Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-19 / 194. szám
CSÜTÖRTÖK, 2004. AUGUSZTUS 19. » H I R D E T É S • 21 ATHEN 2004 ATHEN 2004 ATHEN 2004 G© Negyedik lett az utolsó egyéniben induló magyar vívó Aida visszavonulója • A világbajnoki ezüstérmes tőrvívó úgy indult élete harmadik olimpiáján, hogy az aranyra hajt, miközben nem titkolta, reálisan a bronzéremre van esélye. Am Mohamed Aidának visszavonulót kellett fújnia: a fegyvernemi döntőben csak a negyedik helyen végzett. Az egyiptomi apától és magyar anyától származó, a klasszikus Verdi-mű etióp rabszolgalányának nevét viselő csinos teremtés simán jutott az esti fináléba: a nap folyamán ugyanis precíz és lendületes vívással utasította el ellenfelei továbbjutási kísérleteit, és az értők már azt várták, az elődöntőben Giovanna Trillini, Barcelona olimpiai bajnoka sem állhatja vérünk útját. De állta, jóllehet, az MTK vivónője szemlátomást jól mozgott a páston, nálánál öt évvel idősebb vetélytársnóje élete legjobb formájában vívott. A talján ellen még egy sokkal pontosabb és határozottabb Mohamed Aida sem érhetett volna el sikert, így az asszó vége: 15-7, Trillininek. Aida a folytatásban a Valentina Vezzali-Sylwia Gruchala párharc vesztesével találkozott, történetesen a lengyel vívónővel. Fájdalom, de a magyar tőrnő a bronzcsatában már kapkodott, siettette a tust, de rendre saját dugájába dőlt - a lengyel fokozatosan elhúzott (7-4) és 8-5-ös előnnyel térhetett pihenőre. A második három percben is rendre belefutott Gruchala tőrébe az MTK versenyzője (9-6, 11-6), aki később négy tusra felzárkózott, de aztán újból a lengyel következett és 14-9-nél már csak egy találatra volt szüksége a harmadik helyhez, ezt pedig még a második harmadban meg is szerezte (15-9). Mindazonáltal Mohamed Aida olimpián még sohasem végzett ilyen előkelő helyen. Az olimpia bajnoki címet Vezzali szerezte meg, miután a fináléban 15-11 -re verte Trillinit. Mohamed (balra) gratulál lengyel legyőzőjének MTI-fotó: Bruzák Noémi 0 1 ERI EDM EN YEIC KÉZILABDA ÖKÖLVÍVÁS TENISZ Férfiak. III. forduló, A csoport: Horvátország-Koreai Köztársaság 29-26, Izland-Szlovénia 36-25, Spanyolország-Oroszország 29-26. B-csoport: Franciaország-Magyarország 26-23, Görögország-Egyiptom 26-25. K0SARU80A Nök, II. forduló, A-csoport: Ausztrália-Japán 97-78, Görögország-Nigéria 83-68. B-csoport: Csehország-Kína 98-83, Egyesült Államok-Koreai Köztársaság 80-57, Spanyolország-Új-Zéland. LABDARÚGÁS Férfiak, B-csoport: Japán-Ghána 1-0, Paraguay-Olaszország 1-0. A végeredmény: 1 Paraguay 6 pont, 2. Olaszország 4 (5-5), 3. Ghána 4 (4-4), 4. Japán 3. D-csoport: Marokkó-Irak 2-1, Costa Rica-Portugália 4-2. A végeredmény: 1. Irak 6, 2. Costa Rica 4 (4-4), 3. Marokkó 4 (3-3), 4 Portugália 3. Férfiak, 48 kg: Jejhun Abijev—Bedák Pál pontozásos győzelem (23:8). RÖPLABDA Férfiak, A-csoport: Argentína-Tunézia 3-2. Szerbia és Montenegró-Franciaország 3-0. Görögország-Lengyelország 3-1. A csoport állása: 1. Görögország 2 győzelem (6-1), 2. Argentína 2 (6-2), 3. Lengyelország 2 (4-3), 4. Szerbia és Montenegró 2 (3-3), 5. Tunézia 0 (2-6), 6. Franciaország 0 (0-6). B-csoport: Oroszország-Ausztrália 3-0, Egyesült Államok-Hollandia 3-0, Brazília-Olaszország 3-2. A csoport állása: 1 Brazília 2 (6-3), 2. Oroszország 2 (5-3), 3. Egyesült ÁUamok 2 (4-3), 4. Olaszország 2 (5-4), 5. Hollandia 2 (3-5), 6. Ausztrália 2 (1-6). Nők, A-csoport: Japán-Görögország 3-1, Dominika-Egyesült Államok 3:2, Koreai Köztársaság-Kenya 3-0. B-csoport: Kuba-Kína 3-2, Oroszország-Németország 3-0. Férfiak, egyes, nyolcaddéntő: Oent (amerikai)-Ljubicic (horvát) 6:4, 6:4, Juzsnyij (orosz)—Kiefer (német, 14.) 6:2,3:6,6:2, Gonzalez (chilei, 16.)—Roddick (amerikai. 2.) 6:4, 6:4, Moyá (spanyol, 3.)—Kartovic (horvát) 4:6, 7:6 (7-3), 6:4, Grosjean (francia, 8.)—Lopez (spanyol) 6:7 (4-7), 6:4, 6:0, Massu (chilei, 10.)-Andrejev (orosz) 6:3,6:7 (4-7), 6:4, Berdych (cseh)-Robredo (spanyol, 15.) 7:6 (7-2), 4:6, 8:6, Fish (amerikai)—Mlrnyij (fehérorosz) 6:3, 4:6, 6:1 . Nők: Henin-Hardenne (belga, 1.)—Pratt (ausztrál) 6:1, 6:0, Mauresmo (francia, 2.)—Rubin (amerikai, 16.) 6:3, 6:1 Pierce (francla)-V. Williams (amerikai, 6.) 6:4,6:4. VÍZILABDA Nők, II. forduló, A-csopod: Ausztrália-Kazahsztán 9-4, Görögország-Olaszország 2-7. B-csoport: Kanada-Egyesült Államok 6-5. Magyarország-Oroszország 8-9. A csoport állása: Í.Oroszország 4 pont, 2. Egyesült Államok 2, 3. Kanada 2,4. Magyarország 0. Gebrselassie fájdalmai ATHÉN (MTI) Nem épült fel teljesen Achilles-ín sérüléséből az etióp szupersztár, Haile Gebrselassie, a hosszútávfutás valaha volt egyik legnagyobb alakja, ennek ellenére úgy döntött, rajthoz áll az athéni olimpián. „Ott leszek a tízezer méter pénteki mezőnyében, ám ha ez nem az olimpia lenne, már biztosan visszaléptem volna. Messze nem vagyok olyan formában, mint Sydneyben vagy Atlantában, de majd meglátjuk, mi lesz" - nyilatkozott a szám kétszeres ötkarikás bajnoka. ifí Augusztus 19., csütörtök ASZTALITENISZ (Galad olimpiai csarnok): 10 óra: női páros elődöntő, 12: férfi páros negyeddöntő, 17: női egyes negyeddöntő. CSELGÁNCS (Ano llioszion olimpiai csarnok), 9:30: női 78 kg selejtezők, vigaszág, 9:30: férfi 100 kg selejtezők, vigaszág (Kovács Antal) 15:30: női 78 kg elődöntő és helyosztók, 15:30: férfi 100 kg elődöntő és helyosztók. EVEZÉS (Szkiníasz evezős és kajak-kenu centrum), középdöntők, 7:30: női könnyűsúlyú kétpár, 7:50: térti könnyűsúlyú kétpár [Varga Tamás, HirlingZsolt, 8órakor), 8:10: férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes, 8:30: női négypár, 8:50: férfi négypár; B-, C-, D-, E-dontők 10: férfi kétpár B (Bencsik Gábor, HallerÁkos) GYEPLABDA (Gyeplabdaközpont), férfiak, 7:30: Hollandia Dél-afrikai Köztársaság (B), 9:30: Pakisztán-Koreai Köztársaság (A), 17: Németország-Egyiptom (A) 17:30: Nagy-Britannia-Spanyolország (A), 