Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-23 / 171. szám

SZERDA, 2004. JÚLIUS 21. •AKTUÁLIS* 3 A Bábolna privatizációja nem befolyásolja a Pick Rt. terveit Minden megy a maga útján A Bábolna Rt. privatizációja nem érinti a Pick Szeged Rt. megvételére május elején lét­rehozott Bábolna Nemzeti Ag­rárholding Befektetési Rt. sor­sát. Velez Zoltán, a Bábolna igazgatóságának elnöke lapunk­nak elmondta: tegnapig kétszáz termelő írt alá szándéknyilat­kozatot részvényvásárlásról. A magyar mezőgazdaság zászlós­hajójaként emlegetett Bábolna Rt. privatizációjáról szóló kor­mánydöntés nincs befolyással arra a szerveződésre, amely "a Pick Szeged Rt. megvásárlását célozza annak érdekében, hogy a cég a magyar termelők tulajdo­nába kerüljön - mondta el teg­nap lapunk érdeklődésére Velez Zoltán, a Bábolna Rt. igazgatósá­gának elnöke. Minden megy a maga útján ­hangsúlyozta Velez -, hozzátéve: a privatizáció még inkább növeli az esélyét annak, hogy a Pick-tu­lajdonlásra a Bábolna által alapí­tott nemzeti agrárholding meg­erősödjön. A veszteséges Bábol­na Rt. értékesítése - az azt még­előző részekre bontással együtt ­agrárstratégiai kérdésnek szá­mít, s ugyanebbe a kategóriába tartozik a húsipari óriás, a Pick megvásárlása is. A Bábolna Nemzeti Agrárhol­ding Befektetési Rt. vezetésének birtokában eddig 200, termelők, A Pickben zavartalanul csomagolnak tovább Fotó: Karnok Csaba beszállítók által aláírt részvényvá­sárlási szándéknyilatkozat van ­közölte Velez Zoltán. A szervezés mindaddig folytatódik, amíg a Pénzügyminisztériumtól nem kapják meg az állami garanciavál­lalással kapcsolatos állásfoglalást. A részvénytársaság ugyanis álla­milag garantált hitelt szeretne fel­venni a Magyar Fejlesztési Bank­tól (MFB) a tranzakció finanszíro­zására. Velez Zoltán abban bízik, hogy a nyár folyamán ennek az engedélynek a birtokába jutnak. Miután lapunk korábbi informá­ciói szerint a fejlesztési bank az újabb kölcsönhöz csak akkor já­rult volna hozzá, ha előtte az APV Rt. feltőkésíti a céget - amire vi­szont kicsi volt az esély -, a mina­pi kormánydöntés ezen a terüle­ten is új helyzetet teremthet. A tervek szerint ugyanis szétválaszt­ják a nyereséges és a veszteséges profilokat. F.K. EGY KEZBEN: PICK, HERZ, PAPRIKA Mint ismeretes, a nemzeti agrár­holdingot május elején a Bábolna hozta létre 100 millió forintos alaptőkével, majd május 12-én már be is jelentette, hogy megvá­sárolná az Arago Holding Rt.-től a Picket. Az indoklásban az szere­pelt, hogy így kívánja egy kézben tartani a három, külföldön is jól Is­mert hungarikumot, a Pick és a Herz szalámit, valamint a szegedi paprikát. Az egyszemélyes társa­ság a cikkünkben már említett, kormánygaranciával felvett bank­hitelből, valamint saját forrásból fizetné ki a vételárat. A részvénye­ket termelőknek adná el, s csak 10 százalékot tartana meg magának. Az agrárholdinghoz a szegedi ön­kormányzat elsőként csatlakozott: szándéknyilatkozatot irt alá, hogy névértéken 5 százalékos tulajdon­részt vásárol, s az elkövetkező két évben újabb 5 százalék megvéte­lére opciós jogot tart fenn. Kinn is, benn is füstölnek AzÁNTSZ tapasztalatai szerint a legtöbb munkahelyen betart­ják a nemdohányzók védelmé­ről szóló törvényt. Ez azt je­lenti, hogy a dohányosok már csak a kijelölt