Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-19 / 167. szám

II. • A DÉL S PORTJA« HÉTFŐ, 2004. JÚLIUS 19. Vásárhelyen pólómeccsek követték egymást egész nap Fotó: Tésik Attila Olimpiai bajnokok is ellátogat­tak Hódmezővásárhelyre, a vá­rosi strandfürdő 75 éves, a helyi önkormányzat által szervezett jubileumi rendezvényére. MUNKATÁRSUNKTÓL Már kora délelőtt pezsgett, forrt a víz a hódmezővásárhelyi strandfürdő nyitott, elmúlt év­ben felújított hideg vizes meden­céjében. A jubileumi eseményso­rozaton az alföldi városban ren­dezték a Lipton-Turbó országos strandvízilabda-bajnokság har­madik fordulóját. Míg a négyfős csapatok vívták csatájukat (hat gólig, két nyert szettig), addig a medence parton gyülekeztek a meghívottak: egykori kiváló vá­sárhelyi úszók, vízilabdázók, sportvezetők, valamint azok a bérlettulajdonosok, akik megle­petéssel fogadták, hogy a rendez­vényre ők is név szerinti invitá­lást kaptak. Gyarmati Dezső, a háromszo­ros olimpiai bajnok pólós, a nemzet sportolója, a Magyar Ví­zilabda-szövetség örökös elnöke fenei László olimpiai bajnok tár­saságában az uszodába lépve Kósz Zoltánnal, az olimpiai- és világbajnok vízilabdázóval futott össze. Kovács Zsuzsanna olimpi­kon úszónó Svédországból jött Hódmezővásárhelyre. Török Sándor pedig nem győzte a sze­meit törölgetni, amint egykori tanítványait ölelgette. Még ebéd előtt a Himnusz hangjaival kezdetét vette a jubile­umi ünnepség. Elsőként Almási István alpolgármester köszöntöt­te a jeles esemény résztvevőit, megemlékezve az elmúlt hét és fél évtizedről. Gyarmati Dezső úgy fogalmazott, hogy mindig öröm­mel jött és hozta a sportolóit Hódmezővásárhelyre, hiszen a városban mindig is szívesen látott vendégek voltak. Gyarmati az olimpiai éremgyűjteménye há­rom jeles darabjából egyet felaján­lott Lázár fános polgármesternek, amelyet Vásárhely első emberé­nek távollétében Almási István vett át. A nívós emléktárgyak kö­zül kapott dr. Kószó Péter alpol­gármester és Török Sándor is. Megható percek következtek, hiszen az 1958-as OB Il-es baj­nokságban osztályozót nyert csa­pat tagjai - Aczél Ferenc, Szűcs Dezső, Pattonai Ádám, dr. Kmetykó Lajos, dr. Vajdovich Károly. Molnár Zoltán, dr. Nagy István, dr. Szabó József, dr. Kárai László és Csillag Péter - vették át a Hódmezővásárhely Örökös Ví­zilabdabajnoka díszoklevelet. A medenceparton újra összeállt a „nagy csapat", velük együtt a si­kerkovácsnak, Török Sándornak is kijutott a közönség hosszan tartó tapsából. Az egykori kiváló kapus, dr. Vajdovich Károly Jenei Lászlótól kapta meg az örökös bajnok elis­merést, és mint említette, ennél szebb és maradandóbb emléket nem is kaphatott volna a mai naptól. A hálóőr a játékostársak nevében köszönte meg az elis­merést, mely egyéneknek szólt, de hozzátette: valamennyiük mögött egy-egy család állt. A strandfürdő egykori, Ady Endre utcai bejáratának épület­falán emléktábla leleplezésére került sor. Itt Almási István és dr. Kószó Péter alpolgármester tár­saságában Gyarmati Dezső, Je­nei László és Török Sándor, a vá­sárhelyi Vakesz Pólósuli örökös elnöke tisztelgett elsőként, majd a város sportolói nevében dr. Kmetykó Lajos, dr. Nagy István, a