Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-07 / 157. szám
16 • MOZAIK SZERDA, 2004. JÚLIUS 7. A lassú kenguru PODMANICZKY SZILÁRD A kisnyúl szabadon ugrabugrált az erdőben, és minél messzebb haladt, annál csodálatosabbnak látta a fákat, a lombokat, a nyújtózkodó ágakat. És ahogy így gyönyörködött, mintha kiejtett volna valamit a kezéből. - De hát mit ?- csodálkozott a kisnyúl. - Hiszen nincs is nálam semmi. Csakhogy megint hallotta a huppanást, aztán egész sok huppanást, huppanások végezetlen sorozatát. - Na, ennyi mindent azért én se vagyok képes elhagyni - nyugtázta a kisnyúl, s abban a pillanatban meglátta azt a furcsa nyulat, amelyik a huppanások hangját okozta. Szegény nyúlnak olyan bosszúra nőttek a hátsó lábai meg a farka, hogy amikor futott, egyszerűen nem maradt ideje letenni az első két lábát, így aztán nem is futott, hanem hatalmasakat ugrott. Es ahogy közelebb ért a kisnyúl, látta ám, ez a rokona jócskán nagyobb nála. - Szia, hogy is mondjam, ugrónyúltestvérem mondta a kisnyúl, és a fejét félrebillentette. - Szervusz, kisnyúl! Látom, tapasztalatszerző körúton vagy. En nem vagyok a testvéred, én a kenguru vagyok, így, egészben - mondta a kenguru, és bal kezével megdörgölte az orrát. - Ken-guru ? - csodálkozott a kisnyúl. - Arról még nem hallottam. Hogy növesztetted meg ilyen nagyra és vastagra a lábad: Szerintem, ha akarnál, te a holdra föl bírnál ugrani. - Na, azért oda nem, de ha van kedved, fussunk egy versenyt, és meglátjuk, melyikőnk a gyorsabb - ajánlotta kenguru - én ugrálva, vagy te futva. - Jó ötletnek látszik. De ki lesz a bíró ? - kérdezte a kisnyúl. - Én - hangzott a válasz, csakhogy a kenguru szája nem mozdult. - Ki az az én? - faggatózott a kisnyúl, s ekkor pillantotta meg a nagy kenguru hasán az erszényt, az erszényből pedig egy másik, de egészen apró kenguru kandikált ki. - Hát én ilyen pici bírót még nem láttam - bizonytalankodott a kisnyúl. - Majd megnövök - mondta a kis kenguru, a mamája meg bólogatott, és hozzátette: - Ebben biztos lehetsz, kisnyúl, mert a kenguruk egész életük során növekszenek. Nincs olyan év, hónap, nap, hogy ne'nőnének egy kicsit. - Túdtam én - mondta a kisnyúl -, egyszer aztán már ugrás nélkül is eléred a holdat. - Hagyjad már azt a holdat, versenyzünk, vagy nem! ?- mondta a nagy kenguru. - Versenyezhetünk éppen - mondta a kisnyúl-, addig a fáig, meg vissza ide. És jól van. legyen a fiad a bíró. Elkészülni, rajt! És azzal nekilódult a kenguru, elérte, megkerülte a fát, már visszafelé tartott, mikor megpillantotta a célban a kisnyulat. - Hát te el se mozdultál onnan - bosszankodott a kenguru. - Dehogynem - büszkélkedett a kisnyúl -, már vissza is értem. Ha nem hiszed, kérdezd meg a bírót. A kenguru benyúlt az erszényébe, és előhúzta a fiát: - Igaz-e, gyermekem, vagyis, bíró uram, hogy a kisnyúl el se mozdult a rajtból, nemhogy megelőzött volna. - Hát. ami azt illeti - mondta töredelmesen a kis kenguru -, szóval, a rajtnál akkorát ugrottál, mama, hogy lecsúsztam az erszénybe, és semmit nem láttam. - Na látod - intett a kisnyúl - nőjetek nagyra, s már porzott is utána az út. - Mit tegyünk, sámán? Nemigen szeretnek bennünket az emberek... - Hááát... jól emeljétek fel a saját fizetéseteket! Németh György karikatúrája MEGLOPTAK A SVEDET Feltörtek Szegeden, egy Csuka utcában parkoló svéd rendszámú Audit, amiből másfél millió forint értékben műszaki cikkeket, közte CD-s rádiót loptak el. A rongálással az ismeretlen tettes 70 ezer forint kárt is okozott a tulajdonosnak. NYITOTT AJTÓVAL VÁRTA Szintén Szegeden, a Zákány utcában az egyik lakás