Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-11 / 213. szám
CSÜTÖRTÖK, 2004. SZEPTEMBER 9. •AKTUÁLIS* 3 Életfogytiglanra ítélték a sorozatgyilkost, Szabó Zoltánt Örökre rács mögött marad Folytatás az 1. oldalról Hegedűs István bíró a tárgyalás előtt megjegyezte, hogy bár a sértettek hozzátartozóit is értesítették, közülük senki sem jelent meg a nyilvános ülésen. A vád képviselője, Horányi Miklós fellebbviteli főügyész elmondta, az ügyészség perbeszédét az emberi élet védelme vezeti. A főügyész Szabó Zoltán életéről is beszélt. - 16 évesen állt először bíróság előtt garázdaság miatt. Később erőszakos közösülésért ítélték el. Ezek a tények kijelölték a vádlott életútját - jelentette ki Horányi Miklós, aki szerint Szabó egyik védekezési technikája volt az is, amikor azt állította, hogy a rendőrÉLETFOGYTIG A CSILLAGBAN H Az országban eddig nyolc bűnözőt ítéltek tényleges életfogytig tartó börtönbüntetésre. Mindannyian a szegedi Csillag börtönben töltik büntetésüket. Közülük ketten. Szabó Zoltán és Kruchió Tibor aki négy embert gyilkolt meg Csongrád megyében követték el a bűncselekményeket. Egyébként Kruchió volt az első, akit a Szegedi ítélőtábla tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítél. A Csillagban éli mindennapjait Boi Gyula, aki agyonverte feleségét és két kiskorú gyermekét, valamint az ország legfiatalabb „életfogytosa", a 24 éves Csepregi Péter. Ő két nőt gyilkolt meg. Szabó Zoltán a bíróság előtt Fotó: Frank Yvette ségen kényszerítették, ismerje be a gyilkosságokat. - Ha így lenne, hallatlan törvénysértéssel állnánk szemben, de erre nincs semmilyen bizonyíték - tette hozzá. A főügyész szerint a gyilkosságokban szexuális motívum nem állapítható meg. A védő- és perbeszéd után a bíró közel kétórás szünetet rendelt el. Ez idő alatt engedélyezte Szabónak, hogy két felnőtt hozzátartozóval fél órát beszéljen, ám a férfinak egyetlen rokona sem jelent meg a tárgyaláson. A Szegedi ítélőtábla helyben hagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Szabó Zoltánt, a balástyai rémet tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A sorozatgyilkos még feltételesen sem bocsátható szabadlábra. Az ítélet jogerős. Szabó mint mindig, rezzenéstelen arccal hallgatta végig az ítéletet és az indoklást, majd a fegyveres kísérők gyűrűjében elhagyta a tárgyalótermet. Az újságírók kérdésére nem válaszolt. A. T. J. A Pick nagy beszállítói nem pártoltak el a cégtől Mindegy, hol vágják a sertést A Pick Szeged Rt. legnagyobb beszállítóit nem „zavarja", hogy Szegeden megszűnik a sertésvágás, s helyette Kiskunfélegyházára kell szállítaniuk. A céget változatlanul megbízható partnernek tartják. MUNKATÁRSUNKTÓL „Foglalkoztatási szempontból nagyon rossz helyzet állhat elő egy városban, ha a vágóhíd bezárása miatt egyszerre szűnik meg 450 ember munkahelye" - nyilatkozta lapunknak Ács Péter, a Pick Szeged Rt. egyik legnagyobb beszállítója, a Pest megyei herceghalmi Hungapig Kft. állatforgalmi vezetője. A beszállítókat azonban ez a kérdés nem érinti. Ha folytatódik a felvásárlás, akkor az eddigi partneri viszony sem sérül. Márpedig a Pick Szeged Rt.-t korrekt, jól és időben fizető partnernek tartják Herceghalmon, olyannak, amely betartja ígéreteit. Ács Péter sajátos kényszernek érzi a jelenlegi gazdasági helyzetben azt, hogy a húsipari vállalatok szakosodnak, s a Pick a készítménygyártás felé viszi el a profilját. Ez azonban - mint mondta - nem azt jelenti, hogy a jövőben nincs szüksége sertésre, hanem mindössze annyit: a szegedi helyett a hatékonyabb vágásra specializálódott Kiskunfélegyházára telepíti át a vágást. A Hungapig már másfél hónapja Félegyházára szállítja az állatokat. A Pickkel húsz éve állnak kapcsolatban, s az a szándékuk, hogy jövőre is szerződést kötnek a részvénytársasággal. Csongrád megye egyik legnagyobb beszállítójának számít jelenleg a Dél-Tiszai Sertés Kft., amelynek úgyvezető igazgatója, Földi János elmondta: eddig is, a jövőben is a szegedi központú cégnek szeretnék eladni az állatokat. Ennek az az