Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-21 / 195. szám
22 SPORT SZOMBAT, 2004. AUGUSZTUS 21. Ol ATHÉN 2004 ATHEN 2004 ATHEN 2004 o9© A szülők sem tudják, mikor érkezik haza Risztov Éva Könnyek, magány, barátok ÚSZÁS A vásárhclyi-mártélyi származású úszó, Risztov Éva (képünkön) 400 méter vegyesen 4., 200 pillangón 8. lett, 400 gyorson nem jutott be a fináléba, míg a 800 gyors küzdelmeitől visszalépett. Csalódott, keserű és olykora könnyeivel küszködik, ha az okokról faggatják. Mindenképpen érmet szeretett volna nyerni Athénban. Risztov Évának Athén már a második ötkarikás szereplése volt, az elsőn, Sydneyben 15 évesen 400 méter gyorson a 29., 200 pillén a 16., 800 gyorson pedig a 14. helyen végzett. A tanulóolimpiáján jobbat nem várhattunk tőle. A görög fővárosba azonban - bár előtte sohasem mondta ki, de érezni, sejteni lehetett - már érmes reményekkel utazott. Egyik legerősebb számában, 400 vegyesen éppen lemaradt a dobogóról, 4. lett. "teljesen összetört és a másnapi 400 gyors előfutamában gyengén szerepelt, a 200 pillangó fináléjában - előtte egy lélekölő interjúval - a 8. helyen zárt. Azon már senki sem csodálkozott, hogy a csütörtöki 800 méter gyors előfutamában a 7-es rajtkő üresen maradt, Éva visszalépett... - Nagyon keveset beszéltünk eddig Évával - mondta az édesapa, Risztov György -, szinte teljes a hírzárlat körülötte, azt várjuk az édesanyjával, hogy ő hívjon bennünket. Tudjuk, milyen a lelkiállapota, nem akarjuk zaklatni, megvárjuk, míg ő kezdeményez. Azt sem tudjuk, mikor érkezik haza, nagy a bizonytalanság. PROGRAM Augusztus 21szombat ASZTALITENISZ (Galaci olimpiai csarnok). 10: női egyes elődöntő, 12: férfi páros a 3. helyért, 13: férfi páros döntő. ATLÉTIKA (Olimpiai stadion), 8: férfi diszkoszvetés selejtező, A csoport (Máté Gábor), 8:05: női 400 m gát előfutam. 8:45: női 400 m előfutam. 9: hétpróba, távolugrás. 9:45: férfi diszkoszvetés selejtező B-csoport (Fazekas Róbert, Kővágó Zoltán). 9:35: férfi 100 m előfutam (Németh Roland 9:42. Dobos Gábor - 11:13), 17:30: hétpróba, gerelyhajítás, 18: női rúdugrás selejtező - A-csoport (Molnár Krisztina), 18:35: női hármasugrás selejtező, 18:40: férfi 100 m középdöntő; 19:20: női 100 m elődöntő, 19:40: női 800 m elődöntő, 20:15: férfi 400 m elődöntő 21:05: férfi 3000 akadály előfutam. BASEBALL (Olimpiai baseball központ), 9:30: Japán-Tajvan 10:30: Kanada-Kuba, 17:30: Hollandia-Ausztrália, 18:30: Olaszország-Görögország. EVEZÉS (Szkiniasz evezős és kajak-kenu centrum), A döntők, 7:30: női egypár, 7:50: férfi egypár, 8:10: női kormányos nélküli kettes. 