Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-14 / 190. szám

10 SZIESZTA 2004. augusztus 14., szombat A PIARISTÁK KÉT HÉT ALATT TETTÉK MEG AZ 1300 KILOMÉTERES TÁVOT RÓMÁIG Zarándokút - biciklivel Biciklivel mentek Rómába a szegedi piaristák. A tizenkilenc diák és négy tanár két hét alatt jutott el az Örök Városba. A zarándokúton nemcsak az időjárással és a fáradtsággal, de szeretteik hiányával és magányos gondolataikkal is meg kellett küzdeniük. Rómába zarándokoltak a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium diákjai. A 19 gyerek és az őket kísérő négy tanár két hét alatt, kerékpárral tette meg az 1300 kilométernyi utat, amely visszafele, busszal már csak egy napig tartott. Két hete érkeztek haza kimerülten, de élményekkel teli. Keksz és mazsola A17 éves Simkó Ferenc egyike volt a zarándoklóknak. Mint mondta: nem is az átlagos napi 100 kilométernyi tekerés volt a legnehezebb, hanem a körülmények. Saját cuccaikat például maguknak kellett cipelniük. Egyedül a sátrat és a hálózsákot tehették be az őket kísérő buszba, így közel 10 kilós többletsúllyal kellett hegyen-völgyön át kerekezniük. Étellel sem voltak bőségesen ellátva: a zarándokok sokszor csak kekszet vagy mazsolát tudtak enni a kimerítő űt közben. Nem kényeztette őket az időjárás sem. Szlovéniában volt, ahol megfagyott a víz a kövek repedései közt, Olaszországban pedig a tűző napon a 60 fokot is meghaladta a hőmérséklet. A fizikai fáradtság azonban a résztvevők szerint még így is elenyésző volt a lelki megterheléshez képest. Szinte mindannyian legalább egyszer eljutottak arra a pontra, amikor úgy érezték, muszáj feladniuk, nem bírják tovább. A többiek azonban mindig átsegítették a kétségbeesetteket A piaristák utuk egyik állomásán, a velencei Szent Márk téren a nehéz időszakon. Feri a család hiányát is nehezen viselte. Mint mondta, soha nem volt még egy hétnél hosszabb időre távol a szüleitől. Biciklizés közben elképzelte például, mit tenne a bátyja, ha ő lenne a helyében. Aztán szinte hangosan felnevetett, mert tudta, hogy valószínűleg felülne az első vonatra és hazamenne. A kerekezők magányossága A fiatal fiú szerint egyébként éppen az ilyen gondolatok nehezítették meg igazán a túrát. Tekerés közben nem lehetett a társakkal beszélgetni, így folyton gondolkoztak valamin. Ó például számba vette terveit, jelenlegi kapcsolatait, amely nagyon hasznos volt, de egy hét után már csak hülyeségeken tudott agyalni. Olyasmiken például, hogy milyen mintázatú a kereke és ha másmilyen lenne, azzal jobban lehetne-e tekerni. A piarista zarándokok átbicikliztek az Alpokon és az Appennineken. Tanáraik minden nagy emelkedő előtt azt javasolták nekik, hogy azt ajánlják fel valakinek és imádkozzanak, úgy könnyebb lesz leküzdeni az akadályt. A végére öszszesen négyen maradtak a csapatból, akik soha nem tolták a kerékpárt, vagyis hegynek fölfelé is kerekeztek, és nem is estek el. Köztük volt Feri is. Komolyabb sérülés is történt az úton: az egyik fiú akkorát bukott, hogy agyrázkódást kapott. Az orvos azt mondta, ha nem lett volna rajta a sisak, meg is halhatott volna. Az Örök Város A fiúk Nagykanizsáról indultak el, és Szlovénián keresztül mentek Olaszországba. Útközben megálltak Velencében, Ravennában, Riminiben, San Marinóban és Assisiben is. Éjszakánként helyi rendházakba kéredzkedtek be, de volt, hogy a szabad ég alatt aludtak. Az első öt napon mosakodni sem tudtak, ennek ellenére sokaknak az sem volt túl csábító FOTO: DM/DV ajánlat, amikor egy szeméttelep tavában, mosógépek és egyéb hulladékok között „frissülhettek" volna fel. Egy hetet töltöttek az Örök Városban. Meglátogatták az egyházközpont valamennyi nevezetességét, így például a vatikáni múzeumot, ahol a sorban állás ideje alatt néhányan énekléssel töltötték az időt. A magyar dalokat a turisták pénzzel jutalmazták, a kalapba még egy magyar százforintos is került. Visszafelé már busszal jöttek. Utólag jónak látják a zarándokutat, de ahogy Feri fogalmazott: akkor nagyon nehéz volt. Viszont szeptemberben lesz mit mesélni a többieknek, akik majd irigykednek, hogy milyen kalandokból maradtak ki. A fiatalember egyébként azóta már ült biciklin, igaz, csak a házuk környékét járta be vele. Arra a kérdésre, hogy vállalkozna-e még egyszer erre az útra, úgy válaszolt: most még azt mondja, hogy nem. De idővel már biztosan csak a szépre fog emlékezni. TÍMÁR KRISZTA 9 SZEMKÖZT Az egészségügy reformja Szerdánként látható a szegedi Városi Televízió és a Délmagyarország közös tévéműsora, a Szemközt, amelyben ezen a héten Baráth Lajost, a szegedi városi kórház megbízott igazgatójának általános helyettesét faggatta Márok Tamás és Szabó C. Szilárd az egészségügy reformjáról és az intézményben történt betegcserékről. MUNKATÁRSUNKTÓL Baráth l.ajos a műsor elején elmondta, hogy aznap tájékoztatta az önkormányzat egészségügyi bizottságát azokról a stratégiai intézkedésekről, amelyeket a betegcserék után vezettek be a kórházban. Beszámolóját egyhangúlag támogatta a bizottság. Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy a politika kereszttüzébe került a szegedi beteg-, illetve leletcsere ügye, azt válaszolta, szerinte a teljes magyar egészségügy a politika kereszttüzében van, ami nem baj. Más országokban az egészségügy nemzeti ügy; a probléma csak az - fogalmazott -, hogy nálunk nincs egységes álláspont az ágazat szerkezetátalakításával, reformjával kapcsolatosan. Baráth úgy véli, nem lehet pártpolitikai alapon kezelni ezt a kérdést. Az egészségügy jelenlegi helyzetéről szólva elmondta, hogy nem csupán tőke-, de forráshiányos is áz ágazat. Számításai szerint országos szinten mintegy ezerötszáz milliárd forint kellene az ágazat rendbehozatalához. Baráth elmondta: egyrészt több pénzt kellene fordítani a nemzeti össztermékből az egészségügyre, másrészt biztosítani kellene a forrásliberalizációt. Szerinte például önálló balesetbiztosítási alapot kellene létrehozni. Megjegyezte, hihetetlen mértéket öltött az ágazatban az alulfinanszírozottság. A kórházi vezető szerint elkerülhetetlen az egészségügy szerkezetátalakítása és feltőkésítése. Kérdésre válaszolva Baráth elmondta, hogy az egészségügy reformjának át kell ívelnie kormányzati ciklusokon. Hangsúlyozta: az átalakítás - amelynek társadalmi konszenzuson kell alapulnia - össznemzeti érdek. Elhangzott, az államnak vissza kell húzódnia az ágazatból. A betegcserékkel kapcsolatosan megjegyezte még, bármenynyire is alulfinanszírozott az egészségügy, nem lett volna szabad, hogy olyan történjen, mint ami megtörtént. Arra a kérdésre, hogy pályázik-e kórházigazgatónak, azt felelte: „jelen pillanatban nem aktuális a kérdés". Elmondta, most az a feladata, hogy nyugodt légkört teremtsen a kórházban. Sziget-csúcsok A szerdán véget ért idei Sziget Fesztiválra az eddigi nézőcsúcsot hozó 200l-es évhez képest 8 ezerrel többen, 369 ezren voltak kíváncsiak. Bakos Ibolya, a Dreher Sörgyárak Rt. trade-marketing vezetője elmondta, hogy egy hét alatt összesen 1 millió 120 ezer korsó sört fogyasztottak a szomjas látogatók, 320 ezerrel többet a megelőző évinél. A Pepsi sajtóközleménye szerint 10 ezer