vízilabdasport örökös vásárhe­lyi bajnokai és Kovács Zsuzsan­na helyezett el koszorút. Az ünnepi megemlékezés per­ceit követően a sport vette át a szerepet. Először látványos, játé­kos ügyességi versenyek zajlot­tak a vízben, melynek érdekessé­ge volt, hogy a családi úszóváltó­ban elindult Kovács Zsuzsanna és egy levegővétellel úszta le víz alatt a 20 métert. A közönség természetesen óriási ovációval fogadta a produkciót. Következtek a vízilabdázók. Az első mérkőzésen az 1980-as OB 1-es gárda ma már szenior póló­sai szálltak vízbe, ellenfelük az egykori vidéki csapattársak vol­tak. íme, a hivatalos jegyzőkönyv: HVSC—IDEGENLÉGIÓSOK 9-8 (1-2,3-2,1-2,4-2) Gólszerzők: Pánczél, dr. Kiss, ifj. Török 2-2, dr. Cseri, Góby, Kasza, illetve Jan­csó, Éles, Rea 2-2, Lengyel, Czirok. A jelenleg OB I/B-ben játszó HVSC ellenfele a második mér­kőzésen a vásárhelyről más klu­bokhoz igazoltakból álló csapat volt. HVSC—ELIGAZOLTAK 7-11 (2-2,0-4,3-1,2-4) Gólszerzők: Földesi, Varga 2-2, Király, Herczegh J„ Benke, illetve Lehmann 3, Szabó N, Csányi Gy, 2-2, Herczegh Gy, Rácz, Szabó A. Ezt követően folytatódott az 5. Lipton-Turbó országos bajnok­ság. A döntő szettben hiába veze­tett 2-0-ra a szegediekből és vá­sárhelyiekből verbuválódott Drink Team, végül a szentesiek jutottak az országos döntőbe: DRINK TEAM-KÖRKUTYÁK 1:2 ( 6-5,2-6,3-6) A győztes Körkutyák csapata: Horváth Tamás, Czirok Csaba, Torday Árpád, Kis Gábor, Ma­tajsz Márk, Komlósi Péter, Vígh Róbert. A nőktől a dobogós helyezést, míg a férfiaktól előrelépést várnak Ma kezdenek a szentesiek VÍZILABDA A szentesi férfi és női OB l-es vízilabdacsapat ma kezdi meg a felkészülést - természetesen más-más célokkal - az október elején rajtoló bajnokságra. Az egyesület vezetősége Kozák László lányaitól a dobogós he­lyezés megőrzését, Vidu­manszky László fiaitól pedig az előrelépést várja. A Szentesi VK női együttese [Pengő László irányításával) a 2003/2004-es szezonban a baj­nokságot a második, a Magyar Kupát pedig a harmadik helyen zárta, a LEN-kupában pedig kis híján a négyes döntőbe, a Final Fourba jutott. A klub vezetősége az októberben startoló „etapban" az ob-ban és a kupában is dobo­gós helyre várja az immár Kozák László edző vezette csapatot. Az első edzés ma reggel 7 órától 8.30-ig lesz, majd 16.30-tól 19 óráig következik a második - de vajon kik vesznek részt rajta? - A keret már kialakult, de ne­veket még nem szívesen említe­nék - mondta Kozák -, mert a szerződéseket a héten írják alá a játékosok. Az első héten a ráhan­golódáson lesz a hangsúly, egy kis erőfejlesztéssel, úszással, gimnasztikával; levezetésként pedig strandröplabda és foci sze­repel majd a kínálatban. A követ­kező héten azonban már előkerül a stopper. Előkészületi mérkőzéseket az elképzelések szerint a Vásárhely ifjúsági és serdülő fiúcsapatával, valamint a Kecskeméti Villanó Fókákkal játszik a Szentesi VK. De a tervben szerepelnek duna­újvárosi és budapesti „kirándulá­sok" is. A cél - a már említett do­bogós helyezéseken kívül -, hogy minél több fiatalt beépítsen Ko­zák László az együttesbe: - Hosszú távon a szentesiekre, tágabb értelemben a környékbe­liekre, vásárhelyiekre, csongrádi­akra, szegediekre