Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-14 / 190. szám

12 SZIESZTA 2004. augusztus 14., szombat AZ EGYKORI KB-TITKÁR ÉS PB-TAG MEDGYESSY PÉTERRŐL, KIRÁLY ZOLTÁNRÓL ÉS A TÖBBIEKRŐL Berecz János visszanézve is vállalja a múltját Felkészültem a politikai változásokra, emiatt nem viselt meg úgy és annyira a rendszerváltás, mint közülünk sokakat - mondja Berecz János. A letűnt rendszer egyik meghatározó szereplője részt vett egy szegedi fórumon, előtte lapunknak adott interjújában véleményt mondott még ma is aktív egykori vezető MSZMP-politikusokról. Élesen bírálta a jelenlegi miniszterelnököt, kitért a szegedi Király Zoltánra, Vastagh Pálra, és beszélt arról, hogy régi elvtársai közül kikkel tartja a kapcsolatot. Berecz János: A politikust többek között az különbözteti meg a paptól, hogy míg az előbbinek naponta, az utóbbinak csak a túlvilágon kell felelnie tetteiért FOTÓ: GYENES KÁLMÁN - Két, nagy példányszámban megjelent könyvének a címe Vállalom és Visszanézve mégis vállaltam. Mit vállal, mit vállalt mégis? - A múltamat. F.gész életemet. - Hogyan élte, éli meg a retuiszerváltás óta eltelt időszakot? -JÓL - De hát... - Komolyan mondpm. - De hát alig 15-16 éve, vagy még korábban, a csúcson, az MSZMP Központi Bizottsága titkáraként, a Politikai Bizottság tagjaként lesték kívánságait. Tagja volt az akkori legszűkebb fxtlitikai elitnek, most fjedig, ne haragudjon meg érte, de csak egy a sok közül, sőt! - Hetvennégy éves múltam, hatvanévesen nyugdíjba vonultam. A rendszerváltás után kezdetben nem akartam felhagyni a politizálással. A mai kor elvárásainak megfelelő baloldali pártban gondolkoztam, de egy idő után feladtam. Rájöttem, elképzeléseimet nem tudom megvalósítani. Megpróbáltam alkalmazkodni a változásokhoz. Vállalkozásba kezdtem, de feladtam, a nevemmel még kölcsönt sem kaptam. - És ezek után döntött úgy, hogy nyugdíjba vonuL - Igen. Családomnak, szűkebb környezetemnek köszönhetően sikerült feldolgoznom és lezárnom azt a korszakot. A változások nem hagytak bennem rossz értelemben vett nyomot. Őszintén: nem viselt meg, hogy egyik napról a másikra kikerültem a hatalomból. Már készültem rá, amiben a körülöttem élők rendkívül sokat segítettek. Nem kaptam idegösszeroppanást, nem nyúltam a pohárhoz... - Mint mások. Nem mindenkinek sikerült átvészelni azt az időszakot. - Kádár János is meghasonlott. Az egyik megyei első titkár megölte feleségét és magával is végzett. Voltak, akik alkohollal próbálták feloldani a bennük lévő szorongásokat, félelmeket. Csernobil - Hallottam, megismételte a Hír tévében, amiről a könyvében is írt, hogy Magyarországon a rendszen'áltás előtt sajtószabadság volt. Ezt komolyan így gondolja? - Igen, hisz ez az igazság. Mondjon olyan hírt, cikket az én időmből, a nyolcvanas évekből, ami cenzúra miatt nem jelenhetett meg! - Nehéz helyzetbe hozott, ugyanis akkor még nem ezen a területen dolgoztam. De a mai napig emlegetik kollégáim, hogy milyen események milyen tartalomnuil, formában, terjedelemben jelenhettek meg. De egyet én is említek: 1986. április 26., a csernobili katasztrófa. -Az más volt. Mi sem tudtunk róla. A szocialista országok között volt egy megállapodás, amelynek értelmében a baráti országokban csak olyan hírt lehetett nyilvánosságra hozni, amit az adott ország nemzeti hírügynöksége közölt. Gorbacsov szovjet főtitkár is csak a katasztrófa után másfél nappal értesült az atomerőműben bekövetkezett robbanás részleteiről. Amikor a TASZSZ kiadta, nálunk azonnal megjelent. Május 1 -jén részt vettem a Népszabadság városligeti fórumán keleti és nyugati országok nagyköveteivel együtt. Velem akkor azt közölte a