kutatók is a csodájára járnak, Nagy Vera szerint mégis itt volt már az ideje, hogy újat is lásson a nagyközönség. Ezért aztán nemcsak a kiállítótér rekonstrukcióját végzik majd el, hanem a tárlat anyagát is bővítik. Mégpedig a legutóbbi években feltárt leletekkel: a gorzsai újkőkori, vagy a 47-es főút építésénél megleh rézkori anyaggal. Persze az eddig kiállított leletek is gazdagítják majd a régészeti tárlatot, amelyből a Tornyai-múzeum legnagyobb büszkesége, a Kökénydonibi Vénusz sem maradhat ki. A múzeumban egyébként az őszi tárlatig nem látható kiállítás. TÖRÖK ANITA Szegeden ki söprögesse a megállót, ki a járdát ? Szamárfüles KRESZ-táblák Összefirkált és összeragasztgatott táblák, túlcsorduló szemétládák miatt is bosszankodnak a szegedi busz- és villamosmegállókban várakozók. Kiderült: a tájékoztatás és a járdaszigetek állapota attól is függ, ki a tulajdonos és kit bíz meg a takarítással. Akadnak olyan szegedi megállók, amelyek nem piszkosak, de ott tömegközlekedési eszközre alig száll föl utas, ugyanakkor egyre több az olyan, ahol a teleragasztott, „szamárfüles" tájékoztatótáblák dezinformálnak, mert például clolvashatatlan a menetrend. Saját hatáskörben oldja meg a villamosmegállók karbantartását a Szegedi Közlekedési Társaság. Az önkormányzati tulajdonú cég feladata a menetrendek frissítése, a tájékoztatótáblák tisztítása, valamint a járdaszigetek söprése is. Az igényeknek megfelelő számú munkás dolgozik azon, hogy minden reggelre rendben legyenek a megállók, azonban az olyan jelenségek, mint például a Széchenyi téri villamosmegálló tábláinak graffititől való mentesítése jóval több pénzt és türelmet igényel - szól az ügyfélszolgálati munkatárs tájékoztatója. A trolibuszok és azok autóbuszokkal közös megállóhelyein a takarítást a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. végzi a Tisza Volán Rt. megbízásából. A buszmegállókban a menetrendi tájékoztató cseréje Tisza Volán Rt. feladata. Am csak eseti jelleggel egyetlen ember dolgozik azért, hogy tisztább és olvashatóbb legyen például az autóbusz indulási idője. Az oszlopok is az rt. felügyelete alá tartoznak, s A vandál rongálok a magasan elhelyezett közlekedési táblákat sem kímélik Fotó: Miskolczi Róbert megtudtuk: a forgatható táblák bővítését tervezik. Egy közlekedési minisztériumi rendelet írja elő, hogy a KRESZ-táblák kezelése, takarítása a járat üzemeltetőjének a feladata, ám a Tisza Volán Rt. úgy véli: arra, hogy milyen állapotban van egy-egy szegcdi megálló és a hozzá tartozó járdasziget, legfeljebb annyi ráhatásuk lehet, hogy jelzik azok tisztaságát vagy szemetességét a környezetgazdálkodási kht.-nak. M. G.