Délmagyarország, 2004. június (94. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-03 / 128. szám

CSÜTÖRTÖK, 2004, JÚNIUS 3. • AKTUÁLIS" 3 Átrendezi a tájat az M5-ös a szatymazi tanyavilágban Kirajzolódik a sztráda sávja Irtják a fákat, bokrokat és hu­muszolnak az M5-ös nyomvo­nalán. Az egy héttel ezelőtt el­kezdődött munkákat eddig még nem zavarták meg külső kö­rülmények. Egy hét alatt alaposan megválto­zott a táj Szatymaz határában, a zsombói úthoz közeli tanyavilág­ban. Lassacskán összefüggő, fák­tól, bokroktól, fűtől, lucernától megtisztított sáv választja majd el egymástól az épülő M5-ös jobb és bal oldalán élőket. Ma még át­kelhetnek a földúton a tanyai emberek, használni lehet a dűlő­utakat, de fél év múlva valószí­nűleg már csak kerülőutakon le­het megközelíteni a lakóépülete­ket és a gazdaságokat. Tegnap Szatymaz határában csak kisebb erőgépek dolgoztak, a „földgyaluk" majd akkor érkez­nek - tudtuk meg -, amikor már eltolták a legfelső talajréteget. A budapesti Inreco Hungary Kft. a 155-156. kilométer közötti, csaknem 800 métert építi ­mondta el Bárány István műve­zető -, a Debmut (Debreceni Magas-, Mély- és Útépítő) Rt. al­vállalkozójaként. A középvezető­nek ottjártunkkor éppen az oko­zott gondot, hogy vizet kellett volna szállítania az altalaj próba­tömörítéséhez, de alig volt hon­nan. Kecskemétről azért érkezett Farkas Elek tartálykocsival egy kétnapos munkára, hogy a nagy nehezen megtalált távolabbi víz­lelőhelyről az úthenger alá hord­ja a vizet. Papdi Géza, a Debmut Rt. elnöke telefonon mondta el kérdéseinkre válaszolva, hogy eddig minden az ütemterv sze­rint halad, még tart ugyan a tech­nológiai utasítások elfogadása, Földmérők dolgoznak a terepen Fotó: Schmidt Andrea ám ezt követően hamarosan sor kerül a talajcserére és a töltés alapozására. Az újhartyáni Klein Geod Kft. földmérői az alvállalkozóktól füg­getlenül vizslatják a terepet a ha­tárban. Szabó Gábor mérnök és a segéderő, Opletán Tibor elmond­ták, a cégük által elnyert 20 kilo­méteres szakaszon egészen az au­tópálya átadásáig dolgozniuk kell. Ez idő alatt szinteznek, be­mérik az emelkedőket, hidakat. A fiatalembereknek a cég Kistele­ken szobákat bérel, hogy ne utaz­zanak mindennap Újhartyánról a szatymazi tanyavilágba. A régészek eközben rajta tart­ják a szemüket az épülő sztrá­dán, hiszen amennyiben leletek kerülnek elő a talajból, jogukban áll azonnal leállítani a sztráda­építést. Két régész és négy tech­nikus naponta többször is végig­járja az 50 kilométeres szakaszt, egy munkaterületet négyszer lát­nak - mondta Vörös Gabriella, a Móra Ferenc Múzeum igazgató­ja. Türk Attila régész, akit tegnap is a nyomvonalon értünk utol te­lefonon, hozzátette: eddig még nem dobtak a felszínre leleteket a gépek. Az is igaz - tette hozzá -, hogy mély fekvésű terület lé­vén a gépek nem markolnak bele túlságosan a talajba, általában 20-25, de Csengelénél például alig 5 centit faragnak le belőle. FEKETE KLÁRA A termelők gyorsabban juthatnak el a dorozsmai nagybani piacra Összekötő út épül Zsombó határában Zsombó határában még az idén megépí­tik azt a másfél kilométer hosszú, kétsá­vos utat, amely jelentősen megkönnyíti majd a térség mezőgazdasági termelőinek áruszállítását a dorozsmai nagybani piac­ra. MUNKATÁRSUNKTÓL Faragó M. Vilmos zsombói és