Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-11 / 187. szám

A HÉT FILMJE CSAK MOZI PÓKEMBER 2 Peter Parker (Tobey Maguire) egyetemre ment. Új barátai közül senki sem tudja, hogy a természettudományok iránt érdeklődő csendes, szemüveges fiatalember időnként egészen átalakul. Testhezálló, piros-kék ruhában háztetőről háztetőre lendülve küzd a gonosz ellen, amellyel újra és újra szembetalálkozik. Egy laboratóriumban megismerkedik dr. Ottó Octaviusszal (Alfréd Molina), a jótékony tudóssal, és a tanítványául szegődik. Nem is sejti, hogy egy félresikerült kísérlet következtében Octavius doktor Uock Ockká, a félig gép, félig ember, de teljesen gyilkos polippá változott. A jó védelmezője és a rossz útra tévedt orvos hamarosan szembetalálkozik. A 2002-ben bemutatott Pók­ember több mint 820 millió dollárt hozott a Columbia Pic­turesnek, az összes amerikai film közül eddig az ötödik leg­nagyobb bevételt. A Pókember figurája először 1962-ben jelent meg, a nem túl sikeres Amazing Fantasy című képregényben, de rögtön olyan népszerűvé vált, hogy a következő évtől Ama­zing Spider-Man néven jelent meg a képregény. Azóta a figura világszerte ismert szuperhős lett. A fogadtatás a filmkészítő­ket is meglepte. A film a világ különböző részein mindenhol nagy sikert aratott, függetlenül a nyelvtől vagy kultúrától. Az első rész óriási sikere után a rendező, Sam Raimi tisztában volt vele, hogy olyan új történe­tet kell a vászonra vinnie, amely kielégíti a nézők felfoko­zott várakozásait. - Azok a gyerekek, akik eljön­nek megnézni a filmet, a Pók­embert a példaképüknek tart­ják. Olyan hőst kell tehát be­mutatni, aki erkölcsileg is jó példaként szolgál: nehéz dön­téseket kell hoznia, és mindig helyesen kell cselekednie, hogy méltó legyen a csodálatukra ­magyarázza a rendező. Doc Ock, a Pókember-kép­regény egyik legnépszerűbb alakja először 1963-ban jelent meg. Azonnal Pókember egyik legfélelmetesebb ellenfele lett - a képregény szerint 2,5 km/perces sebességgel képes haladni, és karjainak ütése fel­ér egy kalapácséval. Még egy kocsit is képes könnyedén fel­emelni. Alfréd Molina ijesztő­en tudja életre kelteni ezt a szörnyet. Csápjai összesen kö­rülbelül 40 kilót nyomnak, és több méter hosszúra tudnak nyúlni. Egy csáp összesen 76, kézzel elkészített és lefestett részből áll. Ha az összes csáp­tartozékot egymásra tennénk, magasabb tákolmányt kap­nánk, mint egy húszemeletes épület. A film érdekessége még, hogy mivel a filmesek tö­rekedtek arra, hogy lehetőleg a Pókember szemével lássuk a dolgok egy részét, egy különle­ges kamerát fejlesztettek ki, amit a New York-i forgatások nagy részénél be is vetettek. A kamerát egy távirányításos komputerre szerelték, és ká­belről lógatták le a Wall Street környéki tetőkről. A kamera négy saroknyi távolságot „re­pült", hol közelebb a tetőkhöz, hol közelebb az autókhoz. Szeged, Belvárosi mozi. Cinemé City augusztus 12-től MOZGÓKÉPEK RAJZFILM JÁTÉKFILM KALAND A DZSUNGEL KÖNYVE 2 Amíg van egy-két jófalat - és egy-két jó falat mindig akad addig senki nem felejti a dzsungel csodás világát. Maugli már a faluban él nevelő­szüleivel és Shantival, bájos mostohatestvóré­vel, de hiéba száz szabály: ő nem hajlandó meg­tanulni a házirendet, képtelen kiverni a fejéből a Baluval töltött szabad erdei napokat. És Balu sincs ezzel másképp. Ő is csak arra vágyik, hogy viszontlássa nevelt fiát, Mauglit. Ezek után, nem csoda, hogy