Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-01 / 152. szám

CSÜTÖRTÖK, 2004. JÚLIUS 1. «AKTUÁLIS* 5 Újabb egy hónap haladékot kért a ZÁÉV Júliusban sem nyithat ki a szegedi gőzfürdő Folytatás az 1. oldalról Ha július 30-án valóban lezárul a műszaki átadás, és addig vé­geznek a még elmaradt mun­kákkal, akkor is próbaüzem kö­vetkezik, a nagyközönséget pe­dig csak hetekkel később, legko­rábban augusztus 20-án fogad­hatják. A cég korábban vállalta: amiért nem május 21-én, csak június 10-én kezdődött meg a műszaki átadás, 14 millió forint értékű pluszmunkát végeznek el. Úgy tudjuk, most hasonló ajánlatot tettek: 12 millió forint értékű, a szerződésben nem szereplő fel­adatot - díszbádogos-munkát ­végeznének el. Ez az összeg egyébként körülbelül annyi, mint az erre az időszakra a csú­szás miatt járó kötbér. Tegnap a fővállalkozó, az alvál­lalkozók és az önkormányzat képviselői egyeztettek a várható átadásról. - Az udvari, új épület gyakorla­tilag teljesen elkészült, és itt a műszaki átadás is befejeződött ­ismertette a helyzetet Bánáti An­tal. A Szegedi Fürdők Kft. igazga­tója megerősítette: a ZÁEV júli­us 30-án fejezi be az átadási pro­cedúrát, a fürdő próbaüzeme pe­dig augusztus elsején kezdődhet meg. A hivatalos átadás a tervek szerint augusztus 20-án lesz. Bá­náti szerint a csúszás magyará­zata az, hogy a régi épület mű­szaki átadása - elsősorban a gé­pészeti berendezések átvizsgálá­sa - rendkívül sok időt vesz igénybe, a felek ugyanis meg­VI2SGÁLAT ÉS KÖLCSÖN | A szegedi közgyűlés jogi-ügyrendi, tulajdonosi és pénzügyi bizottsága vizsgálja a fürdő rekonstrukciójá­nak körülményeit - döntöttek a múlt héten a képviselők. A Fi­desz-MPSZ képviselőcsoportja ugyan azt javasolta, egy önálló bi­zottságot hozzanak létre fideszes elnök vezetése mellett, amelybe a közgyűlési frakciók delegálhattak volna tagokat, a kormánypárti többség végül úgy döntött, a mun­kát megosztja három állandó bi­zottság között. A vizsgálat ered­ménye október 31-ig várható. Ugyanakkor a Szegedi Fürdők Kft. gazdasági egyensúlyának megőr­zésére 50 millió forint kölcsön fel­vételéről is határozott a közgyű­lés. Egyszersmind 213 millió fo­rinttal emelte meg az önkormány­zat a Szegedi Fürdők Kft. törzstő­kéjét. egyeztek: minden részletre kiter­jedően, aprólékosan ellenőrzik az elvégzett munka minőségét. ­A későbbi, esetleges műszaki problémákat mindenképpen sze­retnénk megelőzni, ezért a mű­szaki ellenőrök gyakorlatilag négyzetcentiméterről négyzet­centiméterre vizsgálják át az egész létesítményt, hogy megbi­zonyosodjanak az elvégzett munka minőségéről - fogalma­zott Bánáti Antal. A ZÁÉV Rt. illetékesei az ön­kormányzattal kötött megálla­podásra hivatkozva nem nyilat­koznak. KÉRI BARNABÁS A műszaki átadás már húsz napja tart, de a fürdő még mindig nincs készen Fotó: Karnok Csaba Kétmilliárdos beruházás MUNKATÁRSUNKTÓL Az M5-ös autópálya továbbépíté­sének hírére megnőtt a befekte­tői érdeklődés a szegedi logiszti­kai központ iránt, melyet a vá­rosvezetők az egyik gazdasági ki­törési ágazatnak szánnak. Az el­múlt héten már jelképesen „egy­más kezébe csapott" Botka Lász­ló polgármester és a legnagyobb magyar tulajdonban lévő szállít­mányozási cég, a Masped Rt. képviselője, tegnap pedig a város­vezetők Budapesten, a cég köz­pontjában Kautz István vezér­igazgatóval már a részletekről tárgyaltak. A Masped komoly fantáziát lát a közúti, vasúti, vízi és légi közlekedés csomópontjá­ban lévő, 47 hektáros területben, mely megállíthatja és kiszolgál­hatja az egész Délkelet-Európába és onnan az unióba irányuló for­galmat. A cég a beruházást töbh lépcső­ben tervezi - először kilenc hek­tárra irodaházat, majd raktárbá­zist építene. Az uniós csatlako­zással 300-ról 30-ra csökkent vámügyintézési