Délmagyarország, 2004. június (94. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-24 / 146. szám
20 • KAPCSOLATOK« CSÜTÖRTÖK, 2004. JÚNIUS 24. Mikor is rontottuk el? Postabontás plusz Tisztelt Olvasóink! Örömünkre nagyon megnőtt a szerkesztőségünkbe küldött olvasói levelek száma. Ezért a jövőben - alkalmanként - a Kapcsolatok hasábjain kívül, lapunk más oldalán is olvashatják a hozzánk eljuttatott írásokat. (A szerk.) Nagy a követelőzés mostanában e hazában. Mindenki úgy érzi, ő húzza a rövidebbet, és az az érdekes, a paraszttól a professzorig valamennyinek igaza van. De egyvalamit tudomásul kell venni: jöhet itt új kormány, miniszterelnökkel, meg mindenféle miniszterekkel jobbról, balról, lentről, föntről, mégsem lesz itt hamarosan se több pénz, se jobb lét. Mert ahol nincs, oda az Isten nyila sem üt. Itt pedig nincs. Az országot, elsősorban a vidéket az elmúlt évtizedekben nem fölépítették, hogy most méltó társa legyen annak, ami mellé odakényszerül, hanem totálisan le van építve. Hiába akartunk a háború után normális gazdasági, társadalmi rendet kialakítani, amivel azután versenyezni lehetett volna, negyven évig - géppisztollyal, bitófával, börtönnel, Szibériával ellenkező irányba zavartak bennünket. Ahelyett, hogy a falvakban, tanyákon az életet emberibbé tették volna, > egyenesen kipusztították. Bezavarva a népet Pestre és néhány nagyobb városba. De például a posták bezárásával és egyéb vidéksújtó intézkedéssel ma is azt teszik. így igaz, hogy Pesten közlekedési káosz van, de azt a vidék megtartó, viszszahúzó erejével kellene enyhíteni, nem az ottani metró építésével. A kisposták gazdaságtalanságát éppen azzal idézték elő, hogy onnan elkényszerítették a népet. 1960-ban a fiatal gazdálkodók mind otthagyták féltve őrzött földjüket. Nagy része építőipari segédmunkás vagy gyári munkás lett, például vasgyárban, amely az adottságokat tekintve, érthetően - azóta is veszteséget termel. Nagy igazsága van annak, aki azt mondja, „Kádár idejében jobban éltünk." Igaz, húsz forint volt az állami lakbér. Erről csak azt kell tudni, amit a közgazdászok kiszámoltak: ha az ország összes költségvetését csak az állami lakások szükséges fölújítására fordítanák, úgy is több év kellene rá. Az államosítás és panelépítés óta villanykörtét cseréltek bennük. A kilencvenes évekre sok vasúton (pl. Szentes-Orosháza) 20 kilométer per óra volt a megengedett sebesség. Csak a teljesítményt növelték, mással nem törődtek. Mikor Hegyeshalmon kiengedtek bennünket, szájtátva néztük az útviszonyokat, mit műveltek azok, amíg mi lubickoltunk a szocializmus langyos vizében. Miért nem építettünk mi is utakat? Miért most kellene? Gyáraink, energiabázisaink, kórházaink, iskoláink elavultak. Az értékes fejek kiszöktek nyugatra. Sok az életét mentve, mások érvényesülést keresve. Aki szólni merészelt a dolgok rossz irányú meneteléről, legjobb esetben az udvarosi seprőnek, lapátnak adhatta át minden tudományát. És a gazdasági lemaradás mellett azért még gyűjtögettünk egy kis adósságot is, amit most a legújabb uraink igencsak kérnek visszafele. Persze ezért nem volna muszáj most sem ilyen szegénynek lennünk. De amit a jól élés mellett a szocializmusban fölépítettünk közösen a közösségnek nagy gyorsasággal magántulajdoni lapra kerültek. Persze nem azokéra, akiktől annak idején mindent, földet, tanyát, boltot, műhelyt lakást, soknak az életét is elvették, hanem azokéra, családjaikra, elvbarátaikra, akik annak idején a szocializmus jelszavával, végrehajtva az utasításokat, elvették azt. A nemzeti kasszában csak a nagy üresség maradt. Ezért nem lesz itt hamarosan jólét, akárhonnan jön a kormány. Persze ez nem azt jelenti, hogy az egyik nem lehet jobb, mint a másik. Vagy fordítva, az egyik rosszabb, mint a másik. SZENTI ANDRÁS, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Szeged napján idén egyúttal a nagy árvíz 125. évfordulójáról is emlékeztünk. Ez alkalommal Botka László polgármester meghívta annak a 6 országnak a nagykövetét, kiknek fővárosáról annak