Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-23 / 196. szám
HÉTFŐ, 2004. AUGUSZTUS 23. • A DÉL SPORTJA» V. Nem tud hibázni a Ferencváros LABDARUGÓ NBI A labdarúgó Arany Aszok Liga harmadik fordulójában sem botlott a listavezető FTC. A zöld-fehérekhez hasonlóan az MTK sem vesztett meg pontot, igaz, Illés Béláék eddig csak kétszer léptek pályára. Természetesen a bajnokság is fontos a Ferencvárosnak, de most még nagyobb figyelmet fordít a Bajnokok Ligájára. Mert mi mással lehetne magyarázni, hogy László Csaba edző a Videoton ellen pihentette Lipcseit, Kapicsot, valamint a magyar labdarúgás legnagyobb ígéretének számító, a skótok elleni szerdai válogatott találkozón két gólt is szerzett Husztit. Ennek ellenére a zöld-fehérek három ponttal gazdagabban tértek haza Fehérvárról. Az egygólos győzelemmel a Sparta Praha elleni BL-visszavágón is kiegyezne valamennyi fradista, de még a döntetlennel is. Már lement három forduló, de még mindig őrzi veretlenségét az újonc Kaposvár. Minden dicséretet megérdemelnek a Somogy megyeiek, akik legutóbb a bajnoki arany egyik legfőbb várományosa, az Újpest ellen harcoltak ki nagyon értékes döntetlent. Ha nem is parádézott a jelentősen megfiatalított MTK, de még így is begyűjtötte mind a három pontot a Pápával szemben. Az FTC-hez hasonlóan a Garami-legénység sem veszített még pontot, ráadásul még gólt sem kapott. Nagy valószínűséggel azoknak lesz igazuk, akik azt mondták, hogy komolyan kell számolni a kék-fehérekkel. Nem bírt egymással a Nyíregyháza és a Sopron. A 2-2-es döntetlen után egyik edzőnek sem lehet oka az örömre, mindkét gárda játékosai hatalmas helyzetekben hibáztak. Magához tért a Győr! A nyitányon félóra alatt kapott négy gólt a Fraditól, de azóta nyert Debrecenben, most pedig a Pécs csapatát múlta felül. Hiába erősítették meg válogatott szintű futballistákkal a Vasast, ez nem igazából akar jelentkezni az eredményekben. Kevesen gondoltak ugyanis arra, hogy az anyagiakban nem dúskáló Békéscsaba simán, három góllal veri a piros-kékeket. A viharsarki meccsen előbb a világítótest, majd a villámlás miatt szakította félbe a játékot a játékvezető. Két vereség a bajnokságban, egy az UEFA Kupában, máris vehette a kalapját a Honvéd edzője, Gálhidi György. Az utód, az egykori 50-szeres válogatott, Bognár György sikeresen mutatkozott be, az addig százszázalékos Zalaegerszeg elleni 3-3 kifejezetten jó eredménynek számít. Az utolsó pillanatban összeállt Diósgyőrnek egyelőre túl nagy feladatot jelent a helytállás az Arany Aszok Ligában. Tegnap erről a Debrecen labdarúgói győzködték Kiprich József tanítványait. Totó BUDAPEST (MTI) A 34. hét mérkőzések eredményei: 1. Videoton-FTC 0-1 2 2. Kaposvár-Újpest 0-0 X 3. MTK-Papa 1-0 1 4. Gyór-Pécs 2-0 1 5. Honvéd-ZTE 3-3 X 6. Birmingham-Chelsea 0-1 2 7. Charlton-Portsmouth 2-1 1 8. Crystal Palace-Everton 1-3 2 9. Fulham-Bolton 2-0 1 10. Liverpoot-MancNester City 2-1 1 11. Newcastle-lottenham 0-1 2 12. Manchester United-Norwich 2-1 1 13. West Bromwich-Aston Villa l-l X Pluszmérkőzés: 14. Milan-Lazio 3-0 1 Eredmények: VIDEOTON-FTC 0-1 (0-0) Székesfehérvár, 3500 néző. Vezette: Ábrahám. Gólszerző: Bajevszki (70.). KAPOSVÁR-ÚJPEST 0-0 Kaposvár, 5000 néző. Vezette: Kassai. MTK-PÁPA1-0 (0-0) Budapest, Hidegkúti-stadion, 1200 néző. Vezette: Sóthy. Gólszerző: W. Silva (73.). NYÍREGYHÁZA-SOPRON 2-2(1-1) Nyíregyháza, 2500 néző. Vezette: Szabó Zs. Gólszerzők: Csillag (13.), Nikolics (64.), ill. Tóth M. (28.), Balaskó (70.