Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-03 / 102. szám
HÉTFŐ, 2004. MÁJUS 3. • AKTUÁLIS" 5 ÉNEKELVE CSATLAKOZTAK Nem mindennapi módon ünnepelték hazánk európai uniós csatlakozását a kiskundorozsmaiak. A település jelképének számító szélmalomnál ugyanis 560 általános iskolás és óvodás, valamint 200 felnőtt énekelt népdalokat. Tóth József, a városrész önkormányzati képviselője elmondta: azt nem tudja, hogy ez Guinness-rekordnak számít-e, de az biztos, hogy Magyarországon egyedülálló rendezvény volt. veszterkor lehet a Kárász utcán szórakozni, akkor most miért nem? Hiszen Magyarország csak egyszer csatlakozik az Európai Unióhoz - méltatlankodott a fiatalember. Május elsején a szokásos képét mutatta a liget. Vidám családok heverésztek a földön, az emberek ittak, ettek. És estek-keltek a szemetesből már délben túlcsorduló hulladékban, kerülgették a félig üres műanyag pörköltes tányérokat, akarva-akaratlanul rugdosták a szintén műanyag sörös és üdítőspoharakat. Ezen kívül azonban volt minden, ami a jó hangulathoz kell: azaz étel és ital, valamint műsor. Egy korsó sört 250 forinttól lehetett elfogyasztani, az egytálételért 870 forintot kértek az egyik helyen, az MSZP marhapörköltje (uborkával, főtt burgonyával és kenyérrel) 800 forintba került. - Ha nincs MSZP-s lufi, akkor a kisgazdapártra fogok szavazni jelentette ki határozottan a 12 éves Kristóf. A kormánypárti léggömb valóban elfogyott, Kristóf azonban MDF-es, munkáspártos és fideszes lufikkal kárpótolhatta magát. Az Euromajális elnevezésű programsorozat legtöbb látogatót vonzó rendezvénye a Danubius Karaván volt, amelyen délutántól az esti tűzijátékig váltották egymást a legismertebb hazai zenekarok: a Vision, az Irigy Hónaljmirigy, az Izis, Auguszt Bárió, valamint a Republic és a Nyers. A programok vasárnap is folytatódtak. A háromnapos majális utolsó, kissé borongós napján családi programokkal, dixieland- és jazzmuzsikával várták az érdeklődőket az újszegedi ligetbe. JUHÁSZ GYULA-DÍJASOK •jj A hivatalos EU-köszöntőt követően Botka László polgármester és Tóth József, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége megyei képviseletének vezetője átadta az MSZOSZ, 1976-ban alapított Juhász Gyula-díjait. Pintér Imréné Kiss Jolán, a szentesi Kontavill szakszervezeti bizottságának tagja már korában átvette a kitüntetést, szombaton Andrejcsik István, a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese, Cseh Ferenc, a MÁV oktatási főmérnökségének vezetője és Maróti Gyula, az Országos Munkaügyi Főfelügyelőség megyei igazgatója kapta az elismerést. Maróti Gyula kérdésünkre elmondta: munkaügyi, munkabiztonsági szempontból felkészülve léptünk az unióba, a jogharmonizáció során átdolgozott munkaügyi törvény nagyobb védelmet ad a munkavállalóknak, rászorítja a munkaadókat az előírások betartására. Megerősödhetnek az elmúlt években jelentős pozícióvesztésen átment szakszervezetek is - tette hozzá. Ünnepségek a megyében Az Európai Unió nem olvasztótégely, a régi tagállamok is megőrizték nemzeti önazonosságukat, és nekünk is ez a feladatunk - hangzott el a vásárhelyi ünnepen. A csatlakozást Szentesen és Csongrádon is tánccal, tűzijátékkal köszöntötték. Míg Makón ezen a hét végén ünnepelték a háromszázöt évvel ezelőtti újratelepülés évfordulóját is. MUNKATÁRSAINKTÓL Az Európai Unió nem olvasztótégely, s nem is lesz az. A régebbi tagállamokban a nemzeti önazonosság nem halványult el, hanem mindenhol megerősödött fogalmazott köszöntőjében Lázár János vásárhelyi polgármester szombaton délután a Kossuth téren, a csatlakozási ünnepségen. A vásárhelyiek az Európa-fesztiválon sokféle programon vehettek részt. Az ünnepen elhangzott: fejlett infrastruktúrájú város csatlakozhat a közösséghez, hazánk legmodernebb fedett uszodájával, s számtalan kulturális értékkel, többek között az ötvenéves Őszi Tárlattal. Szentesen tömegeket vonzott a zenés-táncos programsorozat. Amikor pénteken éjfélt ütött az óra, s felcsendült Beethoven Örömódája, a szentesiek minden eddiginél látványosabb tűzijátékot