19: Új-Zéland—Argentína (B), 19:30: Ausztrália-India (B). ÍJÁSZAT (Panathinaikó-stadion), 7:30: férfi egyéni nyolcad-, negyed-, elődöntő, 17:14: férfi egyéni döntő. KAJAK-KENU (Elenikó kajak-kenu pálya), szlalom, 9: férfi C2 1. futam, 9:40: férfi KI 1. futam, 11: férfi cC2 2. futam, 11:40: férfi k-1 2. futam KÉZILABDA (Fáliro sportpavilon), nők, 13:30: Görögország-Kína (A), 15:30: Angola-Koreai Köztársaság (B), 18:30: Brazília-Ukrajna (A), 20:30: Spanyolország-Dánia (B). KOSÁRLABDA (Elenikó olimpiai csarnok), férfiak, 8: Szerbia és Montenegró-Új-Zéland (A), 10:15: Olaszország-Spanyolország (A), 13:30: Egyesült Államok-Ausztrália (B), 15:45: Puerto Rico—Angola (B), 19: Argentína-Kína (A), 21:15: Görögország-Litvánia (B). ÖKÖLVÍVÁS (Periszteri ökölvívócsarnok), 12:30:69 kg nyolcaddöntő (Balogh Vilmos, 12:30), 13:30: 81 kg nyolcaddöntő 18:30:64 kg nyolcaddöntő. RÖPLABDA (Béke és Barátság Stadion), férfiak. 8: Olaszország-Ausztrália (B), 10: Hollandia-Brazília (B), 13: Lengyelország-Franciaország (A), 15: Szerbia és Montenegró-Tunézia (A), 18:30: Argentína-Görögország (A), 20:30: Oroszország-Egyesült Államok (B). SPORTLÖVÉSZET (Markópulu lövőcentrum), 8: férfi futócél alapverseny, 2. rész, 9: női skeet alapverseny (Igaly Diána), 11:30: férfi futócél döntő, 13:30: női skeet döntő (Igaly Diána?). SÚLYEMELÉS (Nikaia súlyemelőcsarnok), 9:30: férfi 77 kg B csoport, 12: női 69 kg B csoport, 15:30: női 69 kg A csoport (Krutzler Eszter), 19: férfi 77 kg A csoport (Feri Attila). TENISZ (Olimpiai teniszközpont), 16: férfi egyes negyeddöntő, férfi páros elődöntő, női egyes negyeddöntő, női páros negyeddöntő. TOLLASLABDA (Gudi olimpiai csarnok), 8: női egyes a 3. helyért, 8:40: férfi páros elődöntő, 10:20: vegyes páros elődöntő, 13: női egyes döntő, 14:20: férfi páros elődöntő, 15:50: vegyes páros döntő. TORNA (Olimpiai fedett csarnok), 20: női egyéni összetett döntő. ÚSZÁS (Olimpiai víziközpont), 9: férfi 50 m gyors előfutam (Takács Krisztián), 9:33: női 800 m gyors előfutam (Risztov Éva), 10:10: férfi 100 m pillangó előfutam (Gáspár Zsolt), 10:49: női 200 m hát előfutam (Verrasztó Evelyn), 18:30: férfi 50 m gyors elődöntő, 18:39: női 200 m mell döntő, 18:46: férfi 200 m hát döntő, 18:53: női 200 m hát elődöntő, 19:14: férfi 200 m vegyes döntő, 19:20: női 100 m gyors döntő, 19:35: férfi 100 m VITORLÁZÁS (Agiosz vitorláscentrum), 12: Finndingi (Hajdú Balázs), 470-es (Weöres Márta, Paye Anna és Czégai Péter, Cserép Csaba), Yinglrng, Europe, Laser és szörf (Gádorfalvi Áron, Győrbíró Lívia) futamok. VÍVÁS (Elenikó vívócsarnok), 9: férfi kard csapat, selejtező (ha szükséges), 10:15: férfi kard csapat, negyeddöntő (Ferjancsik Domonkos, Nemesik Zsolt, Lengyel Balázs, tartalék: Fodor Kende), 11:30: férfi kard csapat, elődöntő és helyosztók, 17:30: férfi kard csapat, a 3. helyért, 18:40: férfi kard csapat, döntő. VÍZILABDA (Olimpiai víziközpont), férfiak, 8:30: Szerbia és Montenegró-Kazahsztán (A), 9:45: Magyarország-Egyesült Államok (A), 15:30: Spanyolország-Ausztrália (B), 16:45: Olaszország-Németország (B), 20: Egyiptom-Görögország (B), 21:15: Horvátország-Oroszország (A). Augusztus 20., péntek ASZTALITENISZ (Galaci olimpiai csarnok), 10 óra: férfi páros elődöntő, 12: női páros a 3. helyért, 13: női páros döntő, 17: férfi egyes negyeddöntő. ATLÉTIKA (Olimpiai stadion), 8: férfi gyaloglás, 20 km (Dudás Gyula), 8:15: férfi kalapácsvetés selejtező A csoport (Annus Adrián, Botfa Péter, Pars Krisztián). 8:30: hétpróba, 100 m gát, 8:55: férfi hármasugrás selejtező (Tölgyesi Péter), 9:40: hétpróba, magasugrás, 9:45: férfi kalapácsvetés selejtező B csoport, 9:50: női 100 m előfutam, 18:30: hétpróba, súlylökés, 18:35: férfi 1500 m előfutam, 19:05: női 100 m középdöntő, 19:20: férfi magas selejtező (Boros László), 19:50: hétpróba 200 m, 20:20: férfi 400 m előfutam (Szeglet Zsolt), 20:30: női diszkoszvetés selejtező A csoport (Kürti Éva), 21: női 800 m előfutam, 21:35: térti 10 000 m, 21:50: női diszkoszvetés selejtező B csoport, 22:15: női 5000 m előfutam (Papp Krisztina). CSELGÁNCS (Ano llioszion olimpiai csarnok), 9:30: női plusz 78 kg selejtezők, vigaszág, 9:30: férfi plusz 100 kg selejtezők, vigaszág, 15:30: női plusz 78 kg elődöntő és helyosztók, 15:30: férfi plusz 100 kg elődöntő és helyosztók. KÉZILABDA (Fáliro sportpavilon), férfiak, 8:30: Koreai Köztársaság-Izland (A), 10:30: Spanyolország-Szlovénia (A), 13:30: Brazília-Görögország (B), 15:30: Magyarország-Németország (B), 18:30: Oroszország-Horvátország (A), 20:30: Franciaország-Egyiptom (B). KOSÁRLABDA (Elenikó olimpiai csarnok), nök, 8: Oroszország Japán (A), 10:15: Új-Zéland-Kína (B), 13:30: Egyesült Államok-Spanyolország (B), 15:45: Csehország-Koreai Köztársaság (B), 19: Ausztrália-Görögország (A), 21:15: Nigéria-Brazília (B). LABDARÚGÁS, nők, negyeddöntő, 17: F1-E2, Pátra, 17: G1-E/F3, Szaloniki 20 ó: E1-G3, Iraklió, 20: F2-G2, Volosz. ÖKÖLVÍVÁS (Periszteri ökölvívócsarnok), 8:30 és 15:15: 57 kg nyolcaddöntő, 9:15: 60 kg nyolcaddöntő, 13:30:54 kg nyolcaddöntő (Bedák Zsolt, 20) RÖPLABDA (Béke és Barátság Stadion), nők, 8: Kína-Németország (B), 10: Dominikai Köztársaság-Kuba (B), 13: Koreai Köztársaság-Japán (A), 15: Görögország-Brazília (A), 18:30: Kenya-Olaszország (A) 20:30: Egyesült Államok-Oroszország (B). SPORTLÖVÉSZET (Markópulu lövőcentrum), 8: női sportpuska összetett 3x20 lövés, alapverseny (Joó Éva, Krzyzewsky Bea), 10:20: férfi puska fekvő, alapverseny (Sidi Péter), 11:30: női sportpuska összetett 3x20 lövés, döntő, 13:30: férfi puska fekvő, döntő. SÚLYEMELÉS (Nikaia súlyemelőcsarnok), 19: női 75 kg A csoport (Likerecz Gyöngyi). TENISZ (Olimpiai teniszközpont), 16: férfi egyes elődöntő, női egyes elődöntő, női páros elődöntő, férfi páros a 3. helyért. ÚSZÁS (Olimpiai víziközpont), 9: női 50 m gyors előfutam (Csobánki Zsuzsa), 9:27: férfi 1500 m