Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-10 / 212. szám

PÉNTEK, 2004. SZEPTEMBER 10. «AKTUÁLIS« 5 Az ügyeletvezető ellen megszüntették az eljárást Nincs meg a felelőse a betegcserének Folytatás az 1. oldalról Három ápoló és egy beteghordó írásbeli figyelmeztetést kapott, az ügyeletvezető adjunktus el­len pedig megszüntették az el­járást. Az ő szerepét a további­akban a Csongrád Megyei Or­vosi Kamara etikai bizottsága vizsgálja. Úgy tudjuk, az ügye­letvezető adjunktus ellen azért szüntették meg a fegyelmi eljá­rást, mert azt szabálytalanul folytatták le, ugyanis azon, a törvény kifejezett tiltása elle­nére, részt vett a kórház jogi képviselője, Bálint Gábor ügy­véd is. Egy hónapja fejezte be a fegyel­mi eljárást Demeter Ildikó fe­gyelmi biztos. A főorvos asszony a sürgősségi betegellátó osztá­lyon (SBO) július 3-án, a lelet­csere napján dolgozók felelőssé­gét vizsgálta. A fegyelmi biztos jelentése szerint a leletcseréért és annak következményeiért öt sze­mély vonható felelősségre: „ az ügyeletvezető adjunktus, két fel­nőtt szakápoló, egy ápoló és egy beteghordó. A fegyelmi biztos előtt, július 6-án és 7-én vizsgálóbiztos próbálta megállapítani, hogy a történtekért ki marasztalható el. Ferencsik Mária főorvos, vizsgálóbiztos összesen hét kórházi dolgozó felelősségét vetette fel. A fentebb említet­tek mellett megnevezte a szak­orvosjelöltet és a radiológiai asszisztenst is. Az ügy előzménye: július 3-án a szegedi városi kórház SBO-n két - egy ásotthalmi és egy kiste­leki - beteget elcseréltek, ezért a Szegedi Tudományegyetem Ideg­sebészeti Klinikáján Berkó Vince helyett tévedésből Kovács Bélát műtötték meg. Amikor órákkal később a tévedés kiderült, Berkó Vincét is megoperálták. Kovács Béla a műtétet követő harmadik napon meghalt, Berkó Vince he­tekig feküdt kómában az idegse­bészet intenzív osztályán, majd állapota javult, jelenleg a króni­kus belgyógyászaton kezelik. A betegcsereügy kirobbanása után a kórház főigazgatóját, Ná­rai Györgyöt egy hónapos kény­szerszabadságra küldték, amit újabb egy hónappal meghosszab­bítottak. Nárai György a héten, november 1-jei hatállyal, benyúj­totta lemondását, egyúttal négy évre határozott idejű szerződést írt alá, amelynek értelmében no­vembertől főorvosként ő vezeti a kórház radiológiai osztályát. A gyógyvizek kutatásáról tanácskoztak Az egészségturizmus Orvosoknak, egészségügyi szakembereknek mutatták be a fi­zioterápia világnapján a megszépült szegedi Anna-fürdőt. MUNKATÁRSUNKTÓL Több mint száz érdeklődő orvos, gyógytornász, fizioterápiás asszisz­tens fogadta el a Szegedi Fürdók meghívását. Az Anna Gyógy-, Ter­mál- és Élményfürdő szolgáltatásait mutatták be a fizoterápia világ­napján a szakembereknek. A fórumon elhangzott: a magyar gyógyvi­zek alaposabb tudományos kutatására, elemzésére van ahhoz szük­ség, hogy a nemzetközi tudományos közéletbe bekerüljön vizeink jó híre. De ahhoz, hogy a magyarországi egészségturizmus biztatóan fej­lődhessen, sok egyéb feltételt kell még megteremteni. A szakképzés­ben például célszerű oktatni a gyógyturizmus kiszolgálásához szük­séges ismereteket is. Meg kell ismertetni az emberekkel a gyógyfür­dők szerepét az egészség