helyen gyújtanak rá, legyen az az épületen belül vagy kívül. A nemdohányzók védelméről szóló törvény szerint nem jelöl­hetők ki dohányzóhelyek a sportközpontokban, a gyermek­intézmények (iskolák, óvodák) és az egészségügyi intézmények (kórházak, klinikák, rendelők) zárt helyiségeiben, valamint a tö­megközlekedési eszközökön. Ha a munkahelyeken zárt térben nem tudnak dohányzóhelyet biz­tosítani, csak az épületen kívül szívhatják el cigarettáikat a dol­gozók, ugyanis nem zavarhatják a füsttel a nemdohányzókat. — Tapasztalatunk szerint a leg­több munkahelyen kijelölik a do­hányzóhelyet, ám a dolgozók nem mindig tartják magukat az előíráshoz. így előfordul, hogy máshol is rágyújtanak - nyilat­kozta lapunknak Nagy Zsuzsan­na megyei tiszti főorvos. A tör­vény értelmében a vendéglátóhe­lyeken szigorúan el kell különíte­ni a dohányzó és nemdohányzó részeket, sőt lehetőség van a „nemdohányzó intézmény" mi­nősítésre is. Nagy Zsuzsanna hangsúlyozta: bármelyik variáci­ót is választja a vendéglátóhely, azt egyértelműen jeleznie kell. Ilyenkor nyáron egyszerűbb a helyzet, ugyanis a teraszokon és kerthelyiségekben nincs meg­osztva a két oldal, s nem dúsul fel a füst annyira, mint zárt tér­ben, tehát a passzív dohányzás nem olyan káros. A megyei tiszti főorvos beszá­molt lapunknak arról, hogy az ÁNTSZ által végzett ellenőrzé­sek eredményeként évről évre ja­vul a helyzet a kijelölt dohányzó­helyek vonatkozásában. Azt azért jó ha tudják a dohányzók és a nemdohányzók egyaránt ­hangsúlyozta Nagy Zsuzsanna -, hogy nem azért alakítanak ki füstmentes helyiségeket, hogy a dohányost megfosszák jogaitól; hanem azért, hogy a nemdo­hányzók ne kényszerüljenek be­szívni mások füstjét. SZABÓ-BICZÓK KLÁRA Könnyebb bejutni az orvosegyetemre, mint a gyógytornász szakra Kórkép a felvételi tükrében Folytatás az 1. oldalról A fogorvosi kar huszonnégyes keretszáma eggyel bővült, s a fölvettek közül ketten ugyan­csak a határon kívülről érkező magyarok. A leendő fogászok több mint 70 százaléka -tett UNI0S VÁLTOZÁS Még mindig kevesen tudják, hogy az orvosokhoz hasonlóan a diplomás ápolókat Is várja az Európai Unió. A 72-es pontha­tár is csábítóan alacsony, ám ehhez képest nagyon kevesen jelentkeztek a Szegedi Tudo­mányegyetem egészségügyi fő­iskolai karának diplomás ápoló szakára: alig töltötték be a 60-as keretet. már nyelv­vizsgát, s 60 százalé­kuk jelent­kezett első helyen e karra. Lednitzky András (ké­pünkön) ki­emelte, hogy a képzési helyek kivételével szinte mindenütt ál­talános az orvos- és fogorvoshi­ány, amely az uniós állásvállalá­si lehetőségek miatt csak nőni fog. A magyar orvosokat már­is keresik Nyugat-Európában, Skandináviában és Nagy-Britan­niában is. A gyógyszerésztudományi ka­ron meghirdetett 100 helyre vi­szont 372 diák jelentkezett. A mércét 108 pontra tették, mert a jelöltek 90 százaléka meg­duplázta hozott pontjait. A je­lentkezési szám évek óta csak­nem változatlan. A-kar népsze­rű, mert az itt végzettek köny­nyen elhelyezkedhetnek - vála­szolta Nádudvariné Bulik Ág­nes ügyviteli főelőadó. Gyógytornásznak 105 pont­tal nehezebb volt bejutni Szege­den, mint az orvosira Pesten ­lepett meg bennünket Pogány Magdolna, a Szegedi Tudo­mányegyetem Egészségtudo­mányi Főiskolai Karának fő­igazgatója. A szak