Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-26 / 173. szám

HÉTFŐ, 2004. JÚLIUS 26. • AKTUÁLIS« 5 Az anyagot pótolják, az eljárás nem áll meg Iratok tűntek el a szegedi bíróságról Rejtélyes körülmények között eltűntek a Szegedi Városi Bí­róságról egy több mint tíz éve húzódó per iratai. A bíróságon pótolják a dokumentumokat, az ügyben vizsgálatot rendel­tek el. Bonyolult, összetett és rendkívül szövevényes ingatlanvita egyik résztvevője Mihály Attiláné. A szegedi asszony 1990-ben kül­földön élő rokonától elbirtokolt egy Kálvária téri ingatlant, majd tulajdonrészét eladta egy másik félnek 1 millió 900 ezer forintért. 1997-ben azonban a Csongrád Megyei Bíróság érvénytelennek nyilvánította az adásvételi szer­ződést és arra kötelezte a feleket, állítsák helyre az eredeti állapo­tot. Mihályné sérelmezte ezt a határozatot. Több esetben per­újításért kezdeményezett, mi­közben a tulajdonos ellene indí­tott végrehajtást, mivel visszakö­veteli az 1 millió 900 ezer forin­tot. A szegedi asszony fizetésé­nek harmadát 2000-ben elkezd­ték vonni, mostani lakására ár­verést tűztek ki. Az ügy egy hónappal ezelőtt, 2004 júniusában váratlan fordu­latot vett. Mihály Attiláné el­mondta, ügyének papírjai egy­szerűen elvesztek a bíróságon. ­Nem értem, hogy egy ekkora ha­talmas paksaméta, hogy tűnhet el? Nem hagyom ennyiben az ügyet, sokat szenvedtem az évek alatt - tette hozzá. Harangozó Attila, a Szegedi Városi Bíróság elnöke készsége­sen állt rendelkezésünkre. ­2004. június 9-én tűntek el az iratok. A Szegedi Városi Bíróság gyakorlatában ez rendkívüli ese­mény. Az ügykezelési szabályza­tunk alapján az iratoknak követ­hetőeknek kell lenniük. Kettős nyilvántartást vezetünk: számí­tógépes úton és az úgynevezett átadó könyvben vezetjük, ki, ki­nek és mikor adta át a papírokat - magyarázta. Harangozó fogal­mazása szerint rejtélyes módon tűntek el a dokumentumok. Az ügyben vizsgálat folyik. A bíróság elnöke elmondta, hogy az utóbbi években 10 ezer ügyiratból mindössze néhány tűnt el. - Előfordul, hogy költö­zéskor, vagy felújítási munkála­tok során veszik nyoma papírok­nak. Ezek többnyire megkerül­nek - tette hozzá. Az elveszett iratokat - mint Mihály Attiláné esetében - azon­nal pótolják, az eljárás emiatt nem áll meg. A bíróság bekéri a papírok másolatát a nyomozóha­tóságtól, ügyészségtől, valamint az érintett felek ügyvédeitől. Ha­rangozó Attila hangsúlyozta: a biztonsági intézkedések ellenére nem lehet kizárni, hogy bírósági dolgozóktól függetlenül tűnik el irat. A bíróság elnöke fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az igen csekély számú irat eltűnése miatt eddig még soha senkit nem ért hátrány és kártérítési per sem indult a bíróság ellen. A. T. J. Nagymágocs néprajza Új kiállítóterem nyílt Népélet a XX. századi Nagymágocson címmel. Mód László néprajzkutató és Vígh László restaurátor munkája nyo­mán a volt uradalmi intézőlakban megtekinthetők azok a tárgyak, melyek a falu közelmúltjának mindennapjairól adnak képet. Látható bölcső, iskolapad, bérmálási fényképek és házasságkötés előtt hasz­nált stafírungos kaszni. A teremben kialakítottak egy házrészletet, melyben a konyha