Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-15 / 113. szám

Szombat, 2004. május 15. SZIESZTA 15 Drótszamáron A kerékpár a szakemberek szerint a jövő fontos közlekedési eszköze. Története 1817-ig nyúlik vissza. Prof. Kari Drals az első kormányozható kerékpár konstruktőre. Bár ez favázas szerkezet volt, és csontrázónak becézték, a kerekeire fémpánt került később, majd 1860 körül megjelent az első magas bicikli. Szinte akrobatikus képességeket követelt használata. 8 év múlva Dunlop fejlesztette kl a felfújható tömlős kereket, vagyis több mint száz éve szolgálja a közlekedés résztvevőit. Mára az egész világon elterjedt közlekedési eszközzé vált, európai felmérés szerint a tulajdonosok közel fele a szabad idejének eltöltése céljából ül „bringára", 21 száazlék bevásárlás okán, ennél valamivel kevesebben munkába jár vele, 14 százalék pedig Iskolába megy a kétkerekűvel. Talán kevesen tudják, de mindenben azonos szabályok vo­natkoznak a kerékpárosra, mint a közlekedés más résztvevőire. Amiért ennek hangsúlyozása fontos, hogy úgy érzékelem, a hatóság, amely a közlekedési szabálysértőket bünteti, a gya­korlatban mintha másként értelmezné. Én úgy tapasztalom, a kerékpáros büntetlenül követhet el szabálysértést. Többször láttam a Kárász utcán, a korzón száguldozó kerékpárost. A megosztott gyalogjárdán pedig kifejezetten balesetveszélyesen közlekednek egyesek. Nem tudom, hány kerékpárost büntettek meg eddig Szegeden, ha egyáltalán sor került Ilyesmire a KRESZ megsértéséért. Mielőtt újrafestik az Illogikátlanul, ötletszerűen szétválasztott gyalogjárdákat, hívnám fel az illetékesek figyelmét, hogy Ilyen esetekben egységesen a kerékpárút a közút felől, a gyalogút viszont a járda másik részén jelöltessék. A rendőrfőkapitány urat arra kérem sokak nevében, hogy figyeljenek jobban oda, mert balesetek lesznek. Nem beszélek arról, hogy régen csengő Is volt, ma a lámpákat sem ellenőrzik, s úgy tűnik, a kerékpáros, ahogy mondani szokás, azt csinálhat, amit akar, semmi sem kötelező - tisztelet a kivételnek. Dft. PERJÉSI LÁSZLÓ ZOLTÁN Kezdődik i g a Szaturnusznál ÁCS ZOLTÁN A MOUNT EVEREST ÉS AZ ÉSZAKI-SARK UTÁN ÚJABB EXPEDÍCIÓRA KÉSZÜL A jövő héten kezdődik a hat és fél éve úton lévő Cassini ame­rikai űrszonda nagy kalandja a tőlünk átlagosan 1,2 milliárd kilométer távolságban a Nap körül keringő Szaturnusznál. PASADENA (MTI) A Cassini űrszonda kedden lép be a gyűrűs bolygó rendszeré­be. Elhalad a külső, apró Sza­turnusz-holdak mellett, majd lassan a Nap gravitációs ural­mát átveszi a gázóriás. Végül július elsején áll pályára körü­lötte, azaz az óriásbolygó mű­holdja lesz. A Cassini feladata, hogy az elkövetkezendő évek­ben sorra elrepüljön több Sza­turnusz-hold közelében, mi­közben vizsgálja az égitesteket, és fényképeket küldjön róluk a Földre. Ugyancsak megbízták azzal, hogy adatokat továbbít­son a tudósoknak az óriásboly­gó egyedülálló gyűrűrendsze­réről, és természetesen magá­ról a Szaturnuszról is. Hasonló küldetése van, mint a Galileo űrszondának volt a Jupiternél az elmúlt esztendőkben. Ám a Cassini-misszió eseté­ben lesz egy pluszattrakció is. A szonda ugyanis szállít ma­gával egy leszállóegységet, a Huygenst. Ennek a szerkezet­nek az úti célja a Szaturnusz legnagyobb, és a Naprend­szer legtitokzatosabb holdja, a Titán, amely narancssárga, és még a Földénél is sűrűbb légkörbe burkolózik. A Huygens 2005. január 15-én hatol be ebbe a „szmogba", és mintegy két és fél órán keresz­tül ereszkedik le a Titán felszí­nére, közben mér, anyagmintá­kat gyűjt, és fényképez. Ezt kö­vetően sima leszállást kísérel meg, és ha ez sikerül, a Titán lesz a Hold, a Mars, a Vénusz és az Erósz kisbolygó után az ötö­dik égitest, amelyre ember al­kotta szerkezet épségben eljut. A Huygens a Szaturnusz-hold felszínén