Délmagyarország, 2004. április (94. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-26 / 97. szám

HÉTFŐ, 2004. ÁPRILIS 26. •AKTUÁLIS" 5 Kalmár Ferenc súlyos morális helyzetről beszél Az ellenzék követeli Pászti lemondását Le kellene váltani Pászti Ágnes tanácsnokot, a Centrum Párt jogerősen elmarasztalt frakció­vezetőjét a szegedi közgyűlés ellenzéki pártjai szerint. Az üggyel kapcsolatban Botka László polgármestertől is ha­tározott véleményt várnak. - Rendkívül súlyos morális helyzet alakult ki a közgyűlés­ben, hiszen a rendszerváltás óta még nem hozott elmarasz­taló jogerős ítéletet egyetlen szegedi városvezető ellen sem a bíróság - mondta tegnapi sajtó­tájékoztatóján Kalmár Ferenc, az MDF- MKDSZ szegedi frak­cióvezető-helyettese. - Ráadá­sul Pászti Ágnes tanácsnokot választási csalás bűntette miatt ítélték el. A szegedi ellenzék nevében nyilatkozó Kalmár hozzátette: a jobboldal elvárja Pászti Ágnestől, hogy lemondjon a posztjáról, Botka László polgármestertől pe­dig azt, hogy legyen következe­tes. - Ha a múlt héten rendkívüli közgyűlést hívott össze Rónai Gábor volt fürdőigazgató ügyé­ben, akkor ezt most Pászti eseté­ben is meg kell tennie - fogalma­zott Kalmár. Az ellenzéki politikus emlé­keztetett arra, az önkormányzati választások után a koalíciós megállapodást éppen Pásztival írta alá Botka. Kalmár Ferenc hozzátette, megdöbbentek a pol­gármester nyilatkozatán, hogy az elmarasztaló bírói ítélet után még alpolgármesterré választat­ná a tanácsnokot. A bíróság dön­tése után nem lenne ildomos je­lölni Pásztit az alpolgármesteri posztra - jegyezte meg a frakció­vezető-helyettes. Elmondta, mi­vel nem ők alkotják a közgyűlési többséget, nincs túl sok remé­nyük arra, hogy elérjék céljukat, és lemondjon az elítélt tanács­nok. - Európa számos országában ilyen esetben maguktól lemon­danak a politikusok - egészítette ki Kalmár szavait a sajtótájékoz­tatón részt vevő Kovács Kálmán, az MKDSZ Csongrád megyei el­nöke. - Itt a lehetősége az MSZP-nek arra, hogy bizonyítsa annyit hangoztatott európaisá­gát: a szocialisták mondassák le Pászti Ágnest. GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ A Centrum Párt bizalma változatlan Közokirat-hamisítás kísérlete miatt bűnösnek találta és pénz­büntetésre ítélte a bíróság Pászti Ágnes és Bakai Csaba szegedi önkormányzati képviselőt - adtuk hírül korábban lapunkban. A politikai visszhangot kiváltó döntésről a Centrum Párt szegedi közgyűlési frakciója közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe. A Centrum Párt frakciója sze­rint lezárult egy jogi ügy, amelyben egy másik képviselő mellett elmarasztalták a frak­ció egyik tagját is. „Dr. Pászti Ágnesnek semmilyen szemé­lyes érdekeltsége nem volt az egyébként Makón történtek­hez - fogalmaz a közlemény. ­Egyéni képviselői mandátumá­nak megszerzését a makói je­lölt indulása nem is befolyá­solhatta volna. 2002-ben a vá­lasztópolgárok az ügy ismere­tében szavaztak bizalmat, amiről 2006-ban újra dönthet­nek." A szegedi ellenzék vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzot­takra reagálva a Centrum Párt közleménye kijelenti: „A Fi­desz akkori és mostani táma­dása azt bizonyítja, hogy to­vábbra sem tűri más politikai erők létezését, nem tűri a kö­zép békés hangját, a politikai konkurenciát." A bírósági döntés után a Centrum Párt lezártnak tekinti az ügyet és kijelenti: „bizalma változatlan a továbbra is bün­tetlen előélettel rendelkező dr. Pászti Ágnes iránt, aki 'nem megvásárolt szavazatokkal', hanem a választók bizalmából jutott mandátumához." Több hely a két- és négykerekűeknek, kevesebb a kutyagolóknak Hídi kompromisszum Folytatás az 1. oldalról - Más megoldás, a híd vagy a jár­da szélesítése nagyon sokba ke­rülne - mondta Vmcze Tibor, a polgármesteri hivatal városfej­lesztési irodavezetője. A mérnök szerint a forgalmi rend változá­sával elérték, hogy évtizedek után végre átvezetik a kerékpáro­sokat a hídon. Ősszel a gyalogo­soktól nem akartak elvenni köz­lekedési felületet, de a megoldás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az is előfordult, hogy a biciklisek gyalogost ütöt­tek el a járdán. így most kompro­misszumos, olcsó megoldás szü­letett. A változtatás költsége né­hány millió forint. - A kerékpársávok legnagyobb hibája, hogy - mivel nem nyúj­tottak kellő biztonságérzetet ­nem voltak vonzóak a biciklisek számára, nem gerjesztettek na gyobb kerékpárforgalmat. Azt re­mélem, hogy az új megoldásban mindenki számára elegendő hely jut, és elegendő marad a gyalogo­soknak is - fogalmazott az iroda­vezető. A néhány héten belül elkészü­lő új rendszer szerint a gyalogo­sok a jövőben csak az Alsóváros felé eső járdát használhatják. A másik járda kerékpársáv lesz, amelyen Szeged felé gurulhatnak A BELVÁROSI HID KÖZLEKEDÉSÉNEK ÁTALAKÍTÁSA A gyalogosok a hid déli oldalán lévő járdát használhatják Forrás: Polgármestert Hivatal, Városfejlesztési Iroda a biciklisek. Az Újszegedre tar­tók az úttesten, a jelenleginél szélesebb sávban haladhatnak ELSŐ A GYALOGOS? A gyalogosok rovására elvégzett átalakítás részben ellentmond az általá­nos közlekedéstervezési szabályoknak. A korszerű közlekedéstervezés Igyekszik a személygépkocsi-forgalmat csillapítani, a többi helyváltoztatási módot vonzóbbá tenni. Városban a gyalogosan, illetve a kerékpárral közle­kedő, továbbá a tömegközlekedés és az áruszállítás általában előnyt élvez a személygépkocsi-forgalommal szemben a közlekedési felületek elosztá­sánál. A Belvárosi hídról azonban nem tilthatják ki az autókat, mert túlzsú­folttá válna a Bertalan híd. majd. Szélesebb hely jut az au­tóknak, buszoknak is. Sok autós szerint veszélyes az újszegedi oldal megoldása, ahol a hídról lefelé, balra haladó kerék­pársávot keresztezniük kell a jobbra kanyarodó autósoknak. Az osztrák tapasztalatok szerint éppen ez a fajta fonódás a legbiz­tonságosabb. Ezen nem változ­tattak. A szegedi hídfőben a biciklisek a Stefánia kerékpárútjára érkez­nek, az Oskola utcába így a felső­város felől érkező biciklisekkel együtt mehetnek át a lámpánál. DM-grafika A szegedi oldalon a gépkocsik ezentúl nem az úgynevezett egy­séges járműosztályozóba, hanem újra külön egyenes és kanyarodó sávba sorolnak be. A gyalogosokat a híd mindkét feljárójában egy korlát figyelmez­teti majd, hogy csak a túloldali járdát használhatják. A terv ké­szítői megjegyzik: a járókelők út­vonala meghosszabbodik, és vá­rakozniuk is kell a túloldalra való átjutáskor, ezért ez a kompro­misszumos változat a gyalogo­sok érdekeit sérti. M. B. I. Holttest az ártérben Egy idős férfi holttestére buk­kantak vasárnap délután a ti­szaszigeti ártéren a szivattyú­ház közelében. A rendőrség bűncselekményre utaló nyomot nem talált, ezért az esetet ál­lamigazgatási eljárás keretében vizsgálja a Szegedi Rendőrkapi­tányság. Az áldozat valószínű­leg egy másfél hete eltűnt idős ember, aki gépkocsival távozott otthonából. A holttest ruházata is a keresett férfiére emlékezte­tett, valamint a férfi kezében egy kocsikulcsot találtak a rendőrök. Az eltűnt férfinek egyébként horgásztanyája volt Tiszaszigeten. A holttest azo­nosítása lapzártánkig nem feje­ződött be. Testvértelepülési megállapodás és unió is született a falunapon Szakadó esőben sült a kecske Algyőn Az eső ellenére többszörös él­ményt kínáltak az algyői falu­napok a látogatóknak. Hiszen most, a tizedik ilyen rendez­vényen egyrészt a faluház a tíz­éves fennállását ünnepelte, másrészt Aigyő egy újabb test­vértelepüléssel gazdagodott. Kiállításmegnyitó, néptáncbe­mutató, testvér-települési meg­állapodás aláírása, könnyűzenei koncertek, kecskesütés - fölso­rolni is nehéz, hogy mi minden várta a hét végén az algyőieket a tizedik falunapon. - Községünk 1997. októberé­ben szerezte vissza önállóságát, szakadt el Szegedtől, de az új fa­luház 1994-es átadásához kötjük az első falunapok megrendezését - árulta el Piri József polgármes­ter szombat délelőtt az egyik sá­torban, ahová az eső elől mene­kültek a falunapozók. Nemcsak a dupla születésnap miatt volt érdekes a rendezvény­sorozat. Algyő eddig három köz­séggel kötött testvér-települési megállapodást: a németországi Herbertfeldennel, a romániai Új­várral és a szerbia-montenegrói Martonossal. Most pedig a hor­vátországi Kórógy vezetőségével írták alá a szerződést. Ezt köve­tően megalakították az „Algyő és Gonda József harmonikázott az Ősgyeviek Baráti Körének Fotó: Gyenes Kálmán partnertelepülései unióját", hogy hazánk Európai Unióhoz való csatlakozása után a másik há­rom község is sikeresebben ré­szesülhessen az integrációs pá­lyázatok támogatásaiból. Emlékezetes: Kórógynak, az Eszék és Vukovár között lévő kö­zel ezerfős településnek szinte teljes lakossága Magyarországra menekült a délszláv háború ide­jén. A községben alig maradt ép ház. Az újjáépítés lassan befeje­ződik. Az algyőiek ebben is segí­tenek: többek között komplett számítógépet ajándékoztak a horvátországiaknak, hogy javul­jon az informatikai ellátottsá­guk. Az algyői falunapokon azért a hivatalos programok mellett bő­ven maradt idő a mulatozásra is. A szombati szakadó esővel is da­colva nótázgattak az Ősgyeviek Baráti Körének tagjai. - Jövőre leszünk huszonöt esz­tendősek - mesélte a vezetőség egyik tagja, Pálföldi Márton. ­Tősgyökeres algyőiek a tagjaink, s nemcsak itt élők, hanem az in­nen elszármazottak is. Az ősgye­viek énekéhez Gonda József tan­góharmonikás adta a zenei alá­festést. Más baráti társaság is részt vett a falunapokon. Az igen hangza­tos nevű Varjúvár Garabonciás Társaskör tagjai kecskét forgat­tak egy nyárson. A sülő hús illata sok érdeklődőt vonzott a sátruk­hoz. A gasztronómiai élvezetek nyújtotta örömök után szomba­ton és vasárnap is hajnalig mu­lathattak az algyőiek. Roy és Ádám, a Zanzibár, a Nox, illetve Márió is fellépett a községben. K.T. Letartóztatták az idős bankrablót Letartóztatta a bíróság azt a 71 éves szegedi férfit, aki pénteken megpróbálta kirabolni Szege­den az OTP Takaréktár utcai fiókját, majd menekülés közben rálőtt a biztonsági őrre. MUNKATÁRSUNKTÓL A fegyveres rablással gyanúsított szegedi S. Imre maga kérte a bí­róságon szombat délelőtt, hogy tartóztassák le. A 71 esztendős bácsi annyira szégyelli magát azért, amit tett, hogy nem merne az utcára menni és az emberek szemébe nézni. - Kiröhögnének az utcán! Én meglett ember vagyok, nem bű­nöző - mondta a bíróságon. S.-t végül harminc napra előzetes le­tartóztatásba helyezte a Szegedi Városi Bíróság. A gyanúsított maga sem érti, miért próbálta meg kirabolni a bankot. Mint azt korábban meg­írtuk, S. Imre pénteken délelőtt a szegedi, Takaréktár utcai OTP­központban miután befizette a számláit, elővette Flóbert riasz­tópisztolyát és tíz-, húszezrese­ket követelt az alkalmazottól. A megrémült nő 480 ezer forintot adott át a koros rablónak, aki menekülés közben a biztonsági őr fejére célozva, elsütötte a fegy­verét. A tettest a pénzintézet előtt, egy taxi mellett fogták el. S. Imre a bíróságon elmondta, ő szegény ember, aki egyszer az élet­ben szerette volna jól érezni ma­gát. Ábrahám László, S. ügyvédje kérte védence pszichológiai vizs­gálatát. Ábrahám hangsúlyozta, védence rajta keresztül mindenki­től elnézést kér a történtek miatt. Harmincmillió forintba került a beruházás Csütörtökön indul a hetes troli Április 29-én, csütörtökön dél­ben indul el a 7-es troli a Bakay Nándor utca végéből. A régi-új járat az újszegedi gyermekkór­házig szállítja az utasokat. Mintegy 30 millió forintos beru­házás készült el a napokban Sze­geden. Ennek utolsó állomása­ként a hét végén trolibuszmegál­lót alakítottak ki a Párizsi körút és az Attila utca kereszteződésé­ben, a Gulyás csárda előtt. Itt fog ugyanis megállni a 7-es troli­busz, amely néhány év szünet után újra közlekedik. Dózsa Gábor, a Szegedi Közle­kedési Társaság igazgatója a há­lózatfejlesztésről elmondta, az új járat a hét közepén, csütörtökön indul. A trolit várhatóan délben már a nagyközönség is használ­hatja. A hetes a Bakay Nándor utca végéből indul, a körforgal­mon átvágva végigmegy az ut­cán. Útközben megáll az SZKT telepén, ahová a pókos autó szál­lítja az autókat, és a Huszár utcá­nál, az okmányirodánál. Kika­nyarodik baba, a Londoni körút­ra, majd az Attila utcában talál­kozik a 9-es és az 5-ös vonallal. A Széchenyi tértől a régi, megszo­kott útvonalon, azaz az újszegedi gyermekkórházig közlekedik a 7-es trolibusz.

Next

/
Thumbnails
Contents