Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-21 / 169. szám

SZERDA, 2004. JÚLIUS 21. • HIRDETÉS" 17 KEZD A PICK Tegnap befejeződött a Pick Szeged kézilabdásainak a nyári vakáció. Ma reggel nyolc órakor a régi játékosok és az új szerzemények az új­szegedi sportcsarnokban ta­lálkoznak. Lele Ambrus sportigazgató elmondta, hogy az első napon csak or­vosi vizsgálat vár a játéko­sokra. A neheze azonban héttőtől az egyhetes soproni edzőtáborban kezdődik. Kajner az olimpiai pályán MUNKATÁRSUNKTÓL Az athéni olimpia vízi versenyei­nek otthont adó szkíniászi pálya már tavaly elkészült. A kivitele­zést egy magyar cég végezte, és az elmúlt egy évben több nemzetkö­zi viadal kapcsán vizsgázott je­lesre. A Polaritas Kft. az átállás­ban is igazán profi, hiszen nyolc óra alatt képes például evezősből kajak-kenu pályát varázsolni. A cég úgy gondolta, az idén már nem lesz más dolga, mint az átvétel és a minősítés megtör­ténte után csak működtetni, üzemeltetni a létesítményt. A görögök azonban tettek arról, hogy ez ne így legyen. A házigaz­dák még tavaly novemberben en­gedély, mindenféle szakavatott­ság nélkül kiszaggatták a lefekte­tett kábeleket, gyakorlatilag szét­szedve a pályát. A határidő hihe­tetlenül rövid, az új munkára pe­dig még nincs szerződés. A kft. már július 10-én szerette volna újrakezdeni a kábeltelepítést, ám erre várhatóan csak csütörtöktől lesz először lehetősége. Jelenleg a pálya egy köbméter vízében hat­van százalék a hínár és a nád, en­nek mentesítésére várnak a ma­gyarok, erre pedig Ausztráliából hozattak gépet a szervezők. A magyarok addig is a 30 km kábel aprólékos vizsgálatát végzik. A feladatot bonyolítja az időjárás, a szeles, hullámos viszonyok bi­zony jelentősen nehezítik a bú­várok helyzetét. A munkálatok­ban szerepet kapott az egykori vi­lágbajnok szegedi kajakos, Kaj­ner Gyula is, aki a terület szak­embereként a nyolc célbóját tele­píti. A magyarok a rendelkezésre álló rövid idő ellenére ígéretet tettek arra, hogy elkészül a pá­lya. Zürichben még mindig nem fizették ki egyhavi bérét Kotormán: a jövőmre gondolok KÉZILABDA Egyéves svájci játék után ismét a Pick Szegedet választotta Ko­tormán Attila. A többszörös vá­logatott jobbátlövőt marasztal­ta volna a Grasshoppers, azon­ban elmondása szerint már a kézilabda utáni életét is sze­retné megalapozni. - Egy évvel ezelőtt előbb azt hí­reltük, hogy meghosszabbította pickes szerződését. Majd nem sokkal később azt írtuk, hogy svájci klubbal tárgyal. Miért csak egy esztendeig szólt a kité­rő? - Tavaly is azt nyilatkoztam, hogy a Pick Szeged kissé nehéz anyagi helyzetére való tekintettel igazolok külföldre, azonban amint rendeződik a klub helyze­te tárgyalhatunk a visszatéré­semről. Nagyjából ez következett be. - Információnk szerint a Grasshoppers előnyös ajánlat­tal állt elő. Miért nem fogadta el? - A svájciak azt szerették vol­na, ha három évre elkötelezem hozzájuk magamat. Én pedig már nem szeretnék 35 éves koro­mig idegenlégióskodni. Ezért az egyéves szerződés mellett kar­doskodtam. Végül nem jutot­tunk zöld ágra. No meg Szegeden is másként alakultak a dolgok. A döntő azonban az, hogy utolsó éves leszek a Testnevelési Egye­tem szakedzői szakán, s a taná­raim