Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-31 / 178. szám

4 •AKTUÁLIS" SZOMBAT, 2004. JÚLIUS 31. Generációkon át DÉLJVIAGYARORSZÁG DÉLVILÁG Alapítva: 1910 KÖRKÉP KÜBEKHÁZA. Hatodik alkalommal várja az érdeklődőket az Operettfalu. Ma este nyolc órától kezdődik az előadás a falu főterén felállított szabadtéri színpadon. Eső esetén holnap este ugyancsak nyolc órától rendezik meg az ingyenes gálát. A műsorban fellep Kalocsai Zsuzsa, Oszvald Marika, Frankó Tünde, Fischl Mónika, Kckkovács Mara, Benkőczy Zoltán, Nyári Zoltán, Pellcr Károly, Vadász Dániel és Vadász Zsolt. A darabot Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója rendezi. Közreműködik az operettszínház zenekara és tánckara. Műsorvezető Rózsa György. Az opcrcttgálát a Magyar Televízió felveszi, s egy későbbi időpontban sugározza. A rendezvény napján a Magyar Vöröskereszt sátrában délután négy és este hét óra között vert adhatnak az önkéntesek. A Tisza Volán Rt. a menetrend szerinti buszok mellett rásegítő járatokat is közlekedtet Kübckházára. A Mars téri 12-cs kocsiállásról ma 18 órakor, 18.35-kor, 19 órakor és 19.15-kor is mennek buszok a gálára. Kübckházáről a műsort záró tűzijáték után közvetlenül, valamint 02.30-kor és 04.35-kor is indulnak vissza buszok Szegedre. MÓRAHALOM. A város kulturális csoportjai a nyarat nem csupán pihenéssel töltik. A fúvószenekar tagjai a jövő héten Horvátországba utaznak. Az öt nap alatt többek között fellépnek Splitben és Sinjben is. SZEGED. Lakossági fogadóórát tart hétfőn Zélity László őrnagy. A Szegedi Rendőrkapitányság vezetőhelyettese, a vizsgálati osztály vezetője az érdeklődőket délután egy és három óra között várja irodájában (Párizsi körút 16-22). ÚJSZEGED. A Magyar Ebtenyésztők Országos Szövetségének (MEOE) Szegcdi Szervezete holnap délelőtt tíz órától tájjellegű kutyakiállítást rendez az újszegcdi Eko-parkban (Fürj utca 92/B). A versenyre előre is lehet nevezni a 62/254-156-os vagy a 405-195-ös telefonszámon, valamint a helyszínen délelőtt kilenc órától. A tenyésztők a MEOE általános nevezési díjait fizetik. Délután az érdeklődők show keretében ismét találkozhatnak a díjnyertes kutyákkal. ÚLLES. A Biztonságos Magyarországért Közalapítvány pályázatán a község tűzoltóegyesülete 200 ezer forintot nyert. A pénzből felújították a tűzoltóautót, majd levizsgáztatták. Az önkormányzat ehhez ötvenezer forinttal járult hozzá. így a gépjárművel most már biztonságosan végezhetik munkájukat az üllcsi tűzoltók. ZÁKÁNYSZÉK. A képviselő-testület legutóbbi ülésén a tagok arról döntöttek, hogy a 2004-2005-ös tanévben az általános iskolában a hetedik és a nyolcadik évfolyam kivételével minden más évfolyamon csak egy-egy osztály indítását engedélyezte. Az érettségi tantárgyakat pedig csoportbontásban oktatják majd. Az osztályösszevonásoktól 15 millió forintos megtakarítást várnak a képviselők. Arról is határozott a testület, hogy szeptembertől december 31 -éig az iskolatej mellé a diákok ingyenesen egy-egy kiflit is kapnak. Országos nagybúcsú Alsóvároson Szegeden idén szombaton és va­sárnap tartják az alsóvárosi Ha­vasboldogasszony országos nagy­búcsút. Szombaton az alsóvárosi feren­ces templomban 15 órakor Gyu­lay Endre megyés püspök vezeté­sével kezdődik a szentmise a gyermekekért és az ifjúságért, a szentmisét Kopasz István tápéi plébános celebrálja. A családo­kért szól a Bíró László püspök ál­tal celebrált, 17 óra 30 perckor kezdődő nagymise, melyet kör­menet követ. Este 19.30-kor ün­nepélyes esti zsolozsma lesz a fe­rences szerzetesekkel, a görög katolikus liturgia 20, a szentség­imádás 21 órakor veszi kezdetét. A fáklyás keresztút 23 órakor in­dul a megyés püspök vezetésével, majd