akarjuk építeni a csapatot, azokra, akik valami­ért érzelmileg is kötődnek hoz­zánk. Erre várhatóan négy-öt éven belül kerülhet sor, a lényeg, hogy érezzék: ha megküzdenek érte, bekerülhetnek a kezdőbe, lehetnek OB l-es vízilabdások. Szeretnék a lányokkal kölcsönös bizalomra épülő kapcsolatot ki­alakítani. Csapatember akarok lenni, nem föléjük nőni, főnö­kösködni, inkább együtt dolgoz­ni. A legfontosabb a jó hangulat, ha így folyik a munka, sok min­dent elérhetünk. A legutóbbi bajnokságot a 9. helyen záró Legrand-Szentesi VK a Horváth Tamás, Torday Árpád, Szabó Nándor, Berki András, Szebeni Zoltán, Vígh Róbert, Döbrössy Viktor, Szabó Tamás, Németh Dániel, Somogyi Balázs, Juhász Zsolt, Szénászki Zsolt összetételű kerettel kezdi meg a munkát ma 17 órakor a ligeti uszodában. A Vidumanszky László (még kétéves szerződés köti a klubhoz) vezette együttes sorozatban játssza majd az edző­meccseket, ami biztos, hogy au­gusztus 27-től egy hétig a lengyel válogatott vendégeskedik a Kur­ca-parton és megmérkőzik a há­zigazdákkal is. - A fiúktól előrelépést várunk, az 5-7. hely valamelyikének az elérését tűztük ki célul - árulta el Beleon Zsolt, a Szentesi VK elnö­ke. - Azt hiszem, a keretet szem­lélve, ez reális. IMRE PÉTER Döntőben Magyarország L0NG BEACH (MTI/AP) magyar férfi vízilabda-válogatott 10-5-re legyőzte Görögországot A világbajnok, olimpiai címvédő a Világliga Szuperdöntőjének elődöntőjében, az egyesült álla­mokbeli Long Beachben, s ezzel bekerült a sorozat fináléjába. A jet-ski országos bajnokság látványos futamokat, nagy küzdelmet hozott Fotó: Schmidt Andrea V* V < £t Az esélyesek győztek Jóváhagyták az utazókat JET-SKI A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése szombaton jóvá­hagyta a 28. nyári olimpiai já­tékokra utazó magyar küldött­ség.és csapat személyi össze­tételét. BUDAPEST (MTI) Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elmondta, hogy a MOB 110 éves történetének harmadik legnagyobb delegáció­ja utazik a görög fővárosba. A MOB első embere 20 érem, köz­te 8 arany megszerzését tartja reálisnak. A 212 versenyző mellett 4 hi­vatalos tartalék (3 vívó és 1 evezős) tart a csapattal (a név­sort korábban már lehoztuk, a szerk.), ók azonban a NOB sza­bályai szerint nem lakhatnak az olimpiai faluban. Atlétiká­ban még egészen augusztus 9-ig van lehetőség szintteljesí­tésre és teniszben is elképzel­hető, hogy bővül a névsor, mi­vel Czink Melinda harmadik a várólistán. - A részvételt nehéz kvalifiká­ciós sorozaton keresztül lehetett kivívni, ennek során pedig világ­sztárok véreztek cl, így minden­képpen a magyar sport erejét mutatja, hogy 22 sportágban több mint 200 versenyző lesz je­len Athénban - mondta Schmitt Pál, aki szerint a 8 aranyérem­mel és 20 medállal Magyaror­szág a 13-15. helyet szerezheti meg a nemzetek között, ezzel megismételné a sydneyi teljesít­ményt. Aján Tamás főtitkár 12-14 po­tenciális aranyeséllyel számol, és úgy kalkulál, hogy ennek 50-60 százaléka szokott realizálódni. A jutalmazás elveit és a nagy­ságrendeket már korábban elfo­gadta a kormány, a közgyűlésnek nem volt ellenvetése. így az Athénban egyéni