8:30: férfi kormányos nélküli kettes, 8:50: női kétpár, 9:10 ó: férfi kétpár, 9:30: férfi kormányos nélküli négyes. B és C-döntők, 10:10: női könnyűsúlyú kétpár B, 10:20: férfi könnyűsúlyú kétpár B, 10:30: férfi könynyűsúlyú kormányos nélküli négyes B, 10:40: női négypár B, 10:50: férfi négypár B, 11: férfi nyolcas B, 11:10: női könnyűsúlyú kétpár C (Remsei Mónika. Stift Edit), 11:20: férfi könnyűsúlyú kétpár C. KERÉKPÁR (Olimpiai kerékpáros csarnok), pályaversenyek, 15:30: férfi sprint csapat selejtező, 15:50: női 3000 m üldözőverseny selejtező, 16:25: férfi sprint csapat 1. forduló, 16:40: férfi 4000 m egyéni üldözőverseny a 3. helyért, 16:47: férfi 4000 m egyéni üldözőverseny döntő, 17:05: férfi sprint csapat a 3. helyért, 17:10: férfi sprint csapat döntő. 17:25: női 3000 m üldözőverseny 1. forduló. KÉZILABDA (Fáliro sportpavilon), nők, 13.30: Angola-Franciaország (B), 15:30: Ukrajna-Görögország (A) 18:30: Koreai Köztársaság-Spanyolország, (B) 20:30: MAGYARORSZÁG-Brazllia (A). KOSÁRLABDA (Elenikó olimpiai csarnok), férfiak, 8: Ausztrália-Puerto Rico (B), 10:15: Spanyolország-Szerbia és Montenegró (A), 13:30: Új-Zéland-Argentína (A), 15:45: Kína-Olaszország (A), 19: Litvánia-Egyesült Államok (B), 21:15: Angola-Görögország (B). LABDARÚGÁS férfiak, negyeddöntő. 17: Mali-Olaszország, Athén, 17: Irak-Ausztrália, Iraklió, 20: Argentína—Costa Rica, Pátra, 20: Paraguay-Koreai Köztársaság, Szaloniki. LOVAGLÁS (Markópulu olimpiai lovasközpont), 7:30: díjlovaglas, egyen! és csapat, 2. nap. MŰUGRÁS (Olimpiai víziközpont), 11:30: női toronyugrás elődöntő. ÖKÖLVÍVÁS (Periszteri ökölvívócsarnok), 12:30: 51 kg nyolcaddöntő, 14:30:75 kg nyolcaddöntő (Balzsay Károly 15:15), 18:30:48 kg nyolcaddöntő. RÖPLABDA (Béke és Barátság Stadion), férfiak, 8: Ausztrália-Egyesült Államok (B), 10: Olaszország-Hollandia (B), Sokan felháborodtak az MTV által kedden sugárzott, egy félmondat erejéig már citált Risztov-interjún. Jól indult, Éva azt mondta, a szombati és a vasárnapi csalódást követően összeszedte magát, feldolgozta a történteket, azt, hogy nem sikerült érmet szereznie. De jöttek az újabb kérdések, az „élve boncolás", annak dacára, hogy a riporter láthatta: beszélgetőpartnere majdnem elsírja magát, újból teljesen összetört. És hátra volt a 200 pillangó döntője. Az internetes portálok fórumai sem kímélik a királyi tévét, olyan megállapításokat olvashatunk, hogy az anyagnak nagy szerepe volt abban, hogy Éva 200 pillén 8. lett és nem indult 800 gyorson; valamint azt, hogy ezzel kapcsolatban csak egy szót emlegethetnének az illetékesek, azt, hogy bocsánat. 13: Tunézia-Lengyelország (A), 15: Argentína-Szerbia és Montenegró (A), 18:30: Görögország-Franciaország (A), 20:30: Brazília-Oroszország (B). SPORTLÖVÉSZET (Markópulu lövőcentrum), 8: férfi gyorstüzelő pisztoly alapverseny (Pálinkás Lajos), 9: férfi skeet alapverseny, 1. rész, 13:30: férfi gyorstüzelő pisztoly döntő. SÚLYEMELÉS (Nikaia súlyemelőcsarnok), 9:30: férfi 85 kg B-csoport, 12: női plusz 75 kg B-csoport, 15:30: női plusz 75 kg A-csoport (Varga Viktória). 