Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-29 / 125. szám
4 • AKTUÁLIS« SZOMBAT, 2004. MÁJUS 29. KÖRKÉP ALGYÓ. Repülős emléknapot és pünkösdi kirakodóvásárt rendeznek holnap a községben. A repüléstörténeti állandó kiállítást Klárafalvi Aladár, a Szegedi Repülő Egyesület örökös tiszteletbeli tagja nyitja meg délelőtt fél tízkor az oktatóteremben. A szabadidőközpont főépületénél tíz órától ünnepi megemlékezést tartanak, majd megkoszorúzzák a repülős hősök emléktábláját. Az emléknappal egy időben pünkösdi kirakodóvásárt és játszóházat is szerveznek. Sorversenyek, családi játszópark, sportjátékok szórakoztatják a vendégeket. Az Algyői Művészkör tagjainak segítségével pedig bárki kipróbálhatja a különféle kézműves mesterségeket. A rendezvényt repülős modellezés, hőlégballonozás és középkori harci bemutató is színesíti. ÁSOTTHALOM. Gyermeknapot szerveznek ma a művelődési házban. Délelőtt tíz órakor fellép a Peter & Pan. Ezt követően játszóudvar és játszóház várja a legkisebbeket. A Nyakigláb, Csupaháj meg Málészáj című mesejátékot délután négy órától láthatja a közönség. Abordányi amatőr színjátszótársulat délután öt órától mutatja be a Flórián című darabot. Vasárnap pünkösdi borünnepet szerveznek a községben. Délelőtt kilenctől három pincét keresnek fel a vendégek, majd délután felvonulás indul a központi térre, ahol műsorral köszöntik a vendégeket. Új borrendi tagokat is avatnak. Hétfőn délután három órától a művelődési házban tartja évzáró gálaműsorát a Talentum 2000 Magán Művészeti Iskola. SÁNDORFALVA. Tóth Csilla önkormányzati képviselő holnap délelőtt nyolc és kilenc óra között lakossági fogadóórát tart az idősek klubja tanyagondnoki irodájában. A nagyközség civil szervezetei hétfőn délelőtt tíz órától gyermeknapra várják a legkisebbeket és szüleiket a Kis körúti játszótéren. Elsőként felavatják az új ivókutat, majd a civil szervezeteknek rendeznek tréfás vetélkedőket. Ezalatt a gyermekek játszóházban próbálhatnak ki különféle játékokat. Délután két órától pedig kiderül, ki a legügyesebb utánzó a Tátikában. A verseny fődíja egy balatonszárszói nyaralás. SZEGED. Bossa-Nova minősítő táncfesztivált rendeznek a Desperado Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében szombaton és vasárnap a Deák Ferenc Gimnázium tornacsarnokában. Ma délután fél háromkor kezdődik az iskolák közötti verseny. Az este nyolc órai diszkón pedig elő konga és Szimp-la-tin show-val szórakoztatják a közönséget. Vasárnap délután két órától folytatódnak a versenyek, majd az öt órai eredményhirdetés után látványos tánekarnevál zárja a fesztivált. TISZASZIGET. A helyi gazdakör szervezésében lovas találkozóra várják az érdeklődőket ma délelőtt tíz órától a községi sportpályán. Elsőként a gyermekek mutathatják meg, hogyan ülik meg a lovat. Ezt követően hajtásbemutató szórakoztatja a közönséget. Délután egy órától rajtol el a fogathajtó mezőnye, majd haladó lovasoknak szerveznek ügyességi vetélkedőt. A találkozót a délután fél négykor kezdődő akadályhajtás zárja. A versenyzőknek nevezési díjat nem kell fizetniük. 2500 forintért kevés fiatal vállalja a játékot Szegeden járt a Ki nyer ma? A régi vágóhíd helyén alakították ki a húsfeldolgozót Családi konzervüzem működik Zsombón technológussal készítik az egyelőre ötféle ízesítésű, tartósítószer- és gluténmentes májkrémeket. - Célunk, hogy ezt a külföldi technológiát Magyarországon is meghonosítsuk, mert a híres jugoszláviai gyártók többsége csődbe ment - vette át a szót a feleség. A Csongrád Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomástól jelentős segítséget kaptak Fodorék a munkálatok elindításához. Szigorú uniós szabályoknak kell most már megfelelni az élelmiszeriparban is. Az üzem a HACCP minőségbiztonsági rendszerben dolgozik. Jelenleg tizenkét fővel folyik a termelés. - Az egyéves kiesés miatt a piac fenntartása céljából a munka nélkül maradt újkígyósi alkalmazottakat foglalkoztatjuk. A várható bővítés után azonban már zsombóiakat is betanítunk tette hozzá Fodor Tibor. A zsombói konzervekkel nagyobb hazai üzletláncok polcain találkozhatnak a vásárlók. Mivel