oka, hogy a cég mindig betartotta a szerződéses fegyelmet, megbízhatóan fizetett. „Sajnos, az eladót kevésbé érdekli, hogy a felvásárló Szegeden vágja-e le a sertést, avagy Félegyházán" - fogalmazott Földi János. A beszállítót olyan szempontok vezérlik, hogy időben megkapja a pénzét, és a Pick, mint vállalat, valamint a termékek neve a minőséget jelentse a piacon. Terrorháború BÁTYI ZOLTÁN A harmadik világháború elkezdődött. Csak azért nem vesszük észre, mert nem hagyományos módszerekkel vívják. És lehet, hogy ez szörnyűbb lesz, mint az előző kettő, hiszen azt sem tudjuk ki, miért, hol és kit támad éppen. Bizony, találkoztam már olyan, az emberiség jövőjéért, családja biztonságáért aggódó férfival, aki ezeket a mondatokat fogalmazta meg, amikor szóba került komnk alattomos veszedelme, a terrorizmus. Hétköznapjainkat bénítaná meg a rettegés, ha ez a nézet válna uralkodóvá. Am tagadhatatlan: 2001. szeptember 1 l-e, a New York-i világkereskedelmi központ megtámadása óta a világ minden sarkában azon folynak a leghevesebb viták, miként lehetne gyökerestől kiirtani, de legalábbis megfékezni azt a terrorhullámot, ami szinte az egész földön végigsöpört. Robbant már bomba oly békés, turistaparadicsomnak számító szigeten, mint Bab, a Közel-Keleten nap nem telik el merényletben elhunytak temetése nélkül. De halálsikolytól volt hangos a madridi vasúti pályaudvar, a legbrutálisabb módon gyilkolnak túszokat Irakban. Az észak-oszétiai iskola elleni terroristatámadás után pedig még ma sem tudjuk pontosan, hány áldozatot is siratnak a családtagok. És ne feledkezzünk meg athéni félelmeinkről sem. Egyetlen hatalmas, a megnyugvást jelző sóhaj szakadt föl sok-sok millió emberből, amikor a nyári olimpiai játékok - aminek biztonságára több mint egymílhárd eurót fordítottak a rendezők - atrocitások nélkül fejeződött be. A legszomorúbb az, hogy amilyen nehéz számba venni, hány terrorcselekményt is hajtottak végre az elmúlt három évben, épp olyan könnyű rádöbbennünk: a terrorizmus ellen megnyugtató eredményt máig nem sikerült felmutatni. Valójában fogalmunk sincs, merre rejtőznek a legveszedelmesebb terrorista vezérek, kik pénzelik, s vajh, miért, akcióikat. Azt sem tudjuk, hol és hány kiképzőtáborban készítik fel a merénylőket arra, hogy akár életük árán is ártatlan emberek égjenek benn a felrobbantott buszokban, édesanyjukba kapaszkodó kisgyerekek leljék halálukat a felrobbantott épületek romjai alatt. Ennyire tehetetlenek lennénk: Az akciófilmekben sztárolt, ezernyi technikai csodával felszerelt titkosszolgálatok és marcona kommandósok hű mását hiába is keresgéljük a valóságban ? Nagyon úgy tűnik. S ha e piszkos háborúban nem áll be gyökeres fordulat, könynyen elképzelhető: hamarosan a biztonságpolitikai szak lehet a legkeresettebb a világ egyetemein, az ott végzett friss diplomásokért állnak majd sorba államok, közintézmények, vasúti és légitársaságok vezetői. Mert hogy alkalmazkodni kell, ugyebár, az új világ új kihívásaihoz. De kérdem én, ki szeretne ilyen csúf új vüágban élni ? Túl alacsony volt a román kisbusz belmagassága Ezer karton cigaretta A jármű feltűnően alacsony belmagassága buktatott le egy cigarettacsempészt a nagylaki határon. MUNKATÁRSUNKTÓL Tabac, azaz dohány-ellenőrzési akciót tartottak péntekre virradó éjjel a Vám- és Pénzügyőrség központi járőrszolgálati parancsnokságának pénzügyőrei a nagylaki vámhivatal területén. A cél ez alkalommal is a cigarettacsempészek leleplezése volt. Az akció sikeresnek bizonyult, ugyanis egy belépő román rendszámú kisbuszban elrejtve közel ezerszáz karton cigarettát találtak. A vizsgálatot végző pénzügyőrnek az tűnt fel, hogy feltűnően alacsony a jármű belmagassága, hiszen majdnem beverte a fejét a tetőbe. A duplafalú mennyezetből aztán hamar előkerült a csempészáru. A román sofőr ellen csempészet miatt indult eljárás, a 2 millió 500 ezer forint értékű cigarettát pedig lefoglalták. Másodszor is nem a balástyai kezdeményezésre A csomópontról hétfőn szavaznak Rövid időn belül másodszor mondott nemet