Botka László szegedi polgármester, Zsombó országgyűlési képviselője tegnap a helyszínen számolt be az útépítésről. Botka elmondta, hogy a több mint 31 millió forintos Sapard-támogatással készülő, másfél kilométer hosszú, kétsávos út a kiskunmajsai és a kiskunhalasi utat köti majd össze Zsombó határában. A szegedi polgármester megjegyezte, ez az első olyan forrás, amely hazánk uniós csatlakozása után a térségbe érkezett. Botka László hangsúlyozta: rendkívül fon­tosnak tartja, hogy a nagy közúti beruházá­sok, az M5-ös autópálya és a nyugati elkerü­lőút megépítése mellett elkészüljenek az ösz­szekötő utak is a térségben. Elhangzott: nem csupán a zsombói tanyavilágban élő nyolc­száz ember, de a Kiskunmajsától délre fekvő Csongrád megyei települések, Bordány, Ül­lés, Rúzsa, Zákányszék, Mórahalom, Ásott­halom és Öttömös gazdálkodóinak életét is megkönnyíti majd az újonnan épülő út, hi­szen a termelők könnyebben és gyorsabban juthatnak el áruikkal a dorozsmai nagybani zöldség- és gyümölcspiacra. Botka reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben Deszk, Ásott­halom és Zákányszék térségében is megépül­nek majd az összekötő utak. Faragó M. Vilmos elmondta, hogy a poros földút év végéig négy méter széles aszfaltréte­get kap. Az újonnan épülő összekötő út rend­kívüli jelentőségű a 3400 lelket számláló község életében - hangsúlyozta a zsombói polgármester, aki szerint annak a település­nek van reménye a továbbfejlődésre, ame­lyen átjárnak a kereskedők. Rendkívüli parlamenti ülés a gyógyszerárak miatt Mindenki kiszámítható piacot akar Az Alkotmánybíróság döntése értelmében július elsejével visz­sza kell állítani az árbefagyasz­tás előtti, azaz a jelenleginél 15 százalékkal magasabb gyógy­szerárakat. A kormány azonban nem enged, törvénnyel kívánja megakadályozni az áremelést. A gyógyszerpiac egyelőre nem re­agált a történtekre. Az Alkotmánybíróság megsem­misítette azt a kormányrendele­tet, amely április elsejével az ak­kori áraknál 15 százalékkal ala­csonyabb szinten befagyasztotta valamennyi orvosság árát. Egyúttal hatályon kívül helyezte az ehhez kapcsolódó egyéb ren­deleteket is. Az Alkotmánybíróság döntésé­re reagálva Kökény Mihály egész­ségügyi miniszter még aznap ki­jelentette: a kormány ragaszko­dik az alacsonyabb gyógyszer­árakhoz, ezért olyan szabályo­zást szeretnének kialakítani, amellyel a gyógyszerellátás és a megfizethetőség hosszú távon biztosítható. Medgyesy Péter mi­ELLENTETES VELEMENYEK Az MSZP és a kormány nem enged! - jelentette ki lapunknak Újhelyi Ist­ván, a nagyobbik kormányzópárt elnökségi tagja, szegedi országgyűlési képviselő. A politikus hozzátette: a párt minden támogatást megad a kor­mánynak, hogy a gyógyszerpiacot kiszámíthatóvá tegye, s az árak ne szök­jenek a csillagos égig, még ha ez számos érdeket sért is. Bartha László szegedi országgyűlési képviselő, a parlament egészségügyi bizottságának tagja is egyetért azzal, hogy a gyógyszeráraknak kiszámíthatónak kell len­niük, véleménye szerint azonban a kormány által kijelölt út nem járható. Mint mondta, nem érti, hogyan hozhatták be az árbefagyasztás tervét is­mét a parlamentbe, amikor azt az Alkotmánybíróság ellenzi. Ehelyett a drasztikus lépés helyett inkább le kellene ülni és meg kellene egyezni az érintettekkel. niszterelnök a taláros