Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-06 / 183. szám

•AKTUÁLIS" PÉNTEK, 2004. AUGUSZTUS 6. KÖRKÉP ALGYÓ. A régi magyar vásárok, piacok hangulatát szeretnék felidézni az augusztus 20-i rendezvényen. Ennek érdekében olyan vállalkozók, kézművesek jelentkezését várják, akik bemutatnák a régi korokat idéző portékájukat, valamint tevékenységüket. Többek között pékek, pecsenyések, lángossütök, • valamint fafaragók, rézművesek, keramikusok és egyéb kézművesek állíthatják fel standjukat az algyői vásáron. Az érdeklődök augusztus 15-ig jelezhetik részvételi szándékukat a faluházban, az 62/517-173-as telefonszámon. A bemutatni kívánt termékeket az Algyői Gazdakör tagjai véleményezik. A legötletesebb kiállítóhelyet külön díjazzák. BALÁSTYA. A kultúrházban ma este kilenc órától tartja soron következő összejövetelét a Nosztalgia Klub. A találkozón a tagok beszámolnak nyári élményeikről, valamint hasznos tanácsokkal látják cl azon társaikat, kik ezután indulnak nyaralni. BORDÁNY. Elfcö alkalommal ad otthont a község nemzetközi rádióamatőrösök találkozójának. A rádiózás kedvelőit ma délutántól várják a faluház udvarán. A holnapi kilenc órai megnyitó után kiállításokat nézhetnek meg az érdeklődők. Rádióállomás is üzemel majd a találkozón, este pedig nosztalgiadiszkóban táncolhatnak a vendégek. MÓRAHALOM. Nemcsak a húszéveseké a világ címmel Aradszky László-koncertet szerveznek holnap este fél nyolctól az Aranyszöm Rendezvényház udvarán a Délmagyarország és a Délvilág előfizetőinek. Azok nyerhettek két-két darab belépőt, akik helycsen fejtették meg a lap hétvégi magazinjának kérdéseit. ÓPIISZTASZER. Az általános iskola néptánctalálkozót szervez holnap este hat órától a rendezvény házban. A műsorban fellépnek a Temes megyei Dettáról érkező táncosok, valamint a szegedi Eben-Guba és a helyi Idős Magony Sándor Néptánccsoport. RÖSZKE. Nemzetközi töltöttkáposzta-főző versennyel egybekötött falunapokat rendeznek augusztus 6-tól 8-ig a községben. Ma este hét órától az általános iskola udvarán Magyari László polgármester megnyitja a falunapokat. Ezt követően a nemzetközi néptánegála keretében magyar és külföldi együttesek lépnek fel. A közönség többek között láthatja-hallhatja a Temes megyei Dettáról érkező együttest, a végvári Csűrdöngölő Néptánccsoportot, a vajdasági Horgosról érkező táncosokat, valamint a szegedi Eben-Gubát. SZEGED-SZIKSÓSFÜRDŐ. Harmadik alkalommal szervez motoros találkozót a Ghost's MC Chapter Szeged. Holnap délelőtt a Szikin strandolhatnak a motorosok cs az érdeklődők. Délután négy órától száznál is több motor indul cl a Szikiről, hogy felvonuljon Szegeden. A menet útvonala: Dorozsmai út, Kossuth Lajos sugárút, Dózsa utca, Tisza Lajos körút, Huszár Mátyás rakpart, Tisza Lajos körút, Dugonics tér, Kálvária sugárút, nagykörút, Kossuth Lajos sugárút, Dorozsmai út. A felvonulók délután ötre érnek vissza a Szikire, ahol számos tréfás vetélkedőn vehetnek részt. Többek között lesz motorblokkdobás, sörpörgő, sörivó és csilipaprikaevő verseny. Este kilenc órától az Indigó, majd tizenegy órától a Tequila együttes lép fel. Zsadon Andrea a Strauss-operett főszerepében a Dóm téri színpadon MA ESTE A DÓM TÉREN Johann Strauss Egy éj Velencében című nagyoperettjét a bécsi Róbert Herzl professzor rendezésében ma este 9 órától mutatja be a Dóm téren az Ope­rettvilág társulata. A produkció karmestere Kollár