megőrzésében. A Legfelsőbb Bíróság döntése után is megtalálják a kiskapukat Dohányreklám: csak belül A köztéri dohányreklámokat tiltja a törvény, a fogyasztóvédelmi felügyelőség százezer forint bírságot is kiszabhat érte Illusztráció: SchmiJt Andrea Többéves jogvita zárult le néhány napja az­zal, hogy a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött: tilos az üzletek külső homlokzatán, vala­mint a kirakatokban dohányreklámot elhe­lyezni. Több kisbolt és trafik saját cégtáblá­ján hirdeti ezeket a cégeket, amiért akár 100 ezerforintos bírságra is számíthatnak. MUNKATÁRSUNKTÓL Két évé ellenőrzi a fogyasztóvédelmi felügye­lőség, hogy betartják-e az üzletek a dohány­reklámok tilalmáról szóló törvényt. Aki az üzlethelyiségen kívül helyezett el táblákat, vagy más hirdetőfelületeket, az ellen az ille­tékes megyei felügyelőség eljárást indított. Jegyzőkönyvezték a szabálytalanságot, majd határozatot hoztak, amelyben a tulajdonost kötelezték a reklámok eltávolítására és egy­aránt bírságot szabtak ki az üzlet tulajdono­sára, és a dohánycégre. A dohánygyártók mind ez ideig rendszere­sen megtámadták bíróságon ezeket a határo­zatokat. A Legfelsőbb Bíróság azonban néhány napja precedens értékű döntést hozott, amely­ben kimondja: tilos az üzletek külső homlok­zatán, valamint a kirakatokban dohányreklá­mot elhelyezni. Kathi Attila, a Fogyasztóvédel­mi Főfelügyelőség kommunikációs főosztály­vezetője úgy fogalmazott: ezzel egy jogvita zá­rult le, mert nem minősül a homlokzat és a ki­rakat eladási helynek. Lapunknak elmondta, továbbra is folyamatosan ellenőrzik majd a boltokat, és aki ezután sem szereli le törvény­sértő reklámjait, arra kiszabják a bírságot. Ez ­az üzlethelyiség nagyságától és forgalmától függően - a tulajdonos számára 50-100 ezer forintos büntetést jelent. Ugyanezért a tör­vénysértésért a dohánygyárak természetesen lényegesen többet fizetnek majd. Az üzlettulajdonosokat nem érinti igazán ez a rendelet. Úgy tudjuk, a dohánycégek fi­zetik helyettük a büntetéseket, és a perekben ők biztosítják a jogászokat is. A homlokza­ton lévő cégtáblák is általában a dohánycégek tulajdonában vannak, így ha azt mégis el kell távolítani, arról is gondoskodnak. Ilyenkor természetesen az üzlettulajdonos dolga újat beszerezni, de egy-egy nagy forgalmú boltnál szinte sorban állnak más cégek is, hogy ők készíthessék el az üzlet saját reklámjukkal ékesített tábláját - természetesen ingyen. A dohánycégek évről évre egyre nagyobb ér­tékű szerződéseket kötnek a kis élelmiszer­boltokkal, trafikokkal, hogy ott elhelyezhes­sék reklámjaikat - hallottuk egy üzleti élet­ben jártas szakembertől. Talán ez az úgyne­vezett marketingtámogatás csökken majd valamelyest a Legfelsőbb Bíróság határozata nyomán, de inkább az a valószínűbb, hogy rövid időn belül megtalálják azokat a kiska­pukat, amelyek segítségével visszazökkenhet minden a régi kerékvágásba. Kis településeken is működik kábeltelevízió Sokszínű a tulajdonosi kör A Szeged környéki települések mintegy felében működik ká­beltelevíziós szolgáltatás. Né­hány településen az önkor­mányzat és egy-egy magánvál­lalkozás közösen működteti a kábeltévét, Dorozsmán pedig az előfizetőkből