Délmagyarország, 2004. június (94. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-12 / 136. szám
SZOMBAT, 2004. JÚNIUS 12. • AKTUÁLIS" 5 A Victor Hugo fölhajózik Tokajig Úszó szálloda a Dunán és a Tiszán Folytatás az 1. oldalról Weinbergerék a Victor Hugóval tegnap egyébként Regensburgnál jártak a Dunán, hiszen a hajó nemrég még a Meuse-ön járt, ahol szintén első, bevezető utat hirdettek. A tiszai útra a helyek háromnegyedét már eladta a cég. Ennek ellenére Weinberger szerint viszonylag nehéz ezt a programot értékesíteni, mert kevesen ismerik külföldön a szőke folyót és a hozzá közel fekvő városokat, nevezetességeket. Kivételt képez persze a kiinduló- és végállomás, Budapest és Tokaj - jegyezte meg a kapitány. A hajótársaság, kis földrajzi zavarral, Budapest és Tokaj között hirdet utakat a Tiszán. A vendégek Budapestre repülővel érkeznek, és a fővárossal ismerkednek, majd a Dunán Mohács felé úszik velük a Victor Hugo. Onnan pécsi kirándulásra indulhatnak az érdeklődők, aztán Újvidék a következő cél. Amíg az utasok a várossal ismerkednek, a hajó már a Tisza felé halad, és Titelnél szállnak vissza, Zentáig jutnak el, a következő állomás Szeged. Idegenvezető segítségével ismerkednek meg a várossal, és meglátogatják a szalámi- és paprikamúzeumot. Az érdeklődők Opusztaszerre kirándulhatnak, miközben a hajó Szolnok felé halad. Az Alföldön még hortobágyi kirándulást is kínálnak a vendégeknek. A végállomás Tokaj, ahol a borvidéken töltött idő után a vendégek Budapestre utaznak busszal, és hazarepülnek. A viszszairányban már a következő vendégsereg jön le a folyón. A hajóút buszos kirándulások nélkül 1175 euróba kerül. Összesen háromszor járja végig idén az útvonalat az úszó szálloda. A Tiszán szokatlan méretű jármű fogadását a Mahart-Passnave szegedi pontonjánál már előkészítették. A hajóhoz elektromos és ivóvíz-csatlakozást kell biztosítani, a biztonságos kikötést lehetővé tették. A vendégek beléptetését, a vámvizsgálatot is a szegedi pontonnál végzik majd el tájékoztatott Bíró László, a Mahart-Passnave Kft. szegedi kirendeltségvezetője. Azt a szervezők is tudják, hogy a Tisza időnként nehezen hajózható, bár a Victor Hugo merülése mindössze 70 centiméter. Alacsony vízállásnál az utat hajóval reményeik szerint Csongrádig vagy Szolnokig meg lehet oldani. A további állomásokat szükség esetén buszokkal teszik meg. A vízállást évtizedekre visszamenőleg tanulmányozták, így választották a június és július eleji időpontokat. - De még így is érheti az embert meglepetés... - tette hozzá a kapitány. - Ilyen a természet. MOLNÁR B. IMRE Ötvenötmillió forint a szegedi tetőkre kerül Taroltak a pályázaton a gyűjtőkéményekkel Ötvenötmillió forint állami támogatást nyertek a szegedi pályázó lakóközösségek az egycsatornás gyűjtőkémények felújítására. Az önkormányzati és lakossági önrésszel együtt így 150 millió forint összértékű beruházás valósulhat meg. MUNKATÁRSUNKTÓL Az országban 76 lakóközösség pályázott a baleset- és életveszélyes egycsatornás gyűjtőkémények felújítására. A beérkezett anyagok közül három érvénytelen volt, a bírálóbizottság pedig mind a 73 érvényes pályázatot támogatandónak ítélte. Közülük 53-at - amelyek mindegyke nyert - szegedi lakóközösségek adtak be. A pályázaton összesen kiosztott 80 millió forint támogatás jelentős része, 55 millió forint így Szegedre került. A Belügyminisztérium tavaly tavasszal hirdette meg a hatvanas-hetvenes években nagyüzemi technológiával épült társasházak egycsatornás gyűjtőkéményeinek átalakításáról szóló pályázatot. A lakóközösségek központi és önkormányzati támogatást kérhettek. Az állam a fölújítási költségek 40 százalékával, a szegedi önkormányzat pedig 30 százalékkal járul hozzá a kémények átalakításához; a fönnmaradó 30 százalékot a lakóközösségnek kell fedeznie. Az önkormányzati és a lakossági önrésszel együtt Szegeden 150 millió forintos beruházás valósulhat meg. Ez az 53 lakóközösségben összesen 1314 lakást érint. így Szegeden a gyűjtőkéményes lakások tíz százaléka lehet biztonságosabb állami és önkormányzati támogatással. Napokon belül megkötik a szerződéseket, és rövidesen megkezdődhet a munka. Az EP-választások is beleszóltak a ballagásba Mindenki másképp csinálja A Ságváriban már tegnap véget ért a tanév Fotó: Karnok Csaba Szegeden közel 30 ezer közép- és általános iskolás fejezi be a tanévet a napokban. Van, ahol tegnap volt az utolsó tanítási nap, de olyan oktatási intézmény is akad, ahol két nap még hátravan. Az akáció elé tegnap végre odakerült a v betű is, azaz kitört a várva várt vakáció. Legalább is a szegedi SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola tanulóinak számára. Sipos Ibolya igazgató elmondta, a törvényben előírt 182 tanítási napot teljesítették. - A ballagást nem akartuk a csonka hétre áttenni, és azt sem szerettük volna, hogy a nyolcadikosok a ballagás után még két napot iskolába járjanak, ezért mi pénteken zártuk a tanévet - magyarázta Sipos Ibolya. Az iskolában csütörtökön sport-, pénteken pedig egészségnapot tartottak. - Az osztályozóértekezletek már lezajlottak, a gyerekek tudják, hogy túl vannak mindenen, ilyenkor pedig már lehetetlen teljesítményre bírni őket tette hozzá az igazgató. A Ságváriban így az utolsó tanítási nap után ma elballagnak a nyolcadikosok. A Madách Imre Általános Iskolában már pénteken megtörtént a nagy esemény. Lajkó Lajos igazgatótól megtudtuk, hétfőn kirándulnak a gyerekek, kedden, az utolsó tanítási napon pedig órarend szerinti órák lesznek. A tanévzáró is csak ekkor, kedd délután lesz majd. Kardos János, a szegedi önkormányzat oktatási irodájának vezetője elmondta, hivatalosan június 15-én, kedden ér véget a tanév, de ettől az egyes intézmények eltérhetnek. Szegeden idén közel 30 ezer középés általános iskolás megy nyári szünidőre. A Madáchban egyébként szintén szombaton ballagtak volna a végzősök, de az európai parlamenti választás miatt nem lehet a június 13-i hétvégén ballagásokat tartani az általános iskolákban, mert az intézményekben szavazókörök működnek majd. Az iskolaigazgatók többféleképpen döntöttek arról, hogyan oldják meg a problémát. A József Attila Általános Iskolában például a hivatalos tanévzárás napjára, június 15-ére tették a ballagás időpontját is. A. T. J. Csongrádi Plein Air Egy hónap múlva újra, immár tizennegyedszer megnyílik a csongrádi művésztelepen a Plein Air, mivel megteremtődtek a Szeged és Darmstadt testvérvárosi kapcsolatából született művésztábor anyagi feltételei. Olyan nagy csendben zajlott a szervezés, hogy már azt rebesgették Csongrádon: lehet, hogy elmarad. Van ennek a szóbeszédnek valami alapja? Aranyi Sándor festőművész, a tábor főszervezője (címzetes lokálpatrióta] szerint föl sem vetődött az, hogy másutt legyen a helyszín. A Plein Air immár szerves része a csongrádi nyárnak, s mivel az idén a Nemzeti kulturáhs alapprogram, Szeged és Csongrád város nem hátrált ki a szponzori szerepkörből, ezért viszonylag csendben folyt a szervezés. Még valamennyi korábbi támogató nem mondta ki az igent, például nem tudják, a megyei önkormányzattól kapnak-e pénzt, de emiatt nem marad el a rendezvény abban az évben, amikor az ország az EU tagjává vált. Annál is inkább furcsa lenne ez, mert a Plein Air minden nyáron Csongrádra, pontosabban a városba és a megyébe európai levegőt, színt hozott. Az idei tábor július 11 -én nyit és augusztus elsején zár. Lengyelországból, Romániából, a Vajdaságból, Indonéziából, Németországból, Franciaországból és Argentínából várnak vendégművészeket. B. GY. GY. Szegeden az Europa Nostra dombormű Nóvák István az értékes díjjal a szegedi Klauzál téren Fotó: Karnok Csaba Szeged volt főépítésze (aki Makón most is betölti ezt a posztot), a belvárosi felújítások koordinátora Nóvák István DLA már megmutatta fotóriporterünknek a kör alakú domborművet (tondó), az Európa Nostra-díjat, de a nemzetközi építészeti ebsmerést hivatalosan és ünnepélyesen majd július 15-én adják át a városnak az Európa Nostra Társaság vezetői. Mint megírtuk, a rangos európai kitüntetéssel járó diplomát a társaság müncheni kongresszusán átvehette már a Belváros rekonstrukcióját összefogó volt szegedi főépítész, valamint Török Péter kertépítész. Az ugyancsak a kitüntetéssel járó tondó, a kör alakú dombormű a napokban érkezett meg: a tervek szerint a Kárász utca és a Klauzál tér találkozásánál helyezik majd el, s itt adják át a városnak. Az ünnepségre meghívják a Belváros valamennyi megújítóját, a tervezőket, a beruházók és a kivitelezők képviselőit, a megszépült házak tulajdonosait és a városuk szépségére büszke szegedieket. A belvárosi magas színvonalú építészeti kultúrát elismerő Európa Nostra-díj nagyon jókor jött: a kultúra európai fővárosa címre pályázó Szegednek igazán jó „ajánlólevél". Nyolc nap haladékot kapott az önkormányzat Nincs megegyezés az ügyeletről Változatlanul az ügyeleti rendről akar tárgyalni a szegedi háziorvosokat képviselő ügyvéd az önkormányzattal. A megbeszélés végső határideje nyolc nap múlva lejár. Ha addig nem ülhetnek egy asztalhoz, az érintettek felbontják az ellátási szerződést. Az orvosok hangsúlyozzák: ez nem jelentené az ügyeleti ellátás megszűnését. Továbbra sem reagáltak az illetékesek a szegedi háziorvosok azon felvetésére, amely szerint nem értenek egyet azzal az új ügyeleti rendszerrel, amelyet az uniós csatlakozás után javasoltak számukra. Ezért a szegedi házi gyermekorvosok képviseletére felkért ügyvéd szerdán levelet küldött az önkormányzat egészségügyi osztálya vezetőjének. Az összhang hiánya Mándoki Tamás ügyvéd elmondta: személyes egyeztetést kért Görög Tibor irodavezetőtől, valamint felsorolta azokat a jogszabályokat, amelyekkel nincs összhangban az orvosok ügyeleti szerződése. A jogász 8 napos határidőt szabott arra, hogy érdemi válasz érkezzen kezdeményezésére. Mint mondta, bízik abban, hogy meg tudnak egyezni, ellenkező esetben ügyfelei arra kényszerülnek, hogy felmondják az önkormányzattal kötött ellátási szerződést, ez ugyanis az egyetlen esélyük arra, hogy megoldódjon problémájuk. Az ügyvéd hangsúlyozta: ez sem jelenti majd azt, hogy megszűnik az ügyeleti ellátás. A hódmezővásárhelyi jogász megbízói a levél elküldésekor még csak a szegedi házi gyermekorvosok voltak. Veszélyben az ellátás Mándoki Tamást a Háziorvosok Csongrád Megyei Egyesülete felkérte az összes szegedi háziorvos képviseletére. Borsi Éva, a Magyar Orvosi Kamara Csongrád megyei háziorvosi szekciójának elnöke elmondta, ha az ellátás veszélybe kerül, azt az önkormányzat nem nézheti tétlenül. Azért kényszerültek az orvosok ilyen helyzet előidézésére, mivel eddig csak az egymásra mutogatás ment, érdemi válasz egyetlen kérésükre sem érkezett. Hozzátette: az ellátási szerződésben 3 hónapos felmondási idő szerepel, tehát ha nem sikerülne a megadott határidőig megkezdeni a tárgyalásokat, akkor is végigcsinálnák az év legnehezebb időszakát, amikor a nyári szabadságok miatt egy orvos több kollegáját is helyettesíti. Nincs végleges döntés Az ellátási szerződés háromoldalú megállapodás a háziorvosok, az önkormányzat és az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) között. Szerettük volna a másik két fél álláspontját is megismerni. Görög Tibor, az önkormányzat egészségügyi irodájának osztályvezetője azonban nem volt elérhető, Simon Marianna, az OMSZ Csongrád Megyei Mentőszervezet vezető főorvosa pedig csak annyit mondott: törekednek a megegyezésre, de a tárgyalásokról csupán akkor számolnak be, ha meglesz a végleges döntés. TÍMÁR KRISZTA