idején elnevezték a nagykörút egyes szakaszait. De hiszen 7 város szerepel ma a nagykörút nevei között! Az árvízi emlékműnél viszont szintén csak 6 szereplő van. Hogy is van tehát? Vegyük sorra. Áz 1879-es szegedi árvíz nagy pusztítása világszerte hatalmas megrendülést okozott, s a jóérzésű embereket ez mindenütt segítésre, adakozásra késztette. Több mint 2,6 millió forint - az egykori sajtó szerint - „könyöradomány" gyűlt össze, ami abban az időben óriási összeg volt. Ebből Magyarország több mint 1 millió forintot gyűjtött, s a többi ország adománya a nagyság sorrendjében a következő volt: Ausztria 551 595 forint, Németország 396 941 forint, Franciaország 283 182 forint, Anglia 143 868 forint; az adakozók sorrendjében Olaszország és Belgium volt az 5. és 6. 99 A hálás városi közgyűlés a legtöbbet adományozó ország fővárosáról nevezte el a nagykörút egyes szakaszait. Dr. Kovács Gábor emeritus egyetemi tanár Jóformán a világ minden országából érkeztek adományok: így Kínából és Japánból, Uruguayból és Mexikóból, de még Haitiből és Perzsiából is. Az újjáépítés után a hálás városi közgyűlés a nagykörútnak a sugárutak közé eső szakaszait (összesen hatot) a legtöbbet adományozó ország fővárosáról nevezte el. így lett Bécsi, Berlini, Párizsi, Londoni, Római és Brüsszeli körút. Ezek a városok szerepelnek az 1979-ben felavatott árvízi emlékművön is. Ugyanakkor a kiskörutat a városi újjáépítés királyi biztosáról Tisza Lajos körútnak nevezték. (Ez aztán az idők folyamán furcsa metamorfózison ment keresztül: 1948-tól Sztálin körútnak, 1956-ban rövid ideig József Attila körútnak, 1957-től Lenin körútnak hívták, míg végül 1989 végén ismét visszakapta eredeti becsületes nevét, s lett újra Tisza Lajos körút.) De a nagykörút elnevezése sem maradhatott meg az eredeti elképzelésnek megfelelően. 1945-ben az akkori talpnyaló közgyűlés megszüntette a Berlini körút elnevezést és átkeresztelte azt Moszkvai kőrúttá, holott az eredeti adományozók között Oroszország csak a kilencedik volt, és megelőzte Románia és az Egyesült Államok is. (Egyébként ebben az évben választotta meg a közgyűlés Rákosi Mátyást a város díszpolgárává.) Ujabb probléma merült fel, amikor megalakult a Német Demokratikus Köztársaság, Berlin fővárossal („Berlin - Hauptstadt der DDR"). Nosza összeült a tanács, lecsíptek egy darabot a Párizsi kőrútból, megbontván a sugárutak közti szegmenseket, s ezt a kis darabot elnevezték Berlini körútnak. Ma is így van. 1989-ben, az utcák eredeti nevének visszaadásakor ehhez nem mertek hozzányúlni. Ideje volna már visszaállítani az eredeti körúti struktúrát, az árvíz 125. évfordulója erre egyébként jó alkalmat teremt. Ma már nem kell tartani káros következményektől: nem valószínű, hogy Oroszország neheztelne egy ilyen érdemtelenül kapott utcanév jogos visszaalakításáért. DR. KOVÁCS GÁBOR EMERITUS EGYETEMI TANÁR, SZEGED VÁROS DÍSZPOLGÁRA A szegedi nagykörút elnevezésének története Moszkvai körút. Oroszország csak a kilencedik volt az adományozók sorában Fotó: Miskolczi Róbert Figyeljünk a Bakay Nándor utca forgalmára! Csillogtak a szemek Algyőn, mint a csillagok A gondom - és még sokak gondja, csak valamiért nem mernek kiállni igazukért - a Bakay Nándor utca egyre növekvő forgalma, ami vélhetően még növekszik is. Hosszú, egyenes utca, nincs lámpa, nincs semmi, ami befolyásolná a forgalmat, pedig keskeny utcáról van szó. Alapvetően nem szélesíthető. Reggel 3.40-3.50 óra körül indul az élet: a Volán gépkocsijainak vezetőit a telephelyre szállító autóbusz „padlógázzal" indul a Bakay utcából, csak úgy porzik az út utána. Kevéssel később indulnak a menetrend szerinti járatok. Szinte valamennyi a Bakay N. utcán át. Azután érkeznek a H. K. Kft. beszállítói, mint valami üldözött elefántok! „Természetesen" a gépjárművek vezetői sohasem tudják, hogy hol az úti céljuk telepe, mindig késésben vannak, lóhalálában száguldoznak. Nincs semmi és senki, aki vagy ami lassítaná, vagy máshová terelné át a forgalom egy részét. Nem is csoda: a Cserzy Mihály utca zsákutca, pedig a forgalom a Vásárhelyi Pál utcába bevezethető lehetne. A Volán buszok jelentős része is a garázsmenetet a Vásárhelyi utcán bonyolíthatná le. Sajnos a H. K. Kft. Bakay utcai telephelyének kialakításakor a város akkori vezetését nem érdekelte a zaj és a forgalmi rend negatív változásainak kérdése: hogy ugyanis lakókörnyezetbe ne „vigyenek" zajos, jelentős forgalomnövekedéssel járó tevékenységet. Ráadásul kárt okoznak, a Bakay N. utcai házak falai több helyen repedeznek, azokon előrehozott öregedés tapasztalható. Ráadásul az új autóbusz-pályaudvart is az utca végére kívánják telepíteni. De arról, hogy a pályaudvari forgalmat miként akarják a város felől megoldani, egy szó sem esik. Titok? Sokan vannak, akiknek hasonló gondjuk van, mint nekem. Nem szólnak, mert nem sok történik, hacsak nem ígérgetés. Abból meg soha nem volt hiány. Jelenleg az utcában nehézkes a közlekedés, mert a Londoni krt. keresztezése a lámpa miatt lefogja a forgalmat, szűk az utca. Szerintem vannak reális, viszonylag olcsó megoldások, amelyek segíthetnének a forgalom csökkentésében, illetve „zabolázásában". A környék lakói ugyanis végleges megoldást várnak! Ezen írásom közreadásával talán az illetékesek végre elgondolkodnak: - ember, - környezetvédelem, - üzleti szabadság? Mi az elsődleges? T. L., EGY BAKAY NÁNDOR UTCAI LAKÓ, SZEGED Tíz évvel ezelőtt, az algyői faluház megnyitásának ünnepsorozata után ezzel a címmel írtam olvasói levelet a Délmagyarországnak. Az addig tespedt kulturális élet után elemi erővel tört elő a vágy az algyői polgárokból a kor színvonalának megfelelő kultúra iránt. A háromnapos rendezvénysorozaton a falu apraja-nagyja részt vett, mindenkinek kínáltak valami rendkívülit. Az első algyői tűzijátékon úgy csillogtak a szemek, mint a csillagok a téli fényes éjszakákon. Ez az emlék elevenedett fel bennem a mostani tízéves évfordulón. Algyő mindig mutat valami különöset, olyat, amilyet más nem! Európa kapujában, elsőként az országban létrehozott egy kicsi uniót: az Algyői Testvértelepülések Unióját - a németországi Hebertsfeldennel, a szerbiai Martonossal, a romániai Újvárral és a horvátországi Kóróggyal. A szövetség célja, hogy kiterjeszsze az integráció gondolatkörét, s olyan területeket is bevonjon az európai szintű együttműködésbe, melyek jelenleg nem tagjai az EU-nak. A testvérvárosi eszme Nyugat-Európából ered, s mind a mai napig az Európai Unió területén, annak tagországaiban található a legtöbb testvértelepülés. Napjainkban Európa-szerte tanúi lehetünk a helyi ügyek felé megnyilvánuló érdeklődés növekedésé*ck. A demokrácia egyik sarokköve pontosan az, hogy a polgároknak szabadságukban módjukban áll részt venni azon problémák kezelésében, amelyek leginkább érintik őket, s ez elsősorban az egyes települések ügyeit jelenti. A népesség bevonása a határokon keresztül ívelő kezdeményezésekbe kiválóan alkalmas arra, hogy erősödjön az európaiság tudata a polgárok körében, s a köznapok nyelvére fordítsa le az Európai Unió szerepét, érthetővé téve azt mindenki számára. A testvér-települési programok során a helységek és lakóik által szervezett események az európai integráció kicsiben történő reprodukciói. A színvonalas rendezvényen - melynek természetesen voltak protokolláris jegyei is: az öt ország zászlója mellett az EU-zászló, hazai és külföldi polgármesterek - ismét éreztem azt az emberi erőt, azt az emberi vágyat a boldogulásra, melyet tíz évvel ezelőtt. Az aláírások, a megnyilvánulások, megnyilatkozások, az EU-dal, az EU-himnusz, a meghatottság könnyeket csalt többek szemébe. Éreztük, amit a dal mond, „...ha együtt akarjuk azt, ami jó, szép lesz az unió." Mi ott, akkor elsősorban a „mi kis uniónkra" gondoltunk, hiszen a zászló arany csillagai az univerzumot jelképezik, s ebbe az univerzumba az emberiség egésze beletartozik. Ezek az univerzumi csillagok, a teljesség csillagai tükröződtek a résztvevők szemében. MÉNESI LAJOSNÉ Az utcában szinte egész nap csak lépésben lehet haladni Fotó: Miskolczi Róbert