a remények szerint még néhány percig, de lehet, hogy mintegy fél órán át foly­tatja a Titán titkainak a feltárá­sát a 178 fokos hidegben, és adatait a Cassinin keresztül jut­tatja el a Földre. A hold légkö­rében az uralkodó elem a nitro­gén és a metán. Ez az összetétel nagyon hasonlít a Föld őslég­körére, ami azt sugallja: az sem kizárt, hogy a Titánon létezik az élet kezdetleges formája. A páratlan méretű nemzet­közi vállalkozásnak magyar vonatkozása is van: a buda­pesti Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet szakemberei is hozzájárultak a Cassinin el­helyezett 12 tudományos be­rendezés közül kettő kifejlesz­téséhez, és ennek nyomán a Földre juttatott adatok kiér­tékelésében magyar szakem­berek is részt vehetnek majd. A Szaturnuszt megközelítő űrszonda egy fantáziaképen Százhúsz kilométer gyalog, Ács Zoltán útban az Északi-sarkhoz Ács Zoltán alig egy hónapja érkezett haza az Északi-sarkról, ahol első magyarként társával, Kovalcsikné Bátori Krisztinával kitűzte a magyar zászlót. A nyíregyházi fiatalember még 1989-ben kezdte a hegy­mászást, extrém pályafutását 1994-től számolja. A testnevelő szakos tanár ak­kor a Magyar Televízió Zöld Pont című műsorának munkatársként vett részt egy borneói túlélőversenyen. Két év múlva a magyar őshazába indult lóháton, majd részt vett a Mount Everest meghódítására szerveződött sikeres expedícióban. Ács Zoltán mindig nagyon vágyott arra, hogy utazgasson, bejárja a világot, a hegymászás vagy bármi más expedíció ­szerinte - csak ennek a folyománya. A nyíregyházi tanár és tizenkét társa 1996-ban 130 napot töltött lóháton. A Magna Hungaria Expedíció a magyar nép vándorló útvonalát követte, s végigjárta az ősi szálláshelyeket. Öt hónap alatt 4200 kilométert tettek meg. Lesiklottak a gleccseren A lovasok jártak Baskíriában, s a túra fo­lyamán a helyi régészek segítségével 80 órás filmanyagot és 2600 fotót készítettek az ottani múzeumokban őrzött magyar le­letekről, az ásatások helyszíneiről. Ta­tárországban, Naberezsnyi Cselnyiben - a Káma és mellékfolyói vidékén talált ma­gyar leletekkel - az expedíció tagjai nyitot­ták meg a Magna Hungaria Múzeumot, s emléktárgyakkal gazdagították a kiállítás anyagát. Ukrajnában, Korobcsínó faluban emlékművet emeltek egy feltárt etelközi vezéri sírhely fölött, Vereckén pedig a honfoglalási emlékmű szomszédságában expedíciós ereklyéket helyezek el. A lova­sok a Tisza vonalát követve érkeztek meg Ópusztaszerre, itt ért véget a vándorlás. - Ez az expedíció abban a tekintetben volt más számomra, mint a többi - mond­ja Ács -, hogy lovak voltak a társaink. Na­gyon különleges élmény az a viszony, amelyet a lóval alakítasz ki, ha hónapokon át napi huszonnégy órát vele vagy. A lovastúra után nem sokat váratott magára a következő expedíció: Pakisz­tánban Ács Zoltán Mezey Lászlóval nem­csak hogy felmászott a csúcsra, de eléggé rendhagyó módon ereszkedett le onnan. - 1998-ban a pakisztáni első magyar Hindukus expedíción megmásztuk a Ti­rich Mirt, a Hindukus legmagasabb, 7708 méteres csúcsát. Amellett, hogy ez úttörő vállalkozás volt, körülbelül 7000 méterről snowboarddal ereszkedtünk le az alaptá­borba egy hosszú, 10-12 kilométeres gleccseren. Indulás előtt mondtam Mezey Lacinak, hogy vigyünk snowboardot... Ez a kaland inkább nehéz volt, mint veszélyes, véli Ács Zoltán, mert oxigén­hiányos állapotban - ezekben a magas­ságokban kisebb a levegő oxigéntartalma - nagyon nehéz koordinálnia magát az embernek, és persze fel is kell cipelni a snowboardod. Az első sikeres Mount Everest-expe­dícióra két évvel ezelőtt került sor, Ács Zoltán korábban egyszer már megkísé­relte, hogy feljusson a világ tetejére - ez azonban neki eddig még nem sikerült. 