láthattak. Szirbik Imre polgármester azt mondta, az a fontos, hogy Európába ne vigyük magunkkal a széthúzást, az acsarkodást. Csongrádon is zenével, tánccal, sörfesztivállal és tűzijátékkal tették emlékezetessé a történelmi korszakhatárt. Bedő Tamás, Csongrád polgármester arról szólt, hogy a munka ünnepe új értelmet nyer, hiszen új lehetőségek előtt állunk, amelyekkel élnünk kell. Amikor a tűzijáték megkezdődött, becslések szerint három-négyezren ünnepeltek az utcán. Makó háromszázöt évvel ezelőtti újjátelepülésének ünnepe egybeesett az uniós csatlakozás köszöntésével. Az ünnepi testületi ülésen Búzás Péter polgármester kiemelte: hisz abban, hogy még a mai nemzedék érezni fogja a csatlakozás hatását a hétköznapokban. A makói testület Nacsa Imre egykori élsportolót díszpolgári címmel tüntette ki, szombaton átadták a makói fürdő új élménymedencéjét. Délután ezrek látogattak ki a majálisok szokásos helyszínére, a Maros-partra. Sikeres pályázat A József Attila Művelődési Ház munkatársai sikeresen pályáztak az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnál eMagyarország pont létesítésére. Ennek köszönhetően májustól számítógépes és irodai szolgáltatást vehetnek igénybe, illetve internetezhetnek is a zsombóiak. A Pick nem szállít Amerikának Újra exportálhat az USA-ba a kapuvári húsüzem és a Pápai Hús Rt., miután sikerrel zárult az amerikai élelmiszer-biztonsági szakemberek kéthetes magyarországi ellenőrzése. A Pick Szeged Rt. következetes: a januári diszkriminatív lépés miatt a jövőben nem kíván Amerikába szállítani. A Pick-szalámi exportját is érintette az USA azon döntése, mely szerint január 13-a óta nem engedett be az államok területére Magyarországról származó húst, húskészítményt. A lépésre egy évente ismétlődő, átfogó állat-egészségügyi és élelmiszer-higiéniai ellenőrzést követően került sor, amelyet az amerikaiak tavaly október végén és november elején tartottak hét hazai húsipari cégnél. Akkor több vágóhidat elmarasztaltak a nem megfelelő élelmiszer-higiéniai állapotok miatt, végül azonban nem egyes cégeket büntettek, hanem a teljes magyar, USA-ba irányuló exportot leállították. Kovács Károly, a Pick Szeged Rt. vezérigazgatója lapunknak elmondta, a Picknél a szemlén nem találtak hiányosságokat a szakemberek. A legnagyobb hazai húsipari cég sérelmezte az amerikaiak eljárását, ezért az igazgatóság úgy döntött: felfüggesztik szereplésüket az amerikai exportlistán és középtávú terveikben sem szerepel, hogy a kivitelt újraindítsák. Ennek az az oka, hogy eddig mindössze évi 50-100 tonnányi szalámit szállítottak, ami elenyésző mennyiségnek számít a Pick értékesítésében, s gond nélkül eladható más piacokon. Ez azonban csak az egyik indok - fogalmazott Kovács Károly -, a másik az a diszkrimináció, amelyet Magyarországgal, a Pickkel szemben tettek, holott a cég minden feltételnek megfelelt. Az amerikai exporton ráadásul a Picknek nyeresége sem volt, s csak az, hogy az amerikai követelményeknek megfeleljenek, 50 millió forintos költséggel járt. Az Amerikai Egyesült Államok a napokban feloldotta az exporttilalmat, miután sikerrel zárult az élelmiszer-biztonsági szakemberek kéthetes magyarországi ellenőrzése. Információink szerint azonban egyelőre csak a kapuvári húsüzem és a Pápai Hús Rt. jelentkezett amerikai engedélyért. EK. Háromnapos Euromajális koncertekkel és tűzijátékkal Az EP-választásokat megelőző politikai kampány folyt a sátrakban Fejlesztések Európa kapujában A politikai pártok minden lehetőséget igyekeztek megragadni a megnyilvánulásra május elseje kettős ünnepén. A Fidesz a ligetben 14 standon gyűjtött aláírást a nemzeti petícióhoz, az SZDSZ a Mátyás téren állított oszlopot, Botka László polgármester a szabadtéri színpadon mondta el hivatalos EU-köszöntő beszédét. - Soha senki sem próbálta meg sem megmagyarázni, sem definiálni, mit értett egyetemünk egykori névadója, József Attila azon, hogy „a fehérek közt egy európai". Soha senki sem magyarázta, mert mindenki értette. Ez, a József Attila-i európaiság az, amelyre valahol