Délmagyarország, 2004. június (94. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-10 / 134. szám
BELFÖLD - K Ü i&vYnö* ¡8ylövB8es2iO xA L F 0 Jvjfta lödéynfcmollfe CSÜTÖRTÖK, 2004. JUNIUS 10. A kormány szerint élen járunk az európai fejlesztési források felhasználásában Az ország visszatért az exportpályára A pénzügyminiszter szerint gyorsul gazdaságunk fejlődése. A külügyminiszter úgy véli, erősítette hazánk nemzetközi megítélését szerepvállalásunk az iraki misszióban. BUDAPEST (MTI) Magyarország élen jár az újonnan csatlakozott országok között az európai uniós fejlesztési források felhasználásában: a nyertes pályázókkal 8 milliárd forint támogatásról már született szerződés, és további 30 milliárdról június végéig szerződés-aláírásra kerül sor. Százmilliárd forint Mindezt Baráth Etele közölte szerdán Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón. Eddig 4156 pályázatot nyújtottak be uniós forrásokra, az igényelt támogatás mintegy 100 milliárd forint - mondta a Nemzeti Fejlesztési Hivatalt felügyelő politikai államtitkár. Gyorsan fejlődik a gazdaság A kormány áttekintette az első negyedév, illetve az első öt hónap gazdasági fejlődését, és megállapította, hogy a magyar gazdaság gyorsan fejlődik, versenyképessége nő - mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter. Az első hónapok adatai azt bizonyítják, hogy a magyar gazdaság fejlődése gyorsul, és visszatért az export-, beruházás vezérelt pályára - jelentette ki. Szerinte ez fenntartható, egyensúlyőrző pálya, szemben a korábbi évek növekedésével. Az első negyedévben a bruttó hazai termék 4,2 százalékkal nőtt, a beruházások közel 19 százalékkal, az export csaknem 20 százalékkal emelkedett - mondta. Hozzátette: miközben legfontosabb exportpiacainkon, azaz az EU-ban a gazdasági növekedés csak 1,5 százalék volt, addig a magyar export 20 százalékkal nőtt, ami azt bizonyítja, hogy ez a növekedés nem csak az EU konjunktúrájára épül. Az M6-os nyomvonala A kormány szerdai döntésével lehetővé tette, hogy az M6-os autópálya MO-ás és Dunaújváros közötti szakasza 2006 első fél évére elkészüljön - közölte Gál J. Zoltán. Az autópálya-szakasz megépítésének feltétele a Metallochemia-gyártelep környezetének kármentesítése, hiszen a nyomvonal a már nem működő üzem területén megy keresztül - mondta a kormányszóvivő. Ennek során több mint 1400 ingatlan környezetében kell elvégezni a talajcserét - tette hozzá. Eltörlik a sorkötelezettséget A katonai sorkötelezettség eltörlése jogi feltételeinek kialakítása, az alkotmányos szabályozás, a kompromisszum érdekében további négypárti egyeztetésre van szükség - hangsúlyozta Juhász Ferenc szakminiszter, a kabinet döntését ismertetve a sorkatonai szolgálati kötelezettség megszüntetéséről. Közölte: az utolsó kétezer ember novemberben szerel le. Folytatták Kulcsár Attila exbróker kihallgatását A harmadik alkalom Nem a Fővárosi Főügyészségen, hanem a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalban hallgatták ki szerdán Kulcsár Attillát, a K and H Equities több milliárdos sikkasztással gyanúsított volt befektetési tanácsadóját. BUDAPEST (MTI) logilag nincs különbség, hogy hol hallgatták ki ügyfelét, ennek csak technikai okai vannak. Mindig a kihallgató dönti el, hol folytatódjon a kihallgatás mondta újságíróknak Zámbó Gyula ügyvéd, aki a részletekről nem kívánt nyilatkozni. Kulcsár Attilát nyolc napon belül harmadszor hallgatta ki az ügyészség. A volt befektetési tanácsadó azt követően kezdett vallomást tenni, hogy megvált korábbi ügyvédjétől, Bánáti Jánostól. Dobos Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője korábban elmondta: „Kulcsár Attila írásban kérte, hogy a rendőrség helyett az ügyészségen tehessen vallomást". Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője az MTI-vel a múlt szerdán közölte: a rendőrséget értesítették a kihallgatásról, de nem kérték, hogy rendőrnyomozó is legyen ott. Az ügyészség a vallomástételről készülő jegyzőkönyvet megküldi a rendőrségnek. A Magyar Posta elhatárolódik saját munkatársától Berkes György levele BUDAPEST (MTI) Felfüggesztették a Magyar Posta Rt. hírlapüzletág-vezetőjét, mert Berkes György több napilapnak félreérthető tartalmú levelet küldött a kampánycsend alatti hírlapkézbesítésről; a Posta elhatárolódott a levél tartalmától. „A Magyar Posta Rt. vezetése és munkatársai határozottan elhatárolódnak a levéltől és