Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-23 / 196. szám

•MOZAIK« HÉTFŐ, 2004. AUGUSZTUS 23. A csábító borz PODMANICZKY SZILÁRD A kisnyúl még egy ideig futott a strucc mellett, és éppen azt még hallotta, hogy lenyelt egy ébresztő­órát, de aztán már nem nagyon hallott semmit, mert csönd és sötétség borult rá. A kisnyúl azonnal lefékezett, megállt. Azt a mindenit, mondta magában, ha én ezt majd otthon elmesélem, és úgy, ahogy történt, el lesznek ájulva. Olyan gyorsan futottam, hogy egy­szerűen kiszaladtam a nappalból, és beleszalad­tam az éjszakába. Na, ilyet még nem csinált sen­ki rajtam kívül, büszkélkedett a kisnyúl. Fölnézett a sötét égre. hogy valamelyest tájéko­zódjon, de csillagot nem látott. Azt a mindenit, mondta magában a kisnyúl. nem hogy nappalból az éjszakába, de a derült nappalból a borult éjsza­kába futottam át. - Csak az a kár, hogy nem látta a senki - sóhaj­tozott hangosan a kisnyúl. - Dehogynem, én pontosan láttam mindent ­szólt váratlanul egy hang. s az amúgy is hűvös le­vegőn a kisnyúl összerezzent. - Láttál mindent - csodálkozott a kisnyúl -, ó, de jó, akkor van tanúm a sötétségben. Ha na­gyon ragaszkoilsz hozzá, lehetek - válaszolt a hang. - De hadd halljam, mi járatban vagy? - Tulajdonképpen arról van szó - kezdte maga­biztosan a kisnyúl -, hogy bár elég okosnak tarta­nak otthon, de azért én mégis úgy döntöttem, ide­je világot látni, hogy még többet tudjak róla, mert szégyen a tudás, de hasznos. - Ez nem egészen így van: szégyen a futás, eset­leg - szólt a hang. - Egyébként pedig nem azt kér­deztem. hogy mit keresel a világban, hanem azt, hogy mit keresel nálam ?- Hogyhogy nálad ?- cso­dálkozott a kisnyúl. - Talán bizony albérletet keresel? - kérdezte a hang. -Én ugyan nem- vágta rá a kisnyúl. - Akkor miért jöttél be hozzám ? - faggatta to­vább a hang. - Hogyhogy hozzád?- feszelgett a kisnyúl. - Én a derült nappalból a borult éjszakába futottam át. És te is elismerted, hogy láttál mindent. - Láttam hát - válaszolt lustán a hang. - Na, ugye! - Csakhogy te tévedsz, kisnyúl. Te nem a derűs nappalból a borús éjszakába futottál, hanem oda se néztél, hogy merre szaladgálsz, és egyszer csak befutottál az én borzváramba - mondta nyugod­tan a hang. - A borzváradba ? - csodálkozott a kisnyúl. - A borzvárban vagyok ? Te pedig a borz vagy? - Pontosan erről van szó - mondta higgadtan a borz. - Ó, micsoda csalódás - sopánkodott a kisnyúl. - Ezek szerint ha otthon elmesélem, hogy a derűs nappalból a borús éjszakába futottam, mert olyan gyors vagyok, akkor ezek szerint hazudni fogok ? - Hát. ha hazudni nem is - válaszolta okosan a borz -, de mindenképpen füllentesz. Viszont tu­dod mit? Én tanúsítom, hogy milyen gyors voltál, te pedig vegyél ki a váramban egy alagútrészt, ol­csón megszámítom, mondjuk napi egyötöd répa. - Rendes vagy te borz - mondta a kisnyúl -, de nekem itt bűzlik valami. Nem szoktál te rende­sen mosakodni. Meg aztán ha a borzvárban gub­basztok, vajmi keveset tudok meg a dolgokról. Úgyhogy kösz az ajánlatot, indulnom kell, hm ­mérgeskedett a kisnyúl -, visszafelé a derűs nap­palba. Németh György karikatúrája A NAP VICCE Mester, megborotválna? - kérdi a vendég a borbélytól. - Olyan va­gyok, mint egy tüskés