Délmagyarország, 2004. április (94. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-28 / 99. szám
20 MOZAIK* SZERDA, 2004. ÁPRILIS 28. A sárga tárca SZÍV ERNŐ ló, gyorsan essünk túl a világhíres sárgákon. Ilyen a tengeralattjáró, a Beatles híres száma. Van aztán a Dávkl-csillag, komor emlék, nagyon komor. Van aztán egy sárga cigaretta, és van egy Sárga folyó, ugye, a Jangce, illetve a dalos kedvű kanári, a dinnye, citrom, a bolondok háza, a sárgaság és a sivatag. A sárga rózsa pedig egy híres, politikus Illés-szám. Mi magyarok a történelemből tudjuk, mi a „sárga veszedelem". Továbbá a szegedieknek is van „Sárgája". Nagyon sárga tud lenni a taxi is, például New Yorkban, jegyezzük meg, Németországban inkább fehér és Mercedes, illetve ha egy villamos nem sárga, akkor az már felér valami avantgarde blaszfémiával. Ám ha valaki megkérdezi tőletek, gyerekek, hogy a világon melyik tag értett a legjobban a sárga színhez, akkor nyugodtan üvöltsétek, kérem szépen, miszerintünk Vincent van Gogh festőművész volt az a tag, aki az arlei napraforgókat olyan őrjítőén festette meg, hogy azok egyszerűen nem akartak megérni, elhalni, kiszáradni, vagyis ő értett a világon a legjobban a sárga színhez. Hip, hip. hurráááá! fó, a braziloknál megint csak elfogadható a sárga. Különbeniedig nem tudom. A sárgában van valami félelmetes, valami nyerészkedő jelleg. Illetlenség. Hogy a sárga nagyon jó szín, egészen kiváló szín, de. például, mintha tudna gyűlölni. Elsárgul, sárga lesz az arca, sárgán villan a tekintete, ez mindig valami veszélyt jelent. Sárgán villan a tekintete, és visszaadja a jegygyűrűt, pedig az is sárga. Sárgán villan a tekintete, és, húúúú, de durva, áruló módon kilép az írószövetségből. Sárgán villan a tekintete, és azt mondja, valami baj van az epémmel, drága professzor úr. Az a mája, fiam, érti, a mája. mert, fiam, maga iszik, mint az állat. Kiabált még néhány éve Pesten egy bulvárlap, az volt a neve, „Sárga Sikoly". Nos, mivel foglalkozott leginkább? Persze hogy a bűnnel, loptak, csaltak, hazudtak, raboltak, lelőtte, felnégyelte, megerőszakolta, ésatöbbi. És milyen színű az irigység? Az is sárga. Mint a f...pszt. Nos, következzen három lényeges kérdés: Egy, szabad sárga női fehérneműt érinteni? Nem szabad! Se kézzel, se foggal, se lábujjai! (Apropó, fog, sárga fog!) Aki sárga női fehérneműt lát, meneküljön. Futás! Második kérdés, szabad sárga likőrt inni? Azt sem szabad! Harmadik kérdés, szabad sárga nadrágot venni a ruhaboltban? Hát persze, hogy szabad, a sárga nadrág kiváló dolog, viszont a sárga ing már problematikusabb. Akkor mit nem szabad venni, ami sárga ? (Ez volt a negyedik kérdés, a ráadás.) Cipőt! Sárga cipőt nem szabad venni, gyerekek. (Legfeljebb, ha velúrból van, na jó.) Sárga a kénköves menykó is, ugye, mert domináns elem benne a kén. Világbajnok sárga például az őszi sárga, amikor az egykor zölden tomboló őszi lombszőnyeg sárga és rozsdás színekben fejezi ki, hogy a természeti halál szép és nagyszerű és csodálatos esemény. Hoppá. Jaj, és a sárga mégis mennyire kellemes tud lenni a recehártyának. Hogy nem csak a napraforgó, de a kutyatej, a rózsa, a tulipán, a kankalin, vagy, jó, az már termesztett növény, a répce sárgája is olyan mutatvány a földeken, aminél már csak a sárgára égett, magyar focipályák láttán