álló szövetkezet látja el ezt a feladatot. Algyőn 1991 óta van kábelteleví­zió. Korábban vegyes tulajdon­ban volt a társaság, az önkor­mányzat és egy alapítvány közö­sen üzemeltette. Jelenleg is foly­nak a tárgyalások, az önkor­mányzat hamarosan százszáza­lékos tulajdonosa lesz a 22 csa­tornát felvonultató hálózatnak. A 850 előfizető két csomag kö­zött válogathat, a kedvezményes havonta 850, az alapszolgáltatás pedig 2400 forintba kerül. Ha va­laki az HBO-t is kéri, annak plusz 2400-et kell befizetnie (máshol is ennyi a havi díja a mozicsatornának). Balástyán, Kisteleken, Móra­halmon - Szegedhez hasonlóan ­a MatávkábelnetTV szolgáltat. A kedvezményes díjcsomag ára 610 forint, emellett még két má­sik csomagot kínál a szolgáltató. Mórahalmon 2001. január elseje óta városi televízió is működik. Az Aranyszöm Rendezvényház­ban berendezett stúdióból heti három alkalommal sugároznak. A mórahalmiak közel tízféle mű­sor között válogathatnak. Kiskundorozsmán a Szélma­lom Kábeltévé Szövetkezet 1992 óta működteti a hálózatot. Érde­• ) SZEGED KÖRNYÉKI TELEPÜLÉSEK KÁBELTELEVÍZIÓI^^ Szolgáltató Csatornaszám (TV) Alapcsomag (Ft/hó) Bővített cso­mag (Ft/hó) AKTV Kft. (Algyő) 22 850 2400 MatávkábelnetTV (Balástya, Kistelek, Mórahalom) 44 610 3845 Szélmalom Kábeltévé Szö­34 2400 3600 vetkezet (Kiskundorozsma) 34 2400 3600 Röszkei Kábeltévé Kft. 31 650 2250 (Rőszke) 31 650 2250 Makentel Kft. (Pusztaszer) 25 1650 ­N-Telekom Kft. (Sándorfalva, Üllés, Zsombó) 22-28 920-1000 2080-2500 DM grafika kesség, hogy a 2400 előfizető egyben tulajdonosa is a szövetke­zetnek. 35 különböző csatorna fogható a szegedi városrészben. Pusztaszeren egy magánvállal­kozás, a Makentel Kft. látja el ezt a feladatot több mint egy éve. Ha­vonta 1650 forintért 26 csatornát nézhet a közel 180 előfizető. Röszkén már tizenhárom éve van kábeltelevízió. A nyolcvan százalékban önkormányzati és húsz százalékban magántulaj­donban lévő társaság 32 csator­nát nyújt előfizetőinek. A telepü­lés felében fogható a kábelteleví­zió. Sándorfalván, Üllésen és Zsombón 1993 óta működik ká­beltelevíziós szolgáltatás, jelen­leg a kiskunhalasi N-Telekom Kft. üzemelteti. Sándorfalván az 1350 előfizető 28 csatorna között válogathat. Aki az első csomagot rendeli meg, az 11 csatornát néz­het és havonta ezer forintot fizet. Ha több programot is szeretne fogni, akkor annak havonta 2200 forint az ára. A 285 üllési előfize­tő 23 csatornát nézhet. Az első csomag 960, míg a második 2080 forintba kerül. Zsombón 29 tévé­csatorna fogható, 920, illetve 2500 forintért válogathat közöt­tük a 290 előfizető. Mindhárom településen a második csomag­ban többek között van NGC, Spektrum, Sport 1, Viasat3, Fox Kids, Viva csatorna. Üllés kivéte­lével nézhető a Minimax és a Hír Ty Zsombón pedig a F plusz. K.T. Privát kórházkonyha? Ha a mai közgyűlés elfogadja a javaslatot, pályázatot írnak ki a szegedi városi kórház étkezte­tésének privatizálására. A nyer­tes vállalkozónak ki kell ala­kítania az EU-szabványoknak megfelelő rendszert, de cserébe 10 éves szerződést kötnek vele. A szegedi önkormányzat város­üzemeltetési irodájának előter­jesztése alapján ma tárgyal a köz­gyűlés a szegedi városi