Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-11 / 187. szám

CSÜTÖRTÖK, 2004. AUGUSZTUS 12. • AKTUÁLIS» 5 Orvossztrájk: fejlemények a hét végére várhatók A kormány nem tárgyal, csak levelez Lengyel fiú tragédiája Szegeden A diákvirtus áldozata lett Az illetékes kormányszervek egyelőre nem válaszoltak érdemben a betegellátás javításáról szóló tárgyalások kezdeményezésére. A sztrájkbizottság a hét végén dönt a további lépésekről. MUNKATÁRSUNKTÓL MUNKATÁRSUNKTÓL Az egészségügyi és oktatási tárcához, valamint a miniszterelnökhöz is elküldte a biztonságos betegellátáshoz szükséges feltételekről szóló követeléseit a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Orvostudományi Karának sztrájkbizottsága. Azt kérték, hogy a helyzet javítása érdeké­ben kormányszintű tárgyalásokon találjanak megoldást. (Mint emlé­kezetes, Szegeden júliusban figyelmeztető sztrájkot tartottak.) Ágoston Zsuzsanna egyetemi tanársegéd, a sztrájkbizottság képviselője elmondta: sok mindenben egyezségre jutottak az egyetem vezetésével, ám a követelések teljesítése mindkét fél szerint meghaladja a fenntartó hatáskör­ét, ezért a kormánydöntésig nem írhatják alá a megállapodás-tervezetet. A kormány viszont egyelőre nem tárgyal, csupán válaszlevelek érkez­tek: a Miniszterelnöki Hivatal az egészségügyi minisztériumhoz utalta az ügyet, utóbbi viszont - minthogy munkáltatói jogkört nem gyakorol - nem vesz részt a sztrájkolok és az egyetem közti tárgyalásokban. A munkáltató Oktatási Minisztérium pedig még csak nem is válaszolt. - Az orvossztrájkkaf napvilágra került problémák nem csak a szegedi, de az országos helyzetet is jellemzik, ezért mindenképpen kormány­zati döntést igényelnek - mondta Ágoston Zsuzsanna. A legfonto­sabb követelések között a létszám- és eszközhiány megszüntetése, az ígért 6 százalékos béremelés végrehajtása, az Európai Unió szabályo­zásának megfelelő munkaidő-beosztás megteremtése, az orvosi ka­mara (illetve a jövőben: a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara) díjtételeinek alkalmazásáról szóló törvény megalkotása szerepel. A válaszok értékelése még tart. A sztrájkbizottság várhatóan a hét végén dönt a további lépésekről. Kereszténydemokraták a kórházbotrányról MUNKATÁRSUNKTÓL máira irányította a figyelmet. Érthetetlen, hogy a tragikus be­Tisztázatlannak látja a szegedi tegcseréről szóló jelentés elké­városi kórházban történt beteg- szülte után új vizsgálat indult. A cserék kivizsgálását a Keresz- szegedi pártelnök szerint az első ténydemokrata Néppárt (KDNP) jelentés valószínűleg „nem felelt és a Magyar Kereszténydemokra- meg egyes elvárásoknak". Az ta Szövetség (MKDSZ) szegedi újabb tévedésről azt mondta: szervezete. Kalmár Ferenc ön- nem az egyénnel, hanem a rend­kormányzati képviselő, a KDNP szerrel van baj. „Félő, hogy a kór­szegedi elnöke szerint a két eset házi vezetőváltást is - szakmai az egészségügy működési zavara- szempontok helyett - pártpoliti­ira és a gyógyítóintézményekben kai érdekek határozzák meg" ­dolgozók egzisztenciális problé- vélekedett a pártelnök. Burgonyabemutató Pusztamérgesen, Szekeres Ist­ván gazdaságában tegnap orszá­gos burgonyafajta-bemutatót rendeztek mintegy 200 érdek­lődő és termelő részvételével. Szakmai előadások és helyszíni bemutatók szerepeltek a tegnapi pusztamérgesi országos szakmai rendezvény programjában, ame­lyen minden a szegény ember ke­nyere, a krumpli körül forgott. A helyszín