testület döntését úgy kommentálta: a kormány mindenképpen el akar­ja kerülni, hogy a betegeknek többet kelljen fizetni a gyógysze­reikért. A patikusok örömmel fogadták az Alkotmánybíróság döntését. Zolnay Kriszta, a szegedi Kígyó Gyógyszertár vezetője elmondta, az árbefagyasztás óta a gyógyszer­piac minden résztvevőjét súlyos veszteség érte, éri. Jelentősen csökkent árbevételük, ráadásul a nagykereskedők az őket ért vesz­teségekre hivatkozva felmondták a kedvezményes szerződéseket a gyógyszertárakkal, ezzel meg­szűntek a nagy rendelések után járó olcsóbb, illetve ingyenes áruk. A patikavezető nem akart elárulni pontos adatokat, csak annyit mondott, a Kígyó Gyógy­szertár több millió forintot bu­kott az árbefagyasztással. A város legnagyobb gyógyszer­tárának, a Sas Patikának a veze­tője, Lacsán Péter nem tapasz­talt Szegeden, vagy a környező településeken gyógyszerhiányt. A két gyógyszerész elképzelhe­tőnek tartja, hogy „ha a kormány nem talál ki valamit, és július el­sejével megtörténik az áreme­lés", előtte megindul a gyógy­szerfelvásárlás. Vojnik Mária, az egészségügyi minisztérium politikai államtit­kára lapunknak elmondta: már három hete a parlament előtt fekszik az úgynevezett ártör­vényre vonatkozó egyéni képvi­selői indítvány. Ennek megtár­gyalására hívta össze június 7-re a kormány az országgyűlés rend­kívüli ülését. - A törvény elfogadása esetén általánosságban lehetőséget biz­tosít a kormánynak a hatósági ár megállapítására, amivel kihirde­tése után élni is fog, azaz a gyógyszerpiacon semmi nem változik, az árak a jelenlegi szin­ten maradnak - tette hozzá Voj­nik Mária államtitkár. TÍMÁR KRISZTA A kimondott szó súlya OLAH ZOLTÁN Erről sokan és sokféleképpen tudnának mesélni. Ha politikát is bele akarnék keverni, és miért ne tenném, akkor első helyen kell megemlítem a Magyar Köztársaság egyik, rendszerváltás utáni miniszterelnökét, aki egy lakossági fórumon kampánybeszédé­ben kijelentette: a jövőben a nyugdíjasok ingyen utazhatnak a Maiévjáratain. A hatvan év felettiek persze kitörő örömmel fogadták a kor­mányfői bejelentést. Hogyne, hisz számukra elérhető közelségbe került valami. Olyan valami, amiről még csak nem is álmodhat­tak. Olyan valami, amit addig csak villamosra felszállva élvezhet­tek. Olyan valami, amire korábban néhány ezer forintnyi nyugdí­jukból soha nem tellett volna. Röviden: bármikor ingyen a levegőbe emelkedhetnek. A kormány pénzügyminisztere és a milhárdos adóssággal küsz­ködő állami mamutvállalat vezetője enyhén szólva sem osztozott a nyugdíjasok örömében. Persze hogy nem, hisz ők is akkor érte­sültek a kormány miniszterelnök által közvetített akaratáról, mint a nyugdíjasok. A Pénzügyminisztériumban ugyanis arra ké­szültek, hogy a kormányfő az országot járva valamelyik kam­pánygyűlésen azt jelenti be: a jövőben a nyugdíjasok ingyen utaz­hatnak a Mahart járatain. Egyébként ezt, a pohtika sajátosságából eredendően, hivatalo­san soha, senki nem ismerte el. Nem hivatalosan a Parlament folyosóján azonban igen: egy jó­kora miniszterelnöki nyelvbotlás eredményezte a Malév-Mahart cserét, a nyugdíjasoknak pedig az ingyen repülést. De már nem volt visszaút. A kimondott szónak ugyanis van súlya. Gyakran, mint a fenti esetben is, egy nagyon nehéz helyzetben lévő országra neheze­dő súlya. A