nemrég megkapták az exportszámot, így külföldön is kívánnak értékesíteni. Elsőként a volt Jugoszlávia államait célozzák meg, de uniós országokba is fognak szállítani, mert nagy az érdeklődés a konzervek iránt. K.T. ANGOL TÁBOR A DEÁKBAN Idén tizedik alkalommal szervez a Deák Ferenc Gimnázium angol társalgási tábort, amelynek csoportjait amerikai diákok és tanárok vezetik. A június 15-én induló, kétszer egyhetes tábor időpontjairól és a részvétel feltételeiről a 474-174/ 42-es telefonszámon lehet érdeklődni. PÁLMÁK HÉTVÉGÉJE A FÜVÉSZKERTBEN A pálmákkal ismerkedhetnek meg azok, akik a hét végén ellátogatnak a Szegedi Füvészkertbe. A vendégek megismerhetik a hazánkban is ritkaságnak tekinthető halfarokpálmát. A látogatókat szombaton és vasárnap szakemberek kalauzolják a pálmafák között. Azok, akiknek a lakását otthon pálma díszíti, információkat kapnak arról, hogy hogyan kell bánni ezekkel a növényekkel, vagy épp - jó alkalmazkodó képessége miatt - melyiket érdemes dísznövényként hazavinni. BLUESEUMSOK ZENÉVEL A Zárda utcában, a bezárt Bárkával átellenben megnyílt a Blueseum: egy olyan vendéglő, amelyben - mint ahogy azt neve is elárulja - blues-, jazzés rockzene is hallgatható, élőben. Az étterem a hagyományos ételek mellett reformkonyhát vezet, amelynek előnyeire tegnap sajtótájékoztató keretében Szeri István, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mutatott rá, aki maga is a biotáplálkozás híve. Az ételek elkészítésében az egészséges életmód életműdíjasa, Császárné Benke Mária, Etka anyó testvére ad szaktanácsokat. TÉVES NÉV A pénteki lapunk 5. oldalán megjelent, A szülőktől nem kérhetnek pénzt című cikkünkben rosszul írtuk a szegedi Rókus II. Számú Általános Iskola igazgatóhelyettesének nevét. A pedagógust Hódiné Csatári Mártának hívják. Elnézést kérünk az érintettől és olvasóinktól. Megnyílt a tápai művelődési ház Élő adás a színház előcsarnokából Fotó: Karnok Csaba A negyedszázada elhunyt Vaszy Viktor emlékének szentelte tegnap a Szegedi Nemzeti Színházból közvetített 8914. adását a Kossuth rádió egyik legrégebbi műsora, a Ki nyer ma? Nem tolongtak túl sokan tegnap a Szegedi Nemzeti Színház előcsarnokában, ahonnan a Ki nyer ma? élő adását közvetítették. A Magyar Rádió munkatársai mégis elégedettnek tűntek, mert a harmincfőnyi, zömmel idősebbekből álló közönségből hét vállalkozó kedvű hallgató is akadt, így ki kellett sorsolni a szerencsés játékost. Az évtizedek óta tartó műsorfolyam 8914. adását Meixner Mihály nagy rutinnal vezényelte le. Kossá Zsolt már többször is játszott a műsorban, kicsit izgulva hallgatta a Vaszy Viktorhoz is kötődő zenei feladványokat. Néggyel sikere volt, csak az ötödik bejátszás, egy ritkán hallható korai Bartók-darab fogott ki rajta. - Vidéken még ma is nagy sikere van a műsornak, sokan kíváncsiak rá, hogyan születik az élő adás - mondja Szilágyi Erzsébet. A Ki nyer ma? mindenese azt is elárulja, nemrégiben hunyt el csúcstartójuk, Steiner doktor, aki 106 győzelemmel büszkélkedhetett. - Az emberek szeretnek játszani, ezért biztosan sokáig él még a műsor, amelynek ma is meglepően magas a hallgatottsága. Sajnálatos módon egyre kevesebb a fiatal játékosunk, pedig az első évtizedekben még sok gimnazista és egyetemista játszott velünk meséli Meixner Mihály, aki harminc évvel ezelőtt csatlakozott az alapító-műsorvezető, Czigány György csapatához. - A játékosok többnyire nagyon műveltek, ezért kíváncsian szoktam hallgatni a véleményüket a különböző előadókról, koncertekről. ]ó lenne, ha a fiatalok is rájönnének, hogy micsoda örömet tud nyújtani a komolyzene. Jelentkezett játékosnak a szegedi csúcstartó, Kárpáti Dezső is, aki 1980 óta 59-szer nyert a műsorban. Kicsit csalódott volt, hogy most nem kedvezett neki a szerencse, így Budapestre kell utaznia, ha újra játszani szeretne. Szerinte az egész világon egyedülálló játék a Ki nyer ma?, ami nem hasonlít a mai, divatos, könnyed kvízjátékokra, hiszen ebben a zeneirodalom alapos ismeretére van szükség, ugyanakkor a játékosok minden jó válaszért mindössze ötszáz forintot kapnak, így 2500 az elérhető legnagyobb napi nyeremény. Néha