Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-04 / 181. szám
SZERDA, 2004. AUGUSZTUS 4. • KAPCSOLATOK" 3 Fegyelmi vizsgálatot indított a főigazgató Elcserélték a kórlapokat a szentesi kórházban Folytatás az 1. oldalról Andrea a.nagybátyjának, Tapodi Józsefnek mutatta meg a kórlapot. Az Irakban 9 hónapot szolgált szerződéses katona hétfőn este értesítette a kórházat a tévedésről. Lapunknak azt magyarázta, hogy nem lehet tudni: a csongrádi asszony kórlapján szereplő gyógyszerek vajon kinek szólnak. Szerinte ha a mágocsi háziorvos a kórlap alapján felírná az édesanyjának az orvosságokat, azok még árthatnának is neki. Tapodi Józsefet bosszantotta, hogy ilyen megtörténhet. Mint mondta: Irakban ő megtanulta, nagy baj lehet, ha nem vigyáznak egymásra. Éppen ezért megüzente az orvosnak: nem fog utánajárni, hogy kicseréljék a papírokat, mert nem ő hibázott. Hétfőn, késő este aztán megjelent Nagymágocson a kórlapot aláíró főorvos, dr. Bod Barnabás, és akkor vitte magával az idős asszony zárójelentését, meg elnézést is kért a tévedésért. Tapodi József ennek elA nagymágocsi Tapodi Sándorné semmit sem észlelt a kórlapcseréből Fotó: Vidovics Ferenc lenére sem adta oda neki a csongrádi beteg kórlapját. Azt mondta nekünk, hogy azzal tudja bizonyítani a történteket. Bod Barnabás megkeresésünkre annyit közölt: nem nyilatkozhat a kórház főigazgatójának engedélye nélkül. Lapunk más forrásból úgy értesült, hogy a főorvos 25 éves szolgálati ideje alatt sohasem mulasztott. A kórlapok cseréje véletlenül történt, ám akár ötvenszer is előfordulhat hasonló eset havonta az egészségügyi dolgozók túlterheltségéből adódóan. A zárójelentést pedig a nagy betegforgalom miatt nem tudják azonnal megírni, hiszen alig kel ki az ágyból a beteg, ott az újabb páciens, akivel azonnal foglalkozni kell, akár egymást követő két napi ügyelet és húsznapos készenlét után. A kórház főigazgatója, dr. Borzi Márta lapunk érdeklődésére azt nyilatkozta: sajnálatosnak tartja a történteket, viszont enyhítő körülménynek nevezte, hogy a beteg gyógyultan mehetett haza. Ennek ellenére kedden reggel fegyelmi vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy hol történhetett a hiba. Állítása szerint ilyen nem fordulhat elő. Azt is elmondta, hogy amikor a nevezetes leletcsere miatt a szegedi klinikán meghalt férfi esete nyilvánosságra került, ő szakembereket kért fel, vizsgálják meg a szentesi kórház betegazonosító rendszerét. Szeptembertől tervezik is bevezetni a csuklópántos azonosítást. Borzi Márta azonban körlevelet küldött minden osztályra, amelyben azt kérte: az eddigieknél is nagyobb figyelmet fordítsanak a páciensek azonosítására. BALÁZSI IRÉN Húsz helyen strandolhatunk, de ebből csak négyet felügyel vízőr Ahol nem tiltják, szabad fürödni Mivel a szegedi Lapost idén nem helyezték üzembe, Csongrád megyében már csak négy kijelölt strandoló hely található a folyópartokon. A többi, fürdőzők által kedvelt helyen csak saját felelősségre lehet fürdeni. Egyedül az algyői szakaszon büntetnek, ott ugyanis életveszélyes úszkálni. A vízminőség egyébként - az EU szabványok szerint - sehol sem megfelelő. A nyári melegben a zsúfolt strandok helyett sokan a megye folyóit választják, ha hűsölésre vágynak. A Tisza, a Maros és a Körös partján húsz szabad strand közül választhatnak azok, akik nem idegenkednek az élővíztől. Jó azonban tudni, hogy ezek közül mindössze öt kijelölt fürdőhely, egy pedig tiltott helyen van, vagyis az ott strandolókat akár büntethetik is. Csongrád megyében jelenleg négy olyan partszakasz létezik - Szentesen, Mindszenten, Csongrádon és Algyőn -, ahol bójákkal elkerített részen, vízőr felügyeletével lehet úszni. Öt éven keresztül Szegednek is volt szabad strandja, de a Lapost idén nem helyezték üzembe. Ezért csak napozóként funkcionál, fürdeni csak saját felelősségre lehet. Ennek oka, hogy a bérlő, akinek a fürdés feltételeit biztosítania kellene, idén már csak a büfét akarta működtetni, tudtuk meg