népszerűsége nő, de a kar hiába kért keret­számemelést, így a 170 jelent­kezőből csak 45 diák tanulhat. A szakma iránti érdeklődés a fitness-wellness térhódítása miatt is töretlen, pedig ezt a diplomát nem fogadják el az unióban. NY. P Valaki hazudik SULYOK ERZSÉBET Az ambulanciákon kevesen várakoztak. Türelmesek voltak. Ez több dolgot jelenthet. Egyszer azt, hogy a szegedi és a makói egészségügyiek tegnapi kétórás munkabeszüntetése nem okozott különösebb hátrányt a betegeknek. Másodszor azt is jelent(het)i, hogy a betegek megszokták: ha beteszik a lábukat valamely egészségügyi intézménybe, ott várakozni kell. Akkor is, ha nincs sztrájk. Azt az üzenetet is közvetítheti a tegnapi hőségben viselt várakozás, hogy a betegek szolidárisak a sztrájkolókkal. Ezek persze csak találgatások. És azért találgatunk, mert még nem került nyilvánosságra se a sztrájkolok állításainak igazát, se ennek az ellenkezőjét bizonyító vizsgálati anyag. A szegedi mun­kabeszüntetők lehetetlen körülményeket, elavult műszereket emlegettek és a kormányra kívántak nyomást gyakorolni. A sztrájk kitűzött időpontja előtt egy nappal a minisztériumi főcso­portfőnök viszont azt mondta, hogy a megyei tiszti főorvosi vizs­gálat nem talált olyan hiányosságokat, amilyenekre a sztrájkolok hivatkoztak. Mi meg csak nézünk, mint a moziban. Valaki hazudik. De ki ? Arra nagyon jól emlékszem, hogy pont olyan hőhullám volt, mint most. Képtelen voltam eldönteni, ettől szenvedek jobban a kórteremben (új klinika, traumatológia), vagy a műtét után rám tört fájdalomtól. Kiváló orvos operált (jobb a térdem, mint az­előtt), szakszerű volt az ápolószemélyzet. Gyatra a koszt. Alig el­viselhető a lét a szellőztethetetlen, sokszemélyes kórteremben. Amennyüe örültem, hogy hamar hazamehettem, annyira rossz volt még nézni is az utókezelések során az ambulancia hétközna­pi életét. Az őrült zsufit, a túlterhelt orvosok emberfeletti igyeke­zetét a koncentrációra. Es hallgatni elkapott szavaikat: ez sincs, meg az sincs. Nem tudni, pontosan mit vizsgált a tiszti főorvos. De azt min­den jelenlegi és volt beteg nagyon tudja, hogy igenis vannak lehe­tetlen állapotok - szerte a magyar egészségügyben. Szegeden is. Mármost a szakminisztériumból egy sztrájkkészültség idején azt mondani, hogy ők se nem tulajdonosok, se nem munkáltatók, s az önkormányzat meg az egyetem dolga, hogy rendet tegyen ­több, mint bűn. Hiba. A volt, a jelenlegi és a leendő betegek ezt akkor sem felejtik el, ha két év múlva (amikor szavazni kell) vala­mi csoda folytán már klímaberendezések enyhítik a traumatoló­gián az áporodott ájert és felújított műtőben operálnak a fül- orr-gégészek. Tizenkét településen vágják le a parlagfüvet Munkanélküli-munka Tízmillió forintot nyert közte­rületek kaszálására a szegedi kistérség. Tizenkét településen a helybeli munkanélküliek vág­ják le a gyomot, még a parlagfű virágzása előtt. MUNKATÁRSUNKTÓL Munkanélküliek mozgósításával irtják a gyomot, s vele az allergia­keltő parlagfüvet Csongrád megye tizenkét településén - tájékoztatta lapunkat Gila Csaba, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. köz­terület-fenntartási divízióveze­tő-helyettese. A kistérségi progra­mot a munkaügyi minisztérium 10 millió forintos pályázati támo­gatásával valósítják