19: férfi 85 kg A csoport. TENISZ (Olimpiai teniszközpont), 16: férfi egyes a 3. helyért, női egyes a 3. helyért és döntő, férfi páros döntő, női páros a 3. helyért. TOLLASLABDA (Gudl olimpiai csarnok), 8: női páros a 3. helyért, 9:45: férfi egyes a 3. helyért, 13: női páros döntő, 15:10: férfi egyes döntő. TRAMP0LIN (Olimpiai fedett csarnok), 15:30: férfi egyéni selejtező 1. forduló, 16:06: férfi egyéni selejtező 2. forduló, 17:22: férfi egyéni döntő. ÚSZÁS (Olimpiai víziközpont), 18:30: női 50 m gyors döntő, 18:36: férfi 1500 m döntő, 19:06: női 4x100 m vegyes váltó döntő, 19:30: férfi 4x100 vegyes váltó döntő (Magyarország). VITORLÁZÁS (Agiosz vitorláscentrum), 12: Szörf (Gádorfalvi Áron. GYőrbíró Lívia), Csillaghajó, Tornado-futamok, 470-es (Weöres Márta, Payr Anna és Czégai Péter, Cserép Csaba), Finndingi (Hajdú Balázs) és Yingling utolsó futamok. VÍVÁS (Elenikó vívócsarnok), 9: férfi tőr csapat, negyeddöntő, 10:25: férfi tőr csapat, elődöntő és helyosztók, 17:30: férfi tőr csapat, a 3. helyért, 18:50: férfi tőr csapat, döntő. VÍZILABDA (Olimpiai víziközpont), férfiak, 8:30: MAGYARORSZÁG-Kazahsztán (A), 9:45: Oroszország-Egyesült Államok (A), 15:30: Szerbia és Montenegró-Horvátország (A), 16:45: Görögország-Ausztrália (B), 20: Németország-Spanyolország (B), 21:15: Egyiptom-Olaszország (B). Augusztus 22., vasárnap ASZTALITENISZ (Galaci olimpiai csarnok), 10 óra: férfi egyes elődöntő, 12: női egyes a 3. helyért, 13: női egyes döntő ATLÉTIKA (Olimpiai stadion), 17: női maraton (Marathón, Panathinaikó-stadion) (Kovács Ida, Rakonczai Beáta, Staicu Simona), 18:30: férfi magasugrás döntő, 18:35: női 100 m gát előfutam, 19:10: férfi hármasugrás döntő, 19:55: férfi 100 m elődöntő, 20:15: férfi kalapácsvetés döntő (ANNUS ADRIÁN. PARS KRISZTIÁN), 20:20: női 400 m gát elődöntő. 20:50: férfi 1500 m elődöntő, 21:15: női 400 m elődöntő. 21:40: női 100 m gát középdöntő, 22:10: férfi 100 m döntő. BASEBALL (Olimpiai baseballközpont), 9:30: Hollandia-Tajvan, 10:30: Görögország-Japán, 17:30: Olaszország-Kuba, 18:30: Ausztrália-Kanada. BIRKÓZÁS (Ano llioszion olimpiai csarnok), 8:30: női 48, 55,63 és 72 kg csoportmérkőzések. EVEZÉS (Szkiniasz evezős és kajak-kenu centrum), A döntők, 7:30: női könnyűsúlyú kétpár, 7:50: férfi könnyűsúlyú - Információink szerint - mondta Risztov György - az ominózus interjú miatt tiltották meg a magyar csapat vezetői a döntő előtti nyilatkozatokat. Persze az sem segített, hogy a beszélgetést követően teljesen egyedül maradt az olimpiai faluban, a szálláson, magában őrlődött a 200 méter pillangó fináléja előtt. Hogy indul-e még olimpián? Persze! változott meg szinte varázsütésre az édesapa hangszíne - Éva Pekingben, 2008-ban még csak 23 esztendős lesz. Most csalódott, elkeseredett, de hazajön, s baráti, családi körben megbeszélünk mindent; várják a kutyák és a lovak is. Itthon Mártélyon a csendben, a