Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-16 / 191. szám
HÉTFŐ, 2004. AUGUSZTUS 16. •AKTUÁLIS" 5 Folytatás az 1. oldalról Gergely Tibor főorvos, a sürgősségi betegellátó osztály megbízott vezetője az előbbiek mellett pontról pontra elmondta, hogyan veszik nyilvántartásba, s a későbbiek során miképpen azonosítják a betegeket. A főorvos az egykapus rendszert az Y betűhöz hasonlította: járó és fekvő beteg egyaránt a számítógépes diszpécserszolgálaton át jut be, útjuk ezután válik külön. A szigorítással bevezetett újítás, hogy beutalóval vagy anélkül érkező járó beteget előbb a társadalombiztosítási azonosító jel (taj-szám) alapján azonosítják, s csak ezt követi a név szerinti nyilvántartás. Ezzel jelentősen csökkentették a hiba lehetőségét, mert a névazonosság, a hosszú és rövid hangzók megtéveszthetik a fölvevőt. MEG ÚJDONSÁG A karszalagos betegazonosító rendszer Magyarországon még nem terjedt el, Gergely Tibor főorvos szerint azonban kívánatos lenne a módszer általános bevezetése. A többszörös szűrő beépítésével, a munkatársak tevékenységi körének szigorú szabályozásával a minimumra lehetne csökkenteni a tévedések lehetőségét. A még nagyobb biztonság elérésére, a kórház arra kérte a számítógépes hálózat rendszergazdáját, hogy dolgozzon ki a taj-kártya használatával előforduló tévedések és esetleges csalások kiküszöbölésére is alkalmas programot. A fekvő betegeknél külön kezelik a sürgősséggel beszállított, illetve az úgynevezett „fektetőrészleg" pácienseit. A mentővel behozott (esetenként eszméletlen) beteg dokumentumait ugyancsak a diszpécser ellenőrzi, az adatokat számítógépre viszik, eközben az ambuláns nővér azonnal karszalagot helyez a beteg csuklójára. A szalagra a név és születési idő mellé a taj-szám is fölkerül. Ujabb szűrő: a számítógép kezelője és a szalag kiállítója is egyeztet. Ettől a pillanattól a vizsgálatra vagy kezelésre vitt beteget csak a kísérőlap és a csuklószalag adatainak összehasonlítása után mozdíthatják. Az eszméleten lévőktől természetesen megkérdezik a nevüket, de az ellenőrzés többi lépcsője semmiképpen sem maradhat ki. NY. P. A mozgáskorlátozottaknak számos parkolási kedvezményt biztosítanak, a megállást tiltó táblák azonban rájuk is vonatkoznak. Legnagyobb problémájuk, hogy Szegeden kevés a parkolóhely, ráadásul a számukra fenntartott helyeket illetéktelenek használják. MUNKATÁRSUNKTÓL - Rendszeresen járok a dorozsmai nagybani piacra autóval és az utóbbi időben többször megbüntettek parkolásért - panaszolta Farkas Csamangó Lajos. Az idős szegedi férfi mozgáskorlátozott, ezért speciális parkolási engedéllyel rendelkezik. Ennek tudatában teljes nyugalommal állt meg autójával a piachoz közeli Erzsébet utcában. - Csak az út másik oldalán láttam „Megállni tilos" táblát. Ráadásul úgy parkoltam, hogy sem a gyalogosok, sem a gépjárművek forgalmát nem zavartam. Tudomásom szerint a hycomattal bárhol megállhatok, ahol nem akadályozom a közlekedést - fogalmazott. Ennek ellenére január óta már több alkalommal bírságolták meg itt, összesen mintegy ötvenezer forintot kellene befizetnie. Ezt méltánytalannak tartja, tisztázni kívánja a helyzetet. A városüzemeltetési iroda közterület-felügyelő csoportjának vezetője, Négyökrű Dezső az üggyel kapcsolatban megjegyezte: a parkolási engedéllyel rendelkező mozgáskorlátozottak figyelmen kívül hagyhatják a „Várakozni tilos" és a „Mindkét irányból behajtani tilos" táblát, a „Megállni tilos" jelzés azonban rájuk is vonatkozik. Utóbbi esetben csak akkor parkolnak szabályosan, ha a járdán állnak meg, és másfél méteres sávot szabadon hagynak a gyalogosnak. Ellenkező esetben ugyanolyan szankciókkal kell számolniuk, mint más szabálysértőknek. Tóth Margit, a