Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-19 / 194. szám
24 • H I R D E T E S CSÜTÖRTÖK, 2004. AUGUSZTUS 19. Mágneses sakk BAKOS ANDRAS Azt hitte, valami nagy titkot fejt meg, amikor egyedül sakkozott, és közben néhány lépés idejére a tábla egyik oldalán ült, aztán meg átült a másikra. Ha kitalált néhány összefüggő lépést, azt elpróbálta, lehetőleg úgy, hogy amikor az ellenfél helyett lépett, akkor a saját keze alá dolgozzon. Aztán, már amikor jól megaprította az ostoba ellenfelet, hirtelen megszánta, és átült arra az oldalra. Micsoda diadal volt onnan, vesztes helyzetből nyerni, főleg úgy, hogy az ellenfél az előbbi sikeren fölbátorodva persze jócskán elbízta magát... Azt gondolta, úgy lehetetlen játszani, ha az ember minden lépés után átül a másik oldalra. A romantikának a nagyapja vetett véget. Odaállt az asztal mellé, előbb csak somolygott, majd leült játszani, és néhány lépésből mattot adott neki. aztán nagyot nevetett. Ö megpróbált jó képet vágni ehhez, nem sikerült. Apja megpróbált tanácsokat adni neki, de a nagyapja az orosz hadifogságban tanult sakkozni, és ketten együtt sem bírtak vele. Akkor elrakta a táblát, jó mélyre, el is felejtette, és legközelebb, majdnem húsz év múlva, akkor ült le játszani, amikor megismerkedett apósával, aki, úgy tűnt, a sakktáblán akarta megismerni őt. leientősége volt annak, hogy apósa szemmel láthatóan könnyedén, egymás után többször is megveri, majd végül fölajánl egy döntetlent. Akkor elhatározta, hogy ez így nem mehet tovább, ezt meg kell tanulni. Nem is az érdekelte, hogyan kell előre gondolkodni, hanem az, miért jó megverni valakit. A munkahelyi számítógépén volt egy sakkjáték, amelyen be lehetett állítani öt erősségi fokozatot. Eleinte az elsőtől is kikapott, de a gép nem nevetett. Szívás tanulás árán eljutott odáig, hogy meg tudta verni a programot a harmadik-negyedik fokozatban is. Nagyon jó volt látni, amikor a mesterséges intelligencia zavarba jött, szorult helyzetéhen eltüntette a királyát, máskor egyet lépett a királynő, s a következő pillanatban arannyá változott. A kollégái azt mondták, ez a program hibája lehet, ő azonban érezte, az alkotó a sértődöttséget is bele akarta komponálni a műbe, és ez így volt szép. Egy idő után érezte, már elég erős. Nem akarta kihívni az apósát, mert nem akart hivalkodni a tudásával, viszont megfogadtaha apósa sakkozni akar vele. nem fog kitérni. És akkor lesz, ami lesz! Erre mégsem került sor: apósa már évek óta sakkozott valaki mással, aki végül erősebb volt nála. Ő viszont vett egy mágneses sakktáblát a nagyfiának, és most már végre élvezi a játékot. Mindig legalább két partit játszanak, az egyiket természetesen megnyeri, a másikat - a fontosabbat azonban úgy, hogy a gyerek ne vegye észre, nagyon óvatosan elveszíti. Amikor sikerül, azt gondolja, bepótol valamit abból, amit a többiek vele kapcsolatban elmulasztottak. Olvasóink figyelmébe! Tájékoztatjuk Tisztelt Olvasóinkat, hogy lapunk legközelebb szombaton, augusztus 21-én, a szokott időben jelenik meg. Lottószámok SKANDINÁVLOTTÓ A: 3,4,13,24,27,32,34 . B:6,7,14,25,26,29,32. ISTEN ELTESSE! Thaiföldi férfibordély PATTAJA, LONDON (MTI/ANSA) A thaiföldi szexpiac mágnesként vonzza nemcsak a brit férfiakat, hanem a nőket is, akik csapatostul lepik el a pattajai és a bangkoki piroslámpás negyedek éjszakai lokáljait, és fizetnek azért, hogy fiatal és kisportolt thaiföldi fiúkat kapjanak. - Egy csomó lány jön ide, hogy thaiföldi férfiakkal szexeijen. Ez sokkal biztosabb, mint pasi után kutatni akármelyik bárban - mondta a Daily Mirror című brit lapnak Ruth Evans, a 19 éves manchesteri lány, aki 20 másik honfitársnőjével együtt rúgott ki a hámból egy bangkoki férfibordélyban. Egy helybéli fiúval mindössze 33 euróba kerül a szex egy egész éjszakára, s valamennyi örömfiút 4-5 hetente AIDS-szűrésnck vetnek alá. A thaiföldi férfikupik kuncsaftjainak