mindannyian vágytunk, s amelyet most, tíz esztendő küzdelme és nehézségei után elértünk - kezdte az Európai Unióhoz való csatlakozást üdvözlő beszédében május elsején Botka László az újszegedi szabadtéri színpadon. A polgármester leszögezte: Európát senki nem hozza ide nekünk, Európát magunknak kell itt felépítenünk. A csatlakozást követő első beszédében emlékeztetett: a város fejlődését hosszú távon az tette lehetővé, hogy soha nem volt elzárva a világtól. Az elmúlt évek nehézségei után most „közúti, vasúti, vízi és légi úti csomópontot építünk itt, Európa kapujában" - fogalmazott. - Éjfél óta tudomásom szerint négy gyermek, egy lány és három fiú jött világra Szegeden, akik már teljes jogú tagként ide, ebbe a közösségbe születtek. ígérjük meg, sikeres jövőt építünk számukra - mondta a polgármester. Végezetül közös munkálkodásra hívott minden szegedit - „nemcsak valahol Európában, hanem Szegeden." A sétány melletti réten a politikai pártok egymás mellett állítottak sátrakat. Az MSZP és a Fidesz-MPSZ mellett az SZDSZ, az MDF és a Munkáspárt is különösen nagy erőkkel várta szimpatizánsait, ezzel is jelezve, az uniós csatlakozást követően most már az európai parlamenti (EP) választások kerültek előtérbe: megkezdődött a kampány. A Fidesz pontos kalkuláció szerint folytatta az Orbán Viktor által meghirdetett nemzeti petíciót támogató aláírások gyűjtését: Rákos Tibor városi elnök elmondta, számításaik szerint választókörönként hatezer szignóra van szükség ahhoz, hogy a tervezett egymillió meglegyen. Ezért összesen 14 standon várták azokat a liget különböző pontjain, sőt a Torontál téri ringlispíl mellett is, akik csatlakozni szerettek volna az akcióhoz. Mivel az aláírásokat 15-20 aktivista gyűjtötte, ezért tegnap a Fidesz még nem tudott hivatalos adatot közölni arról, hányan csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az SZDSZ már pénteken látványosan köszöntötte az EU csatlakozást az alsóvárosi Mátyás téren. Egy oszlopot állítottak fel, amelynek csúcsán egy EU-zászló leng. Virág András, a körzet szabad demokrata képviselője kezdeményezte: a 25 szegedi egyéni választókerületben - jelképezve az EU 25 tagállamát - gyűjtsenek össze összesen 250, az EU-val kapcsolatos gondolatot, amelyeket azután táblára vésetnének, és a városházán helyeznének el. Az EU-zászlót pedig aláíratnák a jelenlegi testület 43 tagjával, és így őriznék meg az utókor számára. K.B. A háromnapos Euromajálison előbb hazánk uniós csatlakozását, majd a munka ünnepét ünnepelték a szegediek az Erzsébet ligetben. Bár az éjszakai EU-fieszta nem úgy sikerült, ahogyan sokan várták, május elsején már szokásos képét mutatta a liget. MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi Kárász utcán szilveszteri hangulat fogadott pénteken este: fiatalok sétáltak, beszélgettek, a környékbeli pubokban lehetetlen volt helyet kapni. Csak nehogy lekéssük a csatalakozást - mondta nevetve egy lány a barátjának. A buli helyszínéhez közeledve, a Belvárosi híd újszegedi lábánál két fiatal hevert a földön, ütötték-rúgták egymást, miközben népes nézősereg állta körbe őket. A jobb érzésűek oda sem mertek nézni. Az újszegedi Erzsébet ligetben az ÚtközBand muzsikált. Egy erősen ittas férfi nem kapta el sem a ritmust, sem pedig a platánfát - nagyot csattant a betonon. Az uniós csatlakozásunkig visszaszámláló óra erre az estére ismét megadta magát, igaz, csak a mutatós része, a digitális működött. A zenekar vezetőjével aztán elkezdődött a visszaszámlálás. Az ünnepi pillanatokat hamar feledtette egy népes társaság, amelynek tagjai a magyar Himnusz után az Örömóda alatt a „Ria-ria, Hungária!" skandálásába kezdtek. Egy egyetemista fiatalember szerint azért volt ilyen gyér az érdeklődés, mert a ligetben szervezték meg a fiesztát. Szerinte ünnepélyesebb lett volna, és sokkal többen vettek volna részt, ha Szeged Belvárosában rendezik meg a bulit. - Ha szilBotka László szerint Európát magunknak kell felépítenünk Fotó: Karnok Csaba A majális egész családokat csábított a ligetbe Fotó: Karnok Csaba