a balástyai csomópont megépítésére az Országgyűlés MSZP-s többségű gazdasági bizottsága. E szerdai döntés ellenére a Csongrád megyei honatyák szerint még mindig van remény. Szerdán már másodszorra nyilvánította ki az Országgyűlés gazdasági bizottsága, hogy nem támogatja csomópont kialakítását az M5-ös autópálya épülő szakaszán, Balástyánál. A bizottság elfogadta a szaktárca véleményét, amelyben az a forgalomszámlálási adatokra hivatkozik - csak napi négyezres gépjárműforgalom esetén lenne indokolt a csomópont megépítése -, valamint arra, hogy 800 millió forinttal növekednének meg a költségek A beruházást javasló módosító indítványt augusztus végén Géczi József MSZP-s képviselő nyújtotta be és pártállástól függetlenül valamennyi Csongrád megyei honatya támogatta. Ezt követően szeptember 6-án Nógrádi Zoltán, a Fidesz megyei elnöke és Dobó László, a szegedi közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője, országgyűlési képviselő közös módosító indítványt nyújtott be az országgyűléshez azért, hogy a jövő héten mindenképpen a Tisztelt Ház elé kerüljön a csomópont ügye. Szatymaz polgármestere, Gyömbér László is számolt az eltelt napokban: a településen 1726 gépkocsit tartanak nyilván, ennyi autóval utaznának az emberek Szeged felé, oda-vissza 30 kilométert megtéve azért, hogy feljuthassanak az autópályára. Balástya polgármestere, Újvári László szerint pedig csomópont híján a Homokhát összes községe az ő településükön keresztül közelítené meg a kisteleki felhajtót. Ez elviselhetetlen forgalmat okozna. Még mindig van esélye annak, hogy hétfőn megszavazza a parlament a balástyai csomópontot - mondta tegnap lapunknak Géczi József. Dobó László úgy nyilatkozott, azért bízik a sikerben, mert a parlament Fidesz-frakciója a csomópont mellett fog szavazni. F.K. Közel 50 millió forintba került idén az ifjúsági napok rendezvénysorozata Közpénz, szponzori támogatás, jegyár tal támogatta; ugyanakkor most a Gyermek Ifjúsági és Sport Minisztériumtól a főszervező Szegedi Ifjúsági Ház Kht. (IH) pályázatával 8 millió forintot nyert. A költségvetés fennmaradó összegét a szponzori támogatásokból, valamint a jegybevételből finanszírozta azIH. Pontos összegeket a szponzorokkal kötött megállapodásra hivatkozva nem árult el Boros Gyula, a SZIN főszervezője. Annyit azonban megtudtunk, hogy a SZIN költségvetésének 65 százaléka a szponzoroktól, míg 35 százaléka a jegyek eladásából származik. A négynapos fesztivál összköltsége közel 50 millió forint volt. Azt, hogy pontosan mire költötték a 10 millió forintnyi közpénzt, rövidesen nyilvánosságra hozzák - hangsúlyozta Boros. Az ifjúsági napok nullszaldóval zárt, azaz a bevételek fedezték a kiadásokat - tette hozzá Boros Gyula. A főszervező elmondta, tavaly veszteséges lett volna a rendezvény, ha nem csökkentették volna a programok számát. Idén erre már nem volt szükség. A 2004-es SZIN legdrágább produkciója Ákos fellépése volt: információink szerint a közel kétórás műsorért 5 millió forintot fizettek a szervezők. Értesüléseinket Boros Gyula nem kívánta sem megerősíteni, sem pedig cáfolni. Mint fogalmazott, Ákossal olyan szerződést kötöttek, amely mindkét fél részére titoktartási kötelezettséget ír elő. ARANY T. JÁNOS Idén a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) bevételei fedezték a kiadásokat. A SZIN-t ebben az évben 2 millió forinttal támogatta a város és a szervezők 8 millió forintot nyertek pályázatukkal a Gyermek Ifjúsági és Sport Minisztériumtól. A négynapos rendezvény közel 50 millió forintba került. Tavaly, a hosszú idő után ismét megrendezett Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) három nap alatt összesen 14 ezer 600-an látogattak ki az újszegedi Partfúrdőre, idén viszont a négynapos fesztiválon 25 ezer 800-an fordultak meg. A SZIN-en tavaly három színpadon 38, idén négy színpadon 59 koncertet hallgathatott a közönség. A rendezvényt a szegedi önkormányzat tavaly 8 millió, ebben az évben 2 millió forintBebocsátásra várók a SZIN-en. Pénzt hoztak Fotó: Schmidt Andrea