jelentős része homoszexuális férfi, a fiúprostituáltak többsége azonban nem meleg, s egy érdeklődő hölgyvendéget mindig tárt karokkal fogadnak - írta a londoni bulvárlap. A férfiak mind vásárolhatnak maguknak szexet, mi miért ne tehetnénk? - tette fel az emberi jogi „költői" kérdést egy másik angol lány, a 23 éves Carly Purdy. KÉK hírek NEM VOLT ENGEDELYE Szeged belterületén igazoltattak a Tisza Határvadász Század járőrei egy nigériai állampolgárt. A férfi útlevelében a tartózkodási engedély érvényességi ideje tavaly december elején lejárt. Előállították. KIZSEBELTÉK Egy szegedi áruházban egy nőnek a táskájából emelték ki pénztárcáját. A kár több mint 10 ezer forint. LOPÁS A BUSZON Szegeden, a zsúfolt 90-es buszon egy szegedi férfi táskájából ismeretlen tettes kilopta mobiltelefonját a Rókusi kőrútnál. A kár 20 ezer forint. HUBA Huba régi magyar személynév, jelentése bizonytalan. A honfoglaló hét vezér egyike, akit Árpád vezér hadával Nyitra várához küldött, ahol az ellenséges cseheket az azoknak szokatlan nyílzáporral megfutamították, és elfoglalták nemcsak a várat, hanem a környező területet is. Huba lett a vár ispánja, emellett földbirtokot is kapott. Szobra a Városligetben a millenniumi emlékmű közepén, a hét vezért ábrázoló csoportban látható. Egyéb névnap: fános, Lajos, Szebáld. ISTVÁN, VAJK Pénteken ünnepeljük. István görög eredetű, latin és szláv közvetítéssel érkezett hozzánk. Eredetileg Istefánként használták. Jelentése: virágkoszorú, babérkoszorú. Első királyunk kapta a keresztségben ezt a nevet a pogány Vajk helyett, amelynek jelentése: gazdag (mások szerint lószínt jelent). Az államalapító alakította ki az ország közigazgatását: negyvenöt vármegyét, amelyek élén ispánok álltak, s ő építtette az első templomokat. Kardját Prágában, bordó bársony sapkáját Bécsben, múzeumban őrzik. Palástja a Magyar Nemzeti Múzeumban látható, rajta hímzésben a király és felesége, Gizella királynő. E nap Szent István király ünnepe, akit 1083-ban avattak szentté fiával, Imre herceggel együtt. Jobb kezét a budapesti Bazilikában őrzik, és ezen a napon körmenetben viszik a környező utcákban a hívek előtt. Egyéb névnap: Bernát, Éliás, Filibert. Éhes ellendrukkerek « 2 3 4 s 6 7 8 Y 9 10 11 • ' 13 • • 16 17 • • JC • • • • 23 24 25 • 28 29 30 31 33 34 35 36 37 • 39 40 41 3 T VÍZSZINTES: 1. Egy dakota közmondás első része. 11. Cirógató, becézgető. 12. Miatt, réglesen. 13. Emelet, röv. 14 Szemmel érzékelő. 15. Ágyú hangja! 16. Díszes, nagy épület. 18. Híres prágai óratorony. 19. Erdélyi folyócska, de női becenév is. 20. Dél-amerlkai folyam. 22. Veszteség. 23. Természettudományi kar, röv. 24. Hakni része! 26. Taszít. 28. Az V-VI. században törzsszövetségben élő bolgár-török népek tagja. 30. Minimum, röv. 33. Görög étel. 34. Színész (Ferenc). 36. Év. angolul (=YEAR). 37. Égitest. 38. Költői sóhaj. 39.... right! (minden rendben!). 40. Az elbeszélő költészet múzsája a görögöknél. FÜGGŐLEGES: 1. Parányi folyadékmennyiség. 2. Egyenletes felületű. 3. Amerícium. 4. Egykori, erdélyi vármegyénk. 5. Női főszerep Weben A bűvös vadász c. operájában. 6. Női név rövidebb, önállósult alakja. 7. Ilyen vizsga is van! 8. Állóvíz. 9. Csodálkozás. 10. Vadul kirohanó. 15. D. R. R. 17. Kínai hosszmérték. 18. Váltott evezőlapát. 20. Pató ...; Petőfi ismert alakja. 21. Pl. ecset jelzője is lehet. 22. Történelmi Időszak. 24. A mondás másik része. 25. Virágállat. 26. Műszaki rajztinta. 27. Állandóan. 29. Részben mogorva! 30. A szomszédságába, a közvetlen közelébe. 31. Fél pont! 32. A szarvasmarha nősténye. 34. A „Nana" írója (Émile). 35. Remény, angolul (=H0PE). 37. Fegyveres sereg. 40. A kiütés betűjele. 41. Tojásban van! SZERDAI rejtvényünk megfejtése: Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen. A NAPOS OLDALRÓL. A 16 éves Bodó Patrícia a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulója. Biológia szakra jár, mivel orvos szeretne lenni, ám a modcllkcdés is érdekli. Szabadidejét nyáron vízközclbcn tölti, idén Horvátországban járt, ahol a búvárkodást is kipróbálta. A filmeket és a musicaleket is kedveli, nem véletlenül a kedvence a Moulin Rougc című alkotás Fotó: Karnok Csaba EEEÁRWATER GY amiben megbízhat! Szénsavas és szénsavmentes, ballonos vízautomutúk ingyenes víz-ház~ hozszáUítás.sul, teljes körit ügyfélkiszolgálással. ^^^ Érdeklődését varjuk: CLEARWATER KFT. A Szeged • Tel.: 62/540-594 , - , • Fax: 62/540-59 BIZTOSSÁ® • ISÉSZStO . KfHVEU: 9A|0,I0? | J9JAÁU5X jí A NAP VICCE Hőség Kftsntet* Szikrázó napsütésre számíthatunk, alig lesz felhő az égen A hőmétséldet több tokkal 30 fok Mié emelkedik Idánként megelenkúl a déli. délnyugati szél. Szeged O 34° Mórahalom O 34° Hódmezővásárhely O 34° Mindszent o 33° Szentes O 33° Béfcásosaba o 34° Makó O 34° Szolnok o 34° Csongrád O 34° Kecskemét o 34° Kistelek O 34° Orosháza o 33° További kilátások Pénteken még folytatódik a hőség, majd szombaton mái egy hidegfront én el térségünket Szombaton és vasárnap záporok, ztvataiok is kialakulnak, lehűl a levegő. Ezt kővetően üga egyre több lesz a napsütés és melegszá az idő Péntek O Max:35 Derült Max:30 Min:20 Zápor O * Max:26 Mtn.19 Zápor Hétfe O Max: 29' Minar DenS Vízállás A Tisza Szegednél 161 cm (hőfoka 22,7 C°), Csongrádnál 3 cm, Mindszentnél 89 cm. A Maros Makónál -1 cm. A Nap kel: 5.46, nyugszik: 19.49, Hold kel: 8.14, nyugszik: 20.23 # TERRAKOTTA egyszerűtől az exkluzívig... CSlMTtOENTHUM ? FOüDÓSZOeASMLON ö KIÁRUSÍTÁS A BÉRKERT UTCAI ÜZLETBEN! = Padlólapok, szaniterek, fürdőszobabútorok 20-30-40-50%-os engedménnyel! Bérkert u. 129. Tel.: 439-025 Pécsi Ildikó jól van BUDAPEST (MTI) Egyre jobb a hétfőn kora este súlyos közlekedési balesetet szenvedett Pécsi Ildikó színésznő állapota - közölte a Honvédkórház osztályvezető főorvosa szerdán reggel a Magyar Távirati Irodával. „A művésznő állapota minden nappal jobb" - mondta Zsíros Lajos ezredes. A főorvos tájékoztatása szerint a színésznő a balesetben agyrázkódást, szeméremcsonttörést, valamint zúzódásos és horzsolásos sérüléseket szenvedett. Hozzátette: Pécsi Ildikónak még másfél hétig kórházban kell maradnia; teljes felépülése körülbelül három hónapot vesz igénybe. A hatvannégy éves színésznő, érdemes, kiváló művész hétfőn kora este szenvedett súlyos közlekedési balesetet az M3-as autópályán, Gödöllő határában. Lapértesülések szerint a népszerű művésznő autója durrdefektet kapott, ezért irányíthatatlanná vált, a szalagkorlátnak ütközött és felborult. A baleset rosszabbul is végződhetett volna... Palyan a bajnokcsapat! Jobb összekötő For c TransitConnect at! CHAMPIONS LEAGUE. /sapatkapitány F-O' IT ronalt A fontoskodó pincér a jól menő étteremben udvariasan meghajol az egyik vendég előtt és megkérdezi: - Hogy ízlett a bécsi szelet, uram? - Mint szakértő, mondhatom, • í^Hrtc darab volt! -^Qk szakács? - lijtogy, cipész vagyok... 58í2sjq zy Jelentós flottakedvezmény mar egyetlen ' 'Transit vá Nyerni szeretne? Válassza a legjobbakat! A Ford haszongépjármű-flottája megbízhatóan teljesíti a legnehezebb feladatokat is, így biztos hátteret nyújt az Ön sikeres vállalkozása szómára. JÓ kategóriájában a Ford Transit rendelkezik a legalacsonyabb üzemeltetési költségekkel* | tí több mint 200 fajta típusvariációban kínóljuk minden igény kielégítésére jí tÓ igy nem meglepő, hogy a szurkolók körében már 39 hónapja a legkedveltebb! Alapítsa vagy erősítse meg nálunk sikeres vállalkozását, melyet mi most egyetlen FordTransit vásárlása esetén is jelentős flottakedvezménnyel támogatunk! Az akció részleteiről érdeklődjön márkakereskedésünkben. „ 1 P DtKRA Df KPa <«K «I tvínoeég. Mr^gtezhatóság. ( Hovány Szeged Kft. 6721 Szeged, Berlini krt. 4/9. Szalon: 62/556-300 www.fordhovany.hu Szerviz: 62/556-200 "iíKUlé<KK>~ü|MÍlt«n nii" Ii ~ - 1Í HIIÍI rS2 SÖStfVÍ ——