Délmagyarország, 2004. június (94. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-09 / 133. szám
SZERDA, 2004. JÚNIUS 9. "AKTUÁLIS« Ha sok búza terem, megint olcsó lesz a kenyérnekvaló Most a szlovák liszt a mumus A szlovák liszt leverte a hazai malomipar árait, de a magyar kormánynak is volt ebben némi szerepe. Ha idén jó gabonatermés lesz, továbbra is alacsonyak maradnak az árak, s nem következik be a régóta emlegetett kenyéráremelés sem. A vásárló hiába keresi az áruházak, kisboltok polcain a szlovák feliratozású, ottani csomagolású lisztet, csalódással kell tudomásul vennie, hogy csak hazait talál, 100 forint körüli árakon. A szlovák „mumus" ugyanis nem egykilós kiszerelésben érkezett Magyarországra, hanem az ottani malmok, nagykereskedők házaltak vele a sütőipari cégeknél, elsősorban Budapest környékén, valamint az északi megyékben. Ennek hatására az itthoni siitnivaló ára is alább szállt - panaszkodott néhány gabonapiaci szereplő lapunk hasábjain is. A lisztet a hazai malomipar jelenleg 60 forintos kilónkénti áfa nélküli áron adja tovább a sütőiparnak, zsákos kiszerelésben. Az üzletekbe pedig 70 forintért szállítják, így a vásárlók kosarába a kereskedő hasznát, valamint az áfát is beleszámítva 100 forint körüli áron kerül. Ez most viszonylag olcsónak számít, hiszen tavaly nagyon kevés búza termett az aszályos időjárás miatt, így a gabona tonnája még néhány hónappal ezelőtt is közel 50 ezer forintba került. Ami azt jelenti, hogy minimum 10 forinttal mérték magasabb áron a A csomagolás magyar, a lisztet viszont nem biztos, hogy itthon Őrölték Fotó: Karnok Csaba liszt kilóját úgy az üzletekben, mint a malomipar raktáraiban. Hogy valóban csak a mumus, a szlovák liszt megjelenése okozta-e a hirtelen áresést a korábbi szinthez képest, azzal kapcsolatban Nyilasi Endre, a vásárhelyi malom, a Véka Kft. ügyvezető igazgatója oszlatta el a félreértéseket. Mint mondotta, az egészen januárig kitartó magas árakat voltaképpen az agrártárca törte le azzal, hogy 2004. január 19-én rendeletet alkotott: a magyar exportgabona tonnájára bevezette a „lefölözést". Azaz tonnánként 11 ezer forint kiegyenlítő befizetést rótt ki az exportga Kulisszák mögötti birkózások Pick, csak feltételekkel Lapértesülések szerint az agrártárca feltételekhez köti a Pick Szeged Rt. megvásárlásának támogatását, s a tranzakció finanszírozása is problémás. MUNKATÁRSUNKTÓL Az FVM egyelőre még feltételekhez köti a Pick Szeged Rt. tervezett megvásárlásának támogatását értesült a Világgazdaság az agrárminiszter pedig megbízott egy céget azzal, hogy végezze el a Pick vagyonértékelését. Az FVM csak akkor támogatná a Bábolna szerepvállalását a Pickben, ha az állattenyésztők legalább 51 százalékos részesedést szerezhetnének Yneg a társaságban. Ez különben egybecseng a Bábolna Rt. terveivel, amelynek elnöke többször is hangsúlyozta: a cég mindössze a katalizátor szerepét vállalja, nem tart igényt a többségi tulajdonra. A tranzakció finanszírozása viszont még mindig problémás, hiszen a részvénytársaság államilag garantált hitelt szeretne felvenni az Magyar Fejlesztési Banktól (MFB). A pénzintézetnél viszont nincs napirenden a Bábolna további hitelezése, a fejlesztési bank újabb kölcsönt csak úgy adna, ha az ÁPV Rt. előtte feltőkésítené a céget. Velez Zoltán, a Bábolna Rt. igazgatóságának elnöke lapunkban nemrégiben azt nyilatkozta: június közepére érkeznek el a fejlemények abba a stádiumba, hogy