Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-19 / 116. szám
iÈJvYnôj< iaàltJYgeèsg-iO sA aviötöí lödÓYr.éfr.ollé •BELFÖLD - KÜLFÖLD« SZERDA, 2004. MÁJUS 19. Juhász Ferenc szerint parlamenti döntés nélkül is Bealkonyul a sorkatonaságnak -Az utolsó sorkatona legkésőbb jövő nyáron akkor is leszerel, ha nem sikerül megegyezni az országgyűlésben a kétharmados többséget igénylő kérdésben jelentette ki a honvédelmi miniszter kedden Veszprémben. VESZPRÉM (MTI) A lakosság több mint 80 százaléka egyetért a sorkatonai szolgálat megszüntetésével; az uniós választás, június 13-a után talán eredményes lesz a parlamenti frakciók közti tárgyalás és akkor ősszel elfogadhatja a parlament a honvédelmi törvény módosítását - mondta sajtótájékoztatón ¡uhász Ferenc. Kijelentette: „ha a parlamenti partnerek nem működnek együtt velünk ebben a kérdésben, akkor is meglépjük, élve a honvédelmi miniszter döntési lehetőségével". A jelenlegi jogszabály szerint a vezérkari főnök és a miniszter dönti el, hány sorkatonát kell behívni, s határozhatnak úgy is, hogy egyetlen behívót sem küldenek ki, így a törvényi szabályozástól függetlenül jövőre gyakorlatilag megszűnhet a sorkatonai szolgálat - tájékoztatott. A Fidesz az országgyűlés elé terjesztette Határozati javaslat lett a petíció A Fidesz határozati javaslat formájában terjesztette az Országgyűlés elé a nemzeti petícióban foglaltakat - közölte Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatóján. Az MSZP szerint nincs szükség parlamenti határozatra a petícióról. BUDAPEST (MTI) A határozati javaslat öt pontban kötelezné a kormányt különböző törvények, így például a költségvetés módosítására - hangzott el a sajtótájékoztatón. A Munka, otthon, biztonság címet viselő aláírásgyűjtéssel a tartós gyógyszerár-csökkentés mellett a privatizáció leállítását, a lakástámogatás korábbi rendszerének visszaállítását és a gazdák nagyobb támogatását követeli a Fidesz, valamint azt, hogy az encrgiaár-emelés ne haladja meg az évi öt százalékot. A Fidesz alelnöke kijelentette: a nemzeti petíció a magyar emberek határozott üzenete a pártoknak, politikusoknak arról, hogy az „üres ígéretek ideje lejárt, eljött az erkölcsi felelősséggel járó politizálás korszaka". » Az MSZP szerint nincs szükség országgyűlési határozatra a nemzeti petícióban foglaltakról, mert a Medgyessy-kormány már megtette a szükséges intézkedéseket, „jóval többet tett, mint elődje" mondta Zuschlag János. - Amire szükség van, az a kormány gazdaságerősítő programjának folytatása, az adócsökkentés, a munkahelyteremtés és a társadalmi igazságosság érvényesítése, mindaz, amit a kormány középtávú felzárkóztatási programja tartalmaz - közölte az MSZP-s képviselő. Egy korábbi felvetésükre emlékeztetve azt mondta: a Fidesz nem veszi komolyan a petíciót, ha komolyan venné, lehetővé tenné, hogy az aláírók személyes levélben kapjanak választ felvetéseikre a kormánytól. Csúcsnyomozók BUDAPEST (MTI) Július l-jén megkezdi munkáját a Nemzeti Nyomozó Iroda, amelynek végleges szerkezete 2005 elejére alakul ki - közölte a belügyminiszter kedden Budapesten. - A Nemzeti Nyomozó Iroda létrehozásával egy nyomozati csúcsintézmény jön létre, amely a legveszélyesebb és a kiemelt bűnügyek nyomozására specializálódik, és a mostaninál hatékonyabb intézmény alakul ki - mondta Lamperth Mónika. Hozzátette: a hatékonyságot szolgálja, hogy összevonnak vizsgálati és nyomozó egységeket, megerősödik a fehérgalléros, a kábítószer és a szervezett bűnözés, valamint a terrorizmus elleni nemzeti fellépés Utazzon a Vistával! Utolsó helyek! JORDÁNIA 8 nap/7 éjszaka - ""hotel, reggeli, repülőjegy - 29 000 Ft/tő Indulási időpontok: május 28.. június I /.. 