Délmagyarország, 2004. április (94. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-24 / 96. szám
24 » H I R D E T E S * SZOMBAT, 2004. ÁPRILIS 24. A kék tárca SZÍV ERNŐ Például a nőkben kevesebb kék van, mint a férfiakban. Nos, valamelyik nap láttam egy kislányt, mondjuk hetedikes lehetett, az ugye tizenhárom eltüsszentett földi év, együtt emelkedtünk fel a villamosra, amikor is észrevettem, hogy a csípőjéig van lehúzva a nadrágja, de még a zipzár is alá van engedve, éppenséggel pontosan annyira, hogy elől megmutathassa magát az alsónemű kékfodros szegélye. Úgy tipeg az isibe, hogy közben nyilvánvaló legyen a bugyija is. Hát, ilyen divatok vannak. A világ legkékebb kékje, úgy lehet, Santorini szigeténél található, ez egy széttört, félbevált, máig is vulkanikus alapvetésű sziget, a legenda szerint ő volt, mármint Santorini szigete, az elsüllyedő Atlantisz, és a nagy sókoncentrátum miatt olyan kék a tenger, hogy az ember szinte beleőrül a látványba. Nem tudom, miért, de a nők ritkán vesznek fel kék selyemsálat, holott elképesztően jól áll nekik, egy kék selyemsál finom, ámde nem hivalkodó határozottsággal változtat a női természeten, kicsit könnyedebb lesz tőle, titokzatosabb, és távolibb. Ez például nem mindig esik jól. Szelíden meg akarod ölelni, és közben száz méterre tőled nyalja a férfivérből készített jégkrémet. Hú, de durva, de durva. Vagy kék blúzt, kék szoknyát is ritkán öltenek nők, és kék cipőben is ritkán szaladnak a veszettül hadonászó, gyilkos férfiak elől. Miért ? Nos, nem akarom én kivágni a tutit, de sajnos a nők ösztönösen tartanak a kéktől. Kék az ég, meg a tenger is az, és bizony nagy szemtelenség, hogy akkor is kék, ha ők nincsenek benne, vagy akkor is kék, ha lehunyják a kicsi szemüket. A nők attól félnek, hogy a kék kicsinyíti, hogy megalázza őket, hogy elvon belőlük. Egyszer egy fiatal nőt azzal büntettek meg, hogy újra fel kellett vennie a rettenetes kék iskolaköpenyét. Kékbe öltözött feminista kommandósok jöttek érte, és kiszabadították. Ezzel szemben a férfiakban több a kék, csak ez a kék belül létezik, a belső férfitájakon pompázik, a belső férfi füveket és férfi fákat és a férfi gondolatokat festi át. A boncdoktorok ezt a jelenséget jól ismerik. A halálstatisztika kimutatta, hogy minden harmadik felboncolt férfitestben kéken dereng valami titokzatos kék fény, de ennek most nincs köze a bűnhöz vagy a rendőrséghez. A nők sokkal jobban szeretnek sárga vagy piros, esetleg fekete virágot kapni, mint kéket, tessék megfigyelni, a kék szirmoktól, a halványkék levélcsúcsoktól és a kék gyökerektől rettenetesen elkomolyodnak. Például mit mesélt egy fiatal férfi a Grand Caféban a maffiás vetítések valamelyik vérgőzös napján?! Lejártam a lábamat, kérlek, mire szereztem neki kék fejű .tuhpánt a születésnapjára, 6 meg csak nézte a kék bimbókat, ahg akarta elvenni, végre persze csak utánuk nyúlt, vázába tette őket, és aztán már nem hallott meg semmit, aznap este kezelhetetlen volt, először az evangéliumokat lapozgatta szórakozottan, majd Petőfi-verseket olvasott, végül egy Csáth-novellával, azt hiszem, az anyagyilkossággal