Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-25 / 121. szám

4 • AKTUÁLIS« SZOMBAT, 2004. MÁJUS 29. Betörtek a tarjáni iskolába i®* — «>« I BfcJ ^ Az irodát teljesen felforgatták a betörők Fotó: Miskolczi Róbert Hétfőre virradóra betörtek a szegedi Tarján III-as számú általános iskolába, ahonnan készpénzt és műszaki eszközöket vittek cl mintegy 100 ezer forint értékben. MUNKATÁRSUNKTÓL A hét végén betörők jártak a szegedi Építő utcában lévő Tarjáni Magyar-Német Két Tannyelvű Altalá­nos Iskolában. Az oktatási intézmény igazgatója, Szalai József elmondta, az elkövetők az egyik zárt udvarból nyíló ablak rácsát feszítették fel, majd egy nagyon vékony ember, vagy gyermek bemászott a helyiségbe. A tettes teljesen felforgatta az iskolatit­kár és az igazgatóhelyettes szobáját. Az elkövető valószínűleg készpénz után kutatott. - Nagy szerencsénk, hogy a számítógép nem fért ki a felfeszített rácsok között, így csak magnetofont és készpénzt zsákmányoltak a tolvajok - mondta az igazgató. Szalai József hozzátette, az elkövetők nyugodtan tudtak „dolgozni" a zárt udvarban. - Ál­landó probléma, hogy a fiatalok rendszeresen be­másznak az iskola udvarára, de az is megtörtént, hogy a lapos tetőn futballoztak. Tudjuk, hogy a rendőröknek sok dolguk van, de jó lenne, ha hét vé­gén néha kiküldenének egy-egy járőrt. Szerencsére betörés évek óta nem történt az iskolánkban - vont mérleget Szalai József. A lopással okozott kár mint­egy 100 ezer forint. Az igazgató fontosnak tartotta megjegyezni, a történtek után úgy döntöttek, bővítik az intézmény riasztórendszerét. Ötven elsős diákot máshová irányítanak Iker borjak születtek, kanadai bikától A gondozók és a pici bocik. Fölöttébb virgonc jószágok, alig tudták összeterelni őket KÖRKÉP ÁSOTTHALOM. Több helyszínen is várják a községben holnap a Challange Dayen, vagyis a kihívás napján az ásotthalmiakat. Kora reggeltől estig zajlanak a különféle sportesemények. A sportcsarnokban kézilabdázhatnak, focizhatnak és pingpongozhatnak a résztvevők. Az óvodásoknak az ovi udvarán rendeznek versenyeket. Az általános iskolában játékos vetélkedőket, kerékpárversenyt szerveznek. A szakközépiskolától délelőtt tíz órakor futóverseny indul, melynek célja a községi strand, ahol számos vízi sportban mérhetik össze tudásukat az ásotthalmiak. A sportpályán közösen tornáznak a község lakói, illetve az intézmények dolgozóinak ügyességi versenyeket szerveznek. Délután öt órától (icdig a falu legerősebb embere címért mérkőzhetnek az ásotthalmiak. Ezenkívül a pályán focimeccseket is rendeznek. RAKS. A polgármesteri hivatal házasságkötő termében holnap délután egy órakor képviselő-testületi ülés kezdődik. Az előző ülés óta hozott fontosabb döntéseket Balogh Lajosné ismerteti a jelenlévőkkel. A község közrendjéről és közbiztonságáról Tóth Zoltán, a baksi rendőrőrs parancsnoka és Ménesi László, a BV Egyesület elnöke tart tájékoztatót. DESZK. A Zoltánfy István Általános Iskolában is nagy hangsúlyt fektetnek a sportolásra. Ezért holnap délelőtt a Challange Day keretében a község számos pontján állomásokat jelölnek ki, ahol különféle szellemi és ügyességi feladatokat hajthatnak végre a diákok. FORRÁSKÚT. Péntekig adhatják le írásban a polgármesteri hivatalban a forráskútiak, hogy az idén kit javasolnak díszpolgári címre, illetve kinek adományozza oda a testület a Forráskút Községért Érdemrendet. A két díjat a júniusi falunapon rendezett ünnepségen adják át. PUSZTAMÉRGES. A hagyományokhoz híven a Challange Dayen számos sporteseményre várják a pusztamergesieket. Az étterem előtt a holnap reggel nyolc órai megnyitó után a község apraja-nagyja benevez a trapp-partyra, ami i\em más,. _ . mint egy ötszáz méternyi bemelegítő futás. Ezt követően az