Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-11 / 213. szám

Szombat, 2004. szeptember 11. SZIESZTA 11 Dávid ötszáz éves MARTON ÉVA LEGKÖZELEBB MESTERKURZUST TART SZEGEDEN Firenze a Dávid-szobor megszületésének évfordulóját ünnepli. Michelangelo ötszáz évvel ezelőtt leplezte le mesterművét a Palazzo della Signoriában. FIRENZE (MTI) Már az ötszázadikat tapossa, illetve állja, mégis remek formában van, és a nők egyöntetűen csodálatosnak látják. Dávidról van szó, Michelangelo szobráról, amely szerdán töltötte be az ötszázadikat. A szülinapi „buli" szüliévi hosszúságúra nyúlik: egyebek közt tűzijátékból, koncertekből, kiállításokból és szimpóziumokból áll. A reneszánsz fénykorát - és sokak szerint a férfiszépség ideálját megtestesítő - félezer éves szobornak otthont adó Firenze emellett hivatalos, Dávid 500-as pólókkal is emeli a megemlékezés pompáját. Ugyancsak az ősz folyamán Firenze a születésnapra való tekintettel számos - köztük több modern - szobrászati kiállításnak ad otthont, s az ünnepségekre a város közel másfél millió eurót költ, egyebek között állami támogatásból. A szobor amúgy az Accademia múzeumban ácsorog, de csak 131 éve, 1873-ban állították jelenlegi helyére. Michelangelo 26 évesen formálta meg a négy méternél is magasabb Dávidot egyetlen márványtömbből, amely olyan gyenge minőségű, hogy másik két szobrász - Agostino di Duccio és Antonio Rosellino - elutasítón csak a fejét csóválta, amikor felajánlották nekik a sziklát. A szobor végül 1504 nyarának végére készült el, és szeptember 8-án leplezték le szülővárosában, Firenzében. Abban a testhelyzetben mutatja Dávidot, amikor felemeli a követ, hogy agyonüsse vele Góliátot. Az idén alaposan lecsutakolták, persze igen finoman: a mosdatás nyolc hónapon át tartott és 120 millió forintnak megfelelő összegbe került. Dáviddal amúgy nem mindenki bánt ennyire kesztyűs kézzel: 1527-ben zavargások törek ki Firenzében, amire ráment bal alkarja, 1991-ben egy őrült olasz művész kalapáccsal lecsapta az egyik lábujját. Pedig éppen a lábak „egészsége" aggasztó, mert a karcsú bokáknak 5572 kilogrammnyi súlyt kell tartani. A szobrot egy ideje pajzs védi, hogy az évi mintegy 1,2 millió látogatója megtekinthesse, de ne tehessen benne kárt. A szobor 131 éve a firenzei Accademia múzeumban ácsorog Mindig a szívemből énekelek" Vastapssal, felállva ünnepelte a közönség hétfőn este a zsinagógában Marton Évát, aki Kovács László zongorakíséretével dalestet adott az épület rekonstrukciója javára. A világhírű szoprán ráadásként művészi hitvallását, Tosca imáját is elénekelte. A koncert után rajongók várták, és a sajtó munkatársai is sorban álltak, hogy interjút készíthessenek vele. - Jólesik a szegedi fogadtatás, nem gondoltam, hogy ennyien emlékeznek rám, ilyen sokan figyelemmel kísérik a pályafutásomat. Csodálatos érzés volt, hogy a közönséggel hamar azonos hullámhosszra kerültünk - mondta a hangverseny után az öltőzőben Marton Éva. - Gyönyörű épület a szegedi zsinagóga, boldog vagyok, hogy felléphettem itt. Az éneklés mindig felfokozott állapot, hiszen érzelmekkel dolgozunk. Fia megtaláljuk a kulcsot, az utat a zenéhez, akkor az nemcsak a hallgatóságra, hanem ránk, előadókra is elementárisán hat. Ezek az áriák, dalok csodálatos érzésekről szólnak, és én mindig a szívemből énekelek. - Ezt megelőzően csak pályája kezdetén lépett fel Szegeden. Milyen emlékei vannak az 1969-es Dóm téri Háry-előadásokról? - Tompa Pufi bácsi nagyon aranyos ember volt. A kis Latabár