Imre, közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar. A főbb szerepeket Zsadon Andrea, Szolnoki Tibor, Virágh József, Peczkay Endre, Vadász Zsolt, Rikker Mária és Kertész Péter alakítja. Együttest is közösen hozták lét­re. - A közel két évtized alatt mindössze háromszor vesze­kedtünk egymással. Ez azért fontos, mert a közös sikerekben benne van mindkettőnk akara­ta, igyekezete és szellemisége is. Ami most a Dóm téri szín­padon látható, az a legutolsó égőig és cipőig teljes egészében a miénk. Férjemmel állami se­gítség nélkül hoztuk létre az előadást, mint ahogyan az Ope­rettvilág többi produkcióját is ­hangsúlyozza Zsadon Andrea. ­Olyan szörnyűségek történnek mostanában, hogy az ember azt gondolná: itt a világvége. A megoldatlan kérdésekkel kap­csolatban azt szoktam monda­ni: vegyük elő újra a Bibliát. Mindenre választ találunk ben­ne, hiszen az emberek alapvető­Fotó: Karnak Csaba en nem változtak, ugyanazok­kal a hibpkkal küzdenek, mint évezredekkel ezelőtt. Az operett csillogó, gyönyörűséges műfaj, ha mást, ha csúnyát csinálunk belőle, akkor valóban halálra van ítélve. Szerencsére mindig akadnak olyan szakemberek, mint például most a rendezőnk, Róbert Herzl professzor, vagy a szegedi szimfonikusokat dirigá­ló Kollár Imre, az MTV legutób­bi karmesterversenyének egyik győztese, akik elhivatottan, pre­cízen végzik a munkájukat. Az operett - mint ahogyan a szín­ház és a zene is - túl fogja élni azokat a szörnyűségeket, ami­ket művelnek vele. Mert min­dig vannak, akik hisznek ab­ban, hogy az eredendő szépség és jóság tovább viszi a világot. H. ZS. Apát és fiát keresi a rendőrség Láthatásra hozta el, de nem vit­te vissza fiát volt feleségének egy török-magyar kettős állam­polgárságú férfi, Tüysüz Meh­mct. A rendőrség az apát és a fiát egyaránt keresi. MUNKATÁRSUNKTÓL A Szegedi Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya nyomozást folytat kiskörű elhelyezésének megváltoztatása miatt a 31 éves Tüysüz Mehmet szegedi lakos, török-magyar kettős állampol­gár ellen, akit azzal gyanúsíta­nak, hogy 2004. július 10-én a reggeli órákban gyermekláthatás ürügyén magával vitte hétéves kisfiát, Tüysüz Mehmet Károlyt. A gyermeket másnap, július 11 -én kellett volna visszavinnie az édesanyának, ám ennek nem tett eleget, és azóta is ismeretlen helyen rejtve tartja. A Szegedi Rendőrkapitányság a bejelentést követően soron kívül intézkedett apa és fia felkutatá­sára, azonban eddig nem sikerült őket megtalálni. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. A bűn­cselekménnyel gyanúsítható fér­fi eltűnésekor sötétszürke nadrá­got, kék és piros rövid ujjú pólót, a gyermek pedig khakiszínű térdnadrágot és világos pólót vi­selt. A rendőrség kéri, hogy aki Tüysüz Mehmet és fia, Tüysüz Mehmet Károly jelenlegi tartóz­kodási helyéről információ­val rendelkezik, értesítse a Sze­gedi Rendőrkapitányságot a 62/562-400-as telefonszám 14-20-as mellékén, vagy hívja a rendőrség 107-es hívószámát, vagy az ingyenesen hívható tele­fontanú 80/555-111 számát. Zsadon Andrea Bécstől New Yorkon át Ausztráliáig végigénekelte a világot Annina, a velencei halászlány Az Operettvilág Együttes művé­szeti vezetője, Zsadon Andrea énekli az Egy éj Velencében női főszerepét ma este a szabadté­rin. A Szegedről indult prima­donna az elmúlt évtizedekben Bécstől New Yorkon át Ausztrá­liáig végigénckcltc a világot. - Nagyszerű érzés visszatérni