Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-21 / 118. szám
PÉNTEK, 2004. MÁJUS 21. • MEGYEI TÜKÖR» 7 Ezúttal jó termésre számítanak Makó környékén Ismét van magyar fokhagyma a piacon Az örökségvédelem még vizsgálja, van-e értékes síremlék a temetőben Deákváros Tarján szélén Halálos szorítás Helybenhagyta az első fokon hozott ítéletet a Szegedi ítélőtábla, így jogerősen három év börtönbüntetést kapott az a csengelei férfi, aki halált okozó testi sértést követett el édesapja ellen. MUNKATÁRSUNKTÓL Gémes József 1991 óta lakott édesapjával, Gémes Sándorral és nagynénjével egy Csengele melletti tanyán. A vádlott és az apja is rendszeres fogyasztott alkoholt, ilyenkor gyakori volt közöttük a veszekedés. A fiú és édesapja korábban egymás sérelmére követtek már el bűncselekményeket. A fiú 2001 januárjában nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott apjának, így súlyos testi sértésért a Szegedi Városi Bíróság pénzbüntetésre ítélte. Az apa 1995 júliusában emberölést kísérelt meg fia ellen, ezért egy év tíz hónap, három év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélték. Gémes József 2002. március 20-án napközben a tanyájukon krumplit vetett, eközben folyamatosan szeszes italt fogyasztott. Apja aznap szintén a tanyán tartózkodott, és ő is ittas állapotban volt. Apa és fia között szóváltás alakult ki a sértett italozása miatt. A vádlott délután az egyik csengelei kocsmában is megivott két-három korsó sört, majd este hazatért a tanyára. Ezt követően az apja nyakát „leszorította". Másnap a vádlott, látva apja rossz állapotát, felkereste a háziorvost, ahol azt mondta: a sértett leesett az ágyról, ezért kérne segítséget. A háziorvos délelőtt 11 óra körül megérkezett a tanyára. Az apa ekkor még rövid ideig eszméleténél volt, azonban beszélni már nem tudott vele a doktornő. A mentő a kisteleki rendelőintézetbe szállította, majd onnan a helikopteres légimentő-szolgálat Szegedre, a baleseti sebészeti klinikára vitte, ahol május 11-én kétoldali tüdőgyulladás következtében elhunyt. A Csongrád Megyei Bíróság megállapította: a kialakult tüdőgyulladás a nyakleszorítás következményeként alakult ki. Az elsőfokú döntést a Szegedi ítélőtábla Maráz Vilmosné vezette tanácsa helybenhagyta, és Gémes Józsefnek halált okozó testi sértés miatt három évre börtönbe kell vonulnia. Szabadkán és Szegeden vadásszák ma Bryant MUNKATÁRSUNKTÓL Szabadkáról és Szegedről jelentkezik ma a Sláger rádió játéka, a Bryanvadászat. A Bumeráng című műsor szereplője minden nap más városba látogat, ahol különféle vicces jelmezekben járja az utcákat. Aki a rádióban 6 óra 50 perckor elhangzó jelszóval odamegy hozzá, beszállókártyát kap, amellyel eséllyel indulhat a 9 óra 45-ös sorsoláson. A szerencsés nyertes másodmagával, illetve Bochkor Gáborral és Boros Lajossal elutazhat egy hétre Mallorcára. Bryan ma a szabadkai határról indul el Szeged felé Napóleon-jelmezben, lóháton, mazsorettek kíséretében. A játék szervezői nem ígérik biztosan, hogy eljutnak Szeged belvárosáig. Ez attól függ, hogy az „amerikai tudósítót" hányan állítják meg útközben. Éppen ezért aki biztosra szeretne menni, induljon el a határ felé, a díszes menetet biztosan nem tudja elkerülni. Ismét van magyar fokhagyma a hazai piacon: a melegházi árut várhatóan a jövő héten követi a szabadföldi száras fokhagyma, a jövő hónap elején pedig a zöld vágott. A makói vállalkozó, aki tavaly ősz óta kénytelen volt kínai fokhagymát csomagolni, arra számít, a kedvező idő jó termést, az pedig jövőre javuló termelési kedvet eredményez. Németh László vállalkozó, aki nemcsak csomagolja, de termeli is a fokhagymát, azt mondja, idáig kedvező az időjárás a fűszernövény számára. A csapadék elegendő volt, lehetővé tette, hogy az őszi fokhagymának erős szára