elhunyt szeretteinkért 24 órától szól az éjféli mise. Vasárnap 5 óra 30 perckor kez­dődik az ünnepélyes reggeli zso­lozsma, az édesapai és édesanyai hivatás áll a 7 órai szentmise kö­zéppontjában. Bálint Sándor em­lékére szól a 9 órakor kezdődő püspöki nagymise a Mátyás té­ren körmenettel. A szentmisék közül a 12-kor kezdődő Lorettói litánia is, a 17 órai a papi hivatá­sokért szól ugyanakkor Topsi Bá­lint, Janes Zoltán, Kasuba Róbert újmiséje is. A 18.30-as ünnepé­lyes esti dicséret után 19 órától a szentmisét Magyar Gergely, az OFM tartományfőnöke celebrál­ja. Hetekig is eltarthat, míg levonul a zöld áradat Zöldár helyett békalencse a Tiszán Békalencse lepte cl tegnap a Tiszát. A víz tetején úszó nö­vényzet több kilométer hosszú. Ez a fajta zöld színű áradat vár­hatóan néhány nap alatt vonul le a folyón. MUNKATÁRSUNKTÓL A nyári hónapokban az állóvizek - tavak és holtágak - vizét gyak­ran lepi el a békalencse. A Tiszán hosszú kilométereken keresztül kígyózik a zöld áradat. Kőfalvi István, az Atikövizig műszaki ügyeletese elmondta, fentről, a Körös-torok holtágából és a ha­lastavakból engedik a Tiszába a vízinövényzetet magával hozó vizet. A békalencse vízfelszínen úszó, tojásdad vagy kerek nö­vény. Egyenként 1,5 milliméter­nél kisebb átmérőjűek a vízfel­színen úszó szártagok, de a mil­liónyi növényke most látványos, széles, zöld sávban úszik lefelé a Tiszán. A növény egészségre nem ártalmas, jó időben legfel­jebb a strandolok kedvét veszi el az úszástól. A nyaranta, általában júli­us-augusztusban megjelenő, víz tetején lebegő békalencseáradat levonulása hosszadalmas, jó né­hány napig is eltarthat. Lezárják a körutat MUNKATÁRSUNKTÓL A Tisza Lajos körút fölújítása miatt a tömegközlekedési út­vonalakat ismét módosítani kell. A körúti építkezések olyan szakaszba értek, hogy a keresztirányú forgalmat is el kell terelni augusztus 8-ig. Teg­napi lapunkban megírtuk, hogy a buszok a Kossuth Lajos sugárúton és a Stefánián kerül­nek. A trolik a Bartók tér és a Fekete sas utca között nem közlekednek. Az 5-ös a Vértói út-Bartók tér, a 7-es a Bakay Nándor utca-Bartók tér, a 9-es a Makkosház-Bartók tér útvo­nalon jár. Újszeged és a Fekete sas utca között 5-7 jelzéssel közlekedik járat, a 9-es másik viszonylata pedig a Lugas ut­ca-Vár utca lesz. A szabadtéri előadások után a múzeumtól indul troli Fölsővárosra és a Széchenyi tértől Makkosháza és Vértó felé. A felsővezeték karbantartása miatt megállási tilalom lesz ér­vényben a Nagy Jenő utca Fekete sas utca és Kis Menyhért utca közötti szakaszán az úttest jobb oldalán ma 15 órától hétfőn 15 óráig. Éppen egy Skoda Fabia vásárlásán gondolkodott a hódmezővá­sárhelyi Matók István, akire a Délvilág segítségével rámosolygott a szerencse. Napilapjaink nyereményjátékának tegnapi sorsolásán ugyanis az ő nevét húzta ki az urnából Papp Klára kiadóigazgató, így vásárhelyi olvasónk új Fabiájával autózhatott haza. Bäks másfél milliós játszóteret kapott A falunap keretében ma délelőtt avatják fel Baks új játszóterét. A régi helyén felépített, zárható parkban különféle fajátékok várják a legkisebbeket. A csúszdás várat, ökrös libikókát és társait a szek­szárdi Törő György fafaragó készítette. A tolnai megyeszékhelyről kamionnal hozták a játékokat és baksiak segítségével állították fel őket. Az 1,5 millió forintos kiadást teljes egészében az önkor­mányzat állta Fotó: Frank Yvette A reggeli kávé csak a helyi napilappal és cigarettával az igazi A vásárhelyi Matók családé a Skoda Fabia Hódmezővásárhelyi előfizetőnknek, Matók Istvánnak Papp Klára kiadóigazgató adta át a Fabia kulcsait, középen Szetey András főszerkesztő Fotó: Karnok Csaba - Éreztem, hogy mi