központok egyi­ke is itt kap helyet. A logisztikai központ tulajdonosi szerkezete ­51% Masped, 26% Zollplatz, 23% szegedi önkormányzat ­biztosítja, hogy a városnak to­vábbra is beleszólása lesz az ügyekbe. A Masped eddigi ha­sonló, fővárosi és székesfehérvá­ri beruházásai és évi 50 milliár­dos bevétele viszont jó referenci­át jelent. Az ügynök ajánlata: négy légkondicionáló ára Kánikula az okmányirodában Megírtuk, hogy a szeged-rókusi Ipoly sor lezárása miatt tiltakoznak a környéken lakók, mert a szomszédos Zsitva soron megnőtt az átmenő forgalom. A terület önkormányzati képviselője védelmet ígér a Zsitva soriaknak is. MUNKATÁRSUNKTÓL A baktói és béketelepi átmenő forgalommal terhelt Ipoly soron csönd van ugyan a betontömbök fölállítása óta, ezt a megoldást mégis sokan kifogásolják. Kide­rült: nincs olyan helyzet, ami mindenkinek tetszene. A környéken aláírásgyűjtés in­dult, amelynek résztvevői gyors megoldást kérnek: vagy állítsák vissza a régi rendet és vigyék el az akadályokat, vagy tereljék el az át­menő forgalmat a Zsitva sorról is. A tiltakozók véleményét össze­foglaló cikk után hívta szerkesz­tőségünket Ménesi Imre, a terület önkormányzati képviselője. Kifej­tette, hogy megválasztása előtt azt kérték tőle tereljék el az átme­nő forgalmat az Ipoly sorról. A képviselő kijelentette: telje­sen jogosnak tartja a csöndet, tiszta levegőt, nyugalmat kérők óhaját, ezért szorgalmazta, hogy a végső eszközt bevetve, zárják le a kis utcát. Mindemellett hason­lóan fontosnak tartja a Zsitva so­riak panaszát is, hiszen ők is la­kóövezetben élnek. Ménesi Imre megígérte: kérni fogja az illetéke­sek segítségét, s végszükség ese­tén lezárják a Zsitva sort is. Kádár János és a kerti dzsungel Útlezárást akarnak a Zsitva soriak is Folytatás az 1. oldalról - Hiába kértem szépen, kértem csúnyán, nem tett semmit a mostani tulajdonos ­magyarázta Kádár János. Megmutatta a szomszédja kertjét. A félkész ház mögött több köbméter szemét, mellette egy elbon­tott régi melléképület pincéjének több mint két méter mély gödre. A telken emberma­gasságú a gaz. - Öt évvel ezelőtt elkezdtem járni a hivata­lokat. Ezt megtudta a szomszédom és meg­ígérte, hogy két héten belül megtisztítja a kertjét. Mint látható, azóta sem történt sem­mi. Többször jártam a polgármesteri hivatal­ban, kint is voltak az önkormányzattól. Ami­kor meglátták, mi van itt, csak annyit mond­tak: elrettentő. Hiába kapott felszólítást, hogy ha nem teszi rendbe a telkét, megbün­tetik, a szemem láttára dobta el a papírt ­mesélte az idős ember. A burjánzó dzsungelben elszaporodtak a pockok és a kullancsok. - Télen a pincémben megeszik a pockok krumplit. Én 82 éves va­gyok, de iparkodom - mutatta takaros kertjé­ben a rózsáit és szőlőjét. - A szomszéddal ha­dakozáshoz viszont már se erőm se pénzem. Azt szeretném, hogy legalább permetezzen, gyomirtózzon és húzzon egy kerítést - mond­ta Kádár János. Az elhanyagolt telek tulajdonosa, Nagy Sándor készséges volt, bár megjegyezte: attól, Az okmányiroda előtt ügynö­kösködő Kertész József a me­legben sínylődő ügyintézőknek akar segíteni, de az illetékesek nem örültek az ingyen légkon­dicionálónak. Kertész Józsefnek melege van. Ha nem szégyellné 56 évesen, több diplomával, akkor legszí­vesebben gatyában menne az okmányirodába - mondta. A hivatalosan biztosítási ügynöki tevékenységet folytató férfi saj­nálja a 30 fokos melegben az ügyfelekkel foglalkozó ügyinté­zőket is. Ezért úgy döntött, négy darab klímaberendezést ajándékoz az okmányirodának. Ajándékát a polgármesteri hi­vatalban azonban nem fogad­ták örömmel - állította Kertész úr. Elszabadult a pokol Múlt hét szerdán nyitotta meg Botka László polgármester az átalakult okmányirodát. Két­száz négyzetméternyi új