Kálmánnal pedig hajnalig mulattunk egyik éjjel a Tisza Szállóban. Csak nekem zongorázott, csak az én szemembe nézett, azt sem vette észre, amikor már elfogytak ujjai alól a billentyűk, csak variálta-variálta a bluest. Férjem féltékeny is lett egy kicsit... Melis György - aki azóta is a legkedvesebb barátaim közé tartozik Moldován Stefánia és a fantasztikus Dayka Margit volt a partnerem. Szinetár Miklós rendezte, Lukács Miklós vezényelte azt a produkciót. Valamennyien befutott, nagy művészek voltak, óriási megtiszteltetésnek számított fiatal kiscsibeként bekerülni abba a válogatott csapatba. Zeffirelli mindent rá hagyott - Órákon át lehetne sorolni azokat a sikereket, amelyeket pályafutása során elért. Milánótól Londonon át New Yorkig az összes nagy operaházat meghódította, számtalan lemez, színházi felvétel őrzi művészetét. A közönség és a kritikusok is egyöntetűen elismerik: már az is ritkaság, hogy valakinek ilyen pazar hangja legyen - az viszont még ritkább, hogy ilyen fantasztikus színészi tehetség is társuljon hozzá. - Hazudnék, ha azt állítanám: ennek a színészi tudásnak is rögtön a birtokában voltam. Hosszú pályafutás, rengeteg kitartó és következetes munka eredménye az, ahová eljutottam. Az énekesi pályám első tíz évét szinte eszméletlen állapotban töltöttem, és csak arra törekedtem, hogy énektechnikailag, -zeneileg megfeleljek. Fiatal voltam, szép, így jól mutattam a színpadon, könnyedén hoztam azokat a szerepeket, amelyekre predesztinálva voltam. Sokat nem is kellett hozzátennem a figurákhoz, ha színpadra léptem, Tosca voltam, Manón vagy Leonora. Amikor rájöttem, hogy sokkal többet is ki lehet hozni ezekből a szerepekből, már egészen másként készültem fel. Leültem egy fotelba a partitúrával, és fejben, zongora nélkül dolgoztam. Előre kitaláltam, mit és hogyan akarok csinálni, milyen színeket szeretnék kikeverni. A színpadi játék kicsit olyan, mint a festés: fel kell rakni a színeket. Ugyanaz a szerep egészen másmilyen is lehet, ezért ki kell találnom, melyik úton indulok el. Az utóbbi időben például Elektrát nagyon lányosra, gyengédre, sebezhetőre veszem, miközben pimasz és vérbosszúra is hajló egyszerre. Csak az utóbbi 15-20 évben érzem úgy, hogy a színészi eszköztárnak is birtokában vagyok. - Sokan önt tartják minden idők legjobb Turandotjának. Az 1983-as bécsi produkció óta, amiben Jósé Carreras partnereként óriási sikert aratott, világszerte elénekelte a különös kínai hercegnő szerepét. Talán a legemlékezetesebb az az előadás volt, amit a New York-i Metropolitanben Franco Zeffirelli rendezésében mutattak be Placido Domingóval. Milyen volt a legendás Zeffirellivel dolgozni? - Zeffirelli mindent rám hagyott. Kaptam egy kínai koreográfusnőt, vele dolgoztuk ki a rejtvényekhez a mozdulatokat. Zeffirelli széles ecsetvonásokkal dolgozott. Ő egy modern Leonardo da Vinci, aki mint egy építész, egészben látta a produkciót. Nem érdekelte, mikor, hogyan énekelek, mert rám nézett, és azt látta: én vagyok Turandot. Zeffirelli nem olyan rendező, amilyenekkel mostanában nagyon gyakran találkozom: még azt is megbeszélik a főszereplőkkel, hogy a kisujjukat felemelhetik-e vagy sem. A rendezők ma túlságosan is meghatározók. Meghatározóbbak, mint a karmesterek. Remélem, ez mihamarabb megváltozik, mert nem egészséges dolog. A színpadi előadóknak, a karmesternek és a rendezőnek egyensúlyban kell lenniük, egyenrangú partnerekként kellene kezelniük egymást. - Az elmúlt évtizedekben mennyit változott az