konkrétumokkal a nyilvánosság elé álljanak. Afogyasztóvédelem megpróbálja felkutatni a fiktív című hagymabeszállítót Megbüntetik a Metró áruházat Folytatás az 1. oldalról Azért sújtják minőségeredet-bírsággal a Metrót, mert az áruház jelöletlenül forgalmazta a fokhagymát, ami nem biztos, hogy megegyezik a lapunkban tegnap bemutatott zöldségfélével mondta Tasnády Sz. Sámuel, az állomás minőségfelügyelő ellenőre. Bár az tény, hogy az általunk említett, és fotón is bemutatott hagyma a tegnap vizsgáltakkal mindenben megegyezik: magyar eredetű, 30 milliméter átmérőjű, és mind a kettőt 299 forintos kilónkénti áron kínálták. Az előírások szerint a csomagolt cikkeken fel kell tüntetni a termék nevét, származási helyét, csomagolójának pontos adatait, valamint az osztályba sorolást - ismertette a szabályt Tasnády Sz. Sámuel. E feltételeknek a Metró által forgalmazott fokhagyma nem felelt meg. Ugyanakkor az ellenőrzés minőségi és osztályba sorolási kifogást nem állapított meg. Az elmúlt napokban többször is foglalkoztunk a Metró Holding Kft. termékkatalógusában akciós, 299 forintos kilónkénti áron kínált fokhagyma - a hagymatermesztők és forgalmazók által kifogásolt - osztályba sorolásával és árával, valamint máig ismeretlen forgalmazójával. A Makó MERETEK Az Európai Unió által előírtak alapján az a fokhagyma, amelynek átmérője eléri vagy meghaladja a 30 millimétert, I. és II. osztályú, a 45 milliméternél nagyobb pedig már extra besorolást kap. Nem vitatja ezeket az adatokat Füleld László, az Országos Hagyma Terméktanács elnöke, de hangsúlyozta: az elmúlt évek hazai gyakorlata mást »utat, ugyanis eddig a 35 milliméter alatti hagyma ipari besorolást kapott. Füleki László ugyanakkor megjegyezte: örül, hogy a hatóságok is védeni próbálják a piacot. és Szeged környéki „hagymások", sőt a makói székhelyű Országos Hagyma Terméktanács elnöke korábban a Metró által I. osztályúként forgalmazott 30 milliméter átmérőjű fokhagymát II. osztályúnak minősítette. A zöldség-gyümölcs-áruféleségeket méret és osztály szerint is lehet, illetve kell vizsgálni - jegyezte meg Selmeczi Tamás, a budapesti székhelyű Zöldség Gyümölcs Minőségellenőrzési Koordinációs Központ osztályvezetője. A cikkünkben említett fokhagyma minősége ellen senki nem emelt kifogást, de a mérete és osztályba sorolása éles kritikát váltott ki a termelőkből és forgalmazókból. Ezzel kapcsolatban Selmeczi Tamás kijelentette: a Metróban árusított kétséges eredetű fokhagyma mérete alapján megfelel az EU előírásainak. Az osztályvezető információhiányTAVALYI KIFLIARAK ¡¡I Ilonka Boldizsár; a Magyar Pékszövetség elnöke szerint nem csökken a kenyér és a péksütemények ára, annak ellenére sem, hogy olcsóbb a liszt. Hozzátette, az év elején tervezett 20 százalékos áremelkedés helyett alig 8 százalékkal lehet többért eladni a kenyeret. Ráadásul a sütödék egyes kereskedelmi láncoknak még mindig a tavalyi árakon kénytelenek szállítani a kenyeret, kiflit és zsömlét, csak azért, hogy vevőjüket megtartsák. bonára. Az intézkedésre a malomipar úgy válaszolt, hogy nem szállított több búzát külföldre, az itthon tartott nagyobb mennyiségű gabona viszont csökkentette a hazai árakat. A még ennél is olcsóbb szlovák liszt csak ezt követően árasztotta el az országot. A lefölözést április végén törölték el, ezzel azonban már senkin sem segítettek: május l-jén ugyanis beléptünk az EU-ba, egy osztrák piacra való szállítás pedig