Nagy Sándor szegedi alpolgármestertől. A nem kijelölt fürdőhelyeken strandolókat nem büntetik meg - feltéve, ha nem úsznak tiltott, veszélyes helyen. Az ide vonatkozó rendeletek értelmében ugyanis mindenhol lehet fürödni, ahol nincs megtiltva - mondta el Busi László, a Tiszai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság víziközlekedési osztályának vezetője. Bírságot szabnak ki azonban például azokra, akik hajóútban, vagyis a fő sodorvonalban úsznak. Ezért tilos a folyók átúszása. Ezen kívül tilos lubickolni a vízi erőmű vagy vízi munkálatok 300 méteres, illetve a MAKONAL SEM HIVATALOS Bár a megye egyik legszebben gondozott folyóparti pihenőhelye a Maros-part Makónál, három éve ez a szakasz sem számít hivatalosan kijelölt strandnak. Tábla figyelmezteti az ide járókat: mindenki csak saját felelősségére fiirödhet. A szabadidőparkot a makói önkormányzat gondozza, a városi termál- és gyógyfürdő működteti, belépőjegy nincs, látogató viszont van. És aki saját felelősségére - a fürdés mellett dönt, mégsem marad magára: hiszen van bólyasor és vízőr is, mint a hivatalosan kijelölt fürdőhelyeken. Pőcze Lászlóné fürdővezető azt mondja, bár az önkormányzat jegyzője kijelölhetné a fürdőhelyet, az nagyon sokba kerülne az önkormányzatnak, s nincs is értelme a sebes sodrású folyó vizét naponta mintázni. Hozzáteszi: csak a városi fürdőben lévő medencék vizének minőségéért tudnak felelősséget vállalni. FÜRDŐHELYEK CSONGRÁD MEGYE FOLYÓINÁL kijelölt fürdőhely tiltott szakasz DM-grafika A folyók Csongrád megyei partszakaszán 20 fürdőhely csábítja a strandolókat, de 15-öt csak saját felelősségre lehet használni, egy pedig tiltott DM/DVgrafika hidak, kikötők, úszóerőművek vagy zsilipek 100 méteres körzetében, tilos strandolni kikötők területén vagy kijelölt vízisporteszköz-pályákon. Ezen kívül minden belvárosi szakaszon tiltott a strandolás, hacsak nincs erre kijelölt partszakasz. Az algyői szabad strand az egyetlen hely a megyében, ahol rendszeresen figyelmeztetni kell a fürdőzőket, hogy hagyják el a folyót, mert közvetlen közelében egy úszómű található. A Gyevi kócsag melletti részen ha valaki a víz alá bukik és hosszabb ideig nem jön fel, előfordulhat, hogy az erős sodrás alá viszi. A közelben, 50-100 méterrel feljebb ott a kijelölt fürdőhely - vízőrrel. TÍMÁR KRISZTA MINDENHOL KIFQGAS01HAT0 A VÍZMINŐSÉG Az ÁNTSZ rendszeresen vizsgálja a folyók vízminőségét azon szakaszokon, ahol sokan strandolnak. Nagy Zsuzsa megyei tiszti főorvos elmondta: bár a Laposon már nincs kijelölt fürdőhely, ott is rendszeresen mintát vesznek. Ott eddig megfelelő volt a vízminőség, ahogy a Sárgánál is. A szegedi Fokán és Mártélynál azonban a három mérés közül már kétszer kifogásoltnak találták a Tiszát, ezért ott nem engedélyezik a fürdést. A Körös-torok azonban még mindig megfelelő. A tiszti főorvos hozzátette: az EU előírásai alapján már sem tavaly, sem tavalyelőtt nem volt megfelelő a Tisza vize a megyében. Ellenszer, fátumra SULYOK ERZSÉBET Vajon lehet-e még a véletlenek szerencsétlen egybeeséséről beszélni A halálos végkimenetelű szegedi leletcsere után most a szentesi kórházban történt baj a papírokkal - a hazaengedett nagymágocsi asszony a saját zárójelentése helyett egy csongrádi betegtársának a kórlapját kapta meg. Az ügy tragikomikus részlete, hogy a szentesi kórház vezetése a szegedi leletcserén okulva éppen a közelmúltban rendelt meg egy független szakértői vizsgálatot az intézmény betegazonosítási rendjéről. Mármost: a nagymágocsi és a csongrádi páciensnek azonos a vezetékneve... Vajon lehet-e még a véletlent emlegetni arra a hírre, hogy azonnali hatállyal fölmentették a megyei tiszti főorvost 1 Akinek éppen most kell nyilvánossá tennie, hogy akkor kimond igazat, tényleg: a sztrájkolt és azóta is készültséget tartó egészségügyiek, akik az új klinikán uralkodó lehetetlen állapotokról beszéltek1 Vagy a tiszti főorvos és a minisztérium - akik ezt tagadták 1 Vajon lehet-e véletlennek