Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-11 / 213. szám
•MEGYEI TŰKOR" 15 Mocsai Lajos helyett Kiss Szilárd SZOMBAT, 2004. SZEPTEMBER 11. KÉZILABDA Közös megegyezéssel szerződést bontott Mocsai Lajos, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya és a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ). Utódja Kiss Szilárd, a Dunaújváros jelenlegi edzője lett, akinek megbízatása december 31-ig szól. Az MKSZ pénteki zárt rendkívüli elnökségi ülése azt sejtette, hogy fejhullás lesz az athéni olimpiai szereplés után. Azt is sejteni lehetett, hogy nem a férfi kapitányi poszton lesz változás, hiszen a negyedik hely nem várt eredménynek számít. Ugyanakkor a női válogatott ötödik helyét csalódásként fogadta a közvélemény, amelyet előtte eléggé feltüzeltek arra, hogy egészen biztosan dobogósok lesznek Mocsai Lajos tanítványai. Kiss István, a szövetség elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón bejelentette: Skaliczki László marad. Megbízatása a 2008-as pekingi olimpia végéig szól, azonban ez idő előtt felbontható, ha a kvalifikációs Európa-, vagy világbajnokságra nem jut ki a gárda, vagyis nem teljesítheti a végcélt. A döntőben összeomlott A szövetség vezetője kitért arra, hogy az elnökség nagyon nehéz döntés előtt állt, mert egy olyan kapitányról kellett véleményt formálni, akinek rengeteget köszönhet a sportág. MoA Szeged-Dorozsma férfi kézilabdacsapata bár kiesett az NB l/B-ből, visszasorolták a másodosztályba és 2004/2005-ben bizonyíthatja: valóban ott a helye. A Dorozsma második vonalbeli férfi kézilabdacsapata augusztusban kezdte meg a felkészülést a bajnokságra. Az első héten négy, a másodikon öt, majd négy és három tréning szerepelt a programban. Bella Árpád edzőnek egy rossz szava sem lehetett a kerettagok hozzáállására, az újak (például Halász Máté és Avar György) is LABDARÚGÁS Mindkét megyei NB I/B-s focicsapat vasárnap 16.30-tól hazai pályán szerepel. A Makó a Vácot, a Szeged pedig a Mosonmagyaróvárt fogadja. MUNKATÁRSAINKTÓL Két vereséggel kezdte az idényt a labdarúgó NB I/B-ben az FC Szeged. Ebből a szempontból talán jól is jött a csapatnak, hogy az elmúlt heti, REAC elleni meccset amelyet szeptember 15-én, 16.30-tól pótolnak a felek - a fővárosiak kérésére elhalasztották. - Két hetünk volt, hogy a két kudarc okozta pszichikai problémákat feldolgozzuk - mondta Marko Milosevics, a gárda horvát trénere. - A két találkozón a játék alapján akár négy pontot is szerezhettünk volna, ehelyett egy sincs. Sajnos kimaradtak a helyzetek. A technikai, taktikai munkát elvégeztük, és felkészülten várjuk a Mosonmagyaróvárt. Az újonc gárda eredményeit nagyra tartjuk, de többet hazai csai 1998 nyarán vette át az együttes irányítását. Abban az évben a csapat Eb-harmadik lett, majd 1999-es vb-n ötödikként zárt, amivel kivívta a sydneyi olimpia indulási jogát. Az ötkarikás játékokon a válogatott drámai csatában kikapott a döntőben, és második helyen végzett, majd még abban az esztendőben Európa-bajnok lett. Közben szinte az egész ország szívébe zárta a játékosokat és a kapitányt. Ezt követően a válogatott 2001-ben a vb-n hatodik, 2002-ben az Eb-n pedig ötödik helyen zárt, míg a tavalyi vb-döntőben - hasonlóan Sydneyhez - nyerő helyzetben szenvedett vereséget a franciáktól. Aztán jött az athéni olimpia, ahol a csapat nem játszott csúcsformában, ötödik lett, ráadásul a játékosok többségének megromlott a viszonya a kapitánnyal. Ahogy Kiss István fogalmazott: az alkotó közösség megbomlott, válságszituáció alakult ki, be kellett avatkozni. Tegnaptól felmentve Az elnökség pénteken telefonon egyeztetve a Svájcban pihenő Mocsaival úgy határozott, hogy szeptember 10-i hatállyal felmenti a világhírű trénert, aki úgy búcsúzott: nyert már Eb-t a válogatottal, és szeretné