két koncertjegyet is felajánlanak a győztesnek, ezek értéke 10-15 ezer forint is lehet. A fiatalok ennyiért nem jönnek lázba, hiszen a könynyebb televíziós kvízműsorokban százezreket, sőt milliókat is nyerhetnek. Kárpáti Dezső nyugdíjasként mégis azt fájlalja leginkább: hiába nyer gyakran Budapesten koncertjegyeket is, fél 8 körül indul vissza az utolsó vonat Szegedre, így kénytelen a belépőket játékostársainak ajándékozni. H. ZS. Négy Guinness-rekordkísérletre is készülnek Sándorfalva százhuszonöt éves Nagyszabású fesztivállal ünneplik meg Sándorfalva 125 évvel ezelőtti alapítását. A június 4-5-i falunapok programjairól tegnap tájékoztatták a sajtót. MUNKATÁRSUNKTÓL Az 1879. március 7-ei nagy árvíz pusztítása miatt fedél nélkül maradt algyőieknek ajánlott fel uradalmából 300 katasztrális holdat Pallavicini Sándor őrgróf. Az árvízkárosultak díjmentesen vehették birtokba új otthonukat. Még azon év június 12-én aláírták a település alapítószerződését és a gróf tiszteletére Sándorfalvának nevezték el. -Alapításunk 125. évfordulóját ünnepeljük meg június 4-5-én a falunapokkal - mondta Darázs Sándor polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján. A látványos programok mellett négy Guinness-rekordkísérlettel is készülnek a sándorfalviak. Elsőként 125 sárkányrepülő emelkedik a magasba és egy kört tesz a település fölött. A helyi nyugdíjasklub tagjai 125 méter hosszú kalácsot sütnek. Az általános iskolások több 125 méter hosszú falrajzot készítenek, majd 125 citerás egyszerre játszsza Rózsa Sándor nótáját. Családi vállalkozásban üzemeltetett húsfeldolgozó és tartósítóüzem létesült Zsombó határában a volt vágóhíd helyén. Jelenleg tizenkét főt alkalmaznak az üzemben, de a tervezett bővítés után újabb munkahelyeket teremtenek. Januárban indult be a termelés a Zsombó határában lévő felújított húsfeldolgozó és tartósító üzemben. A családi vállalkozásban működő cég 1999-ben alakult meg szegedi székhellyel. Az üzem elsőként a Békés megyei Újkígyóson kezdte meg a konzervek gyártását. - A kígyósi üzemet csak béreltük, de sajátot szerettünk volna. Ezért döntöttünk úgy, hogy építünk egy feldolgozót - mondta Fodor Tibor tulajdonos, aki feleségével együtt vezeti a céget. A család választása a zsombói használaton kívül lévő vágóhídra esett, mivel szegedi lakosok. Egy évig tartott a felújítás és csak utána lehetett beindítani a termelést a jelenleg ezer négyzetméter alapterületű üzemben. Fodorék további technológiai bővítést terveznek. Ezt azonban nehezíti, hogy a községben nincs teljesen kiépítve a szennyvízhálózat. Ennek hiánya pedig nehezíti, hogy növeljék a kapacitást. Külföldi technológiával és Gyermeknap a szegedi repülőtéren Tizenkét személyes, szovjet AN-2-es repülőgéppel, vagy akár C-172-es amerikai géppel is a város fölé emelkedhetnek azok a gyerekek és szüleik, akik kilátogatnak a szegedi repülőtérre, a Szegedi Repülő Egyesület és a Városi Sportigazgatóság közös gyermeknapi rendezvényére szombaton és vasárnap. A legbátrabbak még ejtőernyővel is ugorhatnak. Bemutatót tartanak a vitorlázó- és a motoros repülők, az ejtőernyősök és a sárkányrepülők is. Vasárnap délelőtt tíztől az Aranypódium varieté műsorát tekinthetik meg az érdeklődők, 13 és 15 óra között pedig a Rocktörténet két órában című produkció szórakoztatja a publikumot. A rendezvény sztárvendégei a Pick Szeged kézilabdacsapatának tagjai, akikkel vasárnap tíz és dél között találkozhatnak a gyerekek. Tegnap hivatalosan is megnyitották, átadták a megújult tápai Heller Ödön Művelődési Házat. A felújítás első üteme már két éve elkészült, azután nem folytatódtak a munkák. A nagyterem és a tetőtér beépítése most készülhetett el. Nagy előrelépés ez, hiszen eddig csak a fiókkönyvtár és a különböző klubokat, szakköröket befogadó szobák fértek el a félkész épületben. A fölső helyiségekben a Molnár Imre tanár által összegyűjtött, a falu gazdag népi hagyományait bemutató kiállítás kap helyet, melynek anyaga eddig raktárban állt. A korábbinál sokkal korszerűbb nagyteremben pedig újra próbálhatnak a táncosok. A művelődési ház megújult épülete Fotó: Schmidt Andrea