tulajdonosa nyitva felejtette a bejárati ajtót. Ezt kihasználva surrant be egy alkalmi tolvaj, aki övtáskát lopott el, amiben 25 ezer forint volt. SZÉTSZEDTÉK A KOCSIT A Garam utcában parkolt az a Polski Fiat, amit rövid időn belül ismeretlenek szinte szétszedtek. A kisautónak az ablaktörlőit és a bal első kerekét vitték el. Rabszolgakereskedők MOSZKVA, JEREVÁN (MTI/VESTI.RU) Rács mögé került egy örmény bűnbanda, amely Jerevánból Moszkván át szállította az Egyesült Arab Emírségekbe a szexrabszolgaságra szánt lányokat. Az orosz és örmény bűnüldözőlcnek hála több mint 100 lány menekült meg a prostitúció rémétől. A nyomozók elmondása szerint a bűnözők jól fizetett külföldi munka ígéretével toborozták Örményországban a lányokat, majd Moszkvába vitték őket, ahol kiváltották számukra a vízumot, megvették a jegyeket, majd elküldték őket Dubaiba. A rendőrök megtalálták azt a lakást is, ahol elutazásig gyakorlatilag fogva tartották a lányokat. A bűnbanda tagjai mindent tagadnak: szó sem volt semmiféle üzletről. Kiderült, minden eladott lány után 2,5 ezer USA dollár ütötte a markukat. Női birkózóverseny DAKKA (MTI/AP) Három muzulmán fundamentalista csoport meghiúsította az első alkalommal kiírt női birkózóbajnokság lebonyolítását Bangladesben. - Kénytelenek voltunk elhalasztani a viadalt, de néhány hónapon belül mindenképpen megrendezzük - mondta Tabiur Rahman, a Bangladesi Birkózószövetség főtitkára. A szervezők sokáig ellenálltak a szélsőségesek követelésének, ám a fundamentalisták, akik szerint ez a sportág illetlen a nők számára, a csarnok felrobbantásával fenyegették meg őket. Az első szó a nem MADRID (MTI) A leggyakoribb mondat, amit egy gyerek hall, valószínűleg valami tilalommal kapcsolatos. „Ne mássz fel oda! Nem szabad....!" A madridi mezőgazdasági és élelmezési kutatás és technológia országos intézetének kutatói, Laureano Castro és Miguel Angel Toro szerint az ilyen mondatok, vagy a nyelv kifejlődése előtti formái lehettek az emberi fejlődés kulcsai. Ezek tehették lehetővé őseinknek, hogy kultúrát halmozzanak fel, anélkül, hogy keserves, hibákkal teli folyamatban mindenkinek magának kellett volna a dolgokat tapasztalnia. A kutatók elméletüket egy amerikai szaklapban tették közzé. Bár a tudósok egy része ezt a bizonyos kulcsot aZ ember utánzási képességében véli megtalálni, Castro és Toro nem hiszik, hogy ez elégséges lenne. „A gyerekek nemcsak úgy tanulnak, hogy lemásolják, amit szüleiktől látnak, hanem úgy is, hogy a szülők megmondják nekik, mit kell és főleg mit nem kell tenniük. Emiatt nem kell mindent maguknak megtapasztalniuk" - magyarázta az El País című lapnak Castro. Csökkenő felhőzet Készítette HüÉl xyvv\\ \v\\ V * ' Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd nyugat telhől fokozatosan csökken, felszakadozik a felhőzet. Kissé visszaesik a hőmérséklet A NAP VICCE - Pistike, fel tudsz sorolni hat afrikai állatot? - Négy majom és két oroszlán! Szeged te 27° Hódmezővásárhely 26° Szentes ft*-., Z 5 26° Makó te 27° Csongrád 25° Kistelek 26° Mindszent Békéscsaba te 26 te Kecskemét Orosháza j*1 26° 26° 24° 25° További kilátások Csütörtökön és a pénteki nap első telében sok napsütésre, kánikulai melegre számíthatunk 35 fok közeli csúcshőmérséklettel, majd péntek délután egy maikáns hidegfront én el térségünket. Itatására 10 fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés. Csütörtök Pentek Szombat Vasárnap €S V ) J.X.VJl A,4\ > ( ) Max:33° Min:18° Változó , \ , 1 Max:35 Mln:20 Zápor Max:25° Mln:18 Zápor Max:26° Mln:15 Változó ISTEN ELTESSE! APOLLONIA Apollónia görög eredetű, jelentése: Apollónak szentelt. A név ismert viselője Kovács Apollónia magyarnóta-énekes, aki a cigánydaloknak is kitűnő tolmácsolója. Valószínűleg először Apolló papnőit nevezték így a neki szentelt görög templomokban. Cirill és Metód testvérek és szerzetesek voltak, akik megteremtették a szláv írásbeliséget. Egyéb névnap: Bandó, Bódog, Cirill, Donát, Félix, Luca, Mária, Sára. Cirill jelentése: Istennek szentelt, Metódé: kutatás, csel vagy furfang. Vízállás A Tisza Szegednél 117 cm (hőfoka 25 C°), Csongrádnál -82 cm, Mindszentnél 22 cm. A Maros Makónál -25 cm. A Nap kel: 4.55, nyugszik: 20.43, Hold kel: 22.57, nyugszik: 9.49 FRIGÓ. TRADE partner Ki IMA BERENDEZESEK BESZERELÉSSEL AKÁR HITELRE IS! 6722 Szeged, Petőfi S. sgt. 16. „COOL LINE": (62)44 55 66 e-mail: info<3> frigótrade.hu FRIGÓ TRADE Olcsóbb lesz a kénmentes benzin? BAYREUTH (MTI/DPA) Kevesebb benzinre lesz szükség, ezért csökkeni fog az üzemanyag ára és a levegő szennyezése is, amennyiben sikerrel járnak a bayreuthi egyetem tudósainak fáradozásai és közkinccsé teszik a teljesen kénmentes benzint. Andreas less professzor elmondta: már a ma használatos motorbenzinekben is csak igen kevés kén van, de a kénmentesítés igen költséges eljárással, 30-100 Bar közötti nyomással és 300-400 fokos hőmérsékleten megy végbe. A teljesen kénmentes motorbenzinből kevesebbet használ fel az új típusú Otto-motor, miközben az autó tulajdonságai nem változnak, a vezető a különbséget nem érzékeli. Jelentősen csökkenne a kipufogógázok okozta levegőszennyezés is. A Jess és munkatársai kidolgozás alatt álló új eljárása a kén kivonására már működik, de még keresik azt az anyagot, amivel a leghatékonyabban és legolcsóbban lehet megoldani a feladatot. Felebarátok VÍZSZINTES: 1. Szabó Dezső (+1945) író aforizmájának első része. 11. Körösi.... Sándor; Ázsia-kutató volt. 12. Azt megelőzően. 13. Tükördarab! 14. II. Erzsébet királynő alattvalója. 16.... klub; tv-csatorna. 17. Utazás, németül. 19. Házőrző. 21. Majdnem itt! 22. Belga Bartók-kutató (Denis). 23. Vasúti bányakocsi. 25. Szerb város. 27. Csapat, ismert idegen szóval. 28. Kábítószer. 31. Kőbe farag. 33. Háztartási munkaeszköz. 35.... malaszt; Urbán Ernő regénye. 38. AAA! 39. Hazatele! 40. A cseh fővárosból származó. 41. Félénk, de csak párosan! 43. Laza bugájú fű. 45. Fél tank! 46. Szilárd, masszív. 48. Láthatóan unatkozik, vagy álmos. FÜGGŐLEGES: 1. Törvény, angolul. 2. Bírálóbizottság. 3. Sorolni kezd! 4. Fogzománc. 5. Norvég sarkkutató volt (Fridtjof). 6. Üzemi minőségellenőrzés névbetűi. 7. Szakmai fogásokat figyelve elsajátít. 8. Bőgő hátulja! 9. Páratlan hetéra! 10. Hun uralkodó. „Isten ostora". 15. Germánium. 18. Árvíz gátat szakít. 20. Számítógépes információs egység. 22. Az idézet harmadik, záró része. 23. Kiejtett kétjegyű mássalhangzó. 24. Szorítással mozgásképtelenné tesz. 26. Kocsmai helyiség; söntés. 29. Harci lövedék. 30. Gyom. 32. Az idézet középső tagja. 34. Félve megbújik. 36. A fejére pottyanó. 37. Nagynéni, németül. 40. Néma pár! 42. 2 3 4 5 1 • 45 8 7 8 0 10 Li 11 • 1 • 45 * • • 1 • 45 • • n • • • 24 u • • 28 30 34 • • E 33 34 • * 38 37 38 • • * 41 • 47 44 • 45 48 • 47 • • «8 K Felső végtag része. 44. A Move utódzenekara. 47. Falusias megszólítás. 49. Izomkötő szalag. KEDDI rejtvényünk helyes megfejtése: Nem fojthatnak kétszer ugyanabba a folyóba! JB Terrakotta Kft. || Csempecentrum Egyszerűtől az exkluzívig... Új áruházunk: Dorozsmai út 14/b.Tel.: 555-780 Csempediszkont: Bérkert u. 129. Tel.: 439-025 www.terrakotta.hu NYITÁSI AKCIÓK, MÉG MINDIG! Hidromasszázs zuhanykabin: 259 000 Ft termékcsalád: 2190 Ft