kórház élelmezésracionalizálási tervé­ről. Május elseje óta életbe lépett az úgynevezett HACCP-rend­szer, amely az eddiginél jóval szi­gorúbb higiéniás szabályokat és feltételeket szab a konyhaüze­meltetéssel kapcsolatban. A je­lenlegi, badellás élelmezés ennek az előírásnak nem felel meg. En­nek átalakítása - szakértők pénz­ügyi-gazdasági becslése szerint ­120 millió forint értékű beruhá­zást igényelne, amelyre azonban sem az önkormányzatnak, sem a kórháznak nincs pénze. A FIDESZ SZERINT MOST NEM AKTUALIS Hűvös László szegedi önkormányzati képviselő szerint rendkívül érdekes, hogy a városvezetés épp akkor akarja privatizálni a kórházi közétkeztetést, amikor az intézmény főigazgatója - az ismert betegcsereügy miatt - még kényszerszabadságát tölti, s az új főigazgatói pályázatot még csak ezután írja ki a közgyűlés. A Fidesz-MPSZ politikusa leszögezte.- pártja szerint is szükség van az egészségügyi ellátás egyes elemeinek privatizációjára, ám ez Szegeden épp most nem aktuális. A mai szegedi közgyűlés elé kerülő elő­terjesztés néhány pontja Hűvös László szerint arra enged következtetni, hogy „már a közbeszerzési eljárás kiírása előtt eredményt lehetne hirdetni". Ezt az összeget - az elképzelések szerint - egy vállalkozó fizetné, el­lentételezésként pedig legalább 10 évre szolgáltatási szerződést köt­nének vele, vagyis ő működtetné a kórház konyháját. A címzett tá­mogatási programhoz kapcsolódó­an valósítanák meg az élelmezés korszerűsítését. Ennek kapcsán, a közbeszerzési törvénynek megfe­lelően, nyílt pályázatot hirdetnek a szolgáltatás privatizálására. Ennek feltétele, hogy a pályázó valósítsa meg az egyéni tálcás tálalási rend­szert, alakítson ki korszerű kony­hatechnológiát, és végezze el a tel­jes konyhai rekonstrukciót. A korszerű élelmezés a korsze­rű gyógyítás alapfeltétele. Ezt azonban a 30 éve épült konyhá­val már nem lehet megvalósíta­ni. Ha egyébként nem érkezik megfelelő ajánlat, a kórház fenn­tartja a jogot, hogy eredményte­len pályázatot hirdessen. Erre az esetre is van már elképzelés, ho­gyan lépjenek tovább. T. K. Átadták az alsóvárosi csatornát Egy évvel ezelőtt kezdődött meg a csatornaépítés Alsóvároson, tegnap pedig már üzembe is helyezték a rendszert. Az érintett utcák jövőre kapnak szilárd útburkolatot. Alsóvároson 19 utca 365 házából vezetik el mostantól a szennyvi­zet. A csatornarendszer üzembe helyezése előtt Virág András ön­kormányzati képviselő beszélt a beruházás jelentőségéről. Botka László polgármester pedig ismer­tette az egész várost érintő építke­zések adatait. Összesen 253 kilo­méter csatorna épül a városban. Botka hangsúlyozta: a lakossági észrevételeket képviseli az önkor­mányzat az építtető cég felé. A csatornát építtető Víziköz­mű Rt. vezérigazgatója, Nóvák Gyula azt ígérte, hamarosan to­vábbi területeken készül el a csa­torna. így nemsokára, a hibák ki­javítása után üzembe helyezik a rendszert Kecskéstelepen és Ma­rostőn is. Csepregi András az épí­tést végző Hídépítő létesítmény­vezetője megköszönte a lakók tü­relmét, és kérte, hogy csak azu­tán vegyék igénybe a csatornát, hogy szórólapon értesítést kap­tak annak használhatóságáról. M. B. I.

Next

/
Thumbnails
Contents