annak tartalmától" - írta a Posta. Több országos napilapban is megjelent, hogy a postától levelet kaptak a szerkesztőségek, amelyben közölték: a kampánycsend alatt nem kézbesíthetik azokat a lapokat, amelyekben kampánycsendsértést észlelnek. Heves G 8-vita Megkezdődött a G8 csoport csúcstalálkozója. Az eseményen részt vesz Vlagyimir Putyin orosz elnök is. SEA ISLAND, SAVANNAH (MTI/AFP) A G8 csoport állam- és kormányfői az amerikai Georgia állam partjainál fekvő Sea Island-en folyó csúcstalálkozójukon megállapodtak arról, hogy jelentős mértékben leírják Irak 120 milliárd dolláros adósságát. A kérdés igen heves vitát váltott ki a nagyhatalmak között korábban. A résztvevő államok különböző képen értelmezik a „jelentős adósság leírás" fogalmát. Franciaország számára ez az adósság körülbelül 50 százalékának törlését jelentené. Más országok számára a jelentős az adósság kétharmadának elengedését jelenti. Az USA arra kívánja rábírni partnereit, hogy 90 százalékos mértékben töröljék Bagdad adósságát. • Jacques Chirac francia államfő teljes mértékben ellenezte a NATO bevonását Irak stabilizálásába, ahogy azt USA kezdeményezte. Nem hiszem, hogy a NATO küldetésében szerepelni kell az iraki beavatkozásnak - fejtette ki a francia elnök. Sikeres szolgálatot teljesítettek Irakban Katonás díszmenet Sramkó Mátyás alezredes, az Irakban szolgált egység parancsnoka vezetésével díszmenetet hajt végre a köztársasági elnök előtt a honvédség szállító zászlóaljának állománya a visszatérésük alkalmából rendezett ünnepségen MTI Telefotó: Földi Imre Pokolgép Kölnben KÖLN (MTI) Feltehetőleg pokolgép robbant szerdán egy kölni fodrászüzletben, vagy az üzlet előtt. Az utcán nagy mennyiségben szögeket találtak. Nincs kizárva, hogy politikai háttere van az esetnek. A ZDF televízió esti híradójának helyszíni beszámolója szerint betört kirakat, nyitott üzletajtó és autóra zuhant cégtábla látható. 17 ember sebesült meg, egy közülük életveszélyesen. Kíméletlen fegyveres Izraeli katona palesztinokkal dulakodik egy, a biztonsági kerítés elleni tüntetés során a ciszjordániai al-Zavijában. A fal nyomvonala egyes szakaszokon mélyen benyúlik a palesztinok lakta területekre MTI Telefotó/EPA/AIaa Badarneh BT-döntés: június 30-án helyreállítják Irak szuverenitását Csak a kurdok csalódtak Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden este, lapzártánk után egyhangúlag megszavazta Irak szuverenitásának helyreállítását és a demokratikus állam megteremtését támogató határozatát. NEW YORK. WASHINGTON (MTI) A BT 1546. számú határozata értelmében Irak június 30-án viszszanyeri teljes szuverenitását, feloszlik az ideiglenes koalíciós hatóság, és hivatalba lép az ideiglenes kormány. John Negroponte amerikai ENSZ-nagykövet a határozatot „fontos mérföldkőnek" nevezte Irak történetében. Kijelentette, a határozat világosan megerősíti, hogy Irak szuverenitása csorbítatlan lesz. Negroponte, az Egyesült Államok leendő bagdadi nagykövete szerint az egyhangú szavazás azt bizonyítja, hogy széleskörű nemzetközi támogatása van a határozatban célul kitűzött „föderális, demokratikus, pluralista és egységes" Iraknak. Hosjar Zebari iraki külügyminiszter, az ideiglenes kormány tagja a határozat jelentőségét abban nevezte meg, hogy az véget vet a megszállásnak, ami - tette hozzá - „számos nehézség oka volt a felszabadulás óta". « Mélységes csalódottságának adott hangot szerdán az új iraki kormány egyik kurd tagja a Biztonsági Tanács Irakkal kapcsolatos határozata miatt, és kilátásba helyezte, hogy a kurd miniszterek lemondhatnak tiltakozásuk jeléül. Neszrín Musztafa Barvári közmunkaügyi miniszter arra reagált, hogy az ENSZ BT amerikai és brit javaslatra elfogadott keddi határozata nem szentesítette a márciusban kialkudott ideiglenes iraki alkotmányt, amely elismerte az arab ország három kurd többségű tartományának különlegesen széles körű autonómiáját. A csalódott kurd kisebbség fő politikai vezetői, Dzsalal Talabani, a Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PUK) cs Maszud Barzani, a Kurdisztáni Demokratikus Párt (KDP) feje az utóbbi időben kemény politikai harcot folytatott azért, hogy a többi iraki erő is elismerje az ideiglenes alkotmányban a kurd autonómiát, és azért is, hogy a Biztonsági Tanács-határozat szentesítse az ideiglenes alkotmányt. Gyógyszerárháború BUDAPEST (MTI) A Fidesz megdöbbenéssel értesült arról, hogy miközben