versenyszám­ban győztes magyar sportoló net­tó 10 millió forintra, a második 8 millióra, a harmadik 6 millióra számíthat. A csapatsportágban aranyérmesek fejenként 5 milli­óval gazdagodnak. A MOB ugyanakkor szeretné, ha nem­csak az első hat, hanem bizonyos sportágakban a 7-8. helyezettek, is kapnának prémiumot. Schmitt Pál elárulta, hogy ka­jak-kenuban és atlétikában je­lentkezett be éremosztásra, de valamelyik csapatsportágban ­vízilabdában vagy kézilabdában ­is szeretne ott lenni a medálok átadásánál. A közgyűlés végén jutalmak és díjak átadására került sor. Szegeden, a Partfürdő előtti Ti­sza-szakaszon rendezték meg a jet-skisek országos bajnokságá­nak harmadik fordulóját. Az esemény, akárcsak tavaly, nagy közönségsikert aratott. A sze­gedi Németh Mónika balsze­rencsésen versenyzett, műszaki problémák miatt csak a 10. he­lyen ért célba. Ha nyár, akkor víz és vízpart. Strand. A jet-ski tipikus nyári sport, a hétvégén pedig tombolt a hőség, nem is lehetett ép ésszel kibírni, csakis vízközeiben. A „ví­zi motorkerékpárosok" országos bajnokságának harmadik fordu­lója szombaton és vasárnap Sze­gedre, a partfürdő előtti Ti­sza-szakaszra költözött. Az első napon az amatőrök vitézkedhet­tek, szerepelt a programban mé­diafutam is, vagyis inkább a show-elemek domináltak. A má­sodik napon már a profik szóra­koztatták a közönséget az izgal­mas futamok során. Általában a papírforma érvényesült, de volt, amikor „elázott": meglepetésnek számított például az abszolút esélyes Gerencsér Csaba (melles­leg az országos szövetség alelnö­ke) harmadik helye a runabout 1100 köbcentiméteres kategóriá­ban - persze, azért nyert is. Kitett magáért az szövetség elnöke is, Czeller Béla a Formula-2 kategó­riában harmadik lett. Említést érdemel még, hogy ebben a tech­nikai sportágban is hódítanak a tinik, a Formula-l-ben a 17 esz­tendős Vágott András nyert Az egyetlen szegedi indulónak, Németh Mónikának szereplését nem kísérte szerencse, kategóriá­jában (ski, vagy állós) motorhiba miatt csak a 10. helyen végzett. - Abban, hogy tavaly sikerült idecsábítani ezt a látványos sport­eseményt, volt szerepem - emlé­kezett Újhelyi István országgyűlé­si képviselő. - Azt hiszem, az idén sem okoztak csalódást a jet-ski­sek, Szeged „főutcáján" pezsgett az élet, több százan látogattak csak ezért városunkba. A hagyo­mányt jövőre is folytatnunk kell. Eredmények (a külön nem jel­zettek fővárosiak). Formula-1: 1. Vágott András, 2. Vass László, 3. Gerencsér Csaba. Formula-2: 1. Gerencsér Csaba, 2. (arányi Gergely, 3. Czeller Béla. Formu­la-3: 1. Puskás Zoltán, 2. Pelei Sándor, 3. Mező Viktor. Ski (ál­lós) kategória: 1. Mező Viktor, 2. Puskás Zoltán, 3. Pelei Sándor, 10. Németh Mónika (Szeged). Runabout 1100 kem: 1. Tóth At­tila, 2. Tóth Tibor, 3. Gerencsér Csaba. Runabout 1600 kem: 1. Gerencsér Csaba, 2. Vass László, 3. Sümegi László. X2: 1. Tóth Péter, 2. Szabó László, 3. Oroszi Gábor. Novice runabout super stock: 1. Lőrincz István, 2. Nagy Miklós, 3. ifj. Juhos Árpád. Novi­ce ski-X2: 1. Bilek Levente, 2. Oroszi Andrea, 3. Kolosa Henri­etta. Freestyle: 1. Szabó László, 2. Atzél Dávid, 3. láger Norbert. I.P.

Next

/
Thumbnails
Contents