sem egyeztek volna abba bele, hogy külföldről hazajárva fejezzem be a tanulmányaimat. - Úgy hallottam, hogy a züri­chiekkel még nem sikerült telje­sen leszámolnia. Igaz ez? Kotormán Attila (fehér mezben) utoljára tavaly májusban öltötte fel tétmérkőzésen a Pick Szeged mezét Fotó: Gyenes Kálmán - Teljes mértékben fedi a való­ságot. Több telefonbeszélgetés után személyesen is tárgyaltam az elnökkel. Én mindenben le­számoltam, leadtam a szerelé­semet, a lakást. Nem büntettek meg, nem hiányoztam igazolat­lanul. Nem volt fegyelmi ügyem. Végig játszottam a baj­nokságot. Lőttem majdnem 200 gólt. Ok azonban nem akarják kifizetni a jogos járandóságo­mat. Arra hivatkoznak, hogy a Testnevelési Egyetemi vizsgáim miatti távollétemet ők nem fize­tik ki. Pedig az előzetes egyezség másként szólt. Tulajdonképpen csalatkoztam a svájciakba, mert eddig ezt az arcukat nem mutat­ták. - Mennyiről van szó ? - Az egész évi jövedelmem egy tizenketted részét akarják meg­spórolni. Azonban én még min­dig reménykedem abban, hogy sikerül a megegyezés. - Mennyi terhet vállal a Pick­ben ? Ugyanezen a poszton ját­szik Laluska Balázs is, aki tagja az olimpiai csapatnak. - Két évvel ezelőtt úgy igazol­tam Szegedre, hogy megoldom a jobbátlövő posztot, s ha sérült/ vagy rossz formában leszek, ak­kor Laluska beugrik helyettem. Mára ez megfordult. De szívesen játszom akár szélső, vagy irányí­tó poszton is. - Ezt esetleg levezetésnek is felfoghatjuk? - Arra felé haladok. Ugyanis gondolni kell a kézilabdás élet utáni időszakra is. Most tanu­lok, vállalkozok és sportolok. Ha pedig olyan mérkőzés előtt áll a csapat, amikor mindenkire szá­mít Kovács Péter edző, akkor én is csak arra koncentrálok. Svájc­ban is napi kétórás tréninggel ol­dottam meg a játékomat. - Elárulná, hogy milyen vál­lalkozásba fogott ? - Ásványvíz-kitermeléssel és forgalmazással foglalkozunk há­rom társammal. Egyébként mi va­gyunk a Pick Szeged beszállítói is. SÜLI 1ÓZSEF A héten várható főnyeremények Az elmúlt héten sem találtak öttaiálatos szelvényt az ötöslottón, így az a szerencsés nyertes, aki most szombaton egymaga találja el az öt kisor­solt számot, több mint 61)0 millió forinttal lehet gazdagabb. Ez az összeg biztosan mindenki fantáziáját megmozgatja - még ebben a nagv nyári hőségben is! .\z ötöslottó nyereményösszege egyébként öt hét leforgása alatt kúszott a félmilliárdos lélektani határ fölé, ami igen szép teljesít­ménynek mondható, figyelembe véve, hogy a játék majd fél évszázados történetében a főnyeremény összege mindössze 15-ször lépte át az ötszáz­milliós határt. A gyors növekedés természetesen arra vezethető vissza, hogy az utóbbi hetekben egyre többen vásároltak szelvényt, ami nem is cso­da, hiszen a Szerencsejáték Rt. továbbra is különböző akciókkal ösztön­zi a vásárlókat a Fortuna megkísértésére. látszani azonban a héten sem kizárólag az ötöslottón érdemes, hiszen a sokak által kedvelt hatoslottón 185 millió forint, míg a szerdánként! ikersuroiássai hódító Skandináv lot­tón 57 millió forint csalogatja a játszani vágyókat. Aki a héten a Luxo­ron határszámon belül éri el a telitalálatot, a 36 millió forintos jackpot nyeremény elköltésén is gondolkozni kezdhet. Jó töprengést