jó értelemben mindent tudó Marjai József, hogy részt vehetek a fórumon, ha változna a helyzet, valaki a fülembe súgja, és pánikot nem keltve elhagyhatom a helyszínt. Régi elvtársak - Újabb mondatot idézek: „Nekünk nem volt szükségünkcenzúrára! A főszerkesztők valóban felelősen szerkesztették, irányítottákalapjukat." Tették a dolgukat? Dúlták mit várnak el tőlük? - Meggyőződésem, hogy felelősen szerkesztették, irányították a lapjukat. - Milyen újságokat olvas? Honnan tájékozódik? - Több újság előfizetője vagyok: a Népszabadságnak (Berecz János egy ideig főszerkesztőként irányította az MSZMP abban az időben mintegy egymillió példányban megjelenő lapját - a szerk.), a Magyar Hírlapnak, a Magyar Nemzetnek, valamint a 168 órának, a Magyar Demokratának és a Tallózónak. A napilapok tulajdonképpen ugyanazt tálalják, csak másképp. - Kevesen gondolnák, hogy a Magyar Nemzet és a Magyar Demokrata előfizetője. - A bennem meglévő kíváncsiságot elégítik ki. -Ahol egykoron ön állt, onnan sokan átkeveredtek a jobboldalra, sőt a szélsőjobboldalra. Mit gondol, amikor ők kommunistáznak vagy az előző rendszert gyalázzák, amelynek kegyeltjei voltak? - Mindenkinek meg kell találnia a helyét, bár szerintem baloldalról nem kellett volna olyan messzire, a szélsőjobbig elmenniük. Az egyébként helyes, hogy van, aki a jobboldalon, és van, aki a baloldalon kötött ki. Hogy válaszoljak a kérdésére is: az előző rendszer valamikori meggyőződéses hívei sokszor olyan kijelentésekre ragadtatják magukat, amin csak mosolyogni tudok. - Kivel érti meg magát jobban, a fiatalokkal, akik 16-20 éve még óvodába jártak, a mostani középkoriíakkal, vagy saját korosztályával? - Mindenkivel szót tudok érteni, kifejezetten érdekel a velem ellentétes álláspontot képviselők véleménye. Ezt valószínűleg Kádártól tanultam, ő rendszeresen beszélgetett azokkal, akik más úton jutottak el ugyanoda, ahová ő. -Az egyik könyvéből idézek: „Alig győzöm számon tartani a sok újsütetü rendszerváltót. Én nem voltam az!" Kikre gondolt, amikor ezt leírta? - Először is magamra, hiszen tisztáztam tizennégy-tizenöt évvel ezelőtti szerepemet. Azt mindenki látja, hallja, hogy évek óta egyre többen jelennek meg rendszerváltóként. Olyan ez, mint annak idején a partizánok: a második világháború után folyamatosan növekedett a számuk a partizánszövetségben. - Régi elvtársai közül kivel tartja a kapcsolatot? - Sokakkal, Horváth István volt belügyminiszterrel, Lakatos Ernővel, meg másokkal rendszeresen találkozunk. - Ilyenkor nosztalgiáznak? - A, ne higgye. Politikáról egyetlen szót sem ejtünk, az ki van tiltva. Főzünk, Pista mindig halászlevet, én lecsót. Amikor veje, Stumpf István az Orbán-kormány tagjaként kancelláriaminiszter lett, akkor sem politizáltunk, nem ő ment feleségül hozzá, hanem a lánya. Szűröstől Királyig - Kérem, térjünk át a politikusokra. Mit gondol azokról, akik egykoron az ön környezetében mozogtak, láthatóan elkötelezett hívei voltak az akkori rendszernek, és ma is meghatározó szereplői a politikai közéletnek. - Felőlem kezdhetjük. - Szűrös Mátyás. - Ennyi? - Róla nem akarok beszélni! -Miért? - Mondjam ki, hogy az elmúlt tizennégy év alatt úgy pattogott ide-oda, mint a mezei bolha? Sokszor még maga sem tudta, hogy éppen hol van. Egy társaságban megemlítették Szűrös nevét, és kérdezték, mi a véleményem róla. Azt válaszoltam: megszerettette velem Pozsgayt. - Akkor következzen ő, Pozsgay Imre. - Ot becsülöm. Számos kérdésben nem értek vele egyet, de ő legalább egyenes utat járt be. - Horn Gyula, Kovács László, Medgyessy Péter? - Gyula sem tévelygett, tisztelem becsületes, következetes pályájáért. Kovács Lacit