történetben számomra az a legfontosabb, hogy a miniszterel­nök legalább tudta, a KIEJTETT SZÓNAK SÚLYA VAN. Nem úgy tett, mint az az üllési-ruzsai gazda, aki előbb lakossági fórumon, majd lapunknak is azt állította: egy állami óriáscég rengeteg pénzzel tartozik neki, a hiány bizonytalanná teszi jelenét, pláne jövőjét, majd - meglátva nyomtatásban saját mondatait - már nem mert szembe nézni a megvádolt cég vezetőjével és a valóság­gal: hogy olyasmit állított, ami egyszerűen nem igaz. Mi meghittünk neki. Mint a nyugdíjasok a kormányfőnek. Mert nem volt okunk ké­telkedni. Majd hinnünk kellett a valóságnak is, hiszen villám­gyorsan kiderült, sző sincs százmillónál is több adósságról, se­mennyiről sincs szó, csak egy ember rövid időre elfelejtette: a ki­mondott szónak van súlya. Es az tök mindegy, hogy ki mondja, egy gazda, vagy éppen a Ma­gyar Köztársaság miniszterelnöke. Számunkra mind a ketten egyformák: közöttünk élnek. Társulni, de hogyan? A köztársasági elnök tegnap normakontrollra elküldte az Al­kotmánybíróságnak a települési önkormányzatok többcélú kis­térségi társulásáról szóló törvényt. Lapunk Búzás Péter makói és Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester véleményét kérte. - Igazi állam­reform való­sulhat meg a kistérségek ki­épülésével, számos előnye van a társulás­nak - fogal­mazott Búzás Péter, Makó szo­cialista polgármestere. Éppen ezért csatlakozott ehhez a folya­mathoz önként a város és a kör­nyező 16 település. Búzás hoz­zátette: előzetes egyeztetések sprán elhangzott, hogy szakmai elvek szerint hajtsák végre a re­formot, de ez csak úgy valósul­hat meg, ha a területfejlesztést és az államigazgatást különvá­lasztják. Az előbbi esetében megfelelő a tetszőleges társulás, az utóbbi hatáskör ellátása vi­szont úgy lehetne gördülékeny, ha az mindenkire kötelező. Elő­nyösebb lett volna, hangsúlyoz­ta a polgármester, ha az eredeti javaslat megvalósulhat, de e nélkül is kezelhető a helyzet, mert támogatási rendszerekkel ösztönözhetők a települések a társulásra. - Mádl Ferenc köztársasági el­nök úr aggályai alátámasztják azokat a kéte­lyeket, amiket mi, polgár­mesterek fo­galmazunk meg, miköz­ben megpró­báljuk végre­hajtani a kistérségi társulásról szóló törvényt - nyilatkozta la­punknak Nógrádi Zoltán. A mórahalmi polgármester, fide­szes országgyűlési képviselő szerint gyorsan jött a törvény, amely még kétharmadosként került a parlament elé, de azt furcsán „felessé" alakította a kormánytöbbség. Nógrádi úgy véli, hogy a törvénnyel - amely szerinte bizonyos pontokon sér­ti a települési önkormányzatok alapjogait - kész helyzet elé állí­tották a helyhatóságokat. ­Megcsillantottak ugyan némi többlettámogatást, ami nagyon kellene az önkormányzatoknak intézményeik finanszírozásá­hoz, de ennek ára van: a helyha­tóságoknak fel kell adniuk önál­lóságukat intézményeik fenn­tartásában - hangsúlyozta a mórahalmi polgármester. SZ. I.M.-SZ.C. SZ. On nyert, a bank fizet! | Igényeljen Személyi Kölcsönt a Citibanktól, és egyhavi részletet elengedünk.* Kereteseire választ adunk a 06-40-40-10-40-es telefonszámon. 6720 Szeged, Nagy Jenő u. 1. I la Nagy .1. u. és a Fpkrtnsas u. találkozásánál) Nyitva tartás: hétfő-péntek a.00-16.00 cííibank iact; tössín MrtvwW»* «vut-v.dk. Al »Oévü MPCSÖ i

Next

/
Thumbnails
Contents