-1 l-esből). GYŐR-PÉCS 2-0 (2-0) Győr, 2000 néző. Vezette: Bede. Gólszerzők: Nicsenko (3.), Tóth R (26.). BÉKÉSCSABA-VASAS 3-0 (1-0) Békéscsaba, 2500 néző. Vezette: Sápi. Gólszerzők: Funk (22.), Ursz (69.), Miculescu (90.). HONVÉD-ZTE 3-3 (2-2) Budapest, Bozsik-stadion, 2000 néző. Vezette: Hanacsek. Gólszerzők: Herczeg (27.), Vén (29.), Vadócz (61.), ill. Koplárovics (6.), Waltner (35.), Nagy L. (72.). DIÓSGYŐR-DEBRECEN 0-2 (0-2) Diósgyőr, 3500 néző. Vezette: Megyebíró. Gólszerzők: Vitelki (14. - öngól), Kiss Z. (44.). ft BAJNOKSAG ftLLASft 1. Ferencváros 3 3 - - 7-3 9 2. Zalaegerszeg 3 2 1 - 7-4 7 3. MTK 2 2 - - 4- 0 6 4. Győr 3 2-17-56 5. Debrecen 3 2-1 5-46 6. Kaposvár 3 1 2 - 3-2 5 7. Pápa 3 1115-44 Békéscsaba 3 111 5-4 4 9. Újpest 2 11-2-14 10. Pécs 3 1-2 3-43 11. Vasas 3 1-2 4-63 12. Nyíregyháza 3-21 3-52 13. Sopron 3-21 2-52 14 Videoton 3-12 3-51 15. Honvéd 3-12 5-81 16. Diósgyőr 3 - - 3 2-7 0 A következő forduló párosítása. Augusztus 28. (szombat): Pápa-Kaposvár, 17.30; HonvédBékéscsaba, 20; ZalaegerszegGyőr, 20; Sopron-Vasas, 20; Pécs-Diósgyőr, 20; DebrecenVideoton, 20. Augusztus 29. (vasárnap): Ferencváros-MTK, 11.30 (RTL Klub); Újpest FC-Nyíregyháza, 18. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Nyeremények BUDAPEST (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 34. fogadási heti nyeremények a következők. A totóban 13 plusz egy találatos szelvény 24 volt, nyereményük egyenként 1 millió 183 ezer 580 forint. 13 találatos szelvény 11 volt, nyereményük egyenként 215 ezer 499 forint. 12 találatos szelvény 915 volt, nyereményük egyenként 3145 forint. A 11 találatosokra egyenként 345, a 10 találatos 113 forintot ér. A góltotóban 6 és 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 23 volt, nyereményük egyenként 3670 forint. Az utolsó percben büntetőt hibázott az FC Szeged Drámai csatában nyert a Makó LABDARUGÓ NB l/B A labdarúgó NB I/B nyitányán sporttörténelmi sikert aratott a Makó FC az FC Szeged ellen. A zöld-sárgák korábban még sohasem szerepeltek ebben az osztályban. MAKÓ FC-FC SZEGED 2-1 (l-l) Makó, Erdei Ferenc téri sporttelep, 900 néző. Vezette: Saskőy (Koch, Székely). Makó: Czirbus 8 - Kazán 6, Dálnaki 7, Magyar 6, Kis K. 7 - Podonyi 6, Szabó 6, Varga 6, Szűcs 5 - Hadár 7, Bány 6. Edző: Kolozsvári János. Szeged: Balázsy 5 - Babos 6, Rankovics 5, Turján 7, Krausz 5 - Retek 5, Medics 6, Rácz 5, Rézmányi 4 - Bartyik 6 - Vukovics 5. Edző: Marko Milosevics. Gólszerzők: Bartyik a 11., Kis K. a 35., Hadár a 48. percben. Csere: Retek helyett Zakar (6) az 50., Krausz helyett Puskás (-) a 65., Hadár helyett Scheiber (-) a 70., Bány helyett Gyenes (-) a 72., Vukovics helyett Péter (-) a 85. percben. Sárga lap: Dálnaki a 24., Bartyik a 26., Krausz a 31., Rácz a 77., Kazán a 81., Babos és Kis K. a 86., Varga a 92. percben. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a csapatokat és a nézőket, akiket kitartó esőzés fogadott. A makóiak összeállításában nem volt semmi meglepő, a Szegednél viszont az utolsó pillanatban Retek is bekerült a kezdőbe. Remek hangulatban kezdődött a mérkőzés, köszönhető ez elsősorban a szegedi ultráknak, akik színes petárdákkal üdvözölték kedvenceiket. A csúszós, vizes játéktéren nem volt egyszerű talpon maradni, a labdát birtokolni. A jól kezdő Szeged a 11. percben megszerezte a vezetést. Egy felpörgő labdára Vukovics csapott le, lerázta magáról Magyart, lövését még védte braA győztes gól szerzőjével, Hadárral (labdával) jócskán meggyűlt Rankovics baja Fotó: Miskalczi Róbert vúrral Czirbus, de az oldalra pattanó labdát Bartyik nagy erővel 16 méterről a bal felső sarokba bombázta, 0-1. A vezetés után még egy darabig jól futballoztak a vetélytársuknál agreszszívebb kék-fehér-feketék, de aztán fokozatosan átvette a játék irányítását a Makó. A 25. percben Balázsy még bravúrral hárította Podonyi közeli lövését, de tíz perc múlva már nem tudott menteni. Egy remek szabadrúgás-kombináció végén az előrehúzódó Kis K. előbb bemutatott egy higgadt cselt, majd 10 méterről a bal alsó sarokba lőtt, l-l. A játékrész hajrájában Czirbus még védte Bartyiknak a bal felső sarokba tartó életerős lövését. A fordulást követően gyorsan előnyhöz jutott a Makó. A 48. percben Podonyi bal oldali szögletére Balázsyval az élen rosszul mozdultak a szegediek, Hadár fejéről a labda pedig egy pattanás után a jobb sarokban kötött ki, 2-1. A bekapott gól jel volt a Szegednek, több kell a pontszerzéshez. Miután rendezte sorait, mindent egy lapra feltéve támadott. Azonban hiába birtokolta többet a labdát, nem tudott a bravúrok sorozatát bemutató Czirbuson kifogni. Aztán a 90. percben 11-eshez jutott a Szeged. Bartyik beadásánál Babos elesett, a játékvezető úgy látta, nem önszántából, valamelyik hazai védő lerántotta. A büntetőt a vendégek legjobbja, Turján végezte el, lövését azonban Czirbus szenzációs vetődéssel kitornázta a bal sarok elől. Kolozsvári János: - Ilyen rajtról álmodik egy újonc csapat edzője. Nagyon örülök a győzelemnek, de természetesen a hiányosságokat is láttam. Marko Milosevics: - Nem érdemeltünk vereséget, hiszen két elkerülhető gólt kaptunk, sok helyzetet kihagytunk, még büntetőből sem tudtunk betalálni. Tbvábbi eredmények: Szolnok-Vác 0-0, DunaújvárosKecskemét l-l, Tatabánya-Bodajk 2-0, MosonmagyaróvárBKV Előre 1-0, REAC-Orosháza 4-0, Hévíz-Haladás 3-0. A következő forduló párosítása. Augusztus 28. (szombat): Bodajk-REAC, 17; OrosházaMosonmagyaróvár, 17; Dunaújváros-Szolnok, 17; Vác-Hévíz, 18; Haladás-Makó FC, 19. Augusztus 29. (vasárnap): FC Szeged-Tatabánya, 17; BKV Előre-Kecskemét, 17. SZ.L. Hátrányból állt fel a Szentes Karcagon Pontmentés a hajrában LABDARUGÓ NB II Döntetlent ért el Karcagon a labdarúgó NB II-ben a Szentes. KARCAG-SZENTES 3-3 (1-0) Karcag, 300 néző. Vezette: Nyekita. Karcag: Szabó - Meszesán, Orosz, Magyart, Kádár - Nagy I. (Békési), Balogh, Trencsényi, Ulveczki, Nagy M. (Beretz) Fekete. Edző: Varga Zsolt. Szentes: Váradi - Tóth Cs., Márics, Tóth-Kovács - Kádár, Koncz - Kerepeczky (Somogyi), Kislőrincz, Ábel (Gyagya) - Barna, Takács. Edző: Török László. Gólszerzők: Nagy M. (2), Fekete, ül. Márics, Kislőrincz, Tóth Cs. A hazaiak nyolcadik percben szerzett gólja rányomta bélyegét az első félidőre. Nagy M. laposan az alsó sarokba lőtt labdája után ugyanis a Szentes nem tudott megújulni. A vendégek a hazai 16-ősig eljutottak ugyan, ám a csúszós pálya és a sok pontatlan passz megakadályozta őket abban, hogy veszélyeztessék a Karcag kapuját. A második félidőben már az elején igyekezett egyenlíteni a Szentes. Am Nagy M. ismét betalált, ezúttal egy beívelést követően a hosszún maradt teljesen egyedül, és félfordulattal egyből bombázott a hálóba, 2-0. A Szentes Márics gyönyörű szabadrúgásából szépített a 60. percben, öt perc múlva azonban Fekete a rövidről csúsztatott a felsőbe, 3-1. Már veszni látszott minden, ám Török László átszervezte csapatát, ez pedig egyenlítést eredményezett. Előbb Kislőrincz 1 l-esből, majd Tóth Csaba a 85. percben talált a kapuba, 3-3. Sőt ha figyelmesebbek a vendégek, akkor a hajrában Takács, illetve Barna szólóját és beadását követően elcsúszott a labda mindenki talpa alatt. Török László: Bármilyen furcsa, a hajrában hiába vezettek még ellenünk, a helyezetek alapján így is gólokkal kellett volna nyerni. De elégedett vagyok a csapat hozzáállásával. Jók: Nagy M., Ulveczki, Fekete, ill. Tóth-Kovács, Kádár, Koncz, Kislőrincz. Tbvábbi eredmények: BőcsESMTK 10-0, Kistarcsa-Mátészalka 3-3, Putnok-Salgótarján 1-2, Baktalórántháza-Vecsés 0-0, Dabas-Hajdúböszörmény 4—1, Jászapáti-Kazincbarcika 3-3, Gyula-Kiskunhalas 1-0. ft bajnokság állása Elsők Kajdacsiék K0SARLABDA MUNKATÁRSUNKTÓL Százszázalékos teljesítménnyel fejezte be szereplését, és védte meg címét a pécsi Horváth Judit-emléktornán a magyar női kosárlabda-válogatott, amely utolsó mérkőzésén az Eb-8. szerb-montenegróiakat győzte le. A magyar együttesben a Szeviép-Szeged játékosai közül Kajdacsi /udit kapott szerepet, míg Török Szilvia a szerbek ellen nem lépett pályára. A „pláviknál" a Tisza-partiak új szerzeménye, Ines Ajanovics játszott a mieink ellen. A tegnapi meccsen ott ült a Szeviép vezetőedzője, Újhelyi Gábor. - Főként Ajanovics produkciójára voltam kíváncsi - mondta a tréner —, a centernek voltak biztató megmozdulásai, az is igaz többször hibázott. Kajdacsi teljesítményével elégedett voltam, Juci jól játszott a hármas viadalon. A torna záró fordulójában: Magyarország-Szerbia és Montenegró 69-57. 1. Gyula 2. Szentes 3. Kistarcsa 4. Vecsés 2 2 0 0 4-2 6 2 110 7-4 4 2 110 6-4 4 2 110 4-2 4 5. Jászapáti 2 110 6-5 4 6. Salgótarján 2 110 2-14 Baktalórántháza 2 110 2-14 8. Bécs 2 1 0 1 11- 4 3 9. Dabas 2 10 1 4-3 3 10.ESM1K 2 10 1 2- 10 3 11. Karcag 2 0 2 0 3- 3 2 12. Mátészalka 2 0 11 5-6 1 13. Kazincbarcika 2 0 11 4-6 1 14. Kiskunhalas 2 0 0 2 1- 3 0 15. Pntnok 2 0 0 2 3- 6 0 16. Hajdúböszörmény 2 0 0 2 3- 7 0 A következő forduló párosítása: Salgótarján-Baktalórántháza, Mátészalka-Jászapáti, Kazincbarcika-Dabas, Vecsés-Kiskunhalas, Szentes-Putnok, Hajdúböszörmény-Bőcs, Gyula-Kistarcsa, ESMTK-Karcag. MÁDI JÓZSEF ©© Hány gólt lőtt Nagy László A helyes választ beküldök között , , .. mindennap két ajándékcsnmagot a nemetek ellen. sorsalunk ki. Egyet a címünkre beküldők között, egyet pedig azok között, akik a szelvényt az i Olimpiai Fesztivál Klauzál téri kivetítő- t je mellett elhelyezett gyüjtőtádába dob- - N Nér: A sorsolás folyamatos az Qftn^wa^^2^-^^^^ Címünk: Délmagyarország Kiadó, 6720 Szeged, Stefánia 10. A borítékra írják rá: OLIMPIA