azóta már nem minősül exportnak. Nyilasi Endre szerint amenynyiben új búzából bőséges és jó minőségű lesz a termés - erre a csapadékos időjárás miatt jók az esélyek -, akkor továbbra is alacsony marad a liszt ára. Hogy a kenyér ára csökken-e, azt nem lehet megjósolni, hiszen az eltelt fél esztendőben történtek hatására sem szállt alább. F.K. Szili Katalin csütörtökön a megyébe jön Holnap délelőtt 10-kor a Bokros városrészt elkerülő út ünnepélyes alapkőletétele alkalmából Csongrádra látogat Szili Katalin, az országgyűlés elnöke, a szocialista párt elnökhelyettese. Az ünnepséget Bokroson az Árpád vezér útja és a Masterfoods bekötőútjának találkozási pontjánál tartják meg, majd a politikussal csütörtökön délelőtt negyed 12-kor Szentesen, az Ofotért előtti téren, délben Hódmezővásárhelyen, az Andrássy úti OTP előtt találkozhatnak az érdeklődők. Szili Katalin negyed 3-kor Algyőn a faluházban a helyi civil szervezetek képviselőivel találkozik. Az MSZP vezető politikusa Szegeden a belvárosi séta után 3 órától szabadtéri fogadóórát tart a Dugonics téren, majd ellátogat Deszkre, ahol megnézi a tüdőkórház parkját és q katolikus templomot. Megyei kampánykőrútjának zárásaként Sándorfalván találkozik a nagyközség vezetőivel és lakóival. nyal magyarázta, hogy erről nem tudnak az érintettek, pedig a szaktárca különböző rendezvényeken, tanácskozásokon, fóru. mokon, valamint kiadványok segítségével minden tájékoztatást megad az uniós előírásokról. - A fokhagyma értékesítésére is vonatkozó feltételeit az EU Bizottsága legutóbb 1997-ben határozta meg. Ez szerepel a Magyar Élelmiszerkönyvben - mondta az osztályvezető, aki azt, hogy a kínai fokhagyma elárasztotta az országot, nem tartja különösnek. Megemlítette: érvényesül a szabad kereskedelem, kedvező áruk miatt a kínai termékek - a pólóktól a cipőkön keresztül akár a fokhagymáig - tarolnak a piacokon. Az osztályvezető szerint ha e termékek megfelelnek az előírásoknak, nincs akadály az importjuk és hazai értékesítésük előtt. Számtan FEKETE KLARA Ha az égiek nem haragszanak meg aratásig a magyar termelőkre, akkor minden bizonnyal rekord mennyiségű gabonát takaríthatnak majd be. A jó termés, vagyis az eladott búzáért kapott ár mellé pedig már most oda lehet kerekíteni egy még csinosabb összeget: az úgynevezett uniós területalapú támogatásét. Ez az az öszszeg ugyanis, amely biztosan a folyószámlára érkezik, ha esik, ha fúj, s mindegy, hogyan végződnek a vasárnapi választások. A hazai gazdák tehát - akiket az uniós csatlakozással a legtöbbet riogattak korábban - nem mondhatják azt az Európához való tartozásról, hogy az új időszámítás számukra rosszul kezdődött volna. Igaz, mivel ingyen semmit sem adnak, ezekért a summákért is meg kellett dolgozni: a gabonát el kellett vetni, a támogatás igényléséhez szükséges nyomtatványokat pedig be kellett adni. De míg az év első felében a négy matematikai alapművelet közül csak az összeadást és a szorzást használták a termelők, a jövőben azért változni fog a helyzet. Némiképp. Mert ezt követően majd várható következményekkel is számolni kell, felállítani az egy-vagy többismeretes egyenletet. Példának okáért, mi történik akkor, ha gyorsan eladom a frissen learatott búzát, avagy kivárok, raktárban helyezem el. És tudnom kellene, mivel kalkulálhatok, ha más is ugyanezt teszi, fúliustól megmozdulhatnak az eddig merev számoszlopok, amelyekben csak az uniós támogatás marad meg fix összegnek. S