legyen, amely már azt is jelzi, hogy a fejek is megfelelőek lesznek. Most már arra lenne szükség, hogy a hőmérséklet is emelkedjen öt fokkal, mert ez a meleg segítené a fejek kialakulását. Németh László négy és fél-ötcentis fejekre számít, s úgy tervezi, jövő szerdától elkezdi szedni, szállítani a száras fokhagymát. Már hamarabb elkezdte volna, de a fejek méretével még nem volt elégedett. Azt is hozzátette: van magyar fokhagyma a piacon, hiszen a melegházi áru már megjelent. A szabadföldi is hamarosan követi, az úgynevezett zöld vágottra pedig a jövő hónap elejétől lehet számítani. A vállalkozó azt reméli, a tavaszi fokhagyma - melynek eddig szintén kedvezett az idő - az őszihez hasonlóan jó termést hoz, és a mostani év alapján jövőre talán ismét megnő a termelési kedv Makó térségében, lesz elég áru, és most nem kell arra kényszerülnie, amire tavaly ősz óta: hogy a piacon maradás érdekében kínai fokhagymát csomagoljon. Miközben idén 4462 hektáron termelnek vöröshagymát az országban, a fokhqgyma vetésterülete 570 hektár. Ez hatvan hektárral nagyobb a tavalyinál - derült ki a Hagyma Terméktanács év eleji tájékoztatójából. A makói hagymakutató igazgatója, dr. Barnóczki Attila azt mondja, az idő eddig a vöröshagymának is kedvezett. Most már inkább amiatt kell ügyelni, hogy a növény érzékeny lesz a peronoszpórára, ami ellen megfelelőképpen védekezni kell. Ennek kapcsán a kutató arra is felhívja a figyelmet, érdemes tájékozódniuk a termelőknek - ha még nem tették meg - arról, hogy az unió mely szerek használatát engedélyezi. B.A. Jövő tavasszal megkezdődhet az a 10 milliárdos beruházás, amelynek eredményeképpen 400 új lakás épül a Gyevi temető helyén. A beruházó OTP Ingatlan Rt. igazgatója Szegeden tárgyalt a városvezetéssel a terület elkészült szabályozási tervéről. Elkészült a Gyevi temető szabályozási terve, amelyet a közgyűlésnek kell elfogadnia. Ez Korda Péter, az OTP Ingatlan Rt. ügyvezető igazgatójának reményei szerint még a nyári szünet előtt megtörténik. A beruházó cég amely több száz millió forintért vásárolta meg a korábban egyházi tulajdonú temetőt - jövő tavasszal megkezdi itt az építkezést, és azt tervezi, 2005 végén át is adja az első 30-50 lakást. Jelenleg a rendkívül elhanyagolt állapotú temető, a terület tisztítása zajlik, amelyet szegedi alvállalkozó, a Csomiber Kft. végez. Bár már karácsonykor bekerítették, és hozzákezdtek a terület rendezéséhez, jelenleg áll a munka. A Csomibernek azonban van ideje: a szerződés szerint július 31-éig kell kitisztítva átadni a területet, a hozzátartozóknak pedig augusztus 1-jéig van lehetőségük arra, hogy a holttestmaradványokat elszállítsák. A 10 milliárd forintos beruházás részleteiről Korda Péter tájékoztatta kedden a város illetékes vezetőit, Nagy Sándor városfejlesztési és Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármestert, valamint Szabóné Fehér Eva főépítészt. - Négyszáz lakást tervezünk felépíteni itt, de nem akarjuk egyszerre ezt a mennyiséget rászabadítani a város ingatlanpiacára - hangoztatta a tárgyalást követően Korda Péter. Az OTP Ingatlan Rt. ütemezve, a piaci igényeknek megfelelően adja majd át a lakásokat, de legkésőbb 6-7 éven belül befejezi az építkezést. Takács Máté zárt tömböket tervezett mélygarázzsal, és a földszinten szolgáltató házakkal. A beruházónak két jelentős problémát kell figyelembe vennie. Az egyik: civil kezdeményezés indult számos síremlék megmentésére. Korda Péter elmondta: a József Attila és a Tarján széle utcán ezer négyzetméteren kegyeleti parkot alakítanak ki, amelyre az egykori római katolikus sírkert egyik nagy keresztjét állítanák, és alatta emléktáblát is elhelyeznének. A múlt héten az Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársai bejárták a helyszínt, a látottak elemzését