Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-05 / 182. szám
A vádak 16 banki alkalmazottról szólnak A miniszterelnök Kovács Lászlót nevezi ki az EB magyar biztosi posztjára Magyar szívvel, európai fejjel A kormányfő értékelte a jelentős összgabonutermést. A kétszintű érettségivel megszűnik a felsőoktatási felvételi. BUDAPEST (MTI) A kormány úgy döntött, hogy 2004. november l-jétől Kovács László külügyminiszter tölti be az Európai Bizottság magyar biztosi posztját - közölte a miniszterelnök szerdán Budapesten, a kormányülést követő sajtótájékoztatón. Megfogalmazott elvárás Az elvárás az, hogy Kovács László „magyar szívvel és európai fejjel végezze munkáját" - mondta Meilgyessy Péter. Bár köztudott, hogy az Európai Bizottság tagsága nem nemzeti képviseletet jelent, fontos, hogy ki képviseli ott az országot, a nemzetet - tette hozzá. Medgyessy Péter köszönetet mondott a biztosi posztot november 1 -jéig betöltő Balázs Péternek, és közölte, hogy továbbra is számít rá a kormányzati munkában. Kétszer annyi búza termett Kedvező a magyar vidék, a mezőgazdaság helyzete - mondta Medgyessy Péter. Idén kétszer annyi búza termett, mint tavaly, az összgabonatermés pedig a tavalyi 8,7 millió tonna után idén a becslések szerint a 15 millió tonnát is megközelítheti - közölte. A kormány szerdai ülésén megtárgyalta földművelésügyi miniszter jelentését a mezőgazdasági termelésről. Ezek az eredmények a tudatos beruházás-politikának, a jelentős hiteleknek, az európai uniós csatlakozásból eredő támogatásoknak köszönhetők, illetve annak, hogy a korábban felgyülemlett adósságok jelentős részét rendezték - mondta a miniszterelnök. A tanév újdonságai Az új Nemzeti alaptanterv felmenő rendszerű bevezetését, a kötelező szöveges értékelést az általános iskolák negyedik osztálya első félévének végéig és a szintén felmenő rendszerrel életbe lépő szülői beleegyezéssel történő buktatást emelte ki a 2004/2005-ös tanév újdonságai közül az oktatási tárca vezetője a kormányülést követően. Az ország 407 középiskolájában szeptembertől 11 ezer 834 diák részvételével nyelvi előkészítő osztályok indulnak, és a kétszintű érettségi életbelépésével megszűnik a felsőoktatási felvételi - mondta Magyar Bálint. A miniszter az MTI kérdésére közölte: a tankönyvek árának emelkedése várhatóan nem haladja majd meg „az átlagos infláció körüli mértéket". Gyors kormányátalakítás A kormányátalakításra vonatkozó döntést minél előbb meg kell hozni - mondta Medgyessy Péter. A miniszterelnök arra a kérdésre válaszolt, hogy nem kellene-e a kormányátalakítással megvárni a szocialista párt októberi tisztújító kongresszusát. Medgyessy Péter korábban azt mondta, hogy augusztus végén alakítja ki elgondolásait a kormányátalakításról. A kormányülés utáni sajtótájékoztatón közölte, hogy a szocialista párt azon vezetőivel ért egyet, akik szerint minél előbb meg kell hozni a döntést kormányátalakításról, hogy ne legyen bizonytalanság. A „Gergényi-rendelet" Ha szükséges, módosítják az országos rendőrfőkapitányi tisztségre vonatkozó kormányrendeletet, azért hogy a posztot Gergényi Péter jelenlegi budapesti rendőrfőkapitány tölthesse be - közölte a miniszterelnök. A módosításra azért kerülhet sor, mert a hatályos jogszabályok alapján Gergényi Péter nem nevezhető ki az országos rendőrfőkapitányi posztra, mert legmagasabb iskolai végzettsége a rendőrtiszti főiskola, míg a jogszabály egyetemi képesítést ír elő. A politikus szerint a pártnak van kormánya Tiszta viszonyokat óhajt Tabajdi Csaba BUDAPEST (MTI) Fontos lenne, hogy azok, akiket az MSZP delegált a kormányba, de nem párttagok, köztük a miniszterelnök is, tisztázzák viszonyukat a szocialista párthoz közölte Tabajdi Csaba, az MSZP nemzetpolitikai tagozatának vezetője szerdán az MTI-vel. „Fontosnak tartom, hogy a kormány az MSZP kormánya legyen abból a szempontból, hogy akik nem az SZDSZ-hez tartozó tárcákat vezetik, azok tisztázzák a párthoz való viszonyukat. Beleértve Medgyessy Péter miniszterelnököt, Draskovics Tibort. Bárándy Pétert és Göncz Kingát" - jelentette ki a politikus. Tabajdi Csaba közölte: elvárható, hogy azok, akik tagjai a kormány „szocialista kontingensének", tagjai legyenek az MSZP-nek is. Kivételek lehetnek, de az, hogy ilyen nagy számban legyenek párton kívüli miniszterek, nem felel meg a modern többpárti polgári demokrácia játékszabályainak tette hozzá. Közölte, nagyon fontos, hogy amíg nincs az MSZP-nek új vezetése, addig ne legyen kormányátalakítás, mert annak az lenne az üzenete, hogy „nem a pártnak van kormánya, hanem a kormánynak pártja". Privatizációs pénzek BUDAPEST (MTI) A kormány az ÁPV Rt.