általános iskola udvarán folytatódnak a csoportos sport- és ügyességi vetélkedők. Este fél nyolctól pedig a mérgesiek megküzdhetnek a falu legerősebb embere, illetve amazonja címért. A kihívás napi rendezvényt hajnalig tartó utcabál zárja. RÚZSA. Nyilvános képviselő-testületi ülést rendeznek holnap délután fél kettőtől a polgármesteri hivatal tanácstermében. Ezen - többek között - Papp János polgármester beszámol a korábban hozott döntésekről, majd Sádtné Papp Ibolya óvodavezető ismerteti az intézmény eddigi munkáját. A Móra Ferenc Művelődési Ház tevékenységéről bővebbet tudhatnak meg a képviselők Vörös Tiborné vezetőtől. Lábccz László jegyző pedig tájékoztatót tart a polgármesteri hivatal gyámügyi hatósági feladatainak ellátásáról. SZEGED. Délvidéki borok bemutatójára várják az érdeklődőket ma este hat órától a Millenniumi Kávéházban (Dugonics tér 12.). A vendégek nemcsak hallhatnak a különféle fajtákról, hanem meg is kóstolhatják a királyhalmi borász, Maurer Oszkár borait. Körös-torok a nyárra készül Halaszthatatlanná vált a csong­rádi Körös-torok fejlesztése. Az önkormányzat a munkák elvég­zéséhez negyvenmillióra pályá­zik a megyei területfejlesztési ta­nácsnál. Gőzerővel dolgoznak a csongrá­di városgondnokság munkatár­sai a népszerű üdülőhely meg­tisztításán, ám a Körös-torok partfürdői részén továbbra is ka­otikus állapotok uralkodnak. Uszadék, fatörmelék és szemét tarkítja a meredek part tetején kitaposott csapást, s néhol fél méter mély keréknyom nehezíti a gyalogos közlekedést. A vállal­kozó udvar büféinél már tiszta a terep, itt a jövő hét végérc már szezonnyitó bulit terveznek. A partfürdő nyitását is június ele­jére ígérte az üzemeltető, azon­ban - még ha a Tisza által hátra­hagyott uszadékot el is tüntetik az illetékesek - a torokhoz láto­gató vendégek kiszolgálása a mi­nimumszint alatt marad, mind­össze négy tusoló és tizenhat WC alkotja a nyaranta több ezer strandoló által választott terület szociális hátterét. - Ez nagyon kevés - vélekedett az üdülőterület infrastruktúrájá­ról Erdős László, a partfürdő és a kempinget működtető társaság vezetője. - Több tusolóra és WC-re lenne szükség, a part men­ti rendezetlenséget fel kellene szá­molni, és oda közvilágítást kell te­lepíteni, mert a szőrakozők éjsza­kánként nyilvános illemhelyként használják a partéit. A tarthatatlan állapotokat, a változás érdekében, infrastruktú­ra-korszerűsítés címén nyújtott be pályázatot a helyi önkormányzat a megyei területfejlesztési tanács­hoz. A Körös-torok, mint idegen­forgalmi szempontból prioritást élvező terület fejlesztése 62 millió forintot igényelne, de ennek 65 százalékát a pályázati forrás adná. A körforgalomtól egészen a torko­latig 420 méter hosszú sétány ve­zetné el a gyalogosforgalmat, me­lyet áramtalanítható közvilágítás­sal is ellátnának. B. D. az Három borjút ellett egy tehén a vásárhelyi Hód-Mezőgazda Rt. szarvasmarhatelepén. A mama és az ikrek is egészségesek. Különleges esemény történt a vásárhelyi Hód-Mezőgazda Rt. Csomorkányi úti szarvasmar­hatelepén: három borjút is el­lett Bizánc, az a tehén, melyet MUNKATÁRSUNKTÓL Számos tervezet és elképzelés megvalósításának eredménye­képp egységes belvároskép alakul ki Makón. Ennek részeként a belvárosban épülő Lidi Áruház is kénytelen beleilleszkedni a tele­pülés arculatiba - tudtuk meg eddig átlagon felüli, tízezer li­teres tejtermelése miatt tar­tottak nyilván. A borjak apja egy kiváló kanadai bika. Az üszők, a szarvasmarháknál szokott módon anyjuk után kapták a Bizánc I., Bizánc II., Bizánc III. nevet, 22-30 kilo­grammal jöttek a világra. Azt, hogy meglehetősen jó erőben Nóvák István főépítésztől. Az önkormányzat részéről elhang­zott még az az igény is: ne tegyék lehetővé, hogy a központi