kapta a legnagyobb területet. A helytörténeti gyűjtemény összeállítása és az annak helyet adó volt intézőlak felújítása összesen tizenhét millió forintból valósult meg. A berendezés felújítására nyert pályázati támogatást a falu könyvtára a közelmúltban. A 280 ezer forintnak köszönhetően új székeket, asztalokat és polcokat vásárolnak a könyvtárosok. Ezenkí­vül a Csongrád megyei közgyűlés oktatási bizottságától a könyvtár alapítványa 290 ezer forintot nyert a nyári hagyományőrző tábor megrendezésére. A szabadtéri előadásnapjaira megtelik a város Jönnek a latinok Szegedre Folytatás az 1. oldalról A németek, osztrákok továbbra is sokkal kevesebben jönnek, mint a korábbi - a német gaz­daság gyengélkedése előtti ­években, viszont egyre gyakrab­ban hallani Szegeden olasz és spanyol szót. És jönnek a görö­gök is. - Sok munkánkba került, de ma már rendszeres vendégeink a görög turistacsoportok - tájékoz­tat Hegyi ¡ulianna, a Novotel ér­tékesítési munkatársa. - Általá­ban közép-európai körutazás ré­szeként állnak meg Budapesten, s a beutaztató irodákkal való kapcsolatainknak köszönhetően eljönnek Szegedre is. Az idén először rendszeresen járják a várost francia vendégek: hajóval érkeznek, a 80 személyes Victor Hugóval. Ez Budapestről lemegy Titelig, onnan vissza a Tiszán Tokajig, s közben Szege­den is kiköt. Két-három napot szánnak a francia hajózók az it­teni látnivalókra a szezonban összesen 450-500-an ismerked­nek így meg a várossal. Főszezonvita - Szegeden nem a nyár a fősze­zon, hanem a tavasz és az ősz ­mondja Makiári Lászlóné, a For­rás Szálló ügyvezető igazgatója. ­Legalábbis a mi szempontjaink szerint: a vendégeink többsége ugyanis konferenciákra és üzleti célból jön - ad rögtön magyará­zatot is a meglepő megállapítás­ra. Nyáron a hétvégi szabadtéri előadásnapokra telik meg az új­szegedi szálloda, hétköznapokon átlagosan 80 százalékos kihasz­náltsággal működik. Mindazo­náltal 14 százalékkal nagyobb A Victor Hugo turistahajó is sok vendéget hoz Szegedre Fotó: Miskolczi Róbert volt a forgalma az első félévben, mint tavaly. A frissen gyógyvíz­nek nyilvánított Dóra jó hatása a mozgásszervi betegségekre még nem közismert. Talán ezért is: egyelőre benne van a Forrás szo­baáraiban, hogy a vendég átme­het a szállóból a gombába - für­deni a Dórában. Panzióparadicsom Alig több, mint egy évtizede ösz­szesen két családi panzió műkö­dött a városban, ma harminc. Szakmai képviselőjüket maguk közül választották. Az alsóvárosi Nyíl utcában, műemléki védettsé­get élvező napsugaras házban ve­zeti 14 éve családi panzióját Ma­kalicza Lajos. A belföldi vendég szerinte kétféle: aki szinte köszö­nés helyett azt kérdi, hogy meny­nyibe kerül (ők vannak többen), és aki először a szolgáltatásokra kí­váncsi. Makalicza Lajos nem oszt­ja a Forrás vezetőjének vélemé­nyét, nála ritkán szállnak meg konferenciaturisták. Legföljebb az egyetem néhány visszajáró ven­dégprofesszora, akik a csendet leg­alább annyira becsülik, mint a ké­nyelmet. A légkondicionált, ki­lencszobás panzió ezért télen túl nagy, a szabadtéri szezonban vi­szont túl kicsi. Hasonló a helyzet a Petőfi sugárúti Korona Szállodá­ban, amelynek 19 