neki... ÖTÖSLOTTÓ: 610 millió forint HATOSLOTTÓ: 185 millió forint LUXOR: 36 millió forint ¡határszámon belül) LUXOR: 17 millió forint (hatarszámon kívül JOKER: 15 millió forint TOTÓ: 3 millió forint GÓLTOTÓ: 995 ezer forint SKANDINÁV LOTTÓ: 57 millió forint SPORTFOGADÁSI MELLÉKLET minden szerdán ii szerencse-csemege t*9 SKardirtáv ï LS^ÎÎltô HOI JOKER FC Újdonság a sorsjegyek között - sorsjegyárus a Vadasparkban Legyen Önnek is malaca A Szerencsejáték Rt. nagy hang­súlyt fektet ana, hogy időtől időre új játékokat hozzon forgalomba. Az új fejlesztésű játékok minden esetben addig ismeretlen játékélménnyel csalogatják a szerencsejátékokat ked­velők rétegeit, valamint a szélesedő termékválaszték azt is biztosítja, hogy mindig más és más játékon próbálhassák ki szerencséjüket az érdeklődők. A hazai játékszervező legutóbbi újdonsága egy kaparós sorsjegy, amelyet május utolsó hét­végéjén dobott piacra. A több mint másfél hónapja bevezetett sorsjegy neve: Legyen malaca. A jegy különle­gessége, hogy a sorozat sok, úgyneve­zett fecsegő nyereményt tartalmaz, így igen magas annak az esélye, hogy a vásárlás helyén azonnal, a sorsjegy árát meghaladó mértékben nyerhes­senek a szerencsések (a sorsjegy is­mertetését a mellékelt táblázat tar­talmazza). Az újdonságnak számító Legyen malaca sorsjegyen kívül, a Szerencsejáték Rt. még további 12 fajta kaparós sorsjegyet kínál vásár­lói számára. E lap hasábjain többször beszá­moltunk arról, hogy a hazai játék­szervező karitatív jelleggel külön értékesítő hálózatot indított útjára az elmúlt év végén, amelynek alap­vető célja a megváltozott munka­képességűek munkavégzésen keresz­tül megvalósuló társadalmi visszail­leszkedésének támogatása. Bódi Lászlóné, a dél-alföldi régió 200. ka­ritatív sorsjegyárusa például 10 nap­pal ezelőtt vette át munkaszer­ződését Siska Andrástól, a Szeren­A játék lényege A sorsjegyen két kaparóréteggel fedett játékmező van. A kisebb méretű játékmező a játékos számát rejti (1-tól 10-ig). A nagyobb méretű játékmező fedőrétegét lekaparva hét darab számmal és betűvel is kiírt szám tűnik elő (szintén 1-től 10-ig, véletlenszerű elhelyezéssel). Minden számhoz tartozik egy - számmal és betűvel is kiírt - nyereményösszeg. Nyertes az a sorsjegy, amelyen a kisebb méretű fedőréteg alatt található szám megegyezik a nagyobb méretű fedőréteg alatt feltüntetett számok egyikével. A sorsjegy birtokosának pénznyereménye az ezen számhoz tar­tozó összeg. A fentiek alapján nem nyertes az a sorsjegy, amelyen a kiseb­bik játékmezőben található számnak nincs párja a nagyobbik játék­mezőben. (Ha például a kisebbik játékmező alapján a játékos száma 8-as, de a nagyobbik játékmezőben nincs 8-as szám, a sorsjegy nem nyertes.) A FORGALOMBA HOZATAL IDŐPONTJA: Az első sorozat 2004 májusában A SORSJEGY ÁRA: 150 Ft ' NYERÉSI ESÉLY: 1:3,9996 KIBOCSÁTOTT DARABSZÁM: 3 millió db A LEGYEN MALACA SORSJEGY NETTÓ NYEREMÉNYEIRE FORDÍTANDÓ ÖSSZEG FELOSZTÁSA SOROZATONKÉNT: 6 db 1 500 000 Ft 60 db 100 000 Ft 30 000 db 60 000 db 660 000 db csejáték Rt. szegedi területi igazgató­jától. Az új értékesítő tevékenységé­nek színhelye, a Magyar Állatkertek Szövetségével kötött országos megál­lapodásnak megfelelően, a Szegedi