tud jobban derülni az ember. Persze mindenki kiválaszthatja a maga kedvenc sárgáját. Az enyém például mozgékony és sűrű fekete színből tör elő. Ez pedig nem más, mint a feketerigó sárga, nagyon sárga csőre. Tojások harca Domaszéken EGY TER, KET FELTÖRES Két autót is feltörtek Szegeden a Vám téren. Egy török állampolgár Fiat Ducatőjából az iratait vitték el, egy Vólvóból pedig 40 ezer forint értékű rádiós magnó tűnt el. GÁZPALACK ÉS KERÉKPÁR Egy szatymazi kiskertből 20 ezer forint értékű gázpalackot lopott el ismeretlen tettes. Szegeden az Űrhajós utcában lévő panelházak egyik lépcsőháza elől pedig 70 ezer forint értékű hegyikerékpárt loptak el. MEGRONGÁLT FÉNYSOROMPÓ A kiszombori vasútállomás közelében ismeretlen tettesek egy fénysorompót rongáltak meg. Paradicsomágyútűz LÜBECK (MTI/AFP) Paradicsomágyúval lőttek horgászokra Németországban. Maga a fegyver nem paradicsomból van, fő része egy jókora műanyagcső, a puskaport hajtógázként hajspray helyettesíti, és paradicsomot lő ki. A horgászok békésen pecáztak, amikor eldördült az ágyú. A lövedék nem találta el őket, mellettük kenődött szét a paradicsom. A halvadászok nem vették tréfára a dolgot, és azonnal rendőrségi segítségért telefonáltak. A hatóság azután kiderítette, hogy a tüzérség öt férfiból állt, és egy közeli villából lőtték ki paradicsomaikat. „Az ilyen fegyver 300 méterre is ellő, és komoly sérülést okozhat" - mondta a rendőrség szóvivője. A házi zöldségágyúkat egyébként elsősorban krumplikilövésre szokták használni, a paradicsom enyhített töltényváltozat. ISTEN ELTESSE! Néhány óra napsütés Időnként erásen megnövekszik a felhőzet, egy-két helyen előfordulhat kisebb eső Kevés napsütés, szép áprilisi idő várható, 18.19 tokig emelkedik a hőmérséklet Szeged Hódmezővásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek További kilátások A hét második feléig egyre melegebb időre számíthatunk Eleinte nem valószínű eső. a hétvégén viszont sokfelé várható eső, zápor, zivatar A jelentősebb mennyiségű csapadék ellenére sem esik vissza számottevő mértékben a hőmérséklet. te 19° Móratialom te 19° te 18° Mindszent te 18° te 19° Békéscsaba cCb 18° te 19° Szolnok 19° te 19° Kecskemét te 19° te 19° Orosháza 18° Csütörtök Péntek te Max:24 Mn:ll° Változó Max:2fi° Mtn:13 Felhős Szombat te Max:24 Min:14 Zápor Vízállás: A Tisza Szegednél 673 cm (hőfoka 14,0 C°|, Csongrádnál 660 cm, Mindszentnél 703 cm. A Maros Makónál 186 cm. A Nap kel: 4.32, nyugszik: 18.32, Hold kel: 11.01, nyugszik: 2.07. 2004 léggömb az EU-ba SZEGED (MTI) Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban április 30-án 2004 darab léggömböt eresztenek a levegőbe, a színes gömbök segítségével egy magyar és egy európai uniós zászlót, valamint megcímzett válaszborítékokat is a szelek szárnyára bíznak - tájékoztatta Kozó Attila, a Csongrád Megyei Közgyűlés szóvivője az MTI-t. A nem mindennapi akciótól azt remélik a szervezők, hogy a zászlók megtalálói értesítik majd őket, meddig jutott el a szelek szárnyán Magyarország uniós csatlakozásának a híre. Az emlékparkban a csatlakozást megelőző napon, április 30-án az ország 19 megyéje Szervusz, Európa! címmel nagyszabású, egész napos rendezvénysorozattal ünnepli Magyarország belépését az Európai Unióba. Az ünnepség zárásaként emelkednek a levegőbe a léggömbök, jelezve, hogy