Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-21 / 118. szám
Kormányfői intelem: versenyhelyzet van! BUDAPEST (MTI) Medgyessy Péter kormányfő arra kérte Daróczi Ferencet, a Vámés Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának bevételi főigazgatóját, hogy mindent tegyenek meg a vámügyintézésben tapasztalt lassulás megállítására. A hibák kijavításáról és a helyzet megoldásáról a miniszterelnökjelentést kért a jövő szerdai kormányülésre. A kormányfő csütörtökön a VPOP Budapesti X. kerületi Száva utcai vámhivatalánál tájékozódott, miután olyan információk láttak napvilágot, hogy egy idő óta lelassult a vámügyintézés egyes budapesti irodákban és az ügyfelek panaszkodnak. „Versenyhelyzet van, nem szabad megengedni, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amikor az ügyfelek esetleg más EU-országban vámoltatják el, harmadik, nem uniós országból érkező árujukat" - hangsúlyozta Medgyessy Péter. Daróczi Ferenc jelentette a kormányfőnek, hogy félórás, maximum négyórás késések vannak az ügyintézésben, és a hét végéig a helyzetet megoldják. Draskovics Tibor pénzügyminiszter, aki elkísérte a miniszterelnököt, elmondta, hogy a vámügyintézés az informatikai rendszer hibája miatt lassult le. „A helyzetet megvizsgáljuk és személyi következtetéseket is levonunk" - hangsúlyozta. Kaiser és Hajdú ügyészségi bűnlajstroma Vádirat Mór-ügyben BUDAPEST (MTI) Benyújtotta a vádiratot a Fővárosi Főügyészség a nyolc halálos áldozatot követelő móri fegyveres rablótámadás és más bűncselekmények ügyében csütörtökön. „A főügyészség Kaiser Edét nyereségvágyból, több emberen társtettesként - elkövetett emberölés bűntettével, valamint négyrendbeli jelentős értékre, részben fegyveresen, bűnszövetségben illetve csoportosan elkövetett rablás bűntettével, lőfegyverrel visszaélés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja" - tudatta a főügyészség. Hajdú Lászlóval szemben „nyereségvágyból, több emberen - részben társtettesként, részben (a móri bűncselekménnyel kapcsolatban) bűnsegédként - elkövetett emberölés bűntette, háromrendbeli jelentős értékre, részben fegyveresen, bűnszövetségben illetve csoportosan elkövetett rablás bűntette, lőfegyverrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt" emelt vádat az ügyészség. Összesen kilenc személlyel szemben emeltek vádat. Fidesz: 250 forinton fagyasszák be a benzinárt! Kisebb jövedéki adó? BUDAPEST (MTI) A Fidesz azt javasolja a kormánynak, hogy 250 forinton fagyassza be a benzin árát - közölte Ader János a nagyobbik ellenzéki párt elnökségi ülését követően. Mindaddig, amíg a világpiaci ár ennél magasabb árat indokol, a jövedéki adó mérséklésével tartsa a kormány 250 forintos szinten a benzin árát - tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője. „Ha ez nem történik meg, és a kormány kitart az eredeti szándéka mellett (...), ez azt jelenti, továbbra is nyerészkedik a kormány az embereken" - jelentette ki. Hozzáfűzte: a jövedéki adó többlete és az általános forgalmi adó többlete lényegében a kormány számára többletbevételt biztosít. „Arra kérjük tisztelettel a kormányt, hogy ne nyerészkedjen az embereken, mondjon le erről a többletjövedelemről" - mondta. Tízmilliót raboltak KAPOSVAR (MTI) Tízmillió forintot raboltak el egy férfitől Kaposváron az utcán; a két támadó elmenekült. A pénz a kaposvári férfi kézitáskájában volt, ezt tépték ki a kezéből a támadók, de előbb gázpermettel lefújták a sértett arcát. A rablás a belvárosban, egy kevésbé forgalmas utcán történt, az esetnek mindössze egy szemtanúja volt. A két, körülbelül 180 centiméter magas férfi gyalog menekült el. Utazzon a Vistával! Utolsó helyek! JORDÁNIA 8 nap/7 éjszaka - ***hotel, reggeli, repülőjegy - 29 000 Ft/fő Indulási időpontok: május 28., június 11., 18., 25. PÜNKÖSD NIZZÁBAN 4 nap/3 éjszaka - ' 'hotel, reggeli, repülőjegy, transzfer. magyar idegenvezetés, biztositások - 89 900 Ft/lő Indulási időpont: május 28 MAROKKÓ - 8 nap/7 éjszaka - '"hotel, félpanzió, repülőjegy, magyar nyelvű idegenvezetés - 87 900 Ft/IB Indulási időpontok: június 9.. 16. 23.. 30. EGYIPTOM - SHARM EL SHEIKH - 8 nap/7 éjszaka -"" hotel, félpanzió, repülőjegy - 56 900 Ft/lő Indulási időpontok: június 4 . 11.. 18.. 25. TUNÉZIA - 8 nap/7 éjszaka - '"hotel, télpanzió, repülőjegy - 36 900 Ft/tőtől Indulási időpontok: június 1.. 4.. 8.. 11.. 15.. 18.. 22. MALLORCA - 8 nap/7 éjszaka - '"hotel, félpanzió, repülőjegy - 79 900 Ft/lö június 3-1 indulással. 83 900 Ft/lő június 10-i indulással. Repülőjegy-vásárlási akciói Amennyiben Ön május 15-31. között a SKYEUR0PE vagy a WIZZAIR légitársaságokra toglal repülőjegyet, sorsoláson vesz részt. Június 1-jén a VISTA Utazási Központban 12.00 órakor 4 db repülőjegyet sorsolunk ki a vásárlók közt. (Megjegyzés: a nyeremény repülőjegy a repülőtéri illetéket nem tartalmazza.) Vleta Utazási Központ 6720 Szeged, Oroszlán u. 4. Tat.: (06 62) 548 480, Fas: (06 62) 548 481 E-mail: szegedkivista.hu \II$TA www.vista.hu 7A)vyn6>í ¡aèlôvpgèxaYO sA 3VÍÖ1ÖJ lèdèviièmollè •BELFÖLD - KÜLFÖLD« PENTEK, 2004. MÁJUS 21. A miniszterelnök fogadta az európai zsidóság képviselőit Ezer küldött 50 országot képvisel a közgyűlésen A magyarság túlnyomó része osztja az EU értékeit, amibe nem fér bele az antiszemitizmus, és elutasít mindenfajta faji, vallási diszkriminációt - jelentette ki Medgyessy Péter kormányfő, amikor fogadta az Európai Zsidóság 3. Közgyűlésére érkezett európai zsidó szervezetek vezetőit. BUDAPEST (MTI) A megbeszélésen Medgyessy Péter kifejezte személyes jókívánságait a közgyűlés sikerét illetően és emlékeztetett Móse Kacav izraeli elnökkel a közelmúltban folytatott tárgyalásokra. A kormányfő meggyőződését fejezte ki, hogy a demokrácia védelme megköveteli bizonyos szélsőséges nézetek terjesztésének jogi korlátozását. Ezt szolgálja a diszkrimináció és gyűlöletkeltés elleni törvény, amelyet nemrégiben fogadott el az országgyűlés. Törekvéseink sorába tartozik többek között a Holokauszt Múzeum és Dokumentációs Központ megnyitása. A zsidó vezetők elismeréssel szóltak a kormány vallási és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos politikáját illetően és értékelték azt a jószándékot, amelyet a magyar kormány tanúsít a II. világháború alatt üldözött személyek kárpótlását illetően. A találkozó jelentőségét az a tény adta, hogy az EU-hoz május l-jén csatlakozott országok közül fővárosunk az első, amely otthont ad a közgyűlésnek. • Az Európai Unió alapértékei a zsidóság értékei is - jelentette ki a Zsidó Közösségek Európai Tanácsának (ECJC) leköszönő elnöke. A zsidó közösség ezért nagyon aktív volt az EU megalakulása terén, és nagy erőfeszítéseket tett Európa bővülése érdekében is - hangsúlyozta Cobi Benatoff, az Európai Zsidóság 3. Közgyűlésének hivatalos megnyitója előtt. „A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége meg van győződve arról, hogy az antiszemitizmus ellen nem kizárólag a zsidó közösségeknek kell küzdeniük" - hangsúlyozta Heisler András, a szövetség elnöke. A háromnapos közgyűlésre 50 országból ezer küldött érkezett Magyarországra. Közlekedési káosz a fővárosban BUDAPEST (MTI) Lángoló kamion a felüljárón MTI Telefotó: Miháddk Zoltán A Nagykőrösi úti kamionbalesetben elszabadult pótkocsi okozta a hajnali, több kerületet érintő áramszünetet Budapesten, s az emiatt kialakult tömegés közúti közlekedési káoszt közölte Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője. Tájékoztatása szerint a Nagykőrösi úti felüljárón egy kamion pótkocsija ismeretlen okból lekapcsolódott, és villanyoszlopnak csapódott, majd egy szemben közlekedő kamionnak ütközött. A baleset következtében a villanyoszlop alatt futó magasfeszültségű vezeték megsérült, ezért a biztonsági rendszer kioldott. Ez okozott áramszünetet több kerületben. Az aszfaltra kiömlött több száz liter gázolaj miatt a felüljáró teljes útszélességben csak délután vált járhatóvá. RÖVIDEN MAGYAR TAVASLAT A magyar külügyminiszter levelet intézett az ENSZ főtitkárához és a Biztonsági Tanácshoz, amelyben ismerteti Magyarország Irakkal kapcsolatos megfontolásait, valamint javaslatot tesz a BT-határozat tartalmára. Kovács László külügyminiszter szerint a magyar kormány javaslatában az szerepel, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete felügyelje a továbbiakban az iraki hatalomátadást, erősítse meg az ideiglenes kormány legitimitását és adjon keretet és mandátumot a nemzetközi erők iraki tartózkodásához. ÁROKBETEMETÉS Megkezdődött a korábban tervezett mecseki NATO-radarállomás áramellátásához, kábelek fektetésére kiásott árkok betemetése a Zengő lábánál közölte a Civilek a Zengőért Mozgalom vezetője a munkálatok helyszínén tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese azonban az MTI-nek nyilatkozva azt közölte: „Nagyon örülünk annak, hogy a Civilek a Zengőért Mozgalom is felmérte azt, hogy a balesetek elkerülése érdekében szükséges a munkaárok betemetése, de mindaddig, amíg ebben a kérdésben nem születik döntés, ez nem jelenti azt, hogy nem itt, ezen a helyszínen épülne meg a tervezett lokátorállomás". ÁRAMÜTÉS Egy ember halálos, egy pedig életveszélyes áramütést szenvedett az egyik nyíregyházi nagyáruházban csütörtökön. A bevásárlóközpont dolgozói a létesítmény ablakait tisztították kívülről, s a munkához egy fémlétrát használtak, ami hozzáért a magasfeszültségű vezetékhez. felzálog-biztosíték, hitelezés és az alkotmány Jogsértő a gyakorlat BUDAPEST (MTI) A banki ügyfeleknek szükségtelen és aránytalan jogsérelmet okozhat, valamint az alkotmányban rögzített, tulajdonhoz való jogot veszélyezteti az a jelzálog-biztosíték mellett történő banki hitelezési gyakorlat, amely során az intézetek saját biztonságuk érdekében irreálisan alacsony hitelbiztosítéki értéket állapítanak meg, és többszörös biztosítékokat kötnek ki - állapítja meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentése, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. Lenkovics Barnabás jelentése szerint a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményébe ütközik, ha a bank a fedezetként lekötött ingatlant valós áron alul értékeli, és így a hitelfedezeti értéket irreálisan alacsonyan állapítja meg. A hitelintézet akkor jár el helyesen, ha független szakértő bevonásával az ingatlan valós értékének 70 százalékát veszi a fedezeti értéknek - áll a vizsgálati jelentésben. Az ombudsman külön vizsgálta a jelzálog és vételi jog együttes kikötése mellett megállapított hitelezést, mert a legtöbb alkotmányos sérelem ilyen esetekben következik be. Ötszörösen életfogytiglanra ítélt palesztin vezető Marván Bargúti bűne TEL-AVIV (MTI/AFP/REUTER) Gyilkosság vádjában bűnösnek nyilvánította és ötszörösen életfogytiglanra ítélte a tel-avivi kerületi bíróság csütörtökön Marván Bargútit, a 2000 szeptemberében kirobbant palesztin lázadás, az intifáda vezérét. A 44 éves férfi fasszer Arafat elnök után a második legnépszerűbb palesztin politikus a palesztin lakosság körében. Marván Bargúti egy ciszjordániai földműves gyermekeként látta meg a napvilágot, 15 évesen már az Arafat vezette Fatah mozgalomhoz csatlakozott. A ciszjordániai Bir Zeit Egyetemen nemzetközi kapcsolatok szakán végzett, majd képviselőként rövidesen bejutott a palesztin parlamentbe. Sokan Jasszer Arafat palesztin elnök utódját látják benne, mások szerint ő az „új Nelson Mandela". Egy frissen készült felmérés szerint Arafat után ő a második legnépszerűbb politikus a palesztin lakosság körében. Bargúti nős, négy gyermek apja. A börtönből Bargúti arra buzdította a palesztin szervezeteket, hogy kössenek tűzszünetet az izraeli tárgyalóféllel. Í :gr uniós \i s kl A fogyasztóvédelemről Május l-jétől Magyarország az Európai Unió tagállama. A magyar állampolgár immár európai polgárként ncz az EU-ra, a csatlakozás hozta újdonságokra, a tagsággal járó következményekre. Ezúttal az unió tagállamaiban nagyon komolyan vett fogyasztóvédelmi elveket tekintjük át. MUNKATÁRSUNKTÓL Miért fontos a fogyasztóvédelem1 Az EU a fogyasztóvédelmet kiemelten fontosnak tekinti, hiszen a bővítés után 450 millió állampolgár mindennapjait, környezetét, egészségét és biztonságát befolyásolja a fogyasztóvédelem. Magyarországon nem árusíthatható termék magyar nyelvű tájékoztató nélkül. Milyen előírások vonatkoznak a gyermekjátékokra I A játékok festékanyagában semmilyen nehézfém vagy más mérgező anyag nem lehet, csak azokat a játékokat láthatják el az európai minőséget jelnő CE (Conformité Européenne, azaz eukonform) jelöléssel, amelyek ennek az előírásnak megfelelnek. Hogyan szabályozzák az ármegjelölést ? Az EU tagállamaiban az ár feltüntetése az eladó kötelessége. Az eladási ár mellett fel kell tüntetni az egységárat. Az árat egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és jól láthatóan kell feltüntetni. Ha ugyan azon a terméken több ár is szerepel, akkor irányadónak a legalacsonyabbat kell tekinteni. Mindig a pénztárnál fizetendő árat kell a terméken szerepeltetni, a „forint+áfa„ jelölés szabálytalan. Mi a különbség a jótállás és a szavatosság között I A jótállás az a felelősség, amelyet az eladó vállal a vevővel szemben: hogy az áru az átadáskor hibátlan. Ez szigorúbb, mint a szavatosság, hiszen a jótállás legrövidebb időtartama 12 hónap, de egyes esetekben ennél hosszabb is lehet. Jótáilás esetén a kijavításra 15 napja van a kereskedőnek. Amennyiben kölcsönkészüléket ad a vásárlónak, ez a határidő 30 nap. A szavatosság az áruért illetve a szolgáltatásért meghatározott ideig való helytállás, rendeltetésszerű használat esetén. Az áru minőségéért az eladó felel. Az eladó tehát felelős a fogyasztóval szemben azárt, hogy az áru annak átadásakor megfelel a törvényes tulajdonságoknak, kivéve, ha a fogyasztó a hibát vásárláskor már ismerte. A vásárlói kifogás benyújtására hat hónap áll rendelkezésre. A hibár ásur kijavítását a bejelentést követően nyolc napon belül ki kell cserélnie az eladónak. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÖRFI FERENC V FEKETE SÁNDOR e Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS |mcllékletek|, MISKOLCZI RÓBERT (fotó). ÚTSZÁSZI ILONA (hír és információi, SÜLI IÓZSEF Isportl • I Vlvil.iv: s.eikes.ioseKve.-etó IIAKOS ANDRÁS |CMmRr.id. Maki. Szentesi. SZÖGI ANDREA liliKlmozóvasathelvI • Kiadt.es szerkesztőség: 67 >11 Szeged, SteUnia Hl., Saitóhaz Leveleim (.'4(1 Szened, Pl IM lek-Ion 621567-88*. liik.us.iK 62/s6? «1» hot. 62/567 881 Sportrovat: 62/567-882. Imeineteini www.Jelmanyar.hu • E-mail: szerkesztősem«iielmaKyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tcl./fax: 62/241-905. Hirdetési telJfax: 62/242-419. 6900 Makó, Csaníd vezér lér 8. Tel.: 62/213 891, hirdetésfelvétel és elófizetés: Csanád vezér tér 3. Tel /fax: 62 213 I9H 6600 Szemes Kossuth u 8. Tel : 63/401-024. Tel.(fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tél./fax: 63/481-010. • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTIA DÉLMAGYARORSZÁG KI ADÓ • Kiadmgazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkársági fax: 62/442-958.* Hirdetési igazgató SZABÓ Pí 1ER Hirdeteslelvélel 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás. 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető KÓTI ZOLTÁN. Tcriesztés: 62/567 864 Terjesztési zöldszám: 06 80/821-821 Előfizetés! díj égy hónapra 1355 Ft (Délmagyarország), 1255 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. «ISSN 0I33-025X jDélmagyarország), ISSN 1416*0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.