épp azon az estén, amikor a kisfiú el­határozza, hogy visszaszökik az erdőbe, Balu végre összeszedi a bátorságát, hogy beosonjon a faluba, látogatóba. A baj csak az, hogy nem a vig mackó az egyetlen, aki emlékszik még az erdő emberlakójára. Sír Kán, a tigris sem felejt köny­nyen: bosszút szeretne állni egy régi megalázta­tásért. És Mázli, a lüke keselyű véletlenül elko­tyogja neki, hogy ősi ellensége védtelenül bo­lyong a fák között. Szeged, Belvárosi mozi GETNO - NINCS UJ VILÁG A SZAMURAJ Miről álmodik Jancsi és felesége egy lakótelepi másfél szobásban? Arról, hogy boldogok, sike­resek, gazdagok lesznek. Álmodoznak az ameri­kai álomról. És mert a férfi apja - akit a szegedi Király Levente alakit - már vagy harminc éve amerikai állampolgár, ők végre összeszedik a bátorságukat és minden pénzüket, hogy neki­vágjanak a nagy kalandnak. Átrepülik az óceánt, hogy lázadó kamaszlányuk társaságában kezd­jenek új életet az ígéret földjén. Igaz, csupán né­hány angol szót ismernek. De nagyon bíznak Je­nő papában, mert ö tudja, hogy „miről szól az élet? A nagypapa ugyanis egyszerre testesíti meg a tipikus Las Vegas-i kisnyugdíjast és a büszke magyart, aki egy igazi roncstelep tulaj­donosa. Jenő igazi túlélőművész és sivatagi filo­zófus, akinek hatalmas banalitásai közé olykor igazi bölcsességek is becsúsznak. Fura, de sze­rethető ember. Szeged, Kamara mozi A történet a XIX. századi Japánba vezet minket. Főhőse Zatoichi, látszatra egy vak vándor, aki szerencsejátékból és masszírozásból ól. De az ál­arc mögött valójában egy kardforgató mester rejtőzik. Vándorlása során egy eldugott kis hegyi városkába ér, melyet Ginzo bandája tart hatalmá­ban. A kegyetlen Ginzók mindenkit elpusztíta­nak, aki útjukban áll, különösen azóta, hogy fel­fogadták Hattorit, a félelmetes hírű ronint, aki be­teg felesége megmentéséért áll be védelmi pénzszedőnek a bandába. Zatoichi és fiatal barát­ja, Shinkichi egy játékbarlangban találkoznak két gésával. Okinu és testvére, Ősei éppoly veszélye­sek, mint amilyen gyönyörűek. A városba szüleik gyilkosai után jöttek, hogy bosszút álljanak raj­tuk. Mivel az egyetlen nyom egy misztikus név: Kochinawa, a gésanővéreknek trükkökhöz kell fo­lyamodniuk, hogy megtalálják szüleik gyilkosát. Mindszent, Tisza mozi; Szegvár, Ady Endre mozi SZEGED, BELVÁROSI MOZI 08. 12.-08.18., 15.30,17.45, 20.00: Pókember 2 - színes, magyarul beszélő amerikai film (rendezte: Sam Raimi, fsz.: Tobey Maguire, Kristen Dunst, Alfréd Molina) 08.17., 13.45: A dzsungel könyve 2 - színes, magyarul beszélő ameri­kai rajzfilm (rendezte: Steven Trenbirth) KAMARA MOZI 08.12.-08.18., 16.00, 20.30: Super Size Me színes feliratos ameri­kai dokumentumfilm (rendezte: Morgan Spurlock, fsz.: Morgan Spurlock, dr. Daryl Isaacs (belgyógyász), dr. Lisa Ganjhu (gasztroenterológus), Ró­náid McDonald); 18.15: Getno-nincs új világ - színes magyar film (rendezte: Salamon András, fsz.: Király Levente, Gesztesi Károly, Szalon­tai Tünde, Péter Kata) FILMTÉKA MOZI 08.12.-08. 