palacknyival teljesítették túl a sziget vendégei a szelektív gyűjtésre vonatkozó terveket, a szigetlakók 160 ezer darab palackot dobtak megfelelő kukákba. Ezekből főként polár pulóver készül majd. Tanulmány arról, hogyan eszik a nő Roppant hálátlan téma. Mintha csak baj és szenvedés lenne e különös relációk közül. Igen, a nők többnyire szenvednek az élelmiszerek, a különféle étkek, sült húsok és zsíros kenyerek miatt, legalábbis ezt állítják. Hiszen már a bűnbeesés is evéssel kezdődött, ott fityeg arcmagasságban az éretlen alma, mindent lehetne vételezni máskülönben, avokádót, banánt, fügét, körtét, földiepret vagy vadmálnát, de neki juszt is az alma kell. Le is tépi, és ad is a másiknak, persze, csak a csumáját, viszont a csuma is éppúgy hat, mint az almah'ús, és aztán lesz, ami lesz. A vasorrú bába, aki például Jancsikát ketrecbe zárta, hihetetlen önuralomról tett bizonyságot. És ezt a nemes tulajdonságát sajnos nem eléggé hangsúlyozza a mesekutató szakirodalom. Holott a vasorrú bába tudott várni, türelmes volt és belátó, ráadásul nyilván ő főzött és ő sütött Jancsira, és aztán persze megégett, de ez a történetnek már egy másik, ugyancsak kedvezőtlen aspektusa. De itt lenne egy tanulságos sajátosság mégis, hogy tudniillik a nő tud várni az evés előtt, sőt: egészen hosszan tud várni, míg a férfi nemigen képes ilyesmire. A férfi meglátja, és megeszi. A nő elnézi, gondolkodik, tervez, lefekszik, felkel, meghal, feltámad, és aztán eszi meg. Vagy nem eszi meg soha, de különben képzeletben megette százszor már, A nők természetesen többet esznek, mint a férfiak. Ők ezt a vizsgálati eredményt határozottan tagadják, csakhogy hiába teszik. Példa. Például ül a tanulmányíró előtt a nyári kánikulában egy szerkesztőségi kislány, máskülönben virágos, lampionos vendéglő teraszán időznek, és a kislány óriási tányérján egyetlen sápadt salátalevél didereg. A kislány, Angéla, a hatalmas villával rábök a pici salátalevélre, ma enynyit eszek, Ernő, és holnap délig ki kell bírnom, és csak azért nem sírom el magam, mert az is folyadékveszteség lenne, mert én már az ásványvíztől is hízok, Ernő. Mi azonban tudjuk az igazságot, amely olyan, mint egy hegy, ha túl közel megyünk hozzá, már nem láthatjuk. Úgyhogy az igazsághoz ne legyünk túl közel, ha tudni akarunk róla. Az igazság tehát az, hogy a lány - Angéla szomorú és tanácstalan kedvesétől tudjuk - éjjelenként önkívületi állapotba kerül, és kitámolyog a konyhába, majd egyszerűen belepréseli hajlékony és élveteg testét a hűtőszekrénybe, hogy aztán lehunyt szemmel, nagyokat sóhajtva, megegye a fél kiló disznósajtot, a négy adag kolozsvári káposztát, a két kiló majonézes krumplit, majd az egészre ráigyon egy liter könnyű olívaolajat, és finomat büfizve elszenderedjen a mínusz egy fokon. Az egyik tudományos(l) televíziós műsor bemutatott két angol hölgyet, Clarissát és Jennifert, akik oldalkocsis motorkerékpáron járták az országukat, és csak főztek, csak főztek, csak főztek. És néha kinyalták a tányért. Ducik voltak és kedvesek! Sokat ettek, de nem, egyáltalán nem törődtek az idomok méretével, a feles kilókkal. Ők is híres női evők, akárcsak egy kiváló magyar film főszereplője, Pécsi Ildikó, akinél züllöttebben, szebben, fékezhetetlenebből és jóízűen kevesen ettek a magyar filmtörténetben. A legszebb evés persze Latinovicsé volt, aki Szinbádot alakította, miközben fölötte, mellette állt a pincér, szegény Vendelin fiam. És kiről beszélgettek a férfiak, amikor ettek? A nőről. Arról a nőről, akit Szinbád elszöktetett, és aki Vendelin asszonya