d'.sznó. - Nézze, uram, a tüskét vala­hogy el tudom tüntetni... Lottószámok ÖTÖSLOTTO 7,44,46, 77,83 • Jokerszám: 697813 HATOSLOTTO 4,7,15,22,34,43 • Pótszám: 3 TERRAKOTTA egyszerűtől CSEMPECENTRUM .. py|s|||7ÍuÍn FÜRDŐSZOBASZALON «AlMUllflJm NYITÁSI AKCIÓINK, , MÉG A NYAR VÉGÉIG; 45x45-ös padlólapok Alicante 2890 Ft helyett 2390 Ft Sangarius 3590 Ft helyett 269XL Ft Nincs ötös! BUDAPEST (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatá­sa szerint a 34. héten megtartott ötöslottó és joker számsorsolás nyereményei a következők: 5 találatos szelvény nem volt, 4 találatos szelvény 39 darab, nye­reménye 1 millió" 232 ezer 818 forint, 3 találatos szelvény 3 ezer 496 darab, nyereménye 14 ezer 562 forint, 2 találatos szelvény 105 ezer 175 darab, nyereménye 941 forint. Joker telitalálatos szelvény 1 darab, nyereménye 16 millió 562 ezer 262 forint. A férj issza a levét NYÍREGYHÁZA (MTI) Terrakotta Csempecentrum Terrakotta Csempediszkont Dorozsmai út 14/b. Tel.: 555-780 Bérkert u. 129. Tel.: 439-025 Ittas vezetésen kaptak Nyíregy­házán egy nőt, aminek a férje is issza a levét. Az ellenőrző rend­őrök a férj ellen azért indítottak eljárást, mert úgy engedte át au­tójuk vezetését a feleségének, hogy tudott az alkoholfogyasz­tásáról. A nőt előállították vér­vételre és jogosítványát bevon­ták. (¿1 KÉK hírek TAROLOKBOL LOPNAK Szegeden egy Gát utcai lakáshoz tartozó tárolóból két segédmo­tor-kerékpárt és egy kerékpárt loptak el ismeretlenek. A kár több mint 300 ezer forint. A Ke­reszttöltés utcában hasonló módszerrel egy 40 ezer forint ér­tékű biciklit lovasítottak meg. TANYÁKAT IS FOSZTOGATNAK Egy zsombói tanyából 100 ezer forint értékben szivattyút és ön­tözőberendezést, egy szatymazi tanya egyik helyiségéből pedig festményeket loptak el. A művé­szeti alkotások értéke 500 ezer forint. HÁZIKOLBÁSZ A ZSÁKMÁNY Pitvaroson egy Kiss József utcai házból 11 házikolbászt és pénzt vitt magával ismeretlen tettes, 200 ezer forint kárt okozva. Sóból repteret LA PAZ (MTI) Sóból építik meg a Salar de Uyu­ni bolíviai városka repterének utasváróját - a világon egyedülál­ló építményt két hónap alatt feje­zik be. Salar de Uyuni hegyi vá­roska háromezer méterrel a ten­gerszínt fölött, egy óriás, 12 ezer négyzetkilométer kiterjedésű só­lelőhely közelében található. A városka reptere eddig mind­össze a leszállópályából állt, az utasok „kényelmét" pedig csak egy ponyvatető szolgálta. A tu­rizmus élénkülésével azonban szükségessé vált egy korszerű re­pülőtér megépítése. Az utasvárót egy orosz idegen­forgalmi hírportál szerint 7 ezer sótömbből építik meg. Arról nem szól a fáma, hogy mennyire lesz tartós ez az épít­mény, vagy hogy mi történik, ha elered az eső. ISTEN ELTESSE! BENCE Bence a latin Vincentius rövidü­lése, ma már a Benedek és a Ben­jámin becézése is. Jelentése: győztes. Szabó Bence olimpiai aranyérmet nyert Barcelonában, kardvívásban, 1992-ben. A Gön­cöl szekér csillagkép egyik népi neve Bence-szekér. Szabolcsi Bence a magyar zenetudomány jelentős alakja volt, az európai és a magyar zenetörténettel foglal­kozott. napja. Egyéb névnap: Far­kas, Fülöp, Klaudia, Szidónia, Zágon, Zekő, Zsadány. Napos idö Kászftette Túlnyomóan napos idö lesz, inkább csak északnyugaton