18., 16.15,17.45: Dávid Gale élete - színes feliratos ame­rikai film (rendezte: Alan Parker, fsz.: Kevin Spacey, Kate Winslet) SZEGED, CINEMA CITY (PLAZA) Pókember 2:10.30,13.00,15.30,18.00, 20.30, p-szo.: 10.00,12.30, 15.00,17.30, 20.00, 22.30, vas.: 10.30,13.00,15.30,18.00,20.30 Én és a hercegem: 11.15,13.30,15.45,18.00, 20.15, p-szo.: 22.30 is Függőség: 15.30,17.45,19.45, p-szo.: 21.45 is A legelő hősei: 10.30,12.30,14.30,16.30,18.30 Megtorló: 17.00,19.30, p-szo 22.00 is, szo-v.: 11.45 is Hirtelen 30:14.15,16.15,18.15, 20.15, p-szo.: 22.30 is, szo-v.: 12.15 is Holtak hajnala: 20.15, p-szo.: 22.30 is A tűz óceánja: 14.15, 20.00, p-szo.: 22.30 is Shrek 2:10.00,12.00,14.00,16.00,18.00, 20.00, p-szo.: 22.00 is Harry Potterés az azkabani fogoly: 10.00,12.30,15.00,17.30 Holnapután: 19.45, p-szo.: 22.15 is, szo-vas.: 11:00 is Trója: 13.45,16.45 Scooby Doo 2 - Szörnyek póráz nélkül: szo-v.: 10.30 Mackótestvér: szo-vas.: 10.45 FORRÁSKÚT, SZABADSÁG MOZI 08. 16., 18.00: Passió - színes amerikai film (rendezte: Mel Gibson, fsz.: James Caviejel, M^ia Morgenstern) HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, KORZÓ MOZI 08. 12.-08. 15., 17.45: Rocksuli - színes, magyarul beszélő amerikai film (rendezte: Richárd Linklater, fsz.: Jack Black, Joan Cusack) 08.12.-08. 18., 20.00: A rém - színes, feliratos amerikai film (rendez­te: Patty Jenkins, fsz.: Charlize Theron, Christina Ricci) 08.16.-08.18., 17.45: Trója -színes, feliratos amerikai film (rendezte: Wolfgang Petersen, fsz.: Brad Pitt, Eric Bana, Orlando Bloom) MOZAIK MOZI 08. 12.-08.14., 17.45: Boldog születésnapot! - színes magyar film (rendezte: Fazekas Csaba, fsz.: Kocsis Gergely, Ónodi Eszter); 20.00: Barbárok a kapuk előtt - színes, feliratos kanadai film (rendezte: Denys Arcand, fsz.: Remy Girard, Stephane Rousseau) MAKÓ, PÁGER MOZI 08.13.-08.15., 20.00: Shrek 2 - szines, magyarul beszélő amerikai animációs film (rendezte: Andrew Adamson és Kelly Asbury) MINDSZENT, TISZA MOZI 08.14., 18.00: A szamuráj - színes japán film (rendezte: Takeshi Kita­no, fsz.: Beat Takeshi, Tadanobu Asano) PITVAROS, FILMSZÍNHÁZ MOZI 08.13., 19.00: Holnapután - színes, magyarul beszélő amerikai film (rendezte: Roland Emmerich, fsz.: Dennis Quaid, Jaké Gyllenhaal) RÚZSA, MORA FERENC MOZI 08.15., 18.00: Van Helsing - színes, magyarul beszélő amerikai film (rendezte: Stephen Sommers, fsz.: Hugh Jackman, Kate Beckinsale) SÁNDORFALVA 08. 14.-08.15., 18.00: Az első 50 randi - színes, magyarul beszélő amerikai film (rendezte: Peter Segal, fsz.: Adam Sandler, Drew Barry­more) SZEGVÁR, ADY ENDRE MOZI 08. 15., 19.00: A szamuráj - színes japán film (rendezte: rendezte: Ta­keshi Kitano, fsz.: Beat Takeshi, Tadanobu Asano) ÜLLÉS, MŰVELŐDÉSI HÁZ 08. 15., 18.00: Magyar vándor - színes magyar film (rendezte: Herendi Gábor, fsz.: Gesztesi Károly, Gyuriska János) » VARJUK 06-30/30-30-443 fWl itiins -.ttelmaqyar.hu Kérjük. írja meg nevét es lakhelyét! ^^^ megmutatjuk mindenkinek! < m^i*,mw • Várjuk kedvenc fotóikat rövid szöveggel! KÜLDJÉK BE és Ml KÖZZÉTESSZÜK! Mm 0lus6! A iMstfieofikei«btkiikU ttptfrléini kmil a kép« lattiato jramlr ¡kiskorúaknál a Wrrnim kepróelö) koidjánilosa szúkrég«. DÉLMAGYAROKSZÁG DÉLVILÁG A DÉLMAGYARORSZÁG és a DÉLVILÁG kommunikációs partnere a T-Mobile Rt. •T - -Mobile irtner TAKARÉKOS MEGOLDASS Üzembe helyezés = O Ft Cascómentesen, havi 36 800 Ft! 4 literes fogyasztás! Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes, más kedvezménnyel nem kombtnálhatd. A képen felszereltebb modell láthatd. Átlagfogyasztás 4.9 liter/100 km. Co2-kibocsásás 119 g/km ABS. dupla légzsák alapfelszereltség! PÉCSKAI AUTÓHÁZ Kft. • Szeged Sárosi utca 11/b. Tel.: (62) 540-676 • Ankers Kft., Békéscsaba, Szarvasi út 13. Tel.: (66) 446-752, 453-770 » Orosháza, Arany J. u. 2/e Tel.: (60) 411-233

Next

/
Thumbnails
Contents