zárta le az ébrenlét illúzióját". Igen, előfordulnak helyzetek, amikor a kék szín így hat a nő lelkére, elviszi, nem teszi boldoggá, de még csak elégedettebbé sem. Ámde egy nagyon fontos jellegzetességet mégis szükséges lejegyeznünk, akár, például a remény kedvéért is. Roppant egyszerű. A smink, ugye, a smink. Hogyanok kéketfestenek a szemük köré, és alá, meg a szemhéjuk finom kis perzsaszőnyegére, na és miért éppen oda ?! Hát hogy miközben néz, bámul rájuk, figyeh őket az a borzasztó fenti kék, ők is kéken, és még jobban kéken tekintsenek vissza. Pénteken délután megnyílt a szegedi Mars téri U pavilonban az erotika-kiállítás. Hétfő hajnalig várják az érdeklődőket. A műfaj elismert jelesei közül a felvételünkön látható Maya Gold (balról) és Michelle Wild is jelen van Fotó. Schmidt Andrea ISTEN ELTESSE! GYÖRGY György görög eredetű név, amely latin közvetítéssel érkezett hozzánk, jelentése: földműves. Leghíresebb viselője Szent György, aki legyőzte a sárkányt, ez a történet a képzőművészeti alkotások között gyakran szerepel. Híres a magyar Kolozsvári testvérek szobra, amelyet a prágai várban is megcsodálhatunk. Melis György, az Operaház Kossuth-díjas magánénekese emlékezetes alakítást nyújtott Kodály Háry Jánosának címszerepében. A falvakban Szent György napján hajtották ki először a legelőre az állatokat. Egyéb névnap: Baján, Becse, Bonifác, Bónis, Egon, Gyöngyvirág. MÁRK Vasárnap ünnepeljük. Márk vagy a Márkus rövidüléséből keletkezett, vagy német utónévből rövidült. Előző esetben jelentése: Mars hadistennek szentelt, utóbbinál a határőrvidék védőjét jelöli. Marcus Aurelius római császár volt a II. században, szociális intézkedéseiről és naplójáról volt ismert. Marco Polo a középkor leghíresebb távol-keleti utazója, aki követve az úgynevezett „selyemutat", a Góbi sivatagon át eljutott Kínába. A leírásaiba foglalt megfigyelései akkor nagy jelentőségűek voltak. Egyéb névnap: Ajnácska, Ányos, Ervin, Ivó, Márkus. Ebnyugtató EDINBURGH (MTI/REUTER) Kutyanyugtató kölnit kísérleteztek ki Nagy-Britanniában. Az Edinburgh Egyetem állatorvosi karának kutatói 37 ebet fújtak be egy állatmenhelyen a kutyák számára különleges szagüzeneteket közvetítő kölnivel, aminek hatására az ebek - a legcsaholósabbak is - csendesebbek lettek. A tudósok egy teljes héten át figyelték a kutyák viselkedését. Az ebnyugtató kölni részben állatmenhelyek lakóinak stresszcsökkentésére használható, de talán postások is hasznát vehetik. TOLVAJOK MINDENHOL Egy belvárosi szórakozóhelyen asztalra letett mobiltelefont vett magához ismeretlen tettes, kihasználva a készülék tulajdonosának pillanatnyi figyelmetlenségét. A kár 70 ezer forint. Egy szegedi Internet kávézóban letett és őrizetlenül hagyott kabát zsebéből egy csanyteleki fiatalember pénztárcáját személyes okmányaival együtt lopta el valaki. A tulajdonos kára ebben az esetben 2 ezer forint. ARATTAK A ZSEBESEK Villamoson utazó szegedi nő válltáskájából emelte ki a zsebtolvaj a sértett pénztárcáját, benne személyes iratokkal, pénzzel együtt. A kár 7 ezer forint. Az egyik szegedi hipermarketben vásárlás közben ismeretlen