2002 májusának közepén a Himalájá­ban az átíagosnál több nehézséggel kellett megküzdeniük a magyaroknak, hiszen a csapat sátrát ellopták - valószínűleg egy serpa vitte magával -, így a hegymászók víz és élelem nélkül maradtak, s nem tud­tak pihenni sem. A hegymászók számára elengedhetetlen tartozék az az edény, amelyben felolvasztják a havat, hogy le­gyen mit inniuk. Felszerelés híján folya­dék nélkül maradnak, s a kiszáradás meg­lehetősen rontja az ember teljesítményét, így visszafordultak, bár Ács Zoltán akkor még úgy gondolta: a hegy ott van, lesz még egy lehetősége, de mire leért a tábor­ba, már nem érezte jól magát. Tíz nappal később hegymászótársa, Erőss Zsolt azon­ban újra elindult a csúcsra, és 2002. május 25-én a magyar hegymászótörténelem legnagyobb sikerét könyvelhette el: ma­gyar idő szerint délelőtt fél tizenegykor feljutott a Mount Everest tetejére. Ács Zol­tán nem bánkódik emiatt különösebben. Magyarok az Északi-sarkon A hazatérő hegymászókat magas állami kitüntetésben részesítette az akkori gyer­mek-, ifjúsági és sportminiszter, Jánosi György. Erőss Zsolt a Magyar Köztár­sasági Érdemrend tisztikeresztjét, Vár­konyi László a Magyar Köztársasági Ér­demrend lovagkeresztjét, Ács Zoltán, Me­zey László és Mécs László pedig a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét ve­hette át. - A kitüntetésnek azért örültem igazán, mert mi egy előző kormány idején in­dultunk el, az a kormány támogatott bennünket, és a következő kormány épp aktuális minisztere tüntetett ki. Ezzel szá­munkra bizonyossá vált, hogy az expe­díció léte, útja politikamentes volt. Az idei év ismét szenzációs sikert ho­zott: áprüis 19-én magyar idő szerint délután fél hatkor Kovalcsikné Bátori Krisztina és Ács Zoltán kitűzte az első magyar lobogót az Északi-sarkon. - Krisztával együtt másztunk, amikor ta­lálkoztunk egy orosz expedícióvezetővel, aki gyakorlatilag felajánlotta nekünk, hogy részt vehetünk az Északi-sarkra szervezett expedíciójukon. Idén tavasszal megkeres­tük őket, hogy áll e még a dolog - így csat­lakoztunk ahhoz a 14 fős csoporthoz, amelynek két orosz kutató volt a vezetője. A következő cél a Himalája „Az utolsó foktól a sarkig" elnevezésű expedíció tagjai repülővel utaztak a Bor­neo nevű bázisra, amelyet az oroszok minden évben újra felállítanak. - Légvonalban úgy 80 kilométert kellett gyalogolnunk, ez persze lehetetlen: sok a hasadék, amelyeket kerülgetni kell. Szá­mításaink szerint mintegy 120 kilométert tettünk meg. • Az úszó jégtáblák között nem veszélyte­len a séta: ahol a kisebb-nagyobb darabok elszakadnak egymástól, ott nyílt vizek ke­letkeznek, a mínusz harmincfokos hideg­ben azonban gyorsan megkezdődik a fa­gyás, igaz, gyakran nehéz eldönteni, milyen vékony a jég. Ebben a zimankóban életve­szélyes a tengerbe esni, ha ki is mentik az embert, nincs menedékház, ahová be le­hetne húzódni. Az expedíció tagjai köny­nyen el is tévedhetnek: nagy a köd, és az iránytűk az Északi-sark közelében nem a megszokott módon működnek. Ács Zoltán azt is hozzáteszi: az úgynevezett wind-chill, a hidegérzet is csalóka, ráadásul azokon a bőrfelületeken, amelyeket nem fed védő­felszerelés, könnyen fagyás keletkezhet. Az északi sarkpont felé menetelve a leg­kisebb veszélyt a jegesmedvék jelentik. Igaz, minden expedíció visz magával vilá­gító rakétákat és fegyvert. A medvéket csak akkor ölik meg, ha nem tudják elriasztani. Bár egy hónapja jött vissza az Északi-sark­ról Ács Zoltán, természetesen a tőle meg­szokott módon már a következő utat terve­zi. A „Magyarok a világ tetején" elnevezésű expedíció tagjai nem érik be a Mount Eve­resttel: céljuk, hogy a világon található mind a tizennégy, nyolcezer méternél magasab­ban fekvő csúcsot megmásszék. A követke­ző cél a Himalája nepáli területen lévő, 8127 méter magas kiemelkedése, a Dhaulagiri. NYEMCSOKÉVA

Next

/
Thumbnails
Contents