operajátszás? - Nagyon sok lett az öncélú brutalitás és vulgaritás az operaszínpadokon. Egyes rendezők azt hiszik, ha orgiát mutatnak be, arra jobban bejönnek a nézők. Én nem hiszem. Ha például az Álarcosbálban egy férfi piszoár szerepel a színpadon, a nézők nem ájulnak el a gyönyörűségtől, inkább undoMarton Éva a zsinagógabeli koncertjén rodva elfordulnak. Sok rendező nem tudja már, mivel vonja magára a figyelmet, minden áron skandalumot szeretnének. Annak nagy a publicitása. Meghökkentő látványosságokkal, sokkolással próbálják az emberek figyelmét fenntartani, mert attól tartanak, másképp elmaradoznának a színházakból. Az persze valós probléma, hogy a jegyárak nagyon magasak, és annyi minden történik velünk, hogy nincs időnk, energiánk színházba járni. Sajnos az értő törzsközönség is fogyatkozik. Egyre több az olyan produkció, ami közelebb áll a cirkuszi látványossághoz, mint az igazi művészethez. 2008-ig vannak fellépései - A szegedi fellépés után milyen feladatok várnak önre? - Sok társasági kötelezettségem van, a napokban a spanyol nagykövet meghívott, hogy a trónörökös pár magyarországi látogatásán egy vacsorán képviseljem a magyar művészvilágot. Tervezzük a miskolci nyári nemzetközi operafesztivál következő évadját. Az idei Bartók+Csajkovszkij-program nagyon jól sikerült, kilencvenezer látogatónk volt tizenhat nap alatt. Több mint háromezer közreműködője volt a programoknak. Kitűnő munkatársakkal dolgozom együtt, köztük Bátor Tamással, a fesztivál ügyvezető igazgatójával. A következő év a bel canto jegyében zajlik majd. Világhírű vendégeket is hívunk, például Renato Bruson jön Teli Vilmost énekelni. Sok a saját fellépésem is: készülök Pécsre, ahol Wagner Wesendonk-dalait adom elő Hamar Zsolt vezényletével. Szeptember végén a kongresszusi központban Turandot nagyáriáját éneklem a magyar operacsíllagok gáláján, ahol huszonheten lépünk fel Kovács László vezényletével. Alig várom, hogy ősszel újra műsorra kerüljön a Jenufa az Operaházban. Kovács Lászlóval dalesttel megyünk vendégszerepelni Spanyolországba. Düsseldorfban modern rendezésben új Elektra-premier vár rám. Furcsa, hogy a karmester egykor Met-beli korrepetitorom lesz, aki akkor még fiatal fiú volt, ma pedig érett, kitűnő karmester. Több generáció nőtt fel mellettem, imádom ezeket a fiatalokat, szeretek együtt dolgozni velük. Nincs bennem féltékenység velük szemben, sőt egyre többet tanítok. A szegedi zeneművészeti főiskolára is jövök FOTÓ: KARN0K CSABA majd néhány napos mesterkurzust tartani. 2008-ig vannak felkéréseim, de már most készülnöm kell arra, hogy egyszer abbahagynom az éneklést. Shakespeare-drámák jelentették a mintát - Egyszer azt nyilatkozta: színésznőként is kipróbálná magát. Tulajdonképpen színészi munka is volt a Bánk bán-film, amiben Gertrudist alakította. - Rengeteg díjat nyert a film, sok fesztiválon sikerrel vetítették, még Indiába is eljutott. A rendezője, Káel Csaba, valamint Rost Andrea és Kiss B. Atilla is a barátom lett. A nagy Shakespeare-királydrámák jelentették számomra a mintát Gertrudis megformálásakor. Igyekeztünk a politikai mondanivaló helyett az emberi kapcsolatokat középpontba helyezni. A Bánk bánt szerettük volna a világ nagy színpadain is műsorra tűzni. Placido Domingóval meg is állapodtunk, hogy bemutatjuk a Washingtoni Operaházban, végül azonban valakinek a butaságán megbukott a kezdeményezés. De nem adom fel, egyszer talán a Bánk bánt is sikerül népszerűvé tennünk a világ nagy operaszínpadain. HOLLÓSI ZSOLT