tettes ellopta egy helyi nő táskáját, melyben mobiltelefonja és iratai voltak. BESURRANTAK Besurranó tolvaj járt az esti órákban a Deák Ferenc utcában. A tettes az előszobából pénztárcát vitt magával, melyben személyes iratok és több tízezer forint volt. Felhősödés, esőkkel, záporokkal Készítette: Délelőtt főként hazánk északnyugati területein várható eső, zápor, napközben viszont már nálunk is számithatunk csapadékra, néhol zivatar is kialakulhat. Szeged 19° Mórahalom 18° Hódmezővásárhely E 18° Mindszent 18° Szentes & 18° Bókésosaba £ 17° Makó § C j 17° Szolnok 18° Csongrád § C j 18° Kecskemét <5 17° Kistelek 19" Orosháza 17° További kilátások Vasárnap még nedves levegő alakítja hazánk időjárását, így esőre, záporokra továbbra is számíthatunk. Javulás csak a jövő héten várható, akkor egyre több lesz a napsütés, záporok csak néhol fordulhatnak elő. Kedd Vasárnap cCs o* Max:13 Mln:9° Esős Hetfo Szerda Max:20 Min: 9" Zápor Max:l$° Mln:9° Zápor Max:18 Mln:8° Zápor Vízállás A Tisza Szegednél 736 cm jbőtoka 12,5 C"), Csongrádnál 723 cm, Mindszentnél 760 cm. A Maros Makónál 281 cm. A Nap kel: 5.39, nyugszik: 17.46, Hold kel: 6.01, nyugszik:i trapézlemez, sfklemez i ereszcsatorna-rendszer i cserepes lemez l könnyűszerkezetes épületek, csarnokok kivitelezése. SZAPPANOS ÉP-KER, Hódmezővásárhely, Zrínyi u. vége. • Telefon: 62-241-209, 62-230-446. A LINDAB TERMÉKEK KIEMELT MÁRKAKERESKEDŐJE! ftfLindab Bűnös szektavezér ATLANTA (MTI/AP) Gyermekek megrontásért 135 évi börtönbüntetésre ítélték egy amerikai szekta 58 éves vezetőjét. A per folyamán 14 fiú és leány vallotta, hogy Malachi York szexuálisan molesztálta őket. A büntetés mértékét helyi idő szerint csütörtökön hirdették ki, azt követően, hogy három hónappal korábban az esküdtszék az ellene felhozott vádakban bűnösnek találta Yorkot. Szektájában York az iszlám, a héber és a keresztény vallás elemeit elegyítette ó-egyiptomi misztikával, a földöntúliak létezésébe vetett hittel és a világvége bekövetkeztének jövendölésével. Nyert a lóversenyen LONDON (MTI/AP) Lóversenynyeremény-rekordot döntött egy fogadó Nagy-Britanniában. A névtelenségbe burkolózó 51 éves férfi 4 fontért fogadott egy kombinált változatban: hat futam győztesét kellett eltalálnia. Az eredmény: 878 ezer 939 fontot (300 millió forint) nyert. Nyereményét tovább gyarapíthatja még 40 millió forintnyival, ha eltalálja a jövő szombati, a fogadási szelvényét tekintve jokerfutamnak mondható verseny győztesét is. Hazánkban az eddigi legnagyobb nyeremény 1 millió 730 ezer forint volt. Gyakorlatias iskolai dolgozat Lakásfelújítás 10 perc alatt? CT ik fiók: Szeged, Hagy Jenő u. t TeL: (62)554-770. (F*ket* sas u., Naqy Jrní u. találkozása) Citibank Személyi Kölcsönök. 10 perc alatt megtudja, mekkora hitelhez juthat, és választ kap az ön számára íontoskérdésekre. L __I. Ik'laiHnUkOMaoWálClaWlie vl llUClI I f\ Ä OttMí* Vf-J*-:'.' ¡KOktfiZfcíW* t*9*uiMtll JÁKK mm »»»< forpwzttKl tttftWA A I.SÍAI<J;Í, w* Mw*sy aOHí tutmn* mm * «6M» « ttMsitn .1 ortMMraai MMMR .vwün. -i ¡KíWlUlií le«.««, njtto WlrfWY.IAVOOÍOYlíMI****,IMrt I»js lOiM SKSMC W*iM k mrrflOMkOí« *ijr tm»MjKMtMrattOTONllil««» Ej -j <w:*-,k>7.