másnak is megadni az esélyt ugyanerre. Magyarország december 9. és 19. között ad otthont a kontinensbajnokságnak, de az együttest már Kiss Szilárd vezeti. Többek között azért is esett rá a választás, mert a csapat gerinhamar beilleszkedtek. Felkészültségüket a kalocsai hatcsapatos tornán tesztelték Miksi Istvánék, melyen a fináléban a győztes Komlótól kaptak ki négy góllal. - A fiatalabb és az idősebb játékosok nagyon jó egyveleget alkotnak, remekül kiegészítik egymást - mondta Bella Árpád. - A Pick és a klub vezetője Kővári Árpád is támogat minket. Az egyik legfontosabb cél, hogy a két sokra hivatott fiatal Sutka Norbert és Halász együtt játsszon is megvalósult. Az elvárás? Nem szabadna kiesőzónában tanyázpályán nem veszíthetünk pontokat. A következő két hétben négy tétmeccs vár ránk, és ezen minden játékos bebizonyíthatja, hogy a csapatban a helye. Ettől a sorozattól egyébként sokat várok, ki kellene hozni belőle a maximumot. Ezen idő alatt jó lenne stabilizálni a helyünket a tabellán. A várható kezdőcsapat: Balázsy - Rácz vagy Babos, Ljuna, Torján, Puskás - Bali, Bartyik, Medics, Rézmányi vagy Völgyi Freitas - Vukovics vagy Kurucsai. Jó hangulatban készült a Vác elleni csatára a Makó FC. Érthető a zöld-sárgák jó kedve, elvégre újoncként három fordulót követően az előkelő ötödik helyen állnak. Eddig mindkét hazai mecscsüket megnyerték: a Szegedet 2-1-re, a Hévízt pedig 5-1-re győzték le. - Vasárnap jóval nehezebb dolgunk lesz, elvégre a Vác nem véletlenül áll veretlenül, 7 pontot gyűjtve a harmadik helyen - jelentette ki Kolozsvári János edző. - A Duna-partiakat láttam Szolnokon futballozni, kimondottan jó benyomást tettek rám. Magas a védelmük, ügyesek a középpályásaik, az elöl játszók pedig gólcét a bajnok és Magyar Kupa-győztes Dunaújváros játékosai adják. Az elnökség ezzel felülvizsgálta azt az álláspontját, hogy klubedző nem lehet kapitány, de amint Kiss István is jelezte: az idő sürgetésében hoztak átmeneti határozatot. - Úgy érzem, a kialakult helyzetben mindkét fél számára a legjobb megoldás született a közös szerződésbontással. Hat éve voltam kapitány, s ennyi idő alatt amortizálódnak a kapcsolanunk, ennek a csapatnak a középmezőnyben, vagy az élmezőny alján lenne a helye. A kiesés nagyobb erőkifejtésre sarkall bennünket, edzettebbek, tapasztaltabbak lettünk, összecsiszolódtunk. Bizonyítani akarunk, a csapat egy szív, egy dobbanás. A Szeged-Dorozsma holnap 16 órakor az Orosházát fogadja az Orcy-sportcsarnokban. A másik két Csongrád megyei együttes idegenben kezd, a Makó Salgótarjánban, az SZKKSE pedig Csömörön. I.P. veszélyesek. Ettől függetlenül nem verhetetlen együttes, azon leszünk, hogy ezt be is bizonyítsuk. Fontos lenne a jó eredmény elérése, hiszen a következő két fordulóban a feljutásra legnagyobb eséllyel pályázó két gárdával, a Tatabányával és a REAC-cal találkozunk. Egy kivétellel a makóiak a jól bevált összeállításban kezdenek. Ezúttal a kapuban Czirbust Kovács Krisztián váltja. A kezdő csapat: Kovács K. - Kazán, Dálnaki, Magyar, Kis K. - Podonyi, Varga, Szűcs, Bány - Szabó S. Hadár. A további párosítás: BodajkKecskemét, Orosháza-Szolnok, Haladás-REAC, Hévíz-Tatabánya, BKV Előre-Dunaújváros. « A kéthetes szünet után szombaton és vasárnap az 5. fordulóval folytatódik a labdarúgó Arany Ászok Liga. Ebben a fordulóban már csak hét mérkőzést rendeznek, mivel a Diósgyőr licencét visszavonták, így egyben ki is zárták a bajnokságból. A gárda eddigi eredményeit is törölték. Az első „szabadnapos" a Zalaegerszeg lesz. tok. Büszke vagyok arra, hogy a csapat élén lehettem, és 2000-ben Európa-bajnokok lettünk. A következő egy évet a Testnevelési Egyetem dékánhelyetteseként a tudományos fokozat megszerzésére szentelem mondta a távirati iroda munkatársának a távozó, szegedi