Szekeres István bemu­tató gazdasága volt, ahol a közel 200 érdeklődő és termelő kint a földeken, 400 négyzetméternyi parcellán tekinthette meg a kü­lönböző burgonyafajtákat. Szekeres István termelő és falu­gazdász lapunknak elmondta: 1998 óta minden évben rendeznek burgonyabemutatót. Ő 2000-ben nyerte el a „homokháti térség be­mutató gazdasága" címet. A lengyel gyerekek a kollégium lépcsőjén Fotó: Schmidt Andrea Több hely kell a Somogyi utcai építkezőknek Parkolóba terelnek A parkolóhelyek megváltásával próbál a KÉSZ Kft. helyet nyerni a Somogyi utcai irodaház-építés lebonyolításához. A Dugonics tér sarkánál fekvő telken egy toronydarut is fölállítanak, az utca forgalmát pedig a jelenlegi parkolóba terelik. Hatalmas munkagépek, teherautók járnak nap mint nap a Somogyi ut­cai építkezéshez. A belvárosban szokatlan látványt nyújtanak a hatal­mas járművek. Gyakran „be is áll" a forgalom az amúgy is zsúfolt utcá­ban, amikor az építési telekre érkező járművek a behajtásra várakoznak. Az építést a KESZ Kft. végzi. Szegedi főmérnökük, foó András sze­rint igyekeznek a belváros nyugalmát legkevésbé zavarni. A környe­zetvédelmi hatóság megszabta azt a zajhatárértéket, amelyet nem léphetnek túl. Igyekeznek a munkát reggel hét és este hat között vé­gezni, ettől csak akkor térnek el, ha a technológia úgy kívánja. Szeptemberben a toronydaru építése miatt rövid időre lezárják a Somo­gyi utcát, de egyébként úgy dolgoznak, hogy a közlekedőket minél kevés­bé zavarják. Az építési területtel szemben fekvő parkolókat „megváltják" a közlekedési társaságtól, így oda lehet terelni a forgalmat. A kirakodó te­herautók pedig az építési telek mentén várakoznak majd az úttesten. Szűk helyen kell megférnie a forgalomnak és a szállítók­nak Fotó: Gyenes Kálmán Huszonhétmillióval több juthatna kátyúzásra A közútkezelő fizet a szemetelők helyett Bulizás közben meghalt egy 17 éves lengyel fiú Szegeden a Móra Ferenc Kollégiumban. A diákok tegnap reggel indultak volna haza Lengyelországba. MUNKATÁRSUNKTÓL Hazafelé tartott az a 176 lengyel diák, akik csak egy éjszakát töltöttek Szegeden. A tizen­éves fiatalok két hétig nyaraltak Görögor­szágban és Bulgáriában. A rendőrség tájékoz­tatása szerint a diákok szórakoztak az éjsza­ka, miközben egy 17 éves fiú rosszul lett. H. P. L. életét már a helyszínre érkező mentőor­vos sem tudta megmenteni. Az elsődleges or­vosi vélemény szerint a fiú halálához szervi megbetegedés is hozzájárult. A halál pontos okát a boncolás után állapítják meg. Tegnap délután az újszegedl Móra-kollégi­um előtt a lengyel diákcsoport egyik tagja el­mesélte, hogy táncoltak, boldogok voltak, örültek annak, hogy kedd estére már otthon bői fedezik a költségeket. Fekete arra em­lékeztetett, hogy a kiserdőnél az évtize­dekkel ezelőtt kialakított, majd sorsára hagyott pihenőhely idején szaporodott el a szemét, először talán azért, mert nem volt megfelelő gyűjtőedény. Most vannak kon­ténerek, de már nem elég nagyok, mert időközben sokakban az rögzült, hogy ez egy ilyen hely. A közútkezelő kht.