utcák­ban újabb áruházak is épüljenek. Erről a képviselő-testületnek kell döntenie. Nóvák elmondta: a jelenleg épülő áruház kivitelezőivel hosz­MUNKATÁRSUNKTÓL Ötven gyereket érint körülbelül a közgyűlés döntése, miszerint öt általános iskolai első osztállyal kevesebb indul szeptembertől Szegeden. Csak a május 14-i ülé­sen határoztak a városatyák ar­ról, hány első osztályt indíthat­nak az önkormányzati fenntartá­sú általános iskolák, miközben a szülők már korábban beíratták gyermeküket a választott intéz­ménybe. Legnagyobb túljelent­kezés a Béke utcai iskolában volt. Ott azonban csak két osztály in­dulhat, legfeljebb 52 fővel, mi­közben 81 -en jelentkeztek. A Ti­Toledóiak Háromtagú küldöttség érkezett Szegedre az amerikai testvérvá­rosból, Toledóból. A két város kapcsolata több mint tízéves múltra tekint vissza - tájékozta­tott Tóth Károly, a Toledói Baráti Kör vezetője. Az amerikai Ohio államból érkezett küldöttség ve­zetője, fesse M. Torrence többek között azért látogatott Szegedre, hogy saját szemével is lássa és megismerje a várost. Jesse M. Torrance egyhetes itt-tartózko­dása alatt a város nevezetességei mellett látogatást tett - többek között - az ITD Hungarynél, a Somogyi-könyvtárban, valamint találkozott a Biopolisz vezetőivel is. vannak, mi sem mutatta job­ban, minthogy fogni kellett őket, hogy nyugodtan állja­nak, míg elkészül róluk az el­ső „családi" fotó. Bujdosó Tibor telepvezetőtől és Varsányi Sán­dor elletőtől megtudtuk, az üszők könnyen születtek, annak ellenére, hogy Bizánc előző vem­hessége vetéléssel végződött. A szasan egyeztettek az épület homlokzatát illetően. így az üz­let stílusának harmóniában kell lennie a környező kerítéssel. A város rendezési terve egyébként szigorúan elkülöníti a kereske­delmi-szolgáltató területet a la­kóterületektől, így ebben a közel­jövőben „spontán" változtatásra nem kell számítani. Továbbra is tiltja azonban az önkormányzat azoknak a váro­sza-parti iskola sem tud minden gyereket fölvenni, a Kodály téren pedig nincs két osztálynyi gye­rek, így néhány jelentkezőt ott is eltanácsolnak. Dorozsmán a Jer­ney iskolából az Orczyba irányí­tanak leendő elsősöket. - Az iskolák levélben értesítik a szülőket arról, hogy nem vehe­tik fel a gyermekeket. Egyben ja­vasolnak olyan iskolákat, ahol még vannak szabad helyek ­mondta Kardos fános. A polgár­mesteri hivatal oktatási irodave­zetője ezek közül az intézmé­nyek közül a Dózsa, a Rókusvá­rosi Il-es, a Vörösmarty, a Fő fa­sori iskolát említ.ette. Jubilál a Molnár Dixieland Negyven éve alakult a népsze­rű szegedi együttes, a Molnár Dixieland Band, amely június. 4-én, pénteken 19 órától a Szegedi Nemzeti Színházban tartja jubileumi koncertjét. A műsort az egykori zenekari ta­gok fellépésével állították ösz­sze, a közönség újra meghall­gathatja majd Molnár Gyulá­ék legszebb slágereit. A kon­certre már megkezdték a belé­pőjegyek árusítását a színház Kelemen utcai jegyirodájában. Fotó: Tésik Attila hármas iker borjak születése igencsak ritka dolognak számít, körülbelül négyévente fordul elő a Hód-Mezőnél is, ahol ezerki­lencszáz tehénre jut egy hasonló vemhesség. A legutóbbi hármas ikrek óta a telep nyilvántartása szerint összesen nyolcezer borjú jött a világra. B. KA. si tulajdonban lévő telkeknek a beépítését és egyéb lakáscélú felhasználását, amelyeket utca­nyitások és tömbfeltárások szá­mára tartanak fenn. A város ve­zetésétől megtudtuk: még a vá­rosi tanács döntött a Hunfalvi, a Magyar és a Bánat utca öt tel­kének változtatási tilalmáról. Ennek fenntartása a későbbi utcanyitások . szempontjából fontos. Tiltással vigyáznak a makói városképre Minden, Makó belvárosában épülő ház homlokzatának illesz­kednie kell a városképhez.

Next

/
Thumbnails
Contents