18.. 25. PÜNKÖSD NIZZÁBAN 4 nap/3 éjszaka -' 'hotel, reggeli, repülőjegy, transzfer, magyar idegenvezetés, biztosítások - 89 900 Ft/lő Indulási időpont: május 28. MAROKKÓ - 8 nap/7 éjszaka -'"hotel, félpanzió, repülőjegy, magyar nyelvű idegenvezetés - 67 900 Ft/tő Indulási időpontok: június 9.. 16.. 23.. 30. EGYIPTOM - SHARM EL SHEIKH - 8 nap/7 éjszaka - '" hotel, félpanzió, repülőjegy - 56 900 Ft/lő Indulási időpontok: június 4.. 11., 18 ,25. TUNÉZIA - 8 nap/7 éjszaka - '"hotel, félpanzió, repülőjegy - 36 900 Ft/lőtől Indulási időpontok: június /., 4., 8., 11., 15., 18.. 22 MALLORCA - 8 nap/7 éjszaka - '"hotel, télpanzió, repülő|egy - 79 900 Ft/lő június 3-i indulással. 83 900 Ft/lő június 10-i indulással. Repülőjegy-vásárlási akció! Amennyiben Ön május 16-31. között a SKYEUROPE vagy a WIZZAIR légitársaságokra foglal repülőjegyet, sorsoláson vesz részt. Június l-jén a VISTA Utazási Központban 12.00 órakor 4 db repülőjegyet sorsolunk ki a vásárlök közt. (Megiegyzés: a nyeremény repülőjegy a repülőtéri illetéket nem tartalmazza.) Vlsta Utazási Központ 6720 Szeged. Oroszlán u. 4. Tel.: (06 62) 548 480. Fax: (06 62) 548 481 E-mail: szegedáviata.hu , Nagy-Britannia erősíteni kívánja katonai jelenlétét Vegyi fegyver robbant Irakban Tegnap Bagdadban megtartották Ezzedin Szálimnak, az iraki ideiglenes kormányzótanács meggyilkolt soros elnökének gyászszertartását. Az országban vegyi fegyverek is előkerültek. Emellett letartóztatásokra is sor került. WASHINGTON, LONDON, BAGDAD (MTI/AFP) Bagdadban tegnap búcsúztatták Ezzedin Szálimot, az iraki ideiglenes kormányzótanács soros elnökét. Szálimot, más néven Abdul Zahra Mohammadot pokolgép ölte meg. Robbanásra kész, mustárgázt tartalmazó lövedéket találtak tíz napja Irakban - közölte egy amerikai illetékes, aki elmondta, hogy néhány nap leforgása alatt ez a második eset, hogy vegyi fegyvert használtak fel rögtönzött pokolgép készítéséhez. A mustárgázt tartalmazó, 155 milliméteres lövedéket május elején találták meg - közölte hétfőn a nevének elhallgatását kérő forrás. A második, szarin ideggázt tartalmazó lövedék hétfőn robbant fel Irakban. A hírt bejelentő Mark Kimmit tábornok hangsúlyozta: a támadásnak nem volt áldozata, és a robbanás nyomán csak elenyésző mennyiségű gyilkos gáz került a levegőbe. Elmondta, hogy két amerikai katona szorult orvosi ellátásra. Ezzedin Szálcm koporsóját és portréját iraki katonák vittek Bagdadban Fotó: MTI/EPA/Ali Huj Jer Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter hétfőn közölte: további vizsgálatokra van szükség annak bebizonyítására, hogy a pokolgép valóban szarin ideggázt tartalmazott. Nagy-Britannia a jövő héten jelenti be, hogy 3000 fős erősítést vezényel Irakba, azzal a céllal, hogy megpróbáljanak rendet teremteni a június 30-ra tervezett hatalomátadás előtt - közölte a The Times című brit lap keddi számában. A lap szerint Tony Rlair kormányfő, akit saját pártján belül is egyre keményebben bírálnak az iraki kérdés miatt, azzal indokolja az erősítés Irakba vezénylését, hogy az annak az Irakból való kivonulási stratégiának a részét képezi, amely az iraki katonák kiképzésének a hatalomátadás előtti gyorsítására összpontosít. Tony Blair hétfőn Ankarában kijelentette, hogy a brit csapatok addig maradnak Irakban, aniíg a feladatukat el nem végzik. Négy személyt őrizetbe vettek Nicholas Berg amerikai államAzeva és az EU BUDAPEST (MTI) Az EU áfa-bizottsága az eredetileg tervezett május 21-i időpontban nem tárgyalja a magyar egyszerűsített vállalkozási adó (eva) ügyét. A pénzügyi tárcánál elmondták: hivatalos értesítést kaptak a testülettől arról, hogy nem májusban, hanem előreláthatólag június 29-én vagy 30-án kerül napirendre az eva az EU áfa-bizottságában. Vámosi-Nagy Szabolcs, a PM helyettes államtitkára korábban elmondta: az uniónak nem az eva ellen van kifogása, csupán az illetékes bizottság, a VAT átvizsgálja ezt az adózási módot. A bizottság arra kíváncsi, hogy az evában lévő áfa-tartalom elegendő-e, a versenyhelyzetbén előnyt vagy hátrányt jelent-e, másrészt tartalmaz-e kedvezményt. A helyettes államtitkár szerint az eva megszüntetésével senki nem számol. Az indiai tőzsde is beleszólt Sonia Gandhi nem lesz miniszterelnök Sonia Gandhi, a parlamenti választásokon győztes Indiai Nemzeti Kongresszus párt vezetője kedden bejelentette, hogy nem ő lesz az ázsiai óriásállam új kormányfője. ÚJDELHI (MTI/REUTERS/AP/AFP) - Mélységes alázattal el kell utasítanom ezt a megbízatást - közölte Sonia Gandhi, amikor pártjának parlamenti képviselőivel találkozott Újdelhiben. Mint fogalmazott, egy belső parancsra döntött. Sonia Gandhi visszalépése már akkor a levegőben volt, amikor az indiai kommunista pártok hétfőn bejelentették: hivatalosan nem lépnek koalícióra az Indiai Nemzeti Kongresszussal, de kívülről támogatják a megalakuló kormányt. Sonia Gandhi nem lesz kormányfő Fotó: MTl/AP/Manish Swarup Az indiai tőzsde látványos zuhanása arra utalt, hogy a befektetők nem akarják Sonia Gandhit a kormányfői székben látni. polgár iraki lefejezésével kapcsolatban kedden Bagdadban. A forrás hozzátette: a négy őrizetes között nincs Abu Muszab az-Zarkavi, az al-Kaida iraki főembere, akit a barbár kivégzés elkövetésével vádolnak, s akinek fejére az amerikai hatóságok 10 millió dolláros váltságdíjat tűztek ki. Nicholas Berg 26 éves amerikai vállakozó brutális meggyilkolásáról készült videofelvételt egy radikális muzulmán internetes honlap május 11-én mutatta be. RÖVIDEN MEDGYESSY-STOIBER TALÁLKOZÓ A magyar-bajor gazdasági kapcsolatok szélesítéséről beszélt Medgyessy Péter magyar és Edmund Stoiber bajor miniszterelnök a találkozójukat követő közös sajtótájékoztatón kedden, Győrött. Edmund Stoiber Medgyessy Péter meghívására érkezett Magyarországra. NÉGYEN MEGHALTAK Az elsődleges vizsgálatok szerint a vétlen kocsiban utazott az a négy ember, aki életét vesztette Baja határában, az 51 -es főúton kedden reggel egy frontális ütközésben. Egy személykocsi ismeretlen okból váratlanul a másik sáv felé vette az irányt, majd az úttest közepén összeütközött egy szembe haladó autóval. A vétlen kocsiban ülő öt féri közül négy a helyszínen meghalt, egy pedig súlyosan megsérült. Súlyosan megsérült a balesetet feltételezhetően előidéző vezető is. ORSZÁGOS PIACCAL RENDELKEZŐ FAIPARI GÉPKERESKEDELMI KFT. faipari mérnököt keres TERÜLETI KÉPVISELŐ munkakörbe a megyébe. Ha Ön hosszú távra gondolkodik és egy elismert és megbecsült pozícióra vágyik, akkor önéletrajzát „Faipar" jeligére a következő címére várjuk: 1680 Budapest, Pf.: 294 Segítsen Ön is ; a szegedi kóbor Rozáliátokon! V4V\, #mmmm Postabank: 11998006-0628901010000001 FM 95.4 -v- RádióRH Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az INVITEI. Rt. 2004. június 14-től kiegészíti hangszolgáltatási csomag kínálatát. F.ttől az időponttól kezdődően egyéni ügyfeleink további kereskedelmi díjcsomagként választhatják a Prémium díjcsomagot, melyhez többféle igényelhető kedvezmény is tartozik. Az új díjcsomag részleteiről tájékozódhat 2004. június 1jét kővetően honlapunkon, a sajtóból, ügyfélszolgálatunkon és az Általános Szerződési Feltételeink 5. sz. mellékletéből. INVITEI. Rt. KÖZLEMÉNY JSjPr SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALA az épitett környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 9. § (6) bekezdése értelmében közzé teszi a Szeged, műjégpálya és környéke (Szabadkai út-Horgosi út-Iparvágány-Vízmü kútcsoport közötti terület) részletes szabályozási tervét azzal a céllal, hogy az érintettek a közzététel ideje alatt a tervvel kapcsolatban észrevételt tehessenek. A közzététel ideje: 2004. május 24-töl 2004. június 24-ig A szabályozási terv megtekinthető a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában és a városi főépítésznél (Szeged, Széchenyi tér 11.) Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS »Főszerkesztő-helyettes: ÚRFI FERENC. V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN» Rnvatvczclök: HEGEDŐS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotói, ÚISZÁSZI ILONA |hirés információ), SÜLI fÓZSEF (spmtl • I Vlvil.1t szerkcs. 10« eve;,10 IIAKl >S ANPKAS (1 -«Hígról. Makó. Szemesi, SZÖLU ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6721) Szeged, Stefánia 10 , Sajtóház. Levélcím: 674« Szeged, Pf.: 153. Tl-lefon: 62/567-8KS. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportmvat: 627567-882. Interneteim www deimagyar hu • E-mail szerkesztőség n dclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfő u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./tax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Te! 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel./fax: 62/21 » 198 6600 Szentes. Kossuth u * Tel hl/401-024 Tel ./fax 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA Kiadói titkársági fax: 62/442-958 • Hirdetési Igazgató: SZABÓ PÉTER Hirdeleslelvétel: 62/567-832, 62/567-835 Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 672S Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezetó: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864 Terjesztési zöldszám: Dl, sn/821 «21 Elöhzctesi dfj egy hónapra 1355 Fi tPélmagyarország), 1255 Ft (Délvilági »Arua terjesztés: Délhír Rt »ISSN0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág)» A DélmagyarorszigKiadóaLapc<im Kit tagia Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.