nyugalomban újra magára talál - ez biztos! Szeretik az emberek, egy paraszt bácsi a szomszédban szedte a szénát, mikor meglátott, odalépett hozzám és őszintén gratulált Éva teljesítményéhez. Ezt neki is tudnia, éreznie kell... Megkerestük az érintettet, Risztov Évát is. Az előzőek után meglepő volt, hogy az első csöngés után felvette a mobilját. De rögtön közölte: nem mond, nem mondhat semmit, esetleg majd ha hazajön - ebből kiderült, hogy pénteken kora délután még Athénban tartózkodott - találkozhatunk. Mégis faggattuk, kérdeztük: mikor érkezik, ugye folytatja az úszást, mi a véleménye a történtekről? - Értse meg, nem nyilatkozhatom. Bármit kérdez, azt fogom mondani: nem tudom... Nem sürgetjük, megvárjuk amíg már tudja a pontos választ - nagyon sokan vagyunk kíváncsiak rá. Kiss László szövetségi kapitány annyit már elmondott: a 800 méter gyors előfutamát orvosi tanácsra - fülgyulladás hagyta ki. kétpár (Varga Tamás, Hirling Zsolt), 8:10: férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes, 8:30: női négypár, 8:50: férfi négypár, 9:10: női nyolcas. 9:30: férfi nyolcas. GYEPLABDA (Gyeplabdaközpont), nők, 7:30: Németország-Koreai Köztársaság (B), 9:30: Spanyolország—Új-Zéland (A), 17: Argentína-Kína (A), 19: Ausztrália-Hollandia (B). KERÉKPÁR (Olimpiai kerékpáros csarnok), pályaversenyek, 8: női sprint selejtező, 8:15: férfi sprint selejtező, 8:35: férfi 4000 m csapat üldözőverseny selejtező, 15:30: női sprint nyolcaddöntő, 15:50: férfi sprint nyolcaddöntőbe jutásért, 16:25: női sprint nyolcaddöntő reményfutam, 16:30: férfi sprint nyolcaddöntőbe jutásért reményfutam, 16:40: női 3000 m üldözőverseny a 3. helyért, 16:45: női 3000 m üldözőverseny döntő, 17: férfi sprint nyolcaddöntő, 17:20: férfi 4000 m csapat üldözőverseny 1. forduló, 17:50: férfi sprint nyolcaddöntő reményfutam. KÉZILABDA (Fáliro sportpavilon), férfiak, 8:30: Szlovénia-Koreai Köztársaság (A), 10:30: Horvátország-Spanyolország (A), 13:30: Németország-Franciaország (B), 15:30: Magyarország-Görögország (B), 18:30: Oroszország-Izland (A), 20:30: Egyiptom-Brazília (B). KOSÁRLABDA (Elenikó olimpiai csarnok), nők, 8: Új-Zéland—Csehország (B), 10:15: Nigéria-Oroszország (A), 13:30: Brazília-Ausztrália (A), 15:45: Görögország-Japán (A), 19: Kína-Egyesült Államok (B), 21:15: Spanyolország-Koreai Köztársaság (B). ÖKÖLVÍVÁS (Periszteri ökölvívócsarnok), 18:30: 64 kg negyeddöntő, 19:30:69 kg negyedddöntő, 20:30: 91 kg negyedddöntó. RÖPLABDA (Béke és Barátság Stadion), nők, 8: Németország-Dominikai Köztársaság (B), 10: Japán-Kenya (A), 13: Oroszország-Kína (B), 15: Olaszország-Görögország (A), 18:30: Brazília-Koreai Köztársaság (A), 20:30: Kuba-Egyesült Államok (B). STRANDRÖPLABDA (Faliró olimpiai komplexum), 13:30: férfi és női negyeddöntő. SPORTLÖVÉSZET (Markópulu lövőcentrum), 8: férfi puska összetett 3x40 lövés, alapverseny (Sidi Péter), 10: férfi skeet alapverseny 2. nap, 12:30: férfi puska összetett 3x40 lövés, döntő, 14:30: férfi skeet döntő. TENISZ (Olimpiai teniszközpont), 16: női páros döntő, férfi egyes döntő. TORNA (Olimpiai fedett csarnok), szerenkénti döntők, 19: férfi talaj, 19:35: női ugrás, 20:08: férfi lólengés, 20:43: női felemáskorlát, 21:14: férfi gyűrű. MŰUGRÁS (Olimpiai vfziközpont), 20: női toronyugrás döntő. VÍVÁS (Elenikó vívócsarnok), 9: férfi párbajtőr csapat, negyeddöntő (Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván, tartalék: Kulcsár Krisztián), 10:25: férfi párbajtőr csapat, elődöntő és helyosztók, 17:30: férfi párbajtőr csapat, a 3. helyért, 18:50: férfi párbajtőr csapat, döntő. VÍZILABDA (Olimpiai víziközpont), nők, 9:45: a 7. helyért, 16: negyeddöntő, A3-B2, 17:15: negyeddöntő, A2-B3. ÉRMEK, HELYEZÉSEK ASZTALITENISZ Női páros: l.VANG NAN, CSANG JI-NING (Kína), 2. Li Eun Szil, Sok Eun Mi (Koreai Köztársaság), 3. Kuo Jüe, Niu Csian-feng (Kína). CSELGÁNCS Nők, 78 kg: 1. ANNA N0RIK0 (Japán), 2. Liu Hszia (Kína), 3. Lucia Morico (Olaszország) és Yurisel Laborde (Kuba). Férfiak, 100 kg: 1. IHAR MAKARAU (Fehéroroszország), 2. Szun Ho Jang (Koreai Köztársaság), 3. Michael Jurack (Németország) és Ariel Zeevi (Izrael). ÍJÁSZAT Férfi egyéni: 1. MARC0 GAUAZZO (Olaszország), 2. Jamamoto Hirosi (Japán), 3. Tim Cuddihy (Ausztrália). KAJAK-KENU Szlalom, férfi C-2: PAV0L H0CHSCH0RNER, PETER H0CHSCH0RNER (Szlovákia), 2. Marcus Becker, Stefan Henze (Németország), 3. Jaroslav Volf, Ondrej Stepanek (Csehország). Férfi K-l: 1. BENŐIT PESCHIER (Franciaország) 187,96,2. Campbell Walsh (Nagy-Britannia) 190,17,3. Fabien Lefevre (Franciaország) 190,99. KERÉKPÁR Női 500 m-es időfutam: ANNA MEARES (Ausztrália), 2. CsiangJung-hua (Kína), 3. Natalija Cilinszkaja (Fehéroroszország). Férfi 1000 m-es időfutam: CHRIS H0Y (Nagy-Britannia), 2. Arnaud Tournant (Franciaország), 3. Stefan Nimke (Németország). SPORTLÖVÉSZET Női skeet: IGALY DIÁNA (MAGYARORSZÁG) 97n pont, 2. NingVei (Kína) 93,3. Zemfira Meftakhetdinova (Azerbajdzsán) 93. Férfi futócél: 1. MANFRÉD KURZER (Németország) 682,4 kör, 2. Alekszandr Blinov (Oroszország) 678,3. Dimitrij Likin (Oroszország) 677,1. Női puska: 1. LJUB0V GALKINA (Oroszország) 688,4 kör, 2. Valentina Turisini (Olaszország) 685,9,3. Vang Cseng-ji (Wang Chengyi, Kína) 685,4,23. Joó Éva 570,31. Krzyzewsky Beáta 560. S ÚLYEMELÉS Nők, 69 kg: 1. LIU CSUN-HUNG (Kína) 275 kg, 2. KRUTZLER ESZTER (Magyarország) 262,5,3. Zarema Kaszajeva (Oroszország) 262,5. 75 kg: 1. PAVINA Thongsuk (Thaiföld) 272,5 kg, 2. Natalia Zabdolotnaia (Oroszország) 272,5,3. Valentina Popova (Oroszország) 265,4. Likerecz Gyöngyi 257,5. Férfiak, 77 kg: l.TANER SAGIR (Törökország) 375 kg, 2. Szergej Filimonov (Kazahsztán) 372,5,3. Oleg Perepecsenov (Oroszország), 7. Feri Attila TOLLASLABDA Női egyes: NING CSANG (Kína), 2. Mia Audina (Hollandia), 3. Mi Cso (Mi Zhou, Kína). Férfi páros: 1. KIM DONG MUN, HA TE KV0N (Koreai Köztársaság), 2. Li Dong Szu, Ju Jong Szung (Koreai Köztársaság), 3. Eng Hian, Flandy Limpele (Indonézia.) Vegyes páros: 1. CSANG CSÜN, KA0 LING (Kína), 2. Nathan Robertson, Gail Emms (Nagy-Britannia), 3. Jens Eriksen, Mette Schjöldager (Dánia). TORNA Női egyéni összetett: 1 CARLY PATTERS0N (Egyesült Államok), 2. Szvetlana Horkina (Oroszország) 38,211 3. Csang Nan (Zhang Nan, Kína) 38,049. TRAMPOLIN Női egyéni: ANNA D0G0NADZE (Németország), 2. Karén Cockburn (Kanada), 3. HuangSan-san (Kína). ÚSZÁS Férfi 200 m hát: MÁRKUS R0GAN (Ausztria) 1:57,35,2. Razvan Florea (Románia), 3. James Goddard (Nagy-Britannia). 200 m vegyes: 1. MICHAEL PHELPS (Egyesült Államok) 1:57,14,2. Ryan Lochte (Egyesült Államok) 1:58,78,3. George Bovell (Trinidad és Tobago) 1:58,80,4. CSEH LÁSZLÓ-(Magyarország) 1:58,84. 50 m gyors: l.GARY HALL (Egyesült Államok) 21,93,2. Duje Draganja (Horvátország) 21,94,3. Roland Mark Schoeman (Dél-afrikai Köztársaság) 22,02. 100 m pillangó: 1. MICHAEL PHELPS (Egyesült Államok) 51,25,2. lan Crocker (Egyesült Államok) 51,29,3. Andrej Szergyinov (Ukrajna) 51,36 Női 100 m gyors: 1. J0DIE HENRY (Ausztrália) 53,84, 2. Inge de Bruijn (Hollandia) 54,16, 3. Natalie Coughlin (Egyesült Államok) 54,40. 200 m mell: 1. AMANDA BEARD (Egyesült Államok), 2. Leisel Jones (Ausztrália), 3. Anne Poleska (Németország), 5. Kovács Ágnes. 800 m gyors: 1. SIBATAAI (Japán) 8:24,54,2. Laure Manaudou (Franciaország), 3. Diana Munz (Egyesült Államok) 8:26,61. 200 m hát: 1. KIRSTY C0VENTRY (Zimbabwe) 2:09,19, 2. Sztanyiszlava Komarova (Oroszország) 2:09,72, 3. Reiko Nakamura (Japán) 2:09.88, 3. Antje Buschschuite (Németország) 2:09.88. VÍVÁS Férfi kard csapat: 1. FRANCIAORSZÁG (JULIÉN PILLÉT, DAMIEN T0UYA, GAEL TOUYA), 2. Olaszország, 3. Oroszország. Női párbajtőr: 1.0R0SZ0RSZÁG (0KSZANA JERMAK0VA, ANNA ZSIVK0VA, TATJANA L0GUN0VA), 2. Németország, 3. Franciaország, 5. MAGYARORSZÁG (Mincza Ildikó, Hormay Adrién, Tóth Hajnalka, Nagy Tímea). Az olimpiai összeállítást készítették: Szetey András (Athén), Imre Péter, Mádi József, Süli József, Süli Róbert, Szélpál László, T. Hámori Ferenc. Az olimpiai tudósítás telekommunikációs partnere a T Mobile A helyes választ beküldöli között mindennap két ajándékcsomagot sorsolunk ki. Egyel a címünkre beküldők között, egyet • pedig azok között, akik a szelvényt az Olimpiai Fesztivál Klauzál tári kivetítőié mellett elhelyezett gyűitőládába dobják. A sorsolás folyamatos az Olimpia vágáig. Mindennap MM az utolsá 24 óra alatt ÁHHH beérkezett szelvényekből húzzuk ki Ki nyerte a második magyar aranyérmet? Név: a nyertesekel.. S Cím: Címünk: Délmagyarország Kiadó, 6720 Szeged, Stefánia 10. A borítékra írják rá: OLIMPIA fiÜlIüll ER D e s/seo-1 SRORTIRODA