gyors előfutam (Kis Gergő), 11:06: női 4x100 m vegyesváltó előfutam, 11:28: férfi 400 m vegyesváltó előfutam (Magyarország), 18:30: női 200 m hát döntő, 18:37: férfi 100 m pillangó döntő, 18:43: női 800 m gyors döntő, 19:05: férfi 50 m gyors döntő, 19:20: női 50 m gyors elődöntő. VÍVÁS (Elenikó vívócsarnok), 9: női párbajtőr csapat, selejtező (ha szükséges), 10:25: női párbajtőr csapat, negyeddöntő (Nagy Tímea, Mincza Idikó, Hormay Adrién, tartalék: Tóth Hajnalka), 11:50: női párbajtőr csapat, elődöntő és helyosztók, 17:30: női párbajtőr csapat, a 3. helyért, 18:50: női párbajtőr, csapat döntő. VÍZILABDA (Olimpiai víziközpont), nők, 8: Olaszország-Kazahsztán (A), 9:15: Egyesült Államok-Oroszország (B), 15:45: Magyarország-Kanada (B), 17: Ausztrália-Görögország (A). ATLÉTIKA Nők, súlylökés: IRINA KORZSANYENKO (Oroszország) 21,06,2. Yumileidi Cumba (Kuba) 19,59,3. NadineKleinert (Németország) 19,55,37. Kürti Éva. Férfiak, súlylökés: 1. JURIJ BIL0N0G (Ukrajna) 21,16,2. Adam Nelson (Egyesült Államok) 21,16,3. Joachim Olsen (Dánia) 21,07. CSELGÁNCS Nők, 70 kg: MASZAE UEN0 (Japán), 2. Edith Bosch (Hollandia), 3. Annett Böhm (Németország) és Csin Tung-ja (Qin Dongya, Kína). Férfiak, 90 kg, olimpiai bajnok: 1. ZURAB ZVIADAURI (Grúzia), 2. Hirosi Izumi (Japán), 3. Hasanbi Taov (Oroszország) és Mark Huizinga (Hollandia). DÍJUGRATÁS Military: 1. Németország, 2. Franciaország, 3. Egyesült Államok. ÍJÁSZÁT Nők, egyéni: 1. PARK SZUNG HJUN (Koreai Köztársaság), 2. Li Szung Dzsin (Koreai Köztársaság), 3. Alison Williamson (Nagy-Britannia). KAJAK-KENU Férfiak, k-1 (szlalom): 1. TONY ESTANGUET (Franciaország) 189,16,2. Michal Martikan (Szlovákia) 189,28,3. Stefan Pfannmöller (Németország) 191,51. Női k-1 (szlalom): 1. ELENA KALISKA (Szlovákia) 210,03,2. Rebecca Giddens (Egyesült Államok) 214,62,3. Helen Reeves (Nagy-Britannia) 218,77. KERÉKPÁR Nők, időfutam: 1. LE0NTIEN ZIJLAARD-VAN M00RSEL (Hollandia), 2. Deirdre Demet-Barry (Egyesült Államok), 3. Karin Thuerig (Svájc). Női mezőnyverseny: 1. SARA CARRIGAN (Ausztrália) 2. Judith Amdt (Németország) 3. Olga Szljuszarjeva (Oroszország) Férfiak, időfutam: 1. TYLER HAMILT0N (Egyesült Államok), 2. Vjacseszlav Jekimov (Oroszország), 3. Michael Rogers (Ausztrál), 22. Bodrogi László. Férfi mezőnyverseny: 1. PAOLO BETTIN! (Olaszország) 2. Sergio Paulinho (Portugália) 3. Axel Merckx (Belgium). LOVASSPORTOK Csapat: 1. FRANCIAORSZÁG (ARNAUD B0ITEAU, CEDRIC LYARD, DIDIER COURREGES, JEAN TEULERE, NIC0LAS TOUZAINT), 2. Nagy-Britannia, 3. Egyesült Államok. Lovastusa, egyéni, nők: 1. BETTINA H0Y (Németország), 2. Leslie Law (Nagy-Britannia), 3. Kimberly Severson (Egyesült Államok). SPORTLOVESZET Női dupla trap. női dupla trap, olimpiai bajnok: 1. KIMBERLY RH0DE (Egyesült Államok) 146 korong, 2. Li Bo Na (Koreai Köztársaság) 145,3. Kao 0. (Kína) 142. Női sportpisztoly, 25 m: 1 MARIA GR0ZSDEVA (Bulgária) 688,2 (585), 2. Lenka Hykova (Csehország) 687,8 (588), 3. Irada Asumova (Azerbajdzsán) 687,3 (588). 30. Csonka Zsófia, 34. Erdős Dorottya. SÚLYEMELÉS Nők, 63 kg: NATAUA SKAKUN (Ukrajna) 242,5 kg (szakítás: 107,5, Lökés: 135), 2. Hanna Bacsuska (Fehéroroszország) 242,5 (115,127,5), 3. Tatjana Sztukalava (Fehéroroszország) 222,5 (100, 122,5). Férfiak, 69 kg: l.CSANG KU0-CSENG (Kína) 347,5 (160,187,5), 2. Li Te Jung (Koreai Köztársaság) 342,5 (152,5,190), 3. Nyikolaj Pesalov (Horvátország) 337,5 (150,187,5). TORNA Férfi, egyéni összetett: 1. PAUL HAMM (Egyesült Államok), 2. Kim Dae Eun (K0reai Köztársaság), 3. Yang Tae Young (Koreai Köztársaság). VÍVÁS Női tőr: 1. VALENTINA VEZZALI (Olaszország), 2. Giovanna Trillini (Olaszország), 3. Sylwia Gruchala (Lengyelország), 4. Mohamed Aida. ÚSZÁS Férfiak, 200 mell: 1. KOSZUKÉ KITADZSIMA (Japán) 2,09.44 P 2. GYÚRTA DÁNIEL (Magyarország) 2,10.80,3. Brendan Hansen (Egyesült Államok) 2,10.87. 100 m gyors: 1. PIETER VAN DEN H00GEBAND (Hollandia) 48,17,2. Roland Mark Schoeman (Dél-afrikai Köztársaság) 48,23,3. lan Thorpe (Ausztrália) 48.56. Nők, 200 m pillangó: 1. OTYLIA JEDRUZEJCZAK (Lengyelország) 2,06.05,2. Petria Thomas (Ausztrália), 2,06.36,3. Juko Nakanisi (Japán) 2,08.04.8. Risztov Éva (Magyarország) 2,10.58. 4x200 méteres gyorsváltó: 1. EGYESÜLT ÁLLAMOK (NATALIE COUGHLIN, CARLY PIPER, DANA VOLLMER, KAITLIN SANDEN0) 7,53.42,2. Kína (Csu Jing-ven/Zhu Yingwen/, Hszü Jan-vej /Xu Yanwei/, Jang Ju /Yang Yu/, Pang Csia-jing /Pang Jiaying/) 7,55.97,3. Németország (Franziska Van Almsick, Petra Dallmann, Antje Buschschulte, Hannah Stockbauer) 7,57.35. Hallerék kiestek Nem jutott be a fináléba a Bencsik Gábor, Haller Ákos kétpárevezős egység az athéni olimpián, miután a középdöntőben csak ötödikként végzett. A két versenyző trénerét, Dani Zsoltot tegnap délután a görög fővárosban értük utol telefonon. - Szomorúak vagyunk - kezdte a beszélgetést a fiatal szakember -, nem úgy alakult a verseny, ahogyan elterveztük. A keddi reményfutam után összeültünk, és a középfutamra kidolgoztunk egy új taktikát. Megnöveltük a csapásszámot, azonban ezek nem voltak olyan erőteljesek, ami a továbbjutáshoz szükségesnek bizonyultak volna. Nem volt bennük erő. A srácok sem voltak frissek, hajnal fél ötkor kellett kelniük, hogy időben kiérjünk a pályára. Bízom benne, hogy mára összekapják magukat Akosék, és a B döntőben sikerül megszerezni a hetedik helyet. Nem jött jól, hogy egymás után két nap kellett versenyezni, fáradtak voltak a srácok. ÉREMTÁBLÁZAT Ország arany ezüst bronz Kína 11 7 4 Egyesült Államok 10 10 9 Japán 8 3 2 Ausztrália 6 4 6 Ukrajna 5 1 1 Oroszország 3 6 6 Olaszország 3 4 2 Franciaország 3 3 4 Németország 3 2 5 Korea 2 S 1 MAGYARORSZÁG 1 2 1 DM-grafika Az olimpiai összeállítást készítették: Szetey András (Athén), Imre Péter, Mádi József, Süli József, Süli Róbert, Szélpál László, T. Hámori Ferenc. Az olimpiai tudósítás telekommunikációs partnere a T Mobile