-ben is bőkezűen ösztönzi a gyors privatizációt - mondta Szabó István (Fidesz). Bírálta azt is, hogy a privatizációs cégnél emelkedett a tisztségviselők alapbére, jelentősen nőttek a személyi jellegű kifizetések. 2003-ban csak rekreációra 211 millió forintot költöttek az ÁPV Rt.-ben, ami, Szabó szerint, azt jelenti, hogy minden dolgozó esetében 905 ezer forintot fordítottak rekreációs célokra. Ez az összeg egyenlő a Szabolcs-Szatmár-Bercg megyei egyéves átlagkeresettel. ENSZ-figyelmeztetés Móka és kacagás a szigeten Új háborús indok? KUVAITVAROS (MTI) Iránt támadta Házem Saalán iraki védelmi miniszter, aki korábban már Irak elsőszámú ellenségének minősítette a szomszédos országot. A kuvaiti ,al-Anbaá című lapban megjelent nyilatkozatában azzal vádolta Iránt, hogy az „szabotálni igyekszik Irak demográfiai összetételét és torzítani akarja nemzeti önazonosságát". Azt követelte, hogy Teherán azonnal szolgáltassa vissza Iraknak azt a légi flottát, amelyet még Szaddám Húszéin diktatúrája menekített a szomszédos országba. Irak 113 katonai és 33 polgári repülőgépet követel. Irán közölte, hogy csak 22 repülő van a birtokában és kész visszadni azokat, ha az ENSZ erre felkéri. Még mindig harmadfokú az árvízi készültség Védelem a szivárgás, csurgás, átfolyás ellen BOCS, GESZTELY (MTI) Még mindig harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Hernádon, bár a folyó vízszintje folyamatosan csökken; az átázott töltéseken szivárgó vízre továbbra is figyelnek a szakemberek. A folyó felső szakaszán már megkezdték a homokzsákok visszahordását és a védművek helyreállítását; az alsó szakaszon, Gesztelynél is mintegy hetven centiméterrel alacsonyabb a Hernád szintje, mint tetőzéskor, de még mindig több ingatlan és utca van víz alatt - közölte a vízügy. A szivárgás, az átfolyások, valamint a csurgások CSÜTÖRTÖK, 2004. AUGUSZÍÖ^5. A Fidesz Kovácsról BUDAPEST (MTI) Ha Kovács László külügyminiszter lesz'az Európai Bizottság magyar biztosa, akkor szinte lehetetlen lesz az együttműködés közte és „a majdani magyar kormány", illetve „a többpárti európai parlamenti magyar delegátus között" - jelentette ki a Fidesz alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Ezért a felelősség kizárólag Medgyessy Pétert terheli, aki Kovács László jelölésével próbálta megvenni saját „politikai túlélését" - mondta Pokorni Zoltán. A jelöléssel Medgyessy Péter miniszterelnök mindenki előtt lelepleződött tette hozzá. Pokorni Zoltán közölte: nem hiszi, hogy Kovács László jelölése meghosszabbítaná Medgyessy Péter „politikai túlélését". Kovács László európai biztossá jelölése emberileg és politikailag is elfogadhatatlan. Kovács László olyan politikus, akit a bíróság rágalmazásért jogerősen elmarasztalt - mondta az ellenzéki párt alelnöke. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz az Európai Néppárton keresztül meg kívánja-e akadályozni Kovács László biztossá választását, Pokorni Zoltán azt mondta: a Fidesz a kérdést itthon kívánja rendezni. Az augusztus 4. és 11. közötti Sziget Fesztiválon, az első napon megjelent angol látogatók maszkot viselve mókáztak a többiek körében. Tfcgnaptól a 12. alkalommal látja vendégül a hajógyári sziget az ifjúságot MTI Telefotó: Kovács Tamás ellen védekeznek, eddig összesen százhatvanezer homokzsákot használtak fel, kilencvennégyezret az önkormányzati töltéseken. Szabó Péter, a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta: Nagykinizsen egy utat átvágtak, hogy segítsék a Hernád lefolyását, és megyeszerte nagyteljesítményű szivattyúk dolgoznak. Az árvízi védekezést megtekintette Gombos András, a vízügyi tárca újonnan kinevezett politikai államtitkára. „Ez a nem mindennapi árhullám rendkívüli igénybevételt jelentett úgy a védő töltéseknek, mint a gátakon dolgozóknak" - mondta Bőcsön. RÖVIDEN KÉTMILLIÓS BIRSAG Kétmillió forint bírságot szabott ki a gyömrői vegyipari üzemre a Monor városi ANTSZ a veszélyes anyagok tárolása során tapasztalt és üzemi balesetet okozó szabálytalanságok miatt. KÉT NEM Mesterházy Attila, az MSZP elnökségi tagja közleményben tudatta, hogy nem kíván indulni az MSZP elnöki tisztségéért, és hasonlóan nyilatkozott Mandur László budapesti elnök is. BEZÁRVA TARTOTTA Hónapokig bezárva tartotta és többször is megerőszakolta élettársát Körmenden egy férfi, aki ellen személyi szabadság korlátozása és erőszakos nemi közösülés miatt indult büntetőeljárás. A 28 éves nő úgy szökött meg élettársától és értesítette a rendőrséget. A sértett elmondása szerint az élettárs folyamatosan bántalmazta, megalázta és nemi vágyainak kielégítésére kényszerítette. Amikor pedig szórakozni indult, akár több napra is rázárta a lakás ajtaját. ÚJ MÁJ ÉS VESE Jól érzi magát az a 11 éves kisfiú, aki kedden kapott új májat és vesét a Budapesti Transzplantációs és Sebészeti Klinikán. Dr. Fehérvári Imre adjunktus, a műtétet végző sebész közölte, hogy a kisfiú jól érzi magát, már beszélget szüleivel, s jól működnek az új szervek. A gyerek, akit veleszületett fejlődési rendellenességei miatt kellett megműteni, február óta volt várólistán, mivel mája állapota rontotta életkilátásait. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa figyelmeztette Szudánt: egy hónap áll rendelkezésére, hogy véget vessen a Dárfúrban folyó erőszaknak, melynek során arab milíciák szabályosan irtják a helyi néger lakosokat. A khartúmi tiltakozók egyik táblája: „A szudániak megvédik szülőföldjüket Dárfúrban!" MTI Telefotó/AP/AbdRaouf BUDAPEST (MTI) A pénzmosás-gyanús tranzakciókról szóló bejelentések gondatlan elmulasztása miatt két bank tizenhat alkalmazottjával szemben vádemelést javasol a rendőrség az ügyészségnek - közölte az MTI-vel a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője szerdán. A gyanú szerint a banki alkalmazottak nem jelentettek be olyan ügyleteket, amelyeknél felmerült olyan adat, tény vagy körülmény, ami a bejelentést indokolta volna - mondta Horváczy Emese százados. Tájékoztatása szerint az eljárás a K and H-ügyben folyó vizsgálat kapcsán indult két pénzintézet dolgozói ellen, mert megalapozott volt a gyanú, hogy elmulasztottak a pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettségnek eleget tenni. A szóvivő megerősítette a Magyar Televízió Híradójának értesülését, miszerint befejeződött az eljárás, és a rendőrség tizenhat alkalmazott ügyében vádemelési javaslattal a múlt héten küldte meg az iratokat az ügyészségnek. Elmondta: nem volt bizonyítható, hogy szándékos lett volna a bejelentési kötelezettség elmulasztása, s az alkalmazottak is azt mondták az eljárás során, hogy azért nem jelentették az ominózus eseteket, mert nem ítélték gyanúsnak a tranzakciókat. Fóaxerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS |mellékletek|, M1SKOLCZI RÓBERT (fotó), ÚfSZÁSZI ILONA (hír ős információi, SÜLI JÓZSEF |sport) • I Vlvdag s..,.-rkcs. töscgve.viö. BAKOS ANDRAS (Csongrád, Mako. Szemesi, SZŐC.I ANDREA (Hódmezővásárhelyi »Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim www.delmagyM.hti • E-mail: azerkesztoieg@ddmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfő u. 1-3. Tcl./fax: 62/241-905. Hirdetési tel/fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel/fax: 62 21 I 198 6600 Szentes Kossuth u. 8. Tel : 63/401-024 tel/fax: 63/314-838 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tél./fax: 63/481 -010. • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KI.ARA Kiadói titkársági fax: 62/442-958.» Hirdetési igazgató: SZABÓ PÉTER. Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567 835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864 terjesztési zöldszám: 06/80 821 82 1 Előfizetést dlj egy hónapra 1355 Ft (Délmagyarországi, 1255 Ft (Délvilág! »Árus terjesztés Délhír Rt »ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagia Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.