követően, egy hét múlva derül ki, valamely síremlékre kiterjesztik-e a védettséget - tudtuk meg Mátyus Zoltánnétól, a hivatal szegedi vezetőjétől. A kegyeleti park fái takarják el majd a másik problémát: a Tarján széle utcai garázssort. A beruházó eddig eredménytelenül egyeztetett a tulajdonosokkal: felajánlották: néhány száz méterrel átköltöztetik a betongarázsokat, cseréptetőt építenek rájuk, azaz próbálják a környezetbe illeszteni. Az ötletet az érintettek elvetették. Az OTP Ingatlan Rt. nem tett le az új lakóparkhoz nem illeszkedő építmények eltüntetéséről. Felajánlása szerint az, aki kifizeti az értékkülönbözetet, garázshoz juthat a lakóparképületei alatt. Szeged leendő új negyedének már nevet is adtak: a tervekben Deákvárosként szerepel. K. B. Jótékonysági est a Zeneakadémián a klinika javára Daganatos gyerekekért Négy művelődési ház újul meg A temető helyére épülő lakópark látványterve a József Attila sugárút felől nézve Az őszi fokhagymának eddig kedvezett az időjárás, már csak egy kis meleg kellene Fotó: Schmidt Andrea Jótékonysági koncertet rendez június 12-én Budapesten, a Zeneakadémián a Béres Alapítvány. Az est teljes bevételét a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinikájának új onkológiai részlege kialakítására fordítják. A koncert fővédnöke Mádl Dalma, aki személyes munkájával is támogatja az ügyet. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának köszönhetően a koncert nem csak karitatív szempontból, hanem zeneileg is egyedülálló esemény lesz, mivel a koncerttermekben ritkán szereplő műveket hallhat a közönség. A rendezvény külföldi sztárvendége Zandra McMaster ír operaénekesnő. Szőreg, Kiskundorozsma, Petőfitelep, Gyálarét művelődési házának fölújítása hamarosan elkezdődik. A négy kultúrotthon átépítésére több mint 300 millió forintot költ a város. Mind a négy beruházás jövőre készül el. Négy, körtöltésen kívüli településrész évtizedek óta elhanyagolt művelődési házát építik újjá. Jövőre Szőregen, Kiskundorozsmán, Petőfitelepen, Gyálaréten is megszépült művelődési házak várják a látogatókat. A közgyűlés pénteken hagyta jóvá a beruházások engedélyokiratát. - Hamarosan elindítjuk a közbeszerzési eljárást a kivitelezők kiválasztására - tájékoztatott Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester. Nagyjából egy időben zajlanak majd a munkák mind a négy városrészben. A 613 négyzetméteresre tervezett szőregi művelődési ház felújításának kiviteli tervei júliusra készülnek el. A közel százmillió forintba kerülő újjáépítés a tervek szerint a jövő évi rózsaünnepre készül el. Szintén júliusra készülnek el a dorozsmai művelődési ház kiviteli tervei. A beruházás a közbeszerzési eljárás lefolytatása után, várhatóan szeptemberben kezdődik, és a tervek szerint jövő év februárjában fejezik be. A régi épületszárnyat elbontják, a meglévő könyvtári részben pedig vizesblokkot alakítanak ki. A korábban nem tervezett munkákkal együtt 82 millió forintba kerül a 338 négyzetméteres ház építése, amelyben színházterem is lesz. A gyálaréti művelődési ház felújítására, bővítésére ez évben 20 millió forintot szán a város. Ez az építkezés első ütemének megvalósítására elég, a tervek júniusban készülnek el. A 220 négyzetméteresre bővülő épületben a munka augusztusban indulhat, és talán még idén el is készülnek az építők. A petőfitelepi művelődési ház felújítására 59 millió forintot szánt ebben az évben Szeged város. Ezt teljes egészében nem használják föl idén, így egy részét a kiskundorozsmai művelődési ház átépítésénél költik el. Petőfitelepen a munka java csak jövőre kezdődik el, összesen 110 millió forintból újítják föl a 769 négyzetméteres művelődési házat. M. B. I. Az omladozó falú gyálaréti épület csak a nevében művelődési centrum Fotó: Káinok Csaba