születésű kapitány. Az Eb-n búcsúzik a válogatottól több klasszis - például Radulovics Bojana és Farkas Ágnes -, s a ki nem mondott cél a dobogó. Három döntetlen után hazai pályán csakis a győzelem lehet a célja a Szentesnek, amely a labdarúgó NB II-ben vasárnap 16.30-tól a Kiskunhalast látja vendégül. MUNKATÁRSUNKTÓL Legutóbb még az első fordulóban hazai pályán győzött a labdarúgó NB II keleti csoportjában a Szentes. A Bőcs elleni siker mindkét gárdánál egy folyamatot indított el: a borsodiak azóta nem tudtak hibázni, sőt messze a legtöbb gólt rúgták, míg a szentesiek egymás után háromszor is csak egy-egy pontot szereztek. - Ebből is látszik: jó csapatot vertünk meg, rögtön a bajnokság nyitányán. Eddig benne volt a siker a gárdában, ám a figyelmetlenségek megbosszulták magukat. A játékosok is átérzik, A labdarúgó NB III-ban az Algyő szombaton 16.30-tól a Rákóczifalvát, a Hódmezővásárhelyi fC pedig vasárnap, szintén 16.30-tól, a Battonyát fogadja. MUNKATÁRSUNKTÓL Három győztes meccsen van túl az Algyő. Mondhatjuk: ideális kezdés. - Tényleg jól rajtoltunk, ám legutóbb igencsak akadozott a gépezet. Rosszul játszottunk a Gyomaendrőd ellen, és ez nem fordulhat elő a Rákóczifalvával szemben. Erős, masszív csapat látogat hozzánk, bízom a jó eredményben, a győzelemben, amely kiváló alapot adhat a túrkevei rangadó előtt. Továbbra is sérült Kiszner és Vastag, a várható kezdőcsapat: Dénes Krisztin, Rau, Kothencz, Krucsó - Sümeghy, Krajczár, Vass, Daróczi - Pálinkó, Kui - nyilatkozta Lóczi István, az Algyő trénere. Ezt követően a kontinensviadalig az elnökség megnevezi azt a személyt, akit véglegesít a poszton, és 2008-ig megbíz a kapitányi teendőkkel. Öten abbahagyják A 2001 nyara óta a válogatottal dolgozó Skaliczki László ügyében azért kellett tárgyalni, mert neki augusztus 31-én lejárt a szerződése, és az együttes már november 15. és 21. között Svédországban Világkupa-összecsapásokat vív. Az együttes kellemes csalódást okozott az olimpián. - Köszönöm a játékosoknak, a stábnak az olimpiai szereplést, és az elnökségnek a bizalmat. Az új célhoz részben új emberek is kellenek, s a keretet frissíteni, fiatalítani kell - jegyezte meg a sajtótájékoztatón Skaliczki. A kapitány nem véletlenül mondta ezt, hiszen már hivatalosan bejelentette a válogatottságtól való viszszavonulását Mezei, Perez, Diaz, Pásztor, Lendvay. Kovács Péternek, a Pick Szegedhez még két évig kötődő edzőnek a neve mindkét kapitányi poszttal kapcsolatban szárnyra kapott. Felhívtuk telefonon a csapattal éppen nemzetközi tornán Dobojban lévő szakembert, aki nyomatékosan kijelentette, hogy a már közöltekkel megegyezően most sem tárgyalt vele senki. Neki kétéves szerződése van a Pick Szegedhez. A Pick-bérletek mindennap 8-tól 15 óráig átvehetők a Bakay N. utcai sportirodában. S.J. milyen fontos lenne újra begyűjteni a három pontot. Egész héten éreztem rajtuk az elszántságot, szinte vissza kellett fognom néhány labdarúgót. Szeretnénk a közönségnek és a vezetőknek is bizonyítani: tudunk mi nyerni is! A Kiskunhalas kiszámíthatatlan gárda, az egyik fele a fővárosban, a másik Halason edz. Nem lehet sejteni, melyik arcukat mutatják vasárnap. Tervezek változtatást az együttesben, a várható kezdő: Bíró Tóth Cs., Márícs, Tóth-Kovács Somogyi, Koncz, Kádár, Ábel Kislőrincz - Barna, Takács mondta Török László, a Szentes trénere. A forduló további párosítása: Salgótarján-Vecsés, Mátészalka-Bőcs, Kazincbarcika-Karcag, Kistarcsa-Dabas, Hajdiíhöszörmény-Putnok, ESMTK-Baktalórántháza, Gyula-Jászapáti. Az algyői szereplésnek éppen az ellenkezője a Hódmezővásárhelyi FC-é. Azaz: három meccs, három vereség", s a kieső Helyen található a csapat. - És most sem mi leszünk a favoritok - egészítette ki Rostás Károly, a HFC trénere. - Hiszen bár újonc a Battonya, de