is jó politikusnak tartom, de neki nem kellene két nagyon fontos funkciót betölteni. A pártelnökség és a külügyminiszterség külön-külön is óriási feladat, egy embernek hatalmas teher. Medgyessy Péter számomra óriási csalódás. Azt hittem, kitűnő közgazdász, kiváló pénzügyi szakember, de eddigi tevékenysége ezt nem támasztja alá. Anélkül, hogy ismerte volna az ország helyzetét, a száznapos programjára újabb száz napot ígért. Nem a nemzeti petícióval kellett volna foglalkoznia, az kicsinyesség, hanem azt mondani: emberek, ilyen az ország helyzete, szeretnénk ezt és ezt megcsinálni, van, ami egy, és van, ami öt, hat, hét év alatt valósul meg. Ráadásul nem tud beszélni az emberekkel sem, nem ért szót velük, ami politikusnál elengedhetetlen. - Mit gondol, kitölti a mandátumát? - Remélem nem! Vele a baloldal nem tud nyerni! - A végére hagytam két szegedipolitikust: Király Zoltánt és Vastagh Pált. Emlékszik, Király volt az, aki Szegeden Komócsin Mihályt legyőzve bekerült a parlamentbe és alaposan nekiment önnek. Az Ellenforradalom tollal és fegyverrel című könyvére utalva kijelentette: „Hazudtak éjjel, hazudtak nappal, hazudtak mindenkor." - Emlékszem, persze, hogy emlékszem. A Vállalom című könyvemben is megemlékeztem erről. Most is azt mondom, amit az országgyűlésben akkor neki: nem voltam ügynök, nem voltam pufajkás, nem voltam bíró. Ha úgy gondolják, a könyvet el lehet égetni. Az a könyv is megfogalmazott egy véleményt, egy nézőpontot. Állításaival lehet és kell is vitatkozni. - A kitérő miatt kis híján megfeledkeztünk Vastagh Pálról, aki önhöz hasonlóan szintén tagja volt a politikai bizottságnak. - De nem együtt. Engem akkor már Grósz Károly félreállított, de ismerjük egymást. Palit rendkívül korrekt, tisztességes politikusnak tartom. Nem írt le vargabetűket, évtizedekkel ezelőtt rálépett egy útra, amiről nem tért le. Nosztalgia - Mindig hangsúlyozta, hogy meggyőződéses marxista. A szocializmus megbukott, Kínán, Kubán és Vietnamon kívül mindenütt rendszert váltottak. Megingott a marxizmusban vetett hite? - Nem, dehogy. A marxizmus olyan ideológia, ami örök igazságokat hordoz nekünk, materializmust hirdető idealistáknak is. - És amivel az ön által említett idealisták közül sokan visszaéltek. Érdekelne, mire gondol, amikor vissza-visszatéröen hallja a Kádár-korszak utáni nosztalgiázást. - Amikor hazalátogatok szülőfalumba, a már város Ibrányba, az ott élőknek az hiányzik, amit a Kádár János nevéhez köthető korszak adott: a megbízhatóság, a kiszámíthatóság, a biztos élet. - Utólag nem fordult meg a fejében, hogy jobb lett volna, ha a református gimnázium után nem vált? - Nem. Vállaltam a múltam. Visszanézve is. Bár könnyebb lett volna, hiszen a politikust többek között az különbözteti meg a paptól, hogy míg az előbbinek naponta, az utóbbinak csak a túlvilágon kell felelnie tetteiért. - Készül a következő könyve, mi lesz a címe? - lövőre jelenik meg, a címe már megvan: Az én rendszerváltásom. OLÁH ZOLTÁN Berecz János 1930-ban született Ibrányban. 25 évesen lépett be a DISZ-be, 33 éves koráig ott, illetve a KISZ-ben dolgozott, 1959-től a KISZ KB osztályvezetője. 1966-tól 1982-ig az MSZMP KB külügyi osztályának vezetőhelyettese, majd vezetője. 1967-ben a történelemtudományokból kandidált. 1982 és 1985 között a Népszabadság főszerkesztője, 1985-től országgyűlési képviselő, 1989-90-ben a parlament külügyi bizottságának elnöke. 1980-89 a KB tagja, 1985-től '89-ig a KB Ideológiai és propaganda ügyekkel foglalkozó titkára, 1987-89 a PB tagja. 1989-től 1991-ig az újjászervezett MSZMP KB tagja. Eddig tizenegy könyve jelent meg. Felesége Sáfár Anikó színésznő.