másnaptól Magyarország az európai közösség tagja lesz. EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ - SIMPLY CLEVER Már csak 3 napig! Utolsó lehetőség! A • akt «ós héten meghosszőhbitutt nyitva tartással vár juk 10-19 áraCsatlakozás előtt utoljára 400.000 R-ért beszámítjuk használt, öreg autóját az új SKODAFabíd Classit modellekbe. Most készpénz nélkül elviheti SKODA autóját! TÁRKÁNY AUTÓHAZ Az Ön SKODA Márkakereskedője. Szeged, Szőregi út 46-50., Tel.: 62/555-666 Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 178., Tel.: 62/533-333 www.tafkanyauto.hu Szegedi János doniaszéki portáján hét gyöngytyúk kapirgál. Szegedi úr szerint a gyöngyös meg a fácán között annyi a különbség, hogy utóbbiban van sörét. Szegediék keltetőjében 73 gyöngyöstojás lapul. Ezt a pici tojást viszont legfeljebb koleszterinszegény rántottához lehet fölhasználni. Fotó: Káinok Csaba VALÉRIA Valéria a latin Valerius férfinév női párja, jelentése: erős, egészséges. Mária Valéria hercegnő Ferenc József lánya volt, aki Budán született. Róla nevezték el az Esztergom-Párkányt összekötő, közelmúltban újjáépített hidat, valamint egy telepet, amely 1915-ben épült szükségkórház céljára, majd az első világháború után szükséglakásokat alakítottak ki a barakkokból. A főváros szégyentelepe, járványfészek lett belőle, amelyet 1957-ben lebontottak, és helyére épült a József Attila-lakótelep. Egyéb névnap: Bulcsú, Demény, Pál, Patony, Tárkány, Vitéz. A NAP VICCE Közös nevező VÍZSZINTES: 1. Honoré de Balzac gondolatának első része. 11. Forrás nem kap utánpótlást. 12. Költőnek alkotáshoz ihletet adó hölgy. 13. Amerikai milliárdos, „a Windows atyja" (Billy). 15. Porcelán tálalókészlet jelzője lehet. 16. Ábrahám szülővárosa. 17. Mély női hangszín. 19. Üres rész! 20. Visszaretten. 22. Principium. 23. Tiszta, nem kevert (ital) - angolul (=NEAT). 24. Mátka. 26. Modern római városrész. 28. Talál. 29. Lamartine költeménye. 30. Száz, oroszul. 31. Jelez. 32. A tej fő fehérjéje, fontos ipari alapanyag. 33. Kacsazsír része! 35. Fohász. 37. Pitetöltelék! 38. Fémpénz. 40. Ország szervezeti felépítménye. 42. A mágneses térerősség CGS-egysége. 44. A jég teszi a terméssel! 45. Sri...; Ceylon mai neve. FÜGGŐLEGES: 1. Épületszárny. 2. A XIX. század második felében keletkezett irodalmi és művészeti irányzat. 3. Mustárgáz. 4. Egykori francia terrorszervezet. 5. Római 1500. 6. Harmadrész! 7. Ú.Ú.T. 8. Nem átgondolt, koordinálatlan. 9. Kerti munka. 10. Szakácsművészet, ínyesmesterség. 11. Az idézet másik része. 14. Régi térfogatmérték. 17. Statisztikai tény. 18. Növényi főzet. 21. A déliek táA kis falu plébánosa kijön a templomból és látja, hogy Miska bácsi, mint mindig, most is tök részeg. - Miska bácsi, mikor szokik végre le az alkoholról? - Öreg vagyok én (hikk) már ahhoz, hogy leszokjak róla. - Leszokni soha nem késő. - Akkor még ráérek... • 2 3 4 5 0 6 7 8 9 10 11 • 1 13 • • v 1 • • 19 20 21 • * • 23 • 25 •26 27 28 1 • 30 ó • • 33 34 35 36 • • 38 • • 41 42 • 44 Ol • bornoka volt az amerikai polgárháborúban, pon. 39. Zenei félhang. 40. Nem mozdul. 25. Ravaszdi állat. 27. Ilyen holmi Is van! 41. Angyalrang. 43. Sütni kezd! 29. Autós tanintézet névbetűi. 30. Gyű- Az előző rejtvény megfejtése: A mölcsfajta. 34. Termést betakarít. 36. E na- mus: hangulat, az optimizmus: