Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-17 / 114. szám

HÍREK, ESEMENYEK, EREDMENYEK MINDEN HÉTFON A DEL SPORTJA SZERKESZTI: SÜLI JÓZSEF • 2004. MÁJUS 17. NAPI MELLEKLETEK Kedd A PÉNZ BESTÉI , GYÓGYÍR Szerda LÉGYOTT Csütörtök BIZALMASAN Péntek DÉLMADÁR Szombat SZIESZTA m m WWW.DELMAGYAR.HU Cseh, a magyar csillag USZAS Cseh László, igazolva tehetsé­gét, a madridi úszó Európa-baj­nokság zárónapján újabb ara­nyat (400 m vegyes) és egy bronzot (4x100-as vegyes vál­tó) nyert. A vásárhelyi-márté­lyi kötődésű Risztov Éva 200 pillangón a negyedik helyen végzett. A madridi úszó Európa-bajnok­ságon a szombat a döntős ered­ményeket illetve szerény nap volt. Viszont a kvalifikációkat te­kintve a reményt adott a vasár­napi „aranyos" fináléhoz. Nézzük akkor a döntőben elért helyezéseket: Kovács Ágnes 5. lett 200 m mellen, Gáspár Zsolt pedig a 7. helyen ért célba 100 m pillangón. A selejtezők és az elő­döntők során remekeltek a mie­ink. A vásárhelyi-mártélyi ezüst­lány, Risztov Eva a legjobb idővel jutott be a 200 m pillangó finálé­jába, de a nyolcba került Boulse­vicz Beatrix, s 50 méter háton Szepesi Nikolett is. A vasárnap, a reményeknek megfelelően, jól kezdődött. A se­lejtezőket sikerrel vette Cseh László (400 m vegyes) és a két ve­gyes váltó egyaránt, így az esti fi­náléban újabb szereplés várt rá­juk. Batházi Istvánt, a szám ko­rábbi Európa-bajnokát szabályta­lan forduló miatt kizárták. A hosszútávúszók között, a 25 km-es távon Barsi Caludia hato­dik lett. Risztov Évától és Cseh László­tól viszont érmet, a legfényeseb­bet reméltük. Ezzel szemben Risztov még a dobogóról is lema­radt 200 m pillangón, csak a 4. helyen ért célba. Tőle, beleértve saját magát is, mindenki többet várt, az ideje, a 2:09.98 két má­sodperccel rosszabb az általa tar­tott országos rekordnál. A másik magyar induló, Boulsevicz 8. lett, a számot a lengyelek világ­csúcstartója Otyha fedrzejczak nyerte 2:06.47-tel. Szepesi Niko­lett 50 méter háton 4. lett, ideje 29.29 mp. A 200 m pillangón medál nél­kül maradt Risztov Éva a döntő után a következőkkel indokolta szereplését: - Egészen százötven méterig, úgy gondolom, jól men­tem, az utolsó fordulóm azonban nagyon rosszul sikerült. A kezem lecsúszott a falról, s lendület nél­kül mentem rá az utolsó 50 mé­terre. Ha nincs ez a malőr, akkor sem tudtam volna nyerni, de második lehettem volna. Minket csak az vigasztalhat, hogy 7brí György edző tanítvá­nya Athénre „hegyezi" formáját, s még egyszer ilyen balszerencsés fordulót sem produkálhat. De vasárnap sem maradtunk arany nélkül, s a legfényesebb medált a legújabb magyar csillag, Cseh László szállította 400 ve­gyesen. A 18 éves klasszis sem­mit sem bízott a véletlenre rajt-cél győzelmet aratott és az ideje (4:12.86) is világszínvona­lú. - Az arany mellett az időered­ményemmel is elégedett nagyon elégedett vagyok - árulta el a két­szeres Eb-első a finálét követően. - Bár azért nem volt ez olyan si­ma győzelem, mint ahogyan az esetleg kívülről látszott, hiszen előbb Rogan, majd Boggiatto pró­bált feljönni rám. Ennek ellenére úgy gondolom, az olimpia ebben a számban csak két esélyes ­utalt a világbajnokságon előtte végző amerikai Michael Phelps­re. A 4x100 méteres férfi vegyes váltó (Cseh, Bodor Richárd, Gáspár Zsolt, Zubor Attila) bronzérmes lett, míg nők 4x100-as vegyese (Szepesi, Ko­vács, Boulsevicz, Risztov) a 8. helyen végzett. I.P. Kezdés csütörtökön KOSARLABDA MUNKATÁRSUNKTÓL A Szeviép-Szeged NB I A cso­portos női kosárlabdacsapata a Szekszárd ellen vívott két győz­tes csata után pihenőt kapott a trénertől, Újhelyi Gábortól a hét végére. A Tisza-partiak azonban ma már két edzésen vesznek részt, hiszen a BSE el­len az ötödik helyért csatáznak majd. Az biztos, hogy az első mecs­cset, ebben már megegyezett a két klub vezetése - a párharc egyébként két győzelemig tart majd - május 20-án, csütörtö­kön délután öt órakor játssza a két együttes az újszegedi sport­csarnokban. A második és az esetleges harmadik találkozó időpontja, bizonyára némi tak­tikázás után, ma délután dől el, ekkor egyeznek meg a vezetők a folytatásban. A Szeviép-Szeged, mint is­mert, két meghatározó játékosa nélkül vívta ki az előrelépés le­hetőségét, ugyanis Donkót be­tegsége miatt kénytelen nélkü­lözni Újhelyi edző. Szerencsére a BSE sem a középszakaszban megszokott kerettel készül a Szeged ellen, hiszen az amerikai Palmer - Újhelyi Petrához ha­sonlóan - visszatért a tengeren­túlra, a center is WNBA-ban ját­szik tovább. Kialakult a döntő BUDAPEST (MTI) A Kaposvári KK és az Atomerő­mű SE - a szegedi Kiss Zsolt a csapat tagja - jutott a férfi kosár­labda NB I döntőjébe, mindkét együttes idegenben szerezte meg a továbbjutáshoz szükséges har­madik győzelmét. A paksiak nagy meglepetésre fölényesen nyertek az Albacomp otthoná­ban, míg a somogyi együttes rendkívül izgalmas végjáték után diadalmaskodott a Debreceni Vadkakasok vendégeként. Eredmények, elődöntő, 5. mérkőzések: Albacomp-Atom­erőmű SE 65-84 (17-21, 19-8, 6-21, 23-34). A párharcot az Atomerőmű SE nyerte 3:2-re. Debreceni Vadkakasok-Kapos­vári KK 71-73 (22-21, 18-20, 19-20, 12-12). A párharcot a Kaposvár nyerte 3:2-re. Maradt a remény a Magyar Kupa szolnoki döntőjére Hiányzott a nagy csata KÉZILABDA PICK SZEGED-FOTEX KCV 22-25 (9-12) NB l-es férfi mérkőzés, rájátszás az 1-6. helyért. Újszegedi sportcsarnok, 2500 néző. Vezette: Dobrovits, Tájok. Plck Szeged: PUUEZEVICS - Noris 1, La­luska 3, EKLEMOVICS 4, MEZEI 6, llyés 1, Vadkerti 3. Csere: Bajusz, Józsa M., Oláh 1 (1), Berta 2, Habuczki 1, Halász. Edző: Kovács Péter. Fotex: STERBIK-Dzomba 2, GÁL 2, Csoknyai, Buday 3, Pásztor. Csere: LAZA­ROV 4, PEREZ 6, Zsigmond 1, Goluzsa 4 (3), Gulyás, Iváncsik G. 1. Edző: Zdravko Zovko. Kiállítások: 12, ill. 12 perc. Hétmétere­sek: 2/1, ill. 4/3. Az eredmény alakulása: 3. perc: 2-0, 11. p.: 2-4, 15. p.: 5-6, 24. p.: 5-10, 39. p.: 11-18,41. p.: 15-18,45. p.: 17-19,51. p.: 18-23,55. p.: 22-24. A mérkőzés megkezdése előtt rossz hírrel fogadott Szabó Ist­ván doktor, a Pick csapatorvo­sa: Bajusz térde nem jött rend­be, s Eklemovics sem teljes ér­tékű harcos a vírusfertőzés mi­att. A két legjobb Mezei Richárd (kapura lő) hat góljával a Pick Szeged legeredményesebb játékosa volt. Azonban nem­csak a gólszerzésben, hanem a védekezésben is maximálisai teljesített Fotó: Gyenes Kálmán Kovács Péter pedig a már ko­rábban megfogalmazott presz­tízsre hivatkozott, amikor a Pick esélyeiről faggattuk: „Az örök ri­vális ellen mindig maximumot kell nyújtani, hiszen ezt várja tő­lünk a közönségünk és a klubve­zetés is. A világ egyik legjobb együttesét soha nem lehet fél­vállról venni." A másik oldalon Zdravko Zovko azt hangsúlyoz­ta, hogy a magyar bajnokság két legjobb csapata nem játszhat langyos mérkőzést. Még akkor sem, ha az eredmény már se nem oszt, se nem szoroz. A mérkőzés előtt a két biztos távozót, az öt éve Szegeden ját­szó Nikola Eklemovicsot és a Ti­sza partján négy évet lehúzó Per­ger Zsoltot búcsúztatta Kővári Árpád klubelnök, Lele Ambrus sportigazgató és Újhelyi István elnökségi tag. Bár egyikük sem vallott eddig színt, de a jól érte­sültek tudni vélik, hogy mind­ketten Veszprémben folytatják pályafutásukat. A szegedi szurkolók jobb kez­désről nem is álmodhattak vol­na. Miután Puljezevics védte Dzomba lövését Laluska bevette Sterbik kapuját. Majd egy perccel később Noris iratkozott fel gól­szerzőnek. Ekkor azonban fel­ocsúdtak a Fotex-játékosok, s hét perc alatt négy gólt szereztek. A hazai támadásoknak a veszpré­mi felállt védelem könnyedén állta az útját, s egyre jobban elbi­zonytalanította a Pick lövőit. A másik oldalon pedig Lazarov, s bármennyire is meglepő Gál ját­szott nagy kedvvel és főleg ered­VOLT ENNEL JOBB IS Skaliczki László, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya is megtekintette a rangadót. A Pick Szegeddel 1996-ban bajnoki címet szerző szakember nem volt igazán elragadtatva a mérkőzéstől. Néhány je­löltje nem igazán kápráztatta el játékával. - Mivel kevés volt az indítás, ezért a két csapat felállt fal ellen támadott a mérkőzés nagy részében - kezdte az értékelést a kapitány. - Ebben pe­dig egyértelműen jobb a Fotex. A hazai válogatottjelöltek közül Mezei végig nagyon jó teljesítményt nyújtott. Eklemovicsnak és Laluskának csak felvil­lanásai voltak. A második félidő' hangulata hasonlított a-szokásos Pick-Fotex rangadókéhoz. Abban bízom, hogy ha az MK-döntőben ismét találkozik a két együttes, akkor ennél forróbb hangulatú lesz a mérkőzés. ményesen. Ez utóbbi a beállós és az irányító poszton egyformán jeleskedett, sőt a védelemben a tőle megszokott keménységgel őrizte a kaput. A 24. percben az ötgólos hátrány miatt Kovács Pé­ter időt kért. A tréner szavainak hatására Mezei, Laluska, Ekle­movics és Vadkerti találatával a szünetre háromra csökkent a vendégek előnye. Hét és két gól Lélekben egy kicsit tovább ma­radt az öltözőbe a második félidő elején a Pick Szeged, hiszen az egyre jobban belelendülő Perez, a büntetőket magabiztosan értéke­sítő Goluza góljaival kilenc perc alatt hétgólos (11-18) előnyt sze­reztek a vendégek, llyés sokat küzdött, hajtott, de támadásban nagyon sokat hibázott. Lövéseit rendre blokkolta a veszprémi vé­delem. A 38. percben szerencsére megtört a jég: mintha llyés óriási góljára vártak volna a társak is, hiszen két perc alatt, miközben Puljezevics bravúrsorozatot mu­tatott be, négyszer zörgött Ster­bik hálója. Nem sokkal később Eklemovics két nagyszerű góljá­val már csupán két gól (17-19) volt a Fotex előnye. Ennél többre azonban nem futotta a hazaiak erejéből, amiért nem csupán őket, hanem a mérkőzés színvo­nalától nagyon elmaradó játék­vezetői párost is hibáztatni lehet. A hajrára ismét összekapta ma­gát a Pick: Vadkerti és Berta gól­jával ismét kettő (22-24) volt a különbség azonban az utolsó öt percben mindkét oldalon a kap­kodás lett a főszereplő. Azonban a legutóbbi vb gólkirályának, Pe­reznek az utolsó percben is ma­radt még ereje bevenni a szegedi kaput. Kovács Péter: - Becsületesen és tisztességesen harcoltunk. Ál­lítom, ha több ilyen hőfokú mér­kőzést játszhatnánk a bajnokság­ban, abból a válogatott is profitál­na. A Nyíregyháza és a PLER el­len nem lehet szimulálni a rang­adókra való felkészülést. Remé­lem, ennek a mérkőzésnek a ta­nulságait a Magyar Kupában hasznosítani tudjuk. Zdravko Zovko: - A hagyo­mánynak megfelelően nagy csa­tát vívtunk most is, s nagyon örülök, hogy a tétnélküli találko­zót is komolyan vették a játéko­saim. Építkezni kell - Ha azt veszem figyelembe, hogy a bajnokságban a második helyet szereztük meg, a Bajno­kok Ligájától a negyeddöntőben búcsúztunk csak, akkor elégedet­tek lehetünk - állapította meg Lele Ambrus sportigazgató. ­Azonban, ha a szombati játékból indulok ki, akkor szomorú va­gyok, mert a csapat ismét nem tudott felnőni a feladathoz. Saj­nos a nagyon tehetséges fiatal já­tékosaink nem bírták a szerda, szombat mérkőzésritmust. Van azonban mire építkeznünk, s re­mélem, a szolnoki MK elődöntő­jében túljutunk a Nyíregyházán, s a Fotex ellen a fináléban a csa­pat minden tagja maximális tel­jesítményt nyújt majd. További eredmények: Pest­szentlőrinc-Elektromos-Rév­Dunaferr 18-25, Nyíregyháza­Tatabánya 29-26. A VÉGEREDMÉNY FELSŐHÁZ 1. Fotex KCV 2. Pick Szeged 3. Dunaferr 4. Tatabánya 5. Nyíregyháza 6. Pestszentíörinc 10 - - 360 -237 26(6) 6 1 3 280-239 10(5) 7 - 3 260 -250 17(3) 2 2 6 270 -304 10(4) 2 - 8 224 -291 5(1) 1 1 8 228-301 5(2) (Azonos pontszám esetén az egymás el­leni eredmény döntött) SÜLI JÓZSEF ^ ,—.UMplWil «869 1 fti ^IPhuiiimélSCS^ Sgeged 'frizm vacón ) BÓDAI MŰANYAG UJesiel LOMKARD PHOENIX RENAULT ÉlMÍNY VEIE ÉlNII Brali Union W HUNGÁRIA Győri döntetlen az első meccsen MUNKATÁRSUNKTÓL A férfiaknál már befejeződtek az európai kupaküzdelmek, a höl­gyeknél a hét végén játszották a finálék első mérkőzéseit. A Bajnokok Ligájában a Fe­rencvárost és a Dunaferr SE-t is búcsúztató dán Slagelse 25-24 (14-13)-re nyert a Ljubljanával szemben. A szombati visszavá­gón a szlovénoknak nagy az esé­lyük a serleg elhódítására. A KEK-ben a magyar bajnok­ságban harmatosan szereplő, az alapszakaszt a 8. helyen záró osztrák Hypo NÖ 35-30 (20—16)-ra verte a dán Ikast Bor­dingot. Itt még minden lehetsé­ges, az ötgólos előny elég is lehet. A második meccset pénteken rendezik. Győrnek is dán ellenfél, a Viborg jutott. Görbiczéknek még a győ­zelmet sem sikerült megszerezni­ük hazai pályán, a vége 27-27 (13-13) lett. A Rába-partiak nem számolgathatnak, ha „ragaszkod­nak" a kupához, idegenben kell nyerniük riváhsuk ellen. Challenge-kupa: Nürnberg­Uni Déva 29-23.

Next

/
Thumbnails
Contents