Csongrád Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesületének elnöke elmondta, hogy a megyében 2230 mozgáskorlátozott rendelkezik parkolási engedéllyel. Ok minden parkolóhelyet ingyen használhatnak és a KRESZ bizonyos pontjai nem vonatkoznak rájuk. Ugyanakkor problémát jelent, hogy Szegeden nincs elegendő parkolóhely, így például a Tisza Lajos körüti rendelőintézet és az új klinika előtt sem, ráadásul a kijelölt helyeket gyakran illetéktelenek foglalják el. Betegazonosítás: előbb a taj-szám, aztán a név Bízhatunk a karszalagban Rosszul számolt a megyei igazgatóság Visszakérnek a nyugdíjából Megállni csak ott lehet, ahol nem tiltja tábla Ötvenezer forintot fizetett ki bírságra A mozgáskorlátozott Farkas Csamangó Lajos úgy érzi, több alkalommal jogtalanul bírságolták meg Fotó: Gyenes Kálmán Visszakéri a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóság a vásárhelyi Miklós Jánosnénak megállapított, s az asszonynak hónapokon át rendben kipostázott átmeneti járadék egy részét. Mint kiderült, egy jogszabályváltozás értelmezése áll a háttérben. Az idén januárban havi 32 ezer forintos átmenti járadékot állapított meg a nyugdíjfolyósító igazgatóság vásárhelyi kirendeltsége a helybeli, addig rokkantsági nyugdíjon lévő Miklós Jánosnénak. Az összeget az asszony rendszeresen minden hónapban meg is kapta, júliusig. Augusztus elején azonban az asszony számára nehezen értelmezhető levél érkezett a nyugdíjbiztosítótól, mely szerint a járadékát rossz osztóval számolták ki, azaz roszszul állapították meg. Ezért Miklósné jogosulatlanul vette fel a pénz egy részét, így azt neki 90 napon belül vissza kell fizetnie. - Majdnem összeestem, amikor elolvastam a levelet, ugyanis éppen annyi járadékot kaptam, mint amennyiről az év elején írásban értesítettek. Azaz egy fillért sem vettem fel jogosulatlanul - mondta Mildósné -, ellenben az ügyintéző hibázott, s úgy érzem, most ezért engem akarnak megbüntetni. Miklósné kiszámolta, hogy az eddig felvett 32 ezer forintok, s a most megállapított 25 ezer különbsége 49 ezer forint volna. Hogy ezt miből fizeti ki, azt nem Miklósné majdnem elájult, amikor elolvasta az értesítést tudja. Éppen ezért fellebbezett a határozat ellen. - Huszonnyolc év után munkanélküli lett a férjem, nekem csak a járadékom van, egyik napról a másikra élünk. Hogy miből fizetünk, azt nem tudom. Ráadásul hiába mentem be a nyugdíjbiztosítóhoz, az irodáig sem jutottam. Egy ottani dolgozó megnézte a papíromat, s azt mondta, hogy ha nem tetszik, fellebbezhetek. Amúgy is depressziós vagyok, s már csak ez hiányzott panaszolta kétségbeesetten Miklósné. - Az ügyfelek számára legkedvezőbb módon értelmeztünk egy, az év elején megváltozott jogszabályt, így állapítottuk meg Miklós Jánosné átmeneti járadékának összegét is - mondta lapunknak Helembainé Jr.Temesvári Piroska, a megyei nyugdíjbiztosi igazgatóság vásárhelyi kirendeltségének vezetője. HozzáFotó: Tésik Attila tette: Miklósnénak nem a teljes összeget, hanem csak három hónapnyi különbözetet kell visszafizetnie, de ezt is csak azután, hogy megkapta az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól (Nyufig) az elszámolásról szóló levelet. A kirendeltségvezető tapasztalatai szerint a Nyufig humánus megoldást szokott javasolni, figyelembe véve az érintett járulékának összegét. KOROM ANDRÁS Egyszerre három géppel, két szerrel irtják a szúnyogokat A csapadék jót tett a vérszívóknak Fekete hétvége Csongrád megyében Hárman haltak meg az utakon szombaton Szegeden és környékén rendkívül sok a szúnyog. A vérszívók a rekord csapadék miatt szaporodtak el. Egyszerre két-három géppel folyamatosan irtják a szúnyogokat, néhány nap múlva érezhető lesz a változás. A rekordmennyiségű csapadék miatt az összes elbújt szúnyoglárva egyszerre kelt