jó erőkből álló csapat. Nagyon fogadkoznak a fiúk, hogy hazai pályán megpróbálnak olyan eredményt, akár bravúrt is elérni, amely önbizalmat adhat a nehéz helyzetünkben. Az alap a monori második félidő, akkor már elfogadhatóan fociztunk. Sósnak még nem járt le az eltiltása, a többiek azonban hadra foghatóak. Nagyon bízom abban, hogy mindenki igyekszik tudásának legjavát adni az elsősőt az utolsó percig. Ezt kívánják a drukkereink is. A további párosítás: SzarvasJamina, Gyomaendrőd-Túrkeve, Mezötúr-Monor, CeglédKondoros, Nagykáta-Örkény. REFLEKTOR GYÜRKI-EMLÉKVERSENY Horgász-hétvége lesz a Maty-éri evezős pályán. A szegedi Hermán Ottó Horgászegyesület ugyanis két versenyt is rendez, az egyikkel egykori kollégánkra, Gyürki Ernőre, a másikkal pedig Oravecz Istvánra emlékeznek a „pecások". Ma immár hetedik alkalommal bonyolítják le a Gyürki Ernő-emlékversenyt. A gyülekező reggel 7 órakor lesz a már említett Maty-éren. A versenyen négyfős csapatok vesznek részt. Vasárnap rendezik meg az Oravecz István-emlékversenyt egyéni indulók számára, a nevezéseket a 62/543-490-es telefonon várják. MA JÁTSZIK A KISZOMBOR A Kiszombor-Sándorfalva megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzést nem vasárnap, hanem ma rendezik meg. Kezdés 16.30-kor. MAKRA BALÁZS ÉRMEI A Szegeden megrendezett Bécsi Kávéház-kupa ifjúsági és junior magyar bajnokságon a Combat „D" SC színeit az ifiknél Makra Balázs (-54 kg) képviselte, s light-contactban arany-, full-contactban pedig ezüstérmet szerzett. Edzője: Papp Róbert. Az olaszországi Carrarában megrendezésre kerülő WAKO kadett és junior világbajnokságon a Combat „D" SC-ből Gyuris Gábor, Kónya Katalin, Tóth Tímea, Kovács Richárd és Makra Balázs vesz majd részt a magyar válogatott tagjaként. NEMZETKÖZI TORNA Ma 9 órától Tisza-kupa néven nemzetközi utánpótlás (1995-ös születésűek) labdanígótornát rendez a HFC Vásárhelyen a városi stadionban. Az eseményen a házigazdákon kívül többek között a Nyíregyháza, a Debrecen, a Békéscsaba, a Videoton, az FTC és a szerb-montenegrói korosztályos csapat vesz részt. VETERÁN ARANYAK A Fortuna SE nemzetközi versenyén elindultak a SZVSE szenior atlétái is. Veres Kálmán (F50) 100 és 200 m-es, Csamangó Ferenc (F70) pedig 800 és 1500 m-es síkfutásban nyert. ELEFÁNTSIKER A Fitt World RC Szeged rögbicsapata edzőmérkőzést játszott a Bp. Elefántokkal, a találkozót a vendégek nyerték meg 50-41 -re. A szegediek pontszerzői: Szilágyi 21, Varga, Erdei 7-7, Forgó 6. TOBORZÓK A sportág iránt kedvet érző fiatalok számára toborzót hirdet a Szegedi VSE cselgáncsszakosztálya. Az 1998 után született fiúk és lányok jelentkezését hétfőtől péntekig, 16-tól 18 óráig várják az edzők a klub Kossuth Lajos sgt. 74/c alatti sportcsarnokában. A Tigers SC kyokushin karate szakosztálya felvételt hirdet szeptember 13-tól a tradicionális karate iránt érdeklődőknek. A szakosztály lehetőséget biztosít a kyokushin karate tömegsport szintű, vagy akár versenyszerű művelésére. Az edzéseket a Széchenyi gimnázium tornatermében (Szeged, Felső Tisza part 25.) tartják hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 17.30-tól 19 óráig. Érdeklődni a 30/2556-557-es telefonszámon lehet Kószó Ildikónál. A KSZSE utánpótláscsapatába várják az 1995/96-os, '93/94-es és a '91/92-es születésű, a kézilabdázáshoz kedvet érző lányokat. Jelentkezni kedden, szerdán és pénteken 17.30-tól 19 óráig lehet az Etelka sori munkacsarnokban Pördi Péter és Arany Zoltán edzőnél. STEFAN HOLM NYERT A svéd olmpiai bajnok Stefan Holm nyerte - 230 centivel - a férfiak magasugróversenyét a somoskői ugrógálán. Megkezdődik a másodosztályú bajnokság Otthon kezd a Dorozsma Mindkét Csongrád megyei csapat otthonában játszik vasárnap délután Nem hibázhat a Szeged Hazai közönség előtt Csak a győzelem!