Vadaspark. Ennek megfelelően a park látogatói nemcsak az állat- és növényvilág itt fellelhető szépségei­ben gyönyörködhetnek, hanem al­kalmanként még a szerencséjüket is próbának vethetik alá. A karitatív­sorsjegyprojekt szervezése egy évvel ezelőtt kezdődött meg Csongrád me­gyében, ahol jelenleg 25 különböző helyszínen majd 35 megváltozott 1 000 Ft 500 Ft 200 Ft munkaképességű árus kínálja a Sze­rencsejáték Rt. sorsjegyeit. A Szegedi Vadasparkon kívül közte­rületeken, egyes közin- , tézményekben, valamint forgalmas pályaudvaro­kon is találkozhatunk sors jegyárusokkal. A me­gyeszékhely 19 külön­böző helyszínén össze­sen 24 megváltozott munkaképességű értéke­sítő tevékenykedik meg­határozott élelmiszerüz­letekben (Plus, Match, Coop, CBA), egészségügyi intézmé­nyekben (véradóállomás, II. számú rendelőintézet), valamint a Sport­csarnok épületében is. Megyeszerte még további két településen, Hód­mezővásárhelyen, illetve Kisteleken folyik értékesítési tevékenység a ka­ritatív hálózat jóvoltából. Ezen a két településen, 6 különböző helyszí­nen, összesen 10 sorsjegyárus mű­ködik. Hódmezővásárhelyen a pia­con, a rendelőintézet, illetve a strand területén, míg Kisteleken a Plus üzletben dolgoznak megválto­zott munkaképességűek. Az árusok azt mondják, hogy munkájuk hatá­sára újra fontosnak, a társadalom hasznos tagjának érezhetik magu­kat, amiért köszönettel tartoznak a Szerencsejáték Rt.-nek. A cég tervei szerint a jövőben az értékesítést a megye más településére is ki szeret­nék terjeszteni, ezért megváltozott munkaképességű munkatársak je­lentkezését várják a megye nagyobb városaiból, például Szentesről és Csongrádról is. Szerencsés nyár Csongrád megyében Két értékes gépkocsi került a nyertesekhez Két héttel ezelőtt a Szerencsejáték Rt. több napig tartó akciójára hívtuk fel a figyelmüket. Aki június máso­dik hetében jó napon és szerencsés percben vásárolta meg joker, illetve ötöslottó játékát, Citroen Xsara, Volkswagen Bora, illetve Toyota Corolla típusú személygépkocsival, vagy óránként akár kétszer két és fél millió forinttal lehetett gazdagabb. A hazai játékszervező adatai alapján so­kan megszívelték javaslatunkat Sze­geden, illetve megyeszerte egyaránt. A Szerencsejáték Rt. „Szerencsés nyarat" fantázia nevű akciójában, amelyet június második hetében szerveztek, két Csongrád megyei já­tékosra is rákacsintott a szerencse. Mindkét nyertes szelvényt Szeged vá­rosában küldték játékba. A nyertesek egyike egy Volkswagen Bora Com­fordine 1.6 16V típusú, míg a másik szerencsés egy Toyota Corolla Sedan 1.4 WTi típusú gépkocsival vághat neki nyári szabadságának. Az akció nyereményeiért augusztus 10-ig bár­melyik Szerencsejáték Rt. által üze­meltetett lottózóban jelentkezhetnek a nyertesek. A következő akcióig sem kell sokat aludni, hiszen augusztus elején, egé­szen pontosan 9-től 13-ig újra bekö­szönthet az extra szerencse. Érdemes lesz a szerencsepéntekkel végződő héten is megkísérteni fortunát, hi­szen az egy hetesre bővült akcióban előreláthatólag öt különböző játékfaj­tával vehetnek részt a vállalkozó kedvű játékosok. Az akció rész­leteiről, a pontos részvételi fel­tételekről következő rovatunkban ol­vashatnak!

Next

/
Thumbnails
Contents