hogy még tovább fokozzuk a helyzetet, arra is gondolni kell, hogy egész Európában jó aratásnak néz elébe az agrárium, így még annál is alacsonyabb lehet a gabona ára, mint amit most gondolunk. Az Európában való gondolkodás tehát ilyesfajta számolgatásokat is jelent. Ami nem biztos, hogy bonyolult, hiszen eddig több körülmény, leginkább a kiszámíthatatlan állami hozzáállás nehezítette a termelők dolgát. A helyzet egyszerűbbnek és tisztábbnak tűnik, de egyre jobban kell tudni számolni, és ajánlatos a négy alapműveleten kívül többhöz is érteni. fúnius közepétől újra dolgoznak az Ady téren Kifizetik a tartozást Információnk szerint tegnapra sikerült összehozni minden feltételt ahhoz, hogy ki lehessen fizetni a tartozásokat a szegedi Ady téri egyetemi építkezés kivitelezőjének. Tbvábbi két hét, amíg újrakezdik a munkát. Tegnapra sikerült megteremteni minden bürokratikus és egyéb feltételét annak, hogy ki lehessen fizetni a kivitelezőnek az Ady téren már elvégzett munkákért járó pénzt. Kézér Gyula, a Magyar Építő Rt. igazgatója azt mondta, teljesen akkor lesz nyugodt, ha az átutalás megtörténik. A már korábban befogadott számlák értéke 1 milliárd 350 milbó forint, de a kivitelezőknek a teljes leállásig további költségeik is voltak, úgyhogy összesen körülbelül 2 milliárd forintjuk bánta a takarékossági csomag minisztériumi következményeit. Mint megírtuk, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) nagyberuházása, a Tanulmányi és Információs Központ (TIK) építése azért állt le áprilisban, mert a Draskovics-program zárolta az Oktatási Minisztérium (OM) fejlesztési eszközeit. A tárca nem akarta, hogy félbemaradjon az új könyvtár épülete, hiszen a legeslegdrágább a befejezetlen beruházás. Úgynevezett késleltetett finanszírozással - egy faktoring cég vásárolta volna meg a követeléseket, a pénzt, természetesen kamattal, a tárca öt év alatt fizette volna vissza - kísérleteztek. Végül május 26-án kormányhatározattal arról döntöttek, hogy a PM feloldja az oktatási tárcánál korábban zárolt forrást és mégis költségvetési pénzből fejezik be az ország három félbemaradt felsőoktatási beruházását, köztük a szegedit. A fizetés feltételei az azóta eltelt másfél hét alatt teremtődtek meg. Kézér Gyula tegnap délután azt mondta, máris megkezdték „a kapacitások visszairányítását", a potenciábs alvállalkozók, az anyagok és gépek visszaszervezését az Ady térre, de ez nem megy egyik napról a másikra. Úgy két hét múlva lesz szemmel is látható, hogy újra dolgoznak a TIK épületén - ígérte. Az építkezés befejezésének dátumáról még nem tudott nyilatkozni. Annyit mondott, több tényezőtói is függ, hogy novemberben vagy decemberben adják át rendeltetésének az új egyetemi épületet. Az eredeti tervek szerint az SZTE új tanévének megnyitóját - szeptemberben - a TIK-ben tartották volna. S. E. MEGTALÁLTAD AZ IGAZITI ; m Orthonláramtó HM mét %3%rtotf OTTHONTEREMTŐ HITEL AZ FHB-TÓl EZ AZ IGAZI! fsUktel fa Jtóologfa«* «1 •• További információ: FHB Szegedi Képviselete, 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 20. tel.: 62/553-300 FHB 06-40-200-115-ös infóvonala, internet: www.fhb.hu MTV, RTL Klub képújság 508. oldala. Az Otthonteremtő Hitel devizában már 3,3%-tór elérhető. 50 millió forintig, bármilyen lakáscélra, többször is felvehető. Támogatott forintkölcsönnel is lehet kombinálni. Most** elengedjük a hitelbírálati díjat. Ingyenes életbiztosítást is adunk hozzá.