volt. Vagyis a nő akkor is eszik, amikor a férfiak esznek csak és kizárólag. Nemrégiben egy délolasz bankkisasszony szülés közben tengeri gyümölcsös pizzát rendelt, és mire az ötkilós iuliano egészséges bömbölése felhangzott, ő is végzett az ebéddel, ráadásul a szülészorvost is megkínálta egy pizzaszelettel. Ha a nő depressziós, melankolikus, lelki beteg, akkor eszik. Ha a nő fogyni akar, eszik. Ha a nőnek sok pénze van, eszik. Ha nincs pénze, akkor is eszik. Ha a nőt elhagyta a férje, a kedvese, ha édes, ámde matthülye gyereke megbukott, eszik. A mennyasszony a lakodalmon nagyon sokat eszik. A temetés utáni családi toron ki eszik a legtöbbet? Az özvegy! Ha nő kirándulni megy, eszik. Ha otthon marad, eszik. Ha megbetegszik, eszik. Ha a nő tudja, hogy ki fogja hányni, akkor is eszik. Ha egészséges, eszik. És mikor nem eszik a nő? Ha éhes. Ismerünk nőket, akik egyszerűen pánikba esnek, ha kétóránként nem ehetnek. Nem tudni, miféle lelki regiszterekből érkezik ez a kívánság, ám kétóránként rágcsálni, nassolni kell valamit, és mindegy, hogy mit, ha mást nem, akkor a férfi bőrnadrágszíját, óraszíját, mert ha nem teszik, ingerültek, kiállhatatlanok és kötekedők lesznek. Az ilyen feleségekkel és kedvesekkel bíró férfiak előrelátóan minyont vagy fasírtot helyeznek a zsebükbe, ha sétálni indulnak, vagy süteményestányért tesznek az ágy alá, ha három-, négy-, netán ötórás szerelmeskedés van tervbe véve. No, de mi az alapvető, mondhatni generális különbség a férfi és a nő étkezése között. Egy férfi ugyanabból a dologból képes nagyon sokat enni, például amíg egy norvég köztisztviselő, vagy egy magyar tornatanár képes egymásután száztizenhárom lekváros fánkot elfogyasztani, addig egy norvég köztisztviselő hölgy, vagy magyar tornatanárnő képes száztizenhárom süteményt megenni, csakhogy a lekváros fánk mellett van isler, kókuszgolyó, illetve számtalan sós rudacska is. A férfi megcsúnyul evés közben. A nő ugyanolyan szép, mint előtte, sőt. Eszi a pörköltet, zsíros az álla, és szép. Arccal esik a csilis spagettiszószba, fejét felemeli, és szép. A férfinek sok dolog jár az eszében, miközben étkezik, a nőnek általában egy, de azt még a kávénál is forszírozza. A férfi rendre leeszi magát. Ha a nő lecsöppentené magát, mondjuk, az eperdesszerttei, akkor a kimoshatatlan piros csöpp úgy tíz-tizenöt centivel a szoknyája fölött megáll, majd némi tűnődés után, az élet, a hit, nem kevésbé pedig a fizika törvényszerűségeit meghazudtolva, a férfi ingjére hull, száll, esik. Kerül. Ha a nőnek nem ízlik az étel, általában nem eszi meg. Ha férfinek nem Ízlik a hús, a kő, vagy a homok, megeszi. A férfi gyakran kénytelen tányért cserélni a vendéglőben, mert hiába próbálta meggyőzni kedvesét, hogy a „mézben áztatott különleges bikaheregolyók" nem igazán jó választás, a hölgy mégis azt rendeli, hogy aztán az első golyó elfogyasztása után olyan döbbenten meredjen a férfira, mintha éppen ő beszélte volna rá a választásra. Amikor a nő eszik, az evésre ítélt „dolog" jelentése - legyen bár az csirkecomb, banán, minyon, tükörtojás vagy kóser húsgombóc átértelmeződik. Egy férfi szája, rágása, csámcsogása vagy öklendezése nem módosít az étel jelentésén, a világban betöltött szerepén. A kóser húsgombóc kóser húsgombóc marad, és passz. Amikor a nő megeszik egy hamuban sült pogácsát, akkor az a pogácsa sokkal többet jelent, mint amennyit jelentett, míg meg nem ették. Éppen csak szavakat nem találunk e többlet kifejezésére. Ezt nevezik szóéhségnek. A nőnek köszönhető. Nagyon szép és nagyon reménytelen állapot. SZÍV ERNŐ