ki néhány nappal ezelőtt. A lárvák évekig képesek várni a megfelelő alkalomra. Az utóbbi hetekben hullott rendkívül sok csapadék kedvezett a vérszívók szaporodásának, ugyanakkor megnehezítette irtásukat. Szolnoki László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. műszaki igazgatóhelyettese elmondta, Szegeden és környékén összesen 6 ezer hektár területet kell szúnyogmentesíteniük. Az irtást tizenkét mérési ponton - többek között az Olajbányász téren, a dorozsmai piactéren, az Aradi vértanúk téren, Hattyastelepen megfigyelt csípésszám és a vérszívók mennyisége alapján rendelik el. A szúnyogokat biológiai és kémiai úton pusztítják. Az irtás, szakkifejezéssel gyérítés, pontos helyét és idejét a kht. egészségügyi gázmestere, Kiss Antal határozza meg. Mivel a levegőben szétszórt kémiai irtószer szemcsemérete nagyon kicsi, sok dologra kell figyelni, hogy biztosan eltalálja a szúnyogot. A nyári forróságban például csak késő este lehet felszállni a szúnyogirtó géppel és permetezni, hiszen a meleg légmozgás nem engedi leszállni a permetet. Azt is megtudtuk, hogy egyszerre kétféle szert használnak. A vérszívók ugyanis idővel hozzászoknak a szerhez. A szerekből fél litert szórnak szét hektáronként porlasztott állapotban. A Vectovac 12 AS nevű anyag pedig egy szuperszelektív baktérium, ami kizárólag a csípő szúnyog lárváit támadja meg. A vérszívókat mindennap folyamatosan napnyugta után két-három géppel irtják, napközben pedig a lárvákat permetezik. Kerekes László, az egyik gép pilótája elmondta, a két szer hatása egy-két napon belül érezhető lesz, és jelentősen csökken a szúnyogok száma. A. T. J.-G. ZS. NINCS MALÁRIAVESZÉIY A szúnyogok által terjesztett egyik legveszélyesebb betegség a malária. Igaz, ettől Magyarországon nem kell tartani, néha azonban előfordul, hogy külföldről „hurcolnak be" maláriával fertőzött ízeltlábút, de járvány akkor sem alakul ki. Rövid időn belül hárman vesztették életüket Csongrád megyében közlekedési balesetben. Szombat hajnalban egy Ford fának hajtott Kakasszéknél, majd két Suzuki frontálisan ütközött a kiskundorozsmai vágóhídnál. MUNKATÁRSUNKTÓL Két halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Csongrád megyében szombat hajnalban. Négy óra körül egy Ford Fiesta hat utasával a Kakasszékhez közeli Rákóczitelep felől egy földúton a 47-es út felé tartott, amikor a vezető a sötétben valószínűleg nem vette észre, hogy kanyarodik az út, ezért a jobb oldali fasorban egy vastag fának rohant. A karambolban a jobb első ülésen utazó 22 éves fiatalember a helyszínen életét vesztette. Egy román állampolgárságú nő súlyos, életveszélyes, két másik lány és a kocsit vezető 27 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A Ford hatodik utasa sérülés nélkül megúszta a szerencsétlenséget. Mindössze néhány órával később, reggel fél hét körül egy Suzuki Swift vezetője okozott tragédiát. A Swift, amit egy 73 éves dorozsmai férfi vezetett, Bordány felől tartott Szeged irányába, amikor a vágóhíd után váratlanul áttért a szemközti sávba és ott frontálisan összeütközött egy Bordány felé tartó Suzuki Igniszszel. Mindkét autóban csak a sofőrök ültek. A balesetet okozó Swift vezetője a helyszínen szörnyethalt. Az Ignist vezető 43 esztendős dorozsmai férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét már nem tudták megmenteni, a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. A tragédiák pontos körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség. A dorozsmai balesetnél az elsődleges vélemény szerint a 73 éves idős ember valószínűleg elaludt egy pillanatra, s ezért tért át a szemközti sávban az egyébként egyenes útszakaszon. Más gépek mellett a képen látható AN 2-sel is üldözik a vérszívókat Fotó: Miskolczi Róbert