-nál évről évre több pénzt költenek a szemét összegyűjtésére, elszállítására, sőt a lerakására is. A kht. minden teherautónyi hulladék után fizet a szeméttelep üzemeltetőjének - a szeme­telők helyett. Idén 27 millió forintot külö­nítettek el erre a célra, mégpedig abból a keretből, amelyből a kátyúzásokat fede­zik. Igen, ez azt jelenti, hogy ha nem len­ne annyi szemét az utakon, több pénz jut­na útjavításra. Rigó Mihály, a közútkezelő kht. műsza­ki igazgatója azt mondja, mindezen nem kell csodálkozni. A hulladékgazdálkodás­ról szóló törvény nem szabja föladatául senkinek, hogy az utak mellett, az ártere­ken ellenőrizzen, büntessen. A közútke­zelő emberei pedig hiába érnék tetten a szemetelőt. Még a személyi igazolványát sem kérhetik el tőle. BAKOS ANDRÁS lesznek. A fiatalok elmondták, hogy az áldo­zat egy liter vodkát ivott a buli alatt és kábító­szert is fogyasztott. Kedden hajnali két óra­kor meghalt. Úgy tudjuk, H. P. L.-t korábban szívproblémákkal kezelték. A kollégium vezetősége nem nyilatkozott az ügyben. A Szegedi Rendőrkapitányság ál­lamigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. A fiatalok a kihallgatások után, kedden délután elindultak haza, Len­gyelországba. Elsőbbségi Nem vagyok napi postára járó. Ezért aztán rá tudok csodálkozni a posta újdon­ságaira, amelyek lehet, hogy csak nekem azok. Mindenesetre igencsak ki­akadtam rajta, hogy merre­felé is tart mostanság a ma­gyar királyi nagy levélszállí­tó. Közepes méretű boríték­ban küldtem ajánlott leve­let Pestre. A kisasszony a pult mögül közölte, hogy 190 forint lesz. Majd kérde­zett. - Vagy elsőbbségivel kéri ? - Az mi ? - adtam a jól ér­tesültet. - Ráfizet még 60 forintot és akkor 85 százalék garan­ciát vállalunk rá, hogy más­nap megkapják a külde­ményt. -És ha nem kérek elsőbb­ségit, akkor mikor „kézbe­sül"? - Három-öt napon belül. Szívből gratulálok! Ez­előtt pár esztendővel, ha az ember feladott egy levelet, azt nagy valószínűséggel másnap megkapta a cím­zett az ország túlsó végén is. Most ehhez rá kell fizet­ni harminc százalék felárat Ás akkor is csak 85 százalék az esélye, hogy másnap fel­tépheti a címzett a boríté­kot. És ha a 15 százalék jön be? A SMS-ek, az e-mail-ek elterjedése sokat árthatott a postának. Az „elsőbbségi üzletpolitika " sem használ neki. Valaki nyomja már meg az ébresztőt jelző csengőt. Kétszer. V. FEKETE SÁNDOR Szabadiskola A Mártélyi Szabadiskola záró ki­állítását pénteken délután 4 órá­tól a Tornyai János Múzeumban nyitják meg. A táborban készült alkotásokat Kakuk Tünde festőművész ajánlja az érdeklődők figyelmé­be. Folytatás az 1. oldalról A kht. rájött, nem éri meg a hosszú bíró­sági eljárás végén kiszabott nevetséges pénzbüntetés a fáradságot. A munkások­kal Deszk és Klárafalva között, a kiserdő­nél találkoztunk. Állították: délutánra már ismét lesz itt néhány zsák. Valóban így történt. Bár ez a terület Klárafalvához van köze­lebb, Deszk közigazgatási területéhez tar­tozik. Simicz József deszki polgármester azt mondta, nem tartja valószínűnek, hogy deszkiek pakolnák oda a szemetü­ket. - A Közútkezelő Kht.-nak az a dolga, hogy rendben tartsa az utakat és a környé­ket, s elszállítsa a szemetet, függetlenül attól, hogy az a szemét milyen eredetű. Egy biztos: Deszk nem arról ismert, hogy szemetes lenne. Nálunk a Csongrád Me­gyei Településtisztasági Kft. révén megol­dott a gyűjtés, a veszélyes hulladékot is el­vitetjük, az évi két lomtalanításkor pedig mindent elvisz a cég akkor is, ha valaki két teherautóra való lomot rak ki. Fekete József, Klárafalva polgármestere azt mondja, természetesen náluk is van Bár itt nem szabad lerakni a szemetet, az ágybetét gazdáját senki sem vonja felelős- szemétszállítás, igaz, díjat nem szednek ségre Fotó: Gyenes Kálmán érte, viszont kommunális adót igen, s eb-

Next

/
Thumbnails
Contents