szobája a nyári előadásnapokon kevésnek bizo­nyul, a hétköznapokon viszont - a tulajdonos Csáki Beáta szerint - a kelleténél több marad üresen. Egzotikus vendégek Itt, a Koronában már brazil vendég is megfordult az idei sze­zonban, a Novotelnek pedig Dél-Afrikából és Indonéziából is érkezett kuncsaftja. Egyébként itt, a Tisza-parton laknak a sza­badtéri idei, nemzetközi évadjá­nak külföldi művészei - a mosta­ni hétvégén pedig Rost Andrea művésznő is. S. E. Tűz volt Vásárhelyen Tíz hektár égett és legalább száz hektárt veszélyeztettek a lángok szombaton délelőtt, amikor isme­retlen ok miatt kigyulladt a már­télyi út melletti tarló. Az oltásba a vásárhelyi tűzoltók három kocsi­ját támogatva besegítettek az al­győi, a szegedi és a szentesi tűzol­tók is. Valószínűleg elektromos rö­vidzárlat okozta azt a tüzet, amely szombaton pusztította el majdnem teljesen az egyik Kutasi úti társasház mellék­épületét. Az anyagi kár az első becslések szerint mintegy két­millió forint. A tűz okát szak­értők bevonásával vizsgálják. Falunapot és sörfesztivált rendeztek Domaszéken Motorosok és a babgulyás Háromezer-ötszáz adagnyi babgulyás rotyogott szomba­ton a domaszéki óriásbogrács­ban. A hagyományos falunapra és sörfesztiválra az idén elő­ször a magyarországi Harley Davidson-klub tagjai is elláto­gattak. Békésen megfért egymás mellett szombaton a domaszéki főtéren az 1848/49-es Szegedi II. Hon­védzászlóalj Hagyományőrző Egyesület ágyúja és több csillo­gó-villogó motorcsoda. A sör­fesztivállal háromnaposra duz­zasztott falunapot az idén első alkalommal a magyarországi Harley Davidson-klub néhány tagja is felkereste. - Mint minden rendes fiú, egy­koron én is egy öreg Simsonnal kezdtem motorozni, aztán fél éve vásároltam egy Harley Da­vidsont - mesélte Börcsök Lajos. A település első embere nem tudta megmutatni 1500 köbcen­timéteres Road Kingjét, mert azt Péter fia kölcsönkérte. A fesztivál első napján, péntek este közel ezerötszáz mulattak a főtéren. A szálló por miatt sokan a torkukat locsolták különféle nedűkkel. Talán ez is sokat segí­tett abban, hogy egyre vidámabb .lett a társaság. MC Hawer és a Tekknő fellépésével pedig foko­zódott a hangulat. Többen meg is fogadták a zenekar „tanácsát", ugyanis a Mikor a vodka a fejem­be száll, a kocsma a fejére áll ref­rénű nótára elindultak némi gyorsítót beszerezni. Kulturális programokból sem volt hiány a fesztiválon. A szín­padon egymást váltották a pro­dukciók. Domaszék lengyelor­szági testvértelepüléséről, Wolb­romból 22 fős tánccsoport érke­zett. Persze a helyi előadók sem maradtak otthon, így felléptek az ifjúsági önkormányzat és a Jáz­min Nyugdíjasklub tagjai is. Díszpolgári címet is kiosztot­tak. A tragikus balesetben el­hunyt Dobó József posztumusz kapta meg e kitüntető elisme­rést. Kaza lózsefné nyugdíjas anyakönyvvezető is Domaszék díszpolgára lett. Csiszár István mesterszakács vezetésével a nyugdíjasklub hölgytagjai egy napig pucolták az óriásbográcsba szánt zöldséget. A férfiak pedig kockázták a füs­tölt hús. Szombaton déltől bárki ehetett a 3 ezer 500 adag babgu­lyásból. Négy mázsa füstölt húst, egy mázsa szárazbabot, két és fél mázsa krumplit, egy mázsa ve­gyes zöldséget, hatvan kiló vö­röshagymát, ötven csomag petre­zselymet, nyolcvan darab erős paprikát, húsz kiló paradicso­mot, ugyanennyi zsírt és har­minc kiló édes paprikát tettek a bográcsba. K.T. Az óriásbográcsot sokan megcsodálták Fotó: Schmidt Andrea Már hátrány lesz a régi matúra Jövőre kell az emelt szintű érettségi A középiskolai tanulmányaikat jövőre befejező diákok már emelt szintű érettségit tehet­nek. A Felvételi Információs Szolgálat felmérése szerint ez­zel a diákok többsége élni akar, ami érthető, hisz hét többlet­ponttal jár. MUNKATÁRSUNKTÓL Azoknak a diákoknak, akiknek idén nem sikerül bejutniuk a vá­lasztott felsőoktatási intézmény­be, jövőre érdemes lesz emelt szintű érettségit tenniük. Jelen­legi érettségi eredményük ugyan­is a kétszintű érettségi rendsze­rében középszintű vizsgának fe­lel majd meg. A Felvételi Információs Szolgá­lat (FISZ) országos középiskolai kutatása szerint a felvételizni szándékozó diákok többsége, 58 százaléka, úgy véli, hogy 2005-től emelt szintű érettségire lesz szüksége ahhoz, hogy felvé­telt nyerjen a kiválasztott intéz­ménybe. Különösen ott, ahol nagy a túljelentkezés. 34 százalé­kuk még bizonytalan, nem dön­tött a kérdésben, és csupán 8 szá­zalékuk szerint lehet majd kö­zépszintű érettségivel felvételt nyerni a sikerintézményekbe. Ismeretes, hogy 2005-től a továbbtanulásnak nem feltétele az emelt szintű érettségi meg­szerzése, de a pontszámításnál hét többletpont jár érte, ami je­lentős lépéselőnyt jelent. A megkérdezett középiskolai tan­könyvszerzők számítása sze­rint már 45 százalék feletti emelt szintű érettségi ered­mény esetében kizárt, hogy a diák a felvételi pontátszámítás­nál rosszabbul járjon. Az emelt szintű érettségit az orvosi, jogi és bölcsész pályára készülők tervezik a legnagyobb arány­INGYENES KATALÓGUS Azoknak a diákoknak, akiknek idén nem sikerült a felvételi­jük a kiválasztott intézmé­nyekbe, jövőre már a közép­és az emelt szintű érettségi megváltozott követelményei szerint kell készülniük a to­vábbtanulásra. A FISZ ezért minden olyan idén felvételit tett diáknak biztosítja, akinek az eredménye nem érte el a szükséges ponthatárt, hogy ingyenesen megrendelheti a 70 ezer példányban megjele­nő Érettségi Katalógust. A könyv ismerteti a 2005-ös kétszintű érettségi rendszert. Az Érettségi Katalógus re­gisztráció nélkül Is letölthető a www.fisz.hu portálról. ban. Az egyetemre készülő diá­koknak mindössze 6 százaléka nem kíván egyetlen tárgyból sem emelt szintű érettségit tenni. A legnépszerűbb emelt szintű érettségi tantárgyak: a történelem, a magyar nyelv és irodalom, az idegen nyelvek, il­letve a matematika. A kémia pedig kifejezetten népszerűt­len. A fiúk inkább a matemati­kát, az informatikát és a fizikát részesítik előnyben emelt szin­tű tárgyként, míg a lányok a magyart és az idegen nyelveket. A kérdőívkitöltők 91 százaléka szükségesnek látja a kétszintű érettségi bevezetése utáni érett­ségi előkészítők működését, amelyek az emelt szintű érett­ségire készítenek fel. A tizedik évfolyamosoknak mintegy 73 százaléka tervezi azt, hogy részt is vesz ilyen előkészítő képzésen.

Next

/
Thumbnails
Contents