tekinteni, hogy az idén először kapósabbnak mutatkoznak a háziorvosi praxisok a pályakezdő orvosok körében ? Ami egyfelől örvendetes, mert azt ígéri, hogy kevesebb lesz az ellátatlan terület. Másfelől: vajon nem elgondolkodtató-e, hogy miért nem türemkednek a frissen végzett orvosok a kórházi, sőt a klinikai helyekért sem úgy, mint korábban ? Nem egy professzoruk akad, aki erre a kérdésre rezignált választ ad: nem bolondok! Mármint nem bolondok a kórházi orvosi létet választani önként és dalolva, amikor válogatott botrányok kapcsán föl-fölizzik az orvosellenes hangulat, a baksisrendszer érintetlennek tetszik, a médiahajcihők meg csak fokozódnak. Legalább két dologban biztosak lehetünk: nem létezhet orvos, sem más egészségügyi dolgozó, aki valamiféle felszínesség-felelőtlenség miatt követ el hibát, mert akkor nem való a pályára. Aki odavaló, az tehát tévedhet, minden igyekezete dacára. Mint mindannyian. Ezért rendszerszervezési biztosítékokat is kell teremteni, hogy a végzetes tévedések kizárhatók legyenek. És, másodszor, ezt jó lenne elfogadni és tenni érte. Minden szinten, kormánytól-minisztériumtól az intézményekben dolgozókon át a betegekig - mindenkinek. Különben előbb-utóbb a kuruzslókhoz is nagyobb bizodalmunk lesz, mint a kórházakhoz. Az orvosok pedig elmennek Európába, jól szervezett és jól fizető helyekre nyugodtan praktizálni. Belegondolni is rossz. Az ORTT-tag „nem "-je az operettfalu támogatására Szalai sokallta a kübekházi számlát Szalai Annamária, az Országos Rádió és Tfelevízió Tfestület (ORTT) fideszes tagja kifogásolja, hogy a testület 13 millió forinttal támogatta a kübekházi Operettfalut. Molnár Róbert kübeki polgármester szerint az ellenzéki párt kampányt kreál a rendezvény körül. Az ORTT fideszes tagja, Szalai Annamária egy közleményt juttatott el az Országos Sajtószolgálathoz. Ebben az áll, hogy nem ért egyet a kübekházi Operettfalu 13 millió forintos támogatásával, a pénz odaítélésénél is nemmel szavazott. Szalai Annamária úgy véli, az ORTT többségi döntése olyan időben született, amikor a közmédiumok költségvetése az összeomlás szélén áll. A helyi rádiók és televíziók pedig teljes anyagi ellehetetlenüléssel néznek nap mint nap szembe. Ráadásul akkor támogatták ezt a múlt szombati rendezvényt, amikor a testületnek a médiatörvényben is nevesített célokra sem jut pénz. Szalai álláspontja szerint nem tartozik a médiahatóság hatáskörébe olyan rendezvény támogatása, mely a média világához egyáltalán nem kötődik és üzleti alapon is megszervezhető. Azt is kifogásolja, hogy a kübeki szervezők önrészt nem teremtettek elő. - Gyakorlatilag az ORTT finanszírozta a rendezvényt teljes egészében, a könyvelőtől a táncosokon keresztül a tűzijátékig bezárólag - írta közleményében Szalai Annamária. - Kübekháza és az operettet kedvelő közönség nevében köszönöm, hogy az ORTT kormánypárti és ellenzéki tagjai közül is támogatták az Operettfalu megrendezésére benyújtott pályázatunkat mondta Molnár Róbert. A kübeki polgármester annak is örül, hogy vannak olyan döntéshozók, akik elismerik, a magyar kultúra részének tekintik az operettet és támogatásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy 15 ezer külföldi és hazai vendég jól érezze magát. - Senki nem vitathatja el tőlünk, hogy egy európai színvonalú, nagyságát tekintve is egyedülálló program valósult meg a Budapesti Operettszínház közreműködésével Kübekházán - folytatta a község első embere. - A Fidesz-MPSZ kampányt kreál a rendezvény körül, holott kormányzása alatt - a kulturális tárcán keresztül - maga is rendszeres támogatója volt az ingyenes, közszolgálati programnak, amelyet jövőre osztrák és német vendégművészek közreműködésével tervezünk megvalósítani. K.T. Wymar 5 kamrás műanyag nyílászárók gyártása egyedi méretben is; bejárati ajtó, ablak, erkélyajtó, tolóajtó. Bemutatóterem: Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János u. 92. Tel.: 62/220-683 INGYENES BEÉPÍTÉS! MÁRÖ Ft kezdőbefizetés!