ügyfél­teret alakítottak ki, átszervez­ték az ügyfélhívó rendszert, te­lefonon is be lehet jelentkezni. Azon a szerdai napon azonban elszabadult a pokol. A kétnapi zárva tartás után elképesztő tö­meg várta a nyitást, az ügyinté­zők nem a hivatalos záróráig, hanem este hétig, fél nyolcig, nyolcig dolgoztak. A rendszer pontosan 1482 ügyfelet regiszt­rált, holott egy napon átlagosan 8-900 ügyfél fordul meg a Hu­szár utcában. Aznap ráadásul elfogytak az illetékbélyegek, el­romlott az egyik fényképrögzítő berendezés, és eleinte a telefo­nos bejelentkeztetés sem akart beindulni.­A laktanyaként és kábelgyár­ként egyaránt szolgált épületbe 2001 novemberében költöztet­ték az okmányirodát. Mózes Er­vin jegyző szerint az épület alkal­matlan, de megpróbálnak javíta­ni rajta, két éve folyamatosan a A tegnap déli tömeg az okmányiroda folyosóján Fotó: Karnok Csaba fejlesztésén dolgoznak. Az ablak­talan várók szellőztetése, az aka­dálymentesítés, az ügyféltér és az •ügyintézői létszám bővítése, a megközelíthetőség javítása mind-mind feladat volt. Kertész úr ügyintéz Kertész József kis furgonjával parkol az iroda előtt, és ügynö­kösködik, azaz elintézi például a gépjárműátírást az ügyfelek he­lyett. Régebben reggel fél hatkor már ott ült az ajtó előtt, sorszá­mot tépett, sokszor több tucatot. A végén muszáj volt miatta kü­lön ügyfélszolgálati rendet kiala­kítani - mesélik az iroda dolgo­zói -, az ügynököket most külön időpontban fogadják. Kertész úr szerint „egyetlen emberi lény sem tud mosolyog­ni, ha négy órát lenyomott 30 fokban", ezért szeretne segíteni. Az irodában úgy vélik, Kertész úr inkább a telefonos bejelentkezés­től fél, amely elveszi a kenyerét, ezért szeretne reklámot magá­nak. Mellesleg a közutat nem közlekedési céllal veszi igénybe, ennek következményeivel szá­molnia kell. Kertész úr igazából azon hábo­rodott föl, hogy - szerinte - a gaz­dasági alpolgármester helyettese, egy fiatalember, azt mondta ne­ki, adhat pénzt, de majd ők el­döntik, mire költik. Minderről azonban a hivatalban nem tud­nak. A gazdasági alpolgármester­nek nincs helyettese, a fiatal ka­binetfőnök Solymos László nem hallott az esetről, Mózes Ervin jegyző sem, Szentgyörgyi Pál gaz­dasági alpolgármester pedig kül­földön van. Az okmányirodában tegnap délben nagy tömeg állt az ajtó előtt, aztán a nyitáskor kis dugó alakult ki: a sorszámadó gépből kifogyott a papír. Az ügyfelek egy része föladta, hazaindult. Balla Tünde Szegedre költözne hivata­losan is, de mert megy a busza, nem tud órákig várni - és elin­dult kifelé. Út a sorszámadóhoz Az irodavezető Kaprinayné Rá­di Gizella megmutatta, hogy csak az ablaktalan várótermeket hű­tik, a folyosókon, illetve az ügyin­téző termekben nincs klímabe­rendezés. Az ügyfelek szerint a legborzasztóbb: nyitás előtt a szűk folyosón a sorszámadó gép­hez vezető zárt ajtó előtt össze­zsúfolódni. Erre megoldás a beje­lentkezést segítő telefonszám, és hamarosan az interneten is lehet időpontot kérni. A jegyző azt ígé­ri, folytatják az iroda korszerűsí­tését, a hűtőrendszer kiépítése ütemezetten halad. MOLNÁR B. IMRE hogy cikket írunk róla, még nem készül el hamarabb a terület takarításával. - Voltunk kint a kollégákkal a közelmúltban is, hólya­gosra dolgoztuk a tenyerünket. De igaza van a szomszédnak. Nyűg ez a telek nekem, nem volt időm, hogy rendbe rakjam, az eső miatt pedig nagyon gyorsan megnőtt a gaz. Hiába vettem fel tavaly napszámost, nem végezte megfelelően a munkát. Arról nem is beszél­ve, hogy néhány dolog eltűnt a kertből - me­sélte. A közeljövőben földmunkagéppel le­gyalulják az egész kertet és utána könnyebb lesz rendben tartani - ígérte. A. T. J. Nagy Sándor és Kádár János. Nem örök a harag Fotó: Miskolczi Róbert

Next

/
Thumbnails
Contents