Szegedre, ahol az operatársulat­ban pályám kezdetén több fősze­repet is elénekeltem. A Dóm tér fennköltségc, nagysága mindig megérinti az embert - mondja Zsadon Andrea, aki a ma esti Dóm téri premieren Annina, a velencei halászlány szerepét ala­kítja. - Szerettem volna egy életre eljegyezni magam Szegeddel, egy­szer azonban tüdőgyulladást kap­tam, és az akkori színigazgató azt mondta: maradj csak otthon, gyógyulgass nyugodtan, a szere­peidet már szétosztottam a többi­ek között. Ez annyira rosszulc­sett, hogy amikor Vámos László, az Operettszínház főigazgatója hívott Pestre a West Side Story­ban Maria szerepére, rögtön igent mondtam. Pedig Szegeden bele­vetettem magam a munkába, imádtam operát énekelni, Gal­li-Curchi és Maria Callas szeret­tem volna lenni egy személyben. Azóta rengeteg dolog történt, Zsadon Andrea 1982-ben a bécsi Volksopertől állandó vendégéne­kcsi szerződést kapott, és az osztrák társulattal egy évtizeden át fapántól Amerikáig bejárta az egész világot. A Broadway bűvöl­te el legjobban, mint mondja, az ottani színházi élet örök élményt jelentett számára, máig szívesen mesél róla. Már tizennyolc éve boldog és békességes házasság­ban él kollégájával, Szolnoki Ti­borral, akivel az Operettvilág Mesterségem címere... Mcsterségbeniutatókkal és ját­szóházzal várja az érdeklődőket a Napsugaras Kulturális Egye­sület a Dóm téren. Kevesen tudják, miből áll a kosár­fonók, gyöngyfűzök, vagy éppen a selyemfestők munkája. Aki érdek­lődik ezen mesterségek iránt, az augusztus 12-éig mindennap 11 és 20 óra között megismerkedhet egy-egy különleges foglalkozással. Beszélgethet a szakemberekkel, ta­nácsot és segítséget kérhet tőlük. A gyermekeket pedig naponta 15 és 18 óra között játszóház várja, itt agyagozhatnak, bábokat készít­hetnek, papírt hajtogathatnak. A szegedi Napsugaras Kulturális Egyesület tavaly a Széchenyi téren már rendezett egy hasonló prog­ramsorozatot, idén a Dóm teret választotta helyszínül. Böröczki Ágnes, az egyesület alapító tagja elmondta: leginkább a gyermekek és a szegediek érdeklődnek, de a külföldi turisták és a szabadtérire igyekvők is gyakran megállnak a pavilonok előtt. A rendezvényt önállóan szervezik, ám az anyagi­ak előteremtésében a város önkor­mányzata pályázat révén segítsé­get nyújt. Fontos tényező a pénz is - árulta el Böröczki Ágnes -, ám lelkesedés nélkül ezt a fajta isme­retterjesztést nem lehet csinálni. A piarista diák angol irodalomból jeleskedett Amerikában Bush is gratulált Máténak Bozsik Yvette Bálja a Ságváriban A Nemzeti Táncszínházban áprilisban mutatták be Bozsik Yvette új produkcióját, a Bált, amit ma este fél 9-től a Ságvári gimnázium ud­varán láthat a szegedi közönség. Ettore Scola világhírű filmje, a Bál adta az ötletet a magyar táncszínház kivételes tehetségű alkotójának a koreográfiához, amelyben az egyik főszerepet a szegedi balettegyüt­tes volt táncosa, Zarnóczai Gizella alakítja. A darab első része akár egy bálteremben is játszódhatna: remek lehetőséget ad az emberi ka­rakterek groteszk és humoros ábrázolására. A különböző táncok - ke­ringők, tangók - sajátos bozsikos stílusban mesélnek vágyakról, be­teljesületlen álmokról. A második rész költőibb, egy óceánpartot idéz, ahol a bálterem szereplői saját sorsukat táncolják el. Amerikai jezsuita gimnázium­ban érettségizett a szegedi pi­arista gimnázium korábbi di­ákja, a szentesi Vincze Máté. Az évfolyamon egyedüli magyar­ként megállta a helyét, olyany­nyira, hogy kiváló tanulmányi eredményéhez neki is levélben gratulált Bush elnök. Amerikai érettségi oklevéllel jött haza a szentesi Vincze Máté, aki egy évvel ezelőtt a szegedi piaris­ta gimnázium harmadikos diák­jaként nyerte el egy jezsuita ala­pítvány ösztöndíját. Wisconsin állam neve látható a pólóján és egy medve, amely az egyetem fo­cicsapatának a kabalája. A más­fél millió lakosú Mílwaukee egy­házi iskolájában a 180 évfolyam­társa közül egyetlen magyarként tanult Máté az amerikai állam­polgárságú fiatalokkal. Bedobták hát a mély vízbe, ahonnan sike­rült kiúsznia. Azt mesélte, hogy ott nem számjegyekkel osztá­lyoznak, hanem betűkkel. A leg­jobbnak az A+ számít, az F pedig azt jelenti, hogy az illető hallgató megbukott. A szentesi fiatalem­ber esetében az utóbbiról szó sincs, hiszen a legtöbb tantárgy­ból kiemelkedett társai közül. Különösen élvezte azokat az irodalomórákat, amelyeken a be­tiltott könyveket elemezték, pél­dául a Nobel-díjas Marquez Száz év magány című regényét. Ked­velte a jezsuita gimnáziumban a hittant is, hiszen a világ legkü­lönbözőbb vallásaival is megis­merkedtek. A társai között egyébként voltak arabok, zsidók, keresztények, protestánsok és keleti felekezetekhez tartozók, de még ateisták is. Nagy hatást gyakorolt Mátéra az 1950-es, '60-as évek története azért, mert megtudhatta, hogy az amerikai­ak miként értékelik a hideghábo­rús korszakot. Annak meg külön örül, hogy a téma kapcsán meg­A Szakcsi Trió a Muzsikáló Udvarban említhette a magyar származású Teller Edét, Szilárd Leót és máso­kat, akik abban a korban kiemel­kedőt alkottak. Azt állította Vincze Máté: az amerikaikban nagy a nemzeti öntudat, ám azon az emlékezetes tanórán ez nem érződött. Egy írónő tanította a világiro­dalmat, amelynek keretében no­vellákat is elemeztek. Büszke ar­ra is a szentesi fiatalember, hogy sikerült becsempésznie Örkény István egyik művét. Vincze Máté természetesen már magáénak tudhatja a felsőfokú angol nyelv­vizsgát, az amerikai érettségit vi­szont még nem mindegyik hazai felsőfokú oktatási intézményben ismerik el. Pedig a kinti teljesít­ményét az Egyesült Államok el­nöke sem hagyta szó nélkül. Dí­jat kapott Máté az angol nyelvű irodalomból nyújtott teljesítmé­nyéért és mellé egy levelet, ame­lyet Bush elnök írt. A levél arról szól, a Mátéhoz hasonló fiatal amerikaiak teszik naggyá az or­szágukat. A 180 fős évfolyamu­kon 15 diák kapott ilyen elisme­rést. Vincze Máté egy ottani famíli­ánál lakott, és családtagként ke­zelték. Az egyke fiatalembernek öt testvére lett, s nagyon kedveli őket. Sokszor főzött az amerikai pótszüleinek meg a gyerekeknek csirkepaprikást nokedlivel és más magyar ételeket, amelyek ízlettek a családnak. Annyira megszerették Mátét, hogy az idén a házaspár és a nagyszülők tervezik a szentesi látogatást. Jö­vőre pedig a gyerekeket látja ven­dégül Máté a bőrgyógyász főor­vos édesanyjával, dr. Fornai Ka­talinnal. BALÁZSI IRÉN Vincze Máténak levelet írt az amerikai elnök Fotó: Tésik Attila Szakcsi Lakatos Béla Szakcsi Lakatos Béla Na dara című új CD-jének lemezbemu­tató koncertjét tartja szomba­ton 20 óra 30 perctől a szegedi városháza Muzsikáló Udvarán a Szakcsi Trió. A világhírű dzsesszzongorista, Szakcsi La­katos Béla vezetésével működő együttes nagybőgőse Orbán György, dobosa pedig Lakatos „Peczek" András.

Next

/
Thumbnails
Contents