Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-21 / 195. szám
4 • AKTUÁLIS« SZOMBAT, 2004. AUGUSZTUS 21. KÖRKÉP ALGYÓ. A hagyományokhoz híven az idén is rendeznek lovasnapot a községben. Az indulókat és a közönséget augusztus 28-án délelőtt kilenc órától várják az algyői sportcentrum lovaspályáján. A versenyzők augusztus 25-éig, szerdáig küldhetik be nevezésüket a szervezőbizottsághoz, Nevezni levélben lehet a következő címen: Algyői Gazdakör, 6750 Algyő, Téglás utca 68/b. A versenyről és a feltételekről bővebb információ a 62/480-634-es telefon- és faxszámon vagy a gubacsi@freemail.hu e-mail címen kérhető. BORDÁNY. Búcsút rendeznek holnap a községben. A Petőfi utcában és a régi sportpályán reggel hét órakor nyitják standukat az árusok. A római katolikus templomban fél tizenegytől ünnepi szentmisét tartanak. DESZK. Sporttal és zenével emlékeznek államalapításunkra a községben. A sportpályán ma délelőtt kilenc órától rendezik meg a hagyományos Szent István Foci Kupát. Elsőként a házigazdák mellett szőregi, tiszaszigeti és újszentiváni serdülőcsapatok mérik össze tudásukat. Délután két órától pedig az ifik következnek. A fenti csapatokon kívül ebben a korcsoportban már a kübekháziak is pályára lépnek. A torna végeredményét 19 órakor hirdetik ki. Ezt követően az est sztárvendége, a Zanzibár együttes koncertezik fél nyolctól. DOMASZÉK. A községben nagy hagyománya van a véradásnak. Igen sok domaszéki döntött, illetve dönt úgy, hogy segít a bajbajutottakon. Minden nagyobb községi rendezvényen számos önkéntes keresi fel a véradó sátrat. Legutóbb kitüntették a véradókat. Elismerést vehettek át azok, akik tízszer, hússzor, huszonötször, harmincszor, negyvenszer, ötvenszer döntöttek ügy, hogy vérüket adják. A domaszéki önkéntesek közül kiemelkedik Füzes József és Takács József, mivel ök már nyolcvanszor vettek részt véradáson. KISTELEK. Holnap délelőtt kilenc órakor a Kossuth utcában felavatják az ipartestület új székházát és ipartörténeti kiállítást is nyílik. A templomban fél tizenegytől szentmisét tartanak, majd megkoszorúzzák Széchenyi István emléktábláját. Lovasok, fogathajtók, zenészek és mazsorettek vonulnak fel a város utcáin. A strandon tizenegy órától pörköltfőző versenyt, a vásártéren pedig egy órától lovasprogramokat rendeznek. A strandon fél háromtól fúvósok adnak koncertet, négytől nemzetközi néptánegála kezdődik, a Benkó Dixieland Band este nyolctól koncertezik, majd tízkor tűzijáték zárja a kavalkádot. MÓRAHALOM. Az Esély Alapítvány a napokban tartotta soron következő kuratóriumi ülését. Ezen a tagok elfogadták a 2004 első félévi tevékenységükről szóló beszámolót, valamint a 2003. év mérleget. Emellett arról is döntöttek, hogy négy mórahalmi család kap támogatást gyermekeik tanulmányainak megsegítésére. Az alapítvány a Phare keretében a kábítószerügyi egyeztető fórumok fejlesztésének és intézményesítésének támogatására sikeresen pályázott. A nyert több mint 21 ezer euróból - közel 5 millió 250 ezer forintból - drogprevenciós munkát tervez az alapítvány. Flekken, mics és kolbász sül az újszegedi ligetben Lapunkkal fesztiválozhat! Vásárhelyi olvasónkra mosolygott a szerencse Rózsa Bálintné vásárolhat lapunkkal MUNKATÁRSUNKTÓL Újabb nyugdíjas olvasónk nyert vásárlási utalványt. A Délmagyarország és a Délvilág nyugdíjas előfizetői között ugyanis minden héten egy húszezer forintos utalványt sorsolunk ki. Ezúttal a hódmezővásárhelyi Rózsa Bálintnénak kedvezett a szerencse. Hűséges előfizetőnk a Cora hipermarketben vásárolhat be. Szerdán személygépkocsival szállítjuk a szegedi Corába, majd miután megtöltötte kosarát, természetesen haza is visszük otthonába. Arról pedig, hogy mire költötte a pénzt, lapukban beszámolunk. Hamarosan újra sorsolunk, a játékra egészen október végéig lehet jelentkezni a lapunkban megjelenő hirdetéshez mellékelt szelvényen. Virtusból úszott be a vízbe A Tiszából ittas fiatalt mentettek ki Csak a buli kedvéért úszott be részegen a Tiszába egy 18 éves szegedi fiú, akit végül a tűzoltók húztak ki a vízből sokkos állapotban. MUNKATÁRSUNKTÓL Erősen ittas fiatalembert mentettek ki a tűzoltók és a rendőrök szerdán késő éjjel a Tiszából Szegeden az árvízi emlékműnél. A 18 éVes fiú barátaival ivott, és csak a buli kedvéért úszott be a folyóba, majd a parttól mindöszsze néhány méterre lévő uszadékfába kapaszkodott. Nagy Róbert, a tűzoltóság szolgálatparancsnoka elmondta, amikor kiértek, már elindult valaki menteni, a farönk ugyanis befelé sodródott. A fiú nagyon rossz állapotban volt: kihűlt, remegett, valószínűleg sokkot kapott, nem tudott lábra állni. Az elsődleges orvosi vélemények szerint nem esett komolyabb baja. A mentők megfigyelésre kórházba szállították. Az eset körülményeit vizsgálják. Erdély Makón - Gyenes-fotókkal Szeptember közepéig láthatók a makói Hagymaházban lapunk fotóriporterének, Gyenes Kálmánnak azok a fotói, amelyeket Erdélyben barangolva készített. A kiállítást Magyarósi Judit nyitotta meg, aki férjével együtt Erdélyből települt át Makóra. A képeket nézegetve egykori otthonára emlékezett vissza, ahol még élnek a hagyományok. a rozsdásodó váz A Zöldes Út Kft. tulajdonába került a Kiskundorozsma határában, a Széksósi úton található torzó, egy benzinkút rozsdásodó váza. Mivel a legutolsó terv, a helyére tervezett nagybani piac elúszott, még egy jó darabig gyönyörködhetünk benne. Nincs ember, aki autóval a Sziksós-tó felé tartva minden évben meg ne kérdezné a mellette ülőtől: „nem tudod, mi ez a rozsdásodó épületváz?" A megszólított általában nem tudja, és a beszélgetés ezen a ponton abba is marad. A lassan tíz éve benzinkútnak tervezett, ám torzóként ottmaradt vázat jelenleg a Zöldes Út Kft. birtokolja, amely a cégbírósági adatok szerint ingatlanfejlesztő és hasznosító társaság, de tevékenységi körében a kis- és nagykereskedelem, valamint a piacozás is szerepel. Tízmillió forintos törzstőkével 2000 végén alapították. Neve azért ismerős a szegediek számára, mert 2002ben egy városi tulajdonú, azóta megszűnt céggel, a Szebi Rt.-vei karöltve, az akkori városvezetés egy körének támogatásával nagybani piacot kívánt létrehozni a Széksósi úton, az ominózus építmény helyén. A Zöldes Út ezt megelőzően, 2002 februárjában vásárolta meg a területet előző tulajdonosától, valamint a szomszédos telekkel, a rajta álló volt Tüzéppel is egyesítette az ingatlant. A két dorozsmai önkormányzati képviselő közül Tóth József azt mondta el, nem támogatta a piac létrehozásának ötletét, mivel a területet alkalmatlannak tartotta piacozásra. Az út, a környék szerinte nem bírta volna el a hatalmas forgalmat. A további tervekről nincs tudomása. Fábián József hozzátette, parlagfűirtás miatt keresi rendszeresen a terület gazdáját, s általában sikerül dűlőre jutniuk, de további elképzelésekről ő sem hallott. A két magánszemély birtokolta Zöldes Út Kft. egyik tulajdonosától, Barna Tamástól lapunknak sem sikerült megtudni, mi lesz az út mellett csúfoskodó építménnyel. „Nem szeretnék erről beszélgetni" - közölte telefonon, és elköszönt. F.K. Csak a parlagfű nő az elhagyatott telken Fotó: Schmidt Andrea o Generáció»«] si etamammsun Előfizetői azonosító: Igényelt belépő: felnőtt: gyermek: I I (Egy előfizetőnk, maximum 2 felnőtt- és 4 gyermekbelépőt vehet igénybe) Cím: Délmagyarország Kiadó, 6720 Szeged Stafánia 10. A nyereményszelvényt nyílt levelezőlapon kérjük beküldeni, írják rá: FÜRDŐ PARTY Visszaküldési határidő: augusztus 25. Szórakozató programok és ügyességi vizes versenyek a család minden tagjának a Délmagyarország és az Erzsébet Gyógyfürdő ajándékaiért Nyerteseink nevét a Délmagyarország és Délvilág augusztus 26-i számában közöljük. A belépők augusztus 28-án a helyszínen vehetők át személyazonosság igazolásával. JSBs. Erzsébet Folytatás az 1. oldalról Tizenöt standon kínálják az ételkülönlegességeket. A spanyol pulykamell mellé akár maláj rizst is ehet az, aki szereti keverni az ízeket. A hagyományos kolbászokon kívül a románok nemzeti eledelét, a micset is megkóstolhatják a vendégek. Az utóbbihoz jól megy a puliszka és a juhtúró is. Török, görög, szerb, arab és kínai étkekkel is találkozhatnak a látogatók. Az illatfelhőbe burkolózó színpadon pedig egymást váltják szombaton és vasárnap is a produkciók. A mai nap különlegességnek számít, hiszen szerkesztőségünk is képviselteti magát a rendezvényen. Elsőként kihirdetik a DM-receptbajnokság eredményét. A nézők maguk is aktívan bekapcsolódhatnak a színpadi műsorba. Ugyanis különféle, a Délmagyarországra és munkatársaikra vonatkozó kérdésekre válaszolhatnak. Ha ügyesek, ajándékokkal térhetnek haza. MAI ES HOLNAPI PROGRAM Szombat, Délmagyarország-nap: 12.00: Grillparti a DM-receptbajnokság résztvevőivel 14.00: Zsákban futás és karikahajítás gyermekeknek 15.00: Akrobat Originál Dance School 16.00: Mezei Éva énekel 17.00: Délmagyarország a színpadon 17.15: DM-receptbajnokság eredményhirdetése 18.00: GM Művészeti Iskola 18.30: Passión Divatszínház 19.00: Arany Oroszlán étterem játéka 19.15: City Fitness 19.30: DM-játék 20.00: Vénusz-koncert 21.30: Freezer 22.30: Party Time zenekar Vasárnap: 12.00: Nevezés a gyermektáncversenyre 14.00: Gyermektáncverseny 15.00: Lakatos Krisztián énekel 16.00: Kékesi Dóra és Horváth Tímea énekel 17.00: Akrobat Originál Dance School 18.00: Andy Dance School 18.45: Arany Oroszlán étterem játéka 19.00: GM Művészeti Iskola 19.45: City Fitness 20.00: Betty Love 20.30: Cool Girl's 21.15: Firebird's zenekar Se benzinkutat, se piacot nem építettek a Széksósi úton Tovább csúfoskodik Malac is pirul a nyárson az újszegedi grillfesztiválon Fotó: Gyenes Kálmán