nyerjük ­mondta boldogan mosolyogva a Szeged étterem teraszán Matók Istvánné Gyöngyi, miközben az asztalon heverő Skoda Fabia kul­csait nézegette. Péntek délután sorsoltuk ki ugyanis lapunk, a Dclmagyarország és a Délvilág előfizetőinek szóló nyereményjá­tékunk fődíját, a piros Skodát. A nyertes nevét tartalmaz«) boríté­kot nyolcvan szerencsés előfize­tőnk közül kiadónk igazgatója, Bapp Klára húzta ki, majd adta át a kulcsokat Matók Istvánnak. - Először nem éreztem sem­mit, csak amikor visszaültem az asztalhoz és gratuláltak a többi­ek, akkor fogtam föl, mi történt­mesélte a nyertes, aki fogalmazá­sa szerint születése óta olvassa a Délvilágot. A családfő reggeli ká­véja is csak cigarettával és a helyi napilappal az igazi. Matókék egyébként fél éve gondolkodnak azon, vásárolnak egy Skoda Fabi­át. Nyertesünk felesége virágok­kal foglalkozik, a szállításhoz pe­dig elengedhetetlen az autó. Ezentúl az évi több tízezer kilo­méter megtétele nem lesz gond, az új Skoda mindössze a helyi napilap előfizetésébe került. A tősgyökeres vásárhelyi Ma­tók Istvánt legjobban a helyi hí­rek érdeklik. Feleségének a teg­nap hirtelen Szegedre zúduló fel­hőszakadás miatt bőven jutott ideje arra, hogy telefonon értesít­se a rokonokat szerencséjükről. - Isten bizony, mi nyertük! ­mondta többször a vonal másik végén lévőnek a boldog nyertes még boldogabb neje. A sorsolásra régi Opel Kadet­jükkel érkeztek. - Az Opel alig akart beindul­ni, de most legalább behúzzuk az új kocsival, ha lerobban ­mondta nevetve Matók István. A Skoda közös lesz, hiszen a nyereményjátékon is közösen vettek részt: Matók úr megkér­te felségét, hogy vágja ki és ra­gasza be a lapunkban elrejtett Skoda-fotó részleteit. A boríté­kot Matókné nővére dobta be a postaládába, így neki is jár egy út az új autóval. A család még soha nem nyert semmit. A csa­ládfő szerint már csak a lottó ötös hiányzik. Abból futná ben­zinpénzre is. A. T. J. NEMZETKÖZI NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ SZEGEDEN A Szeged Táncegyüttes 15. alkalommal szervezi meg a nemzetközi néptánctalálkozót: az idei egyhetes fesztivál hétfőn kezdődik. A házigazda Szeged Táncegyüttes különböző csoportjai mellett romániai, izraeli, portugál és bunyevác vendégegyüttesek lépnek fel, Szegeden délelőttönként a Széchenyi és a Dugonics téren, a Ligetfürdőben, a megye más településein pedig esténként. A tánctalálkozó keretében avatják fel a Szeged Táncegyüttes székházának udvarán a közelmúltban felépített szabadtéri színpadot és nézőteret - kedden este fél 8-kor. A fesztivál záró gálaműsora a Szegedi Nemzeti Színházban lesz augusztus 8-án este. A KECSKÉS EGYÜTTES KONCERTJE A Kecskés együttes ma, a Havi Boldogasszony búcsúnapján 20.30-tól a szegedi vár kertjében ad koncertet a hódoltság korának magyar és török muzsikájából, felidézve a karavánszerájok és a régi magyar végvári vigalmak hangulatát. A koncertet L. ICecskés András szellemi dáridóval kívánja összekötni - így feltehetőleg borral is szolgál. —— u A siketek esélyeiért A szó nélküli kommunikációra épít a Démász Rt. új szolgáltatása, amely megkönnyíti a siketek és nagyothallók számára az ügyinté­zést. A fogyatékos ügyfelek SMS-ben is elküldhetik a szolgáltató­nak az villanyóraállást, és arra írásos üzenetben kapnak választ. Erről is szó esett a Démász Rt. és a Siketek és Nagyothallók Or­szágos Szövetsége Csongrád Megyei Szervezete által tegnap dél­után Szegeden megrendezett, az Esélyegyenlőség a fenntartható fejlődés jegyében című program keretében. Fellépett a nemzetkö­zi hírű Dvorák Gábor, aki évek óta foglalkozik hallássérült gyere­kekkel Fotó: Karnok Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents