Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-31 / 203. szám
KEDD, 2004. AUGUSZTUS 31. « • SPORT« 19 Több százan várták a magyar csapatot Budapesten, a Puskás-stadionnál Zengett, zúgott a Ria, ria, Hungária! Szegeden BEK-második volt, most olimpiai bajnok lett a birkózó Majoros István Fotó: Schmidt Andrea Tegnap délben megérkezett a magyar küldöttség utolsó csoportja is Athénból. Az „aranygép" tagjait több ezren fogadták Budapesten. Már tizenegy óra után néhány perccel több százan várakoztak a Puskás Ferenc-stadion területén. Ünnepelni érkeztek. Várták az „aranygéppel" érkező magyar olimpiai sportolókat. Tegnap a küldöttségünk utolsó csoportja is hazaérkezett Athénból, az ötkarikás játékokról. Ütemes biztatás Egyre több ismerős szegedi arait fedezhettünk fel. A kajakos Vajda Attila, a kenus Joób Márton, a kézilabdás Mezei Richárd és Nagy László, Pigniczki Krisztina hozzátartozói is kordon mögött voltak. Senki sem unatkozott - kicsit késtek a sportolók -, hiszen a nagy kivetítőn a magyar érmesek produkcióit élhették át újra a sportbarátok. Érdekes volt, hogy a vízilabdadöntő góljainál megint felrobbant a csarnok, mintha most játszottak volna a mieink a szerbekkel. Dél után néhány perccel ütemesen zúgott a Ria, ria, Hungária! Megjelentek ugyanis a versenyzők. Legelöl a férfipólósok, majd a kajak-kenu válogatott tagjai következtek sorban, majd özönlöttek a többiek. Egyiküknek sem volt friss az arca, látszott rajtuk az elmúlt hetek kőkemény csatája. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke - érdekes volt, hogy hatalmas tapsot kapott - köszöntötte a sportolókat és szurkolókat. - Nagy dolog, hogy hazánk a tizenharmadik legeredményesebb nemzetnek bizonyult az olimpián. Sportolóink kitettek magukért. Rengeteg örömet szereztek a magyar embereknek, ismét bizonyították, hogy a világ élvonalába tartozunk a legtöbb sportágban. Sajnos, akadtak problémák is az olimpián. A doppingvétségen ért versenyzők ügyét megvizsgáljuk, ezután döntünk a sorsukról - mondta Schmitt. Érmesek a színpadon Térjünk vissza az ünnepségre. Előbb a bronzérmet szerzett sportolókat szólították színpadra. Köztük volt a Démász Szeged kenusa, Vajda Attila is. A legmagasabban egy Szeged címerével ellátott zászló lengett, és természetesen hatalmas tapsot kapott a fiatal versenyző. Az ezüstérmesek után jöttek a bajnokok. Szűnni nem akaró taps, biztatás köszöntötte először a vívó Nagy Tímeát. „Jóleső érzés ez fogadtatás. Folytatom-e? Szeretnék még egy kisbabát, most számomra ez a legfontosabb" - nyilatkozta a kétszeres olimpiai bajnok. Következett Igaly Diána. Nagy kedvenc. Imádják az emberek. „Hittem magamban, verseny közben egyre nagyobb lett az önbizalmam. Még most is könnybe lábad a szemem, nagyon boldog vagyok." Hatalmas tábora volt az egykor Szegeden is birkózó Majoros Istvánnak. Zúgott a „Szép volt, Pisti!" Rendesen rohamozták autogramért a szurkolók. Nehéz volt egy rövid beszélgetésre invitálni. „Szegedről jöttek? Imádtam a városban élni, sajnálom, hogy megszűnt a Tisza-parti klub. Jó lett volna Szegednek aranyérmet nyerni. Most azonban csak a pihenésre gondolok, szeretnék valamelyik tengerhez elutazni." Aranyos lányok Jöttek az aranyos lányok. Előbb a Démász kajakosa, Jartics Natasa. Most szolidan' ünnepelt. Majd utána Kovács Kati és Janics Natasa lépett előre. Nem nehéz kitalálni a fogadtatást. És utoljára a férfi vízilabdások. A legnagyobb kedvencek. A feleségek és a barátnők is ott ültek a székeken. Mindannyian csodaszépek voltak. No, de nem ezért jöttünk Budapestre, hanem ünnepelni, ló két percig szólt Kemény Dénes fiainak, a férfipólósoknak a taps. A szegedi születésű dr. Molnár Tamás nagyon meggyötört volt: „Iszonyatosan elfáradtam. A hosszú menetelésben egyik meccs sem dőlt el korán. Iszonyatosan nehéz volt megvédeni az olimpiai bajnoki címünket. A lényeg, hogy meg van! Biztos, hogy Szegeden is jó néhány napot pihenek majd, számomra az elkövetkező hetekben csak ez tölti ki az időmet." Akadtak, akik mosolygósok voltak, voltak azonban olyanok is, akik szomorúan élték meg az olimpikonok fogadását. A makói születésű kézilabdás, Pigniczki Krisztina ezek közé tartozott. „Győzni utaztunk Athénba. Nagy csalódás számunkra az ötödik hely. Nagyon elszúrtuk a szereplést. Sokat beszélgettünk egymás között, hogy mi lehet baj? Mi sem tudtuk a választ." Magyar csillagok Már lassan délután két óra volt, de még senki sem mozdult. Rohamoztak mindenkit a szurkolók. Nemesiket, Kovács Ágit, Vörös Zsuzsát, Kolonicsot, Horváthot, Kammerert, Gyurtát - az egyik legnagyobb kedvencnek bizonyult a fiatal úszó -, Cseh Lacit. Csupa-csupa világklasszist. Milyen jó dolog, hogy ennyi sztárunk van. Ok az athéni olimpia magyar csillagai. SÜLI RÓBERT A DÉMÁSZ PÉLDAKÉPEI U Három arany- és egy bronzérem. Ez a mutatója a Démász-Szegedi Vízisport Egyesület sportolóinak. Nem túlzás, ha azt állítjuk: több klub is irigykedhet erre a produkcióra. Janics Natasa (KI és K2 500 m), Storcz Botond (K4 1000 m), Vajda Attila (Cl 1000 m), no meg természetesen az olimpiai hetedik Joób Márton (Cl 500 m) és a tizenegyedik Haller Ákos (evezés, kétpár) tovább öregbítette az egyesület hírnevét. És óriási örömet szerzett a névadó szponzor, a Démász Rt. vezérigazgatójának, Dervarics Attilának. - Izgalomban, örömben, szurkolásban volt részünk ebben a bő két hétben. Ilyen eredmények után nem is tehetek mást, mint gratulálok a versenyzőknek. Büszke vagyok rájuk, mostantól már igazi példaképek, akikre gyerekek néznek majd fel, ezrek emlékeznek Athén és a sportág kapcsán nyilatkozta Dervarics Attila. Ezrek ünnepelték a Széchenyi téren az ohmpián kiválót nyújtó sportolókat Szegedi főhajtás az athéni hősök előtt Nem csak Budapesten, hanem Szegeden is óriási ünneplésben volt részük az olimpiáról hazatért, a városhoz kötődő sportolóknak. Az esti, Széchenyi téri, tűzijátékkal egybekötött köszöntésen több ezer ember éltette Athén szegedi hőseit. Alig hogy elhagyták a fővárost, a Puskás-stadiont és az ünneplő tömeget Szeged olimpiai hősei, röpke másfél óra után ismét csak a nyilvánosság kereszttüzébe kerültek. Hiába, a város is meg akarta adni és meg is adta a módját a köszöntésüknek. A versenyek után tehát még újabb, de kellemes megpróbáltatások várták a Tisza-parti város héroszait. A szegedi ünnep protokolláris bevezetővel vette kezdetét. Szeged polgármestere, Botka László várta a városházán a Démász-Szeged és a Pick Szeged sportolóit. - Hihetetlen boldogságot szereztek a szurkolóknak a versenyzők. Athénban megszületett a régóta várt, szegedi klubszínekben elért olimpiai aranyérem, és mellé rögtön még kettő. Büszke vagyok, hogy három arany- és egy bronzérem köthető a város nevéhez. Külön fokozza az örömömet, hogy a játékok legeredményesebb magyar sportolója a Démász kajakosa, Janics Natasa lett. Imponáló magabiztossága mindenkit lenyűgözött. A férfiaknál Storcz Botond is történelA három szegedi érmes (balról): Storcz, Janics és Vajda Fotó: Gyenes Kálmán met írt, hiszen ő az első kajakos a győri Kammerer Zoltán társaságában, aki háromszoros olimpiai első. Nem feledkezhetem meg Vajda Attiláról sem, aki élete első felnőtt világversenyén rögtön érmet szerzett, vagy a Pick trióját, Ilyés Ferencet, Mezei Richárdot, Laluska Balázst a soraiban tudó, olimpiai negyedik és ezzel erőn felül teljesítő kézicsapat tagjait. Ide csatlakozik természetesen még a város három szülötte, a kézis Nagy László, vaTotónyeremények BUDAPEST (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 35. fogadási hét nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy és 13 találatos szelvény nem volt. A 12-esek (2 darab) nyereménye egyenként 1 millió 117 ezer 291 forint. A 11 találatos szelvényekre (86 darab) 25 ezer 984, míg a 10 találatosokra (660 darab) 5 ezer 643 forintot fizetnek. A góltotón 6 találatos szelvény nem volt. Ae 5 találatos szelvények (2 darab) nyereménye egyenként 116 ezer 515 forint, míg a 4 találatosok (13 darab) 7 ezer 759 forintot érnek. lamint a két pólós, dr. Molnár Tamás és Fodor Rajmund. Remélem, a példaképek sikere újabb kissrácokat és kislányokat terel a versenyszerű mozgás felé - méltatta a sportolókat Szeged első embere. Hihetetlen. Csak ez a szó jutott az ember eszébe, amikor este meglátta az olimpikonok ünneplésére összegyűlt tömeget. Már akkor több százan álltak a Klauzál téren - és még csak fél hat volt -, amikor a Démász Rt. székházához érkeztek a sportolók. - A szurkolók szeretete erőt ad ahhoz, hogy ugyan a válogatottban már nem, de a Pickben még folytassam a pályafutásomat mondta Mezei, akinek nemcsak a bajnoki cím elhódítására, hanem civilként a sportigazgatói feladatokra is koncentrálnia kell majd ősztől. Storcz már egy kicsit előre, a következő, pekingi játékokra is gondolt, amikor azt nyilatkozta: - Már megkezdtem a rizskúrát,-. hogy Kínában ne érjen semmilyen meglepetés. No és persze mindenki kedvence, az örökké mosolygó Janics Natasa sem hazudtolta meg önmagát, amikor így kurjantott: - Szeretlek, Szeged! Joób a médiának áldott állapotban lévő feleségével az oldalán nyilatkozott. - A tervek szerint visszatérünk Görögországba, Athén után a Jón-tenger a célállomás. Ki kell pihennem ezt az évet, januárban pedig jön a kisbaba - nevetett az olimpiai hetedik kenus. Na, végre! - sóhajthattak fel az elmúlt éjszakát és a hazautazást kivétel nélkül alvásmentesen záró versenyzők, amikor a hivatalos részt felváltotta a könnyedebb ünnep. A Dugonics téren gyülekező sportolókat ezrek várták. A kiválóságok az emberfolyam kíséretében a Kárász utcán végigvonulva tették meg az utat a Széchenyi téren felállított színpadig. Elképesztő, micsoda szeretet övezte a hősöket. Olimpiát idéző dallamok, táncok következtek, a közönség pedig - amely létszámában minden várakozást felülmúlt, és az OTP-től a Klauzál térig megtöltötte a sétálóutcát - tapsolt, énekelt. Kitörő öröm fogadta a műsorvezetők által megszólított olimpikonokat, valamint azokat is, akik valamilyen oknál fogva nem jöhettek el Szegedre, de a görög fővárosban emlékezetes perceket szereztek Magyarországnak. Önfeledt ünnep, fieszta, karnevál vette ezután kezdetét, amelyen a tűzijátékot követően fellépett az olimpikonokat barátként üdvözlő Horváth Charlie, valamint Révész Sándor is. Az athéni ötkarikás játékok befejeződtek, amely után csak köszönet jár Nektek, magyar hősök. Köszönet az elmúlt tizenhat napért, a könnyekért, az izzadságcseppekért, a sikerekért. Szép volt, fiúk, szép volt, lányok! MÁDI JÓZSEF Janics Natasa Athénban az egekbe emelkedett