növekszik ineg a felhőzet, csapadék nem várható. A csúcshőmérséklet 22,26 fok között alakul. Szeged Hódmező­vásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek További kilátások Eleinte sok lesz a napsütés, majd egyre gyakrabban megnövekszik a felhőzet, és zá­porok. zivatarok alakulnak ki. A délnyugati szél megélénkül. Enyhébbek lesznek az éjszakák, és átmenetilegerősödik a nappali felmelegedés. Csütörtök o 24° Mórahalom o 24° o 26° Mindszent 24° 24° Békés­osaba O 24° o 24° Szolnok 23« o 24° Kecskemét o 24° 24° Orosháza 24° Kedd Szerda Csütörtök o ^ Max:26 Min: 12 Napos Max: 28 Mln:15 Zápor Max:28 Mln:15 Zápor Mln:16° Zivatar Vízállás: A Tisza Szegednél 143 cm (hőfoka 24 °C), Csongrádnál -30 cm, Mindszentnél 63 cm. A Maros Makónál -12 cm. A Nap kel: 5.51, nyugszik: 19.41, Hold kel: 13.24, nyugszik: 21.54. Holdváltozás: Első negyed: 11.12. wvwv.ikeszauto.hu SIMPLYCLEVER • EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ Júniustól ÚJ telephelyen, kibővült szolgáltatásokkal! IKESZ Autó 6728 Szeged, Dorozsmai út 48. Tel.: 62/549-030 AZSIAI CSILLAG ÜZLETHÁZ Szeged, Jókai u. 1., a Nagyáruház emeletén ISKOLAKEZDÉSI AKCIÓ! AUGUSZTUS 31-IG HÁTIZSÁKOKRA 20%f GYERMEKRUHÁZATBÓL KEDVEZMÉNY. Szibériai Gulág-túra MOSZKVA (MTI) Az egyik krasznojárszki utazási iroda a Jeniszejen Gulág-túrát szervez, amelyek résztvevői meg­ismerkedhetnek az egykori szov­jet haláltáborokkal - a 12 napos út 400 angol fontba kerül majd. Szibériában már a cári időkben léteztek lágerek. Később a bünte­tés-végrehajtó intézeteket hata­lomra jutásuk után megörökölték a bolsevikok. Az abszolút „rekor­dot" 1950-ben, a sztálini éra utolsó időszakában állították fel, amikor két és félmillió lakosa volt a GU­LÁG-nak - olvasható a NEWS.ru orosz nyelvű hírpotálon. Kritika VÍZSZINTES: 1. Omar Bradley (+1981) amerikai tábornok gondolatának első része. 11. Szövetség. 12. Zsákba tesz. 13. Ady egyik múzsája. 14. Bizonytalan, határozat­lan. 15. Fiú párja. 16. Cotangens, röv. 17. Brunei egyik (ele! 18. Határozatlan névelő. 19. Német város. 20. Részvénytársaság, röv. 21. Kevert szín. 22. A közelebbit. 24. Atomi tömegegység, röv. 25. Szelíd erdei ál­latok. 27. Igerag. 29. Főzés nélküli, főtlen. 30. Névelős folyadék. 31. Már, latinul (=IAM). 33. Páratlan repeta! 34. Határ­menti szlovákiai község magyar neve. 35. Neves prágai sportklub. 37. Dinnyéjéről hí­res hevesi község. 38. Hegyvidéki iireglakó rágcsáló állat. 40. Tiszta, németül (=KLAR). FÜGGŐLEGES: 1. Alumínium jele. 2. Nem egyházi. 3. Elvárja, igényt tart rá. 4. Rangos angol hölgyek megszólítása. 5. Brit gépko­csik jelzése. 6. Az idézet középső része. 7. Elhamvaszt. 8. Bálna. 9. A Garam folyó szlovák neve. 10. Folyó Skócia északi ré­szén (=NAVER). 15. Az idézet harmadik, záró része. 16. Összetűzés, kisebb harc. 23. Férfi arcszőrzet. 24. Senna, Formula-l-es világbajnok keresztneve. 26. Az Ilona név szláv alakja. 28. Konyhakerti növény. 32. Satu ...; Szatmárnémeti román neve. 34. Ünnepélyes fogadalom. 36. Néma remete! 39. Rangjelző előtag. SZOMBATI rejtvényünk helyes megfejté­se: Az ágy, mert az emberek nyolcvan száza­léka ott hal meg. HETI AKCIÓ! a Royal Bútorházban! KfcMÜ AZ A FAIMA'L, (jftß KONZtRY IKi.

Next

/
Thumbnails
Contents