*óíXj í'AAsMk n®«" mMStŰf.t4iÉI®á*Ófi4fc IHM 28.461»' SÍ.SO*. REJTVÉNYÜNK vízszintes 1. és függőleges 30. számú soraiban egy iskolai dolgozatból való mondat olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. Zárt betűk: M, R, Ü. 10. Borbély. 11. Ókori görög piactér. 12. Természetes ragasztó. 13. Felforgat. 15. Sebvédő képződmény. 16. Építőanyag. 17. Rendszerint vallási tárgyú festmény. 19. Hajadon. 20. Szemerkél. 22. Rangú. 23. Mitológiai óriásokról elnevezett fém. 24. Igekötő. 25. Fejetlen nyáj! 26. Kémiai alkohol. 27. Hosszú acélidom. 28. Kelet Berlinben; 29. Lyuk tájszóval. 30. Élelmiszeripari dolgozó. 32. Kérdőszócska. 33. Erika röviden. 35. Lehord (lehány). 36. Luna egynemű betűi. 37. Családtag. 39. Lengő tárgy. 41. Vérvezetékei. 43. Alkatrészei. 45. Felmenő ági rokonai. 46. On Weimarban. FÜGGŐLEGES: 1. Elbírálja és rangsorolja. 2. Ennek megfelelően. 3. Hajózik, idegen eredetű szakszóval. 4. Félig erre! 5. Lehetőséget. 6. Német angolna. 7. Némán zúg! 8. Káros szenvedélye van. 9. Régebbi haszonbérlő. 10. Nem étel, bár annak mondják. 14. Megelégel. 18. Mázol. 19. Alagsorba. 21. Etel becéző változata. 22. Hirtelen mozdító. 24. Régi húsipari szerszám. 27. Tiltószó. 30. A megfejtés második sora. Zárt betűk: M, E, A. 31. Tető része. 34. Költői kellék. 36. Gondolatokat rögzít. 38. Kivégzi. 40. Van ilyen szarvas is. 42. Fejére költői szóval. 44. Egyforma magánhangzók. 45. Ragadozó hal. PÉNTEKI rejtvényünk helyes megfejtése: Nem szeretem a csíkos óvszert, mert karcsúsít. 2 3 5 6 7 9 10 • * 12 • 14 • 16 • * 18 • 20 21 • * 23 • • * 26 J • • 28 • r 31 • 32 33 34 • • 37 38 • 39 40 • 42 43 44 • r w tfá 46 • 1 • Sokat akart Sharka BRIGHTON (MTI/REUTER) Autóval próbált párzani egy orrszarvú egy brit szafariparkban. A kocsi utasai igencsak megrémültek. Az autóban négyen ültek, és a vezető megállította a járművet, hogy fényképezzék Sharkát, egy kéttonás orrszarvút, amint épp szeretkezik Trixie-vel. (Trixie nem autó, hanem rinocérosz.) A 12 éves Sharka felfigyelt az autóra, egy Renault Lagunára, és anynyira megtetszett neki, hogy hűtlen lett kedveséhez, és átpártolt a kocsira. Nem a kipufogócsövet célozta meg, hanem oldalról próbálta magáévá tenni az autót. A rinocérosz elhagyta a gyengéd előjátékot, rögvest két lábra állva vad párzó mozdulatsorba kezdett. „Szeretkezés" közben behorpasztotta a kocsi ajtajait, letörte a visszapillantó tükröt, az autó utasai pedig úgy érezték magukat a döngő, vadul billegő kocsiban, mintha a pokolban volnának. A sofőr észbe kapott, és gázt adva elhajtott. Az orrszarvú azonban annyira belehabarodott új tehenébe, hogy üldözőbe vette - de nem érte utol. A szafaripark szóvivője annyit mondott: „A rinocéroszok nem túl okos állatok". A NAP VICCE Kökörcsin és Szabó összefut a kávéházban. Kökörcsin elárulja, hogy egy nővel van találkája, aki ott ül a sarokban. - Na és? - okvetetlenkedik Szabó. - Ismertetőjelnek képviselőfánkot kell rendelnie. Már az ötödiket eszi. Várok, míg jóllakik, nem akarok vacsorát fizetni neki... Az Országgyűlési Könyvtár állományából törölve