a parlament előtt fekszik a gyógyszerárak csökkentésével kapcsolatos törvényjavaslat, a kormány titkos megállapodás-tervezetet készített elő a gyógyszergyártókkal - mondta Rogán Antal szerdán. Kifogásolta: a tervezet szerint a kormány nem hajtja végre a parlament előtt fekvő törvényjavaslatot, ha megállapodásra jut a gyógyszergyártókkal. Közölte: példátlan, hogy a kormány egyszerre csapja be a parlamentet és az embereket is, mert miközben törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek, valójában nem akarja azt végrehajtani. Kárpáti Zsuzsa, az MSZP országgyűlési képviselője erre reagálva azt mondta: „semmiféle titkos tárgyalások nem folynak. (...) A kormány és gyógyszergyártók intenzív és konstruktív tárgyalásokat folytatnak, talán már ez is baj a Fidesznek?" RÖVIDEN ELJÁRÁS Rendzavarás és igazoltatás megtagadása miatt eljárás indult a soproni MIÉP szervezet vezetője ellen. A férfi volt a hangadója annak a mintegy 50 fős csoportnak, amely kedden Sopronban megzavarta az MSZP európai parlamenti választási nagygyűlését. A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt feljelentést is tettek a megyei ügyészségi nyomozóhivatalnál. Hiába állt be a rendőrség a rendezvény hallgatósága és a bekiabálok közé, ez sem bírta jobb belátásra a rendzavarókat. A hangadó ellenállt, amikor igazoltatni akarták. Megbilincselték, ő pedig ütött, rúgott. A VACSORA A kormány tavalyi évzáró vacsorájának költségeit kifogásolta Szi jj ártó Péter (Fidesz) szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Medgyessy Péter puritán államképébe belefér az, hogy a kormánytagok luxusvacsoráján hatvanezer forintot fizetnek adófizetők pénzéből szivarokra? - tette fel a kérdést az ellenzéki politikus. HIDEGZUHANY Hidegzuhany lesz az európai parlamenti választási eredmény Orbán Viktor Fidesz-elnöknek jelentette ki Újhelyi István szegedi szocialista parlamenti képviselő Debrecenben. Orbánt egy hét alatt két hidegzuhany éri: az elsőt a természettől kapta, a másikat vasárnap kapja, amit magának köszönhet - mondta a Fidesz múlt heti budapesti rendezvényére utalva, ahol a volt miniszterelnökre ömlött a színpad fölötti ponyván összegyűlt esővíz. TRIANON-FILM Az Uránia Nemzeti Filmszínház szombat óta vetíti Koltay Gábor, eredetileg tévésugárzásra készült Trianon-filmjét; a Velünk élő Trianon addig lesz műsoron, amíg érdeklődnek iránta mondta Cselényi László igazgató. Vastagh: Sikeres szereplő a nép ügyvédje BUDAPEST (MTI) Az MSZP-frakció szerint az ingyenes jogi segítségnyújtás, tanácsadás, azaz a nép ügyvédje szolgáltatás két hónapos tapasztalata egyértelműen sikeres mondta Vastagh Pál. „A 2004. április l-jével elindult szolgáltatás valóban a szociális egyenlőséget és a jogérvényesítésben az egyenlőséget biztosító rendszer, amely a jóléti rendszerváltásnak és az Európai Unió követelményeinek is megfelel" - jelentette ki a volt igazságügy-miniszter, az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottságának MSZP-s elnöke. Elmondta: két hónap alatt kétezren vették igénybe ezt a szolgáltatást a 19 megyében és a fővárosban felállított irodákban, és a költség mindössze hárommillió forint. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztik KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS |mellekletek), M1SKOLCZI RÓBERT (fotó), Ú1SZÁSZI ILONA (hír és információi, SÚLIIÓZSEF (sportl • Délvilág szcrkcszlóségvczctó: BAKOS ANDRÁS ICsongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely! • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sailóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 15.1. Tclcíon 62/567-888 Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim www delmagyar.hu • E-mail szerkesztoseg«'delmagyat.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési teL/fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel/fax: 62 21 1 198 6600 Szentes, Kossuth u 8 Tel 63/401-024 Tc!./(ax: 63/314-838 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11 Tel./lax: 63/481-010. • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkársági fax: 62/442-958. • Hirdetési igazgató: SZABÓ PETER Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN Tferjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821 -821 Előfizetési díj egy hónapra 1355 Et (Délmagyatotszág), 1255 Ft IDélvilág) • Árus terjesztes: Délhir Rt • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.