meg. Szeged mellett Dóc, Sándorfalva, Szaty­maz, Zsombó, Domaszék, Rösz­ke, Tiszasziget, Újszentiván, Kü­bekháza, Deszk és Algyő közterü­letein vágják le a füvet. A pénz fölhasználásának fontos föltétele, hogy a munkásokat az egyes településeken élő állástala­nok közúti válasszák ki. A létszám a település nagyságával arányos: például Sándorfalván öt, Dócon egy, Szegeden tizennyolc munka­nélkülit foglalkoztatnak. A prog­ramot a környezetgazdálkodási kht. irányítja, s biztosítja a kaszá­láshoz szükséges eszközöket. A nagymágocsi madarak is részt vesznek az olimpia megnyitó ünnepségén Athénból repülnek hazáig a galambok Folytatás az 1. oldalról A nevezésnek még nincs vége, a hazai szövetségnél arra számí­tanak, hogy legalább hatszáz madarat küldünk itthonról. A sportolók öt galambot utaztat­nak egy csapatban Athénbe, azokat speciális teherautó viszi el görög földre - csapatonként tíz euróért. - A leggyorsabbnak ígérkező madár az úgynevezett élgalamb ­magyarázza kedvelt jószágával kezében Bozó Antal, s hozzáte­szi: a kék-tarka hímet remélhe­tőleg gyorsan követi két-két be­futó. A faluból Fábián Attila, Repka Róbert és Tösmagi János is az indulók között van. A ver­seny várható eredményéről Bozó Antal nem akart találgatásokba bocsátkozni, hiszen az a szinte kiszámíthatatlan körülmények­től függ. Egészen más viszonyok között térnek majd haza a szár­nyasok a tengeren át például Máltára és a Kárpátokon át Ro­mánia északi részére. Szeged Athéntól légvonalban 96.5 kilo­méter, Mágocs pedig újabb öt­ven. Ezen a távon még sosem re­pültek a falubeli galambok, ezért is lesz újdonság az olimpia. Útközben rendszerint csak in­ni szállnak le, s számítaniuk kell a vidékre jellemző ragadozók, sólymok, ölyvek támadásaira. Hogy mi különbözteti meg a par­lagi galambot a postagalambtól, hozzá nem értő nehezen monda­ná meg, a mágocsi szakértő sze­rint viszont egyértelműen lát­szik, hogy az utóbbinak tetszető­sebb a tartása. A párjukhoz, bó­káikhoz igyekeznek haza a pos­tagalambok, melyek között a hí­met külön próbának is kiteszik a legújabb edzésmód szerint. Nem engedik a tojó közelébe csak köz­vetlenül verseny előtt és után ­feltételezésük szerint így na­gyobb benne a vágy a hazatérés­re. Az özvegyezésnek nevezett módszert még csak egy éve pró­bálgatja Bozó Antal, ezért kevés róla a tapasztalata. Azt viszont bizonyosan állítja, ha útközben súlyos sérülés nem éri a galam­bot, visszatalál. Nem véletlen, hogy a középkorban az arisztok­rácia legmegbízhatóbb levelezési formája volt a postagalambkül­dés. Bozó Antal abban bízik, hogy galambjai egy nap alatt érnek majd vissza az olimpiáról Fotó: Tésik Attila A béke szimbólumaként em­legetett repülő lények hatalmas teljesítményt produkálnak. Bo­zó Antal arra számít, hogy au­gusztus 14-ére hazaér a teljes csapat. A madarak érkeztét egy szerkezet jelzi, melynek csön­gője bekapcsol, ha a galamb rá­lép a dúc kifutójára. Akkor a postagalambász leveszi lábáról a gyűrűt és a hitelesített órába teszi. Ez a szerkezet rögzíti az érkezés időpontját, a verseny bírái pedig ebből számolják ki a sebességet. A leggyorsabb szár­nyas gazdája kapja a nemzetkö­zi kupát. Mágocson úgy gon­dolják: ez az a verseny, mely­ben tényleg a részvétel a fon­tos. BLAHÓ GABRIELLA

Next

/
Thumbnails
Contents