Délmagyarország, 2004. április (94. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-24 / 96. szám
Szombat, 2004. április 24. SZIESZTA 21 rothasztó szaga García Márquez egyik korai művében, a Baljós óra című regényben a tőle megszokott módon teremt jellegzetes, dél-amerikai atmoszférát. Falragaszok, katasztrófát sejtető álmok és megtorló erőszak a különös hangulatú regényben. MUNKATÁRSUNKTÓL Gábriel García Márquezről bátran állítható: a legnagyobb kortárs írók egyike. A Nobel-díjas író olyan világhírű regényeket jegyez, mint a Száz év magány, a Szerelem a kolera idején, vagy a memoár-jellegű Azért élek, hogy elmeséljem az életemet. Egyik korai művével, az 1962-ben megjelent Baljós óra című alkotásával egykor hazája nemzeti irodalmi díját nyerte el. A szunnyadó Macondo falu világában, vagyis az író gyermekkorának színhelyén vagyunk, ahol látszólag rend, nyugalom és béke honol. „Az utcán szinte percegett a hőség. A tücsökciripelés csak fokozta a kikötő magányosságát, a tehenet már belökték a folyóba, magával sodorta az ár, s a rothadásszag hatalmas űrt hagyott maga után a levegőben" - érzékelteti a sajátos hangulatot Márquez. Ismeretlen tettesek azonban falragaszokon tesznek közzé olyan pletykákat és rágalmakat, melyeket mindenki ismer, az álmok katasztrófát jövendölnek, a leleplezéstől való félelem pedig járványként terjed. A falu elöljárója elhatározza: megvédi a tisztességes lakók erkölcseit, majd rászabadítja haragját a helybéliekre. Ekkor szabadul el a terror. Vér, verejték, könnyek hullanak. Ángel atya, Arcadio bíró, Giraldo doktor és a regény többi figurája egyszerű kisember, akik egy beteg társadalom áldozatai. Márquez pontos képet fest arról, hogy az erőszak miként alakítja át az emberi kapcsolatokat, hogyan formálja át még az álmokat is. Tömör, sejtető stílusa nagy erővel idézi fel az erőszak keltette hangulatot Kolumbiában, a mű így leginkább atmoszférájával hat. (Gábriel García Márquez: Baljós óra, Magvető Kiadó, 200 oldal, 1890 forint.) KEMPELEN FARKAS TALALMANYABAN SOKAN KÉTELKEDTEK A sakkozó Török kdnyvAruház TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁRA 7% KEDVEZMÉNY! H-6720 Szeged, Tisza L. krt. 34. www.fokuszonllne.hu ' Telefon: (+36 62) 420-624 Fax: (+36 62) 424-789 e-mail: fokusz.szeged@lira.hu Kempelen sakkautomatája a magyar technikai csodák egyikeként vonult be a műszaki világ történelmébe. Ott a helye azután is, hogy most egy német kutató - állítólag kétségbevonhatatlanul - megállapította: miként tudott játszani az automata. MTI Az iskolás gyerekek is tudják nálunk, hogy a világ első sakkozó automatáját honfitársunk, Kempelen Farkas - sok más elmés szerkezet kiagyalója - alkotta meg és mutatta be Mária Teréziának, 1770ben. A fából készült, kezekkel ellátott robot belsejét egy turbános-kaftános törököt ábrázoló bábu takarta, s bár a találmányban kételkedők többször is hirtelen lerángatták az öltözetét, alul csak bonyolult mechanikus szerkezetet találtak. Napóleon is mattot kapott A Töröknek elnevezett csodamasina sorra mattolta partnereit, köztük Benjámin Franklint, II. Frigyes porosz uralkodót, Edgár Allan Poe amerikai írót és költőt, de még Napóleont is. A feljegyzések szerint Napóleon egyszer szabálytalanul lépett a táblán. Az automata először újra a helyükre tette a figurákat, majd a császár második PROGRAM PONT NAPI SZOLGÁLTATÓ, KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ E-mail címünk: ajanlo(ó>delmagyar.hu SZÍNHÁZ SZEGED PINCESZÍNHÁZ ÉS MÚVÉSZKÁVÉZÓ Ma 19.30 óra: Karinthy: Duna-kanyar. NEMZETI SZÍNHÁZ Ma 19 óra: Nemzeti Drogéria - színmű. Bérletszünet; holnap 15 óra: Nemzeti Drogéria - színmű. Kiss Manyi-bérlet. BÁBSZÍNHÁZ Holnap 11 óra: Jancsi és Iuliska. Bérletszünet. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI NAGYTEREM Ma és holnap 15.30, 17.45 és 20 óra: Életeken át. Színes amerikai film. BELVÁROSI MOZI FILMTÉKA Ma és holnap 16.15 és 20.45 óra: Okay. Színes dán füm; 18.30 óra: FilmEurópa sorozat - Beszélj hozzá! Színes spanyol film. BELVÁROSI MOZI KAMARATEREM Ma és holnap 16 és 20.30 óra: A szenvedély labirintusa. Színes spanyol film; 18.15 óra: Vodka lemop. Színes francia-olasz-svéd-örmény film. GRAND CAFÉ Ma: „a helyzet fokozódik..." 17 óra: Limonádé /oe,- 19 óra: Gond bye, Lenin.'< 21 óra: Legényanya•, 23 óra: Egészséges erotika•, holnap: „a helyzet fokozódik .." 17 óra: Limonádé joe: 19 óra: Good bye, Lenin!; 21 óra: W R. vagy az organizmus misztériuma; 23 óra: Sweet movie. PLAZA CINEMA CITY Életeken át. ma és holnap: 10.45, 13, 15.15,17.30, 19.45 óra és ma 22 órakor is. Honey. ma és holnap: 16.30, 18.30, 20.30 óra és ma 22.30 órakor is. Underworld. ma és holnap: 17, 19.30 óra és ma 22 órakor is. A repülő osztály, ma és holnap: 11,13.15 óra. Starsky és Hutch, ma és holnap: 16.15, 18.15, 20.15 óra és ma 22.15 órakor is. Michaei Vaillant - Mint a villám, ma és holnap: 15.30, 17.45 óra. Scooby Doo 2 - Szörnyek póráz nélkül, ma és holnap: 10.30,12.15, 14, 15.45,17.45 A macska -Le a kalappal!, ma és holnap: 10.30,12.30,14.30 óra. Gothika, ma és holnap: 16, 18,20.15 óra és ma 22.15 órakor is. Elvarázsolt kastély, ma és holnap: 11,13, 15 óra. Rap, revü, Rómeó, ma és holnap: 13.45 óra. Horrorra akadva 3, ma és holnap: 10, 12, 14, 16,18, 20 óra és ma 22 órakor is. Itissió, ma és holnap: 10, 12.30, 15,17.30, 20 óra és ma 22.30 órakor is. Rocksuli. ma és holnap: 11.15 óra. Derült égből Pötty, ma és holnap: 20 óra és ma 22 órakor is. Hideghegy, ma és holnap: 19.45 óra. ,4z utolsó szamuráj, ma és holnap: 13.15 óra. Mackótestvér, ma és holnap: 11.45 óra. VÁSÁRHELY Ma és holnap 15.30 Stuart üttle - Kisegér 2. Színes, m. b. amerikai családi film; 17.45 óra: Elveszett jelentés. Színes amerikai film,20 óra: Az utolsó szamuráj. Színes amerikai film. MAKÓ Ma és holnap 16.30 óra: Pán Péter. Színes, m. b. amerikai film,-19 óra: Felül semmi. Színes angol film. FÖLDEÁK Ma 19 óra. Apósok akcióban. Színes amerikai film. MINDSZENT Ma 18 óra: Titokzatos folyó. Színes amerikai film. RÚZSA Holnap 18 óra: S. W. A T. - Különleges kommandó. Színes amerikai film. SÁNDORFALVA Holnap 18 óra: Bolondos dallamok - Újra bevetésen. Színes, m. b. amerikai film. SZEGVÁR Holnap 19 óra: Titokzatos folyó. Színes amerikai film. ÜLLÉS Holnap 18 óra: Kapitány és katona - A világ túlsó oldalán. Színes, m. b. amerikai film. KQZÉLE1 SZEGED A SZAB-székházban (Somogyi u. 7.) ma 9 órakor: III. Szegedi Pszichoterápiás Konferencia. A Füvészkertben ma és holnap 10-tól 18 óráig: kedvezményes vásárral egybekötött növénybemutató különlegességekkel, köztük sziklakerttel és gyógynövényekkel. Szaktanácsadás a jövendő növénytulajdonosoknak. A Móra Ferenc Múzeumban (Roosevelt tér 1-3.| ma 10 órakor: A Játszani jó című kiállításhoz kapcsolódó matiné - Barangolás elmúlt kotok játékai között. Povedák István vezetésével. A Luther-házban (Osztrovszky u. 5.| ma 10 órakor: ökumenikus sportnap. Az Alsóvárosi Kultúrházban (Rákóczi u. 1.] ma: Ezerarcú Európa - 15 órakor: családi program: Császári énekesek Nagybecskereki népszínház gyermekelőadása szerb nyelven; 17 órakor: Nemzetek táncai - Folklórműsor magyarországi, romániai és szerbiai 'táncegyüttesek részvételével; 19 órakor: nemzetközi táncház. Az Újszegedi Református Egyházközségben (Szent-Györgyi A. u. 6-8.| ma 18 órakor: imaóra; holnap 9 órakor: gyermek és felnőtt istentisztelet. Az Evangélikus Egyházközségben (Tisza L. krt. 16.) holnap 10 órakor: istentisztelet úrvacsoraosztással, vele párhuzamosan hittanórák. Az Ifjúsági Házban (Felső Tisza part 2.) holnap: Ezerarcú Európa - 15 órakor: Edgár Allén Poe: Áruló szív - Temesvári Csiky Gergely Színház; 17.30 órakor: Bálint |ános fuvolaművész koncertje,- 19.30 órakor: |ean Luc Bertrand: Le Mariage - Rotation de Septembre - SZTE BTK. A Miu Miuban (Londoni krt. 3.) holnap 19.30 órakor: Christopher Hampton Teljes napfogyatkozás című darabja. KISTELEK Az imaházban (Rákóczi u. 5.) holnap 11 órakor: istentisztelet. KONCERT SZEGED Az SZTE aulájában (Dugonics tér 13.) ma 19 órakor: Faragó Márk zongorahangversenye. A fuhász Gyula Művelődési Központ rockklubjában (Vörösmarty u. 5.) ma 20 órakor: Gawx, E H. KIÁLLÍTÁS SZEGED Tbrnyai János Múzeumban (Szántó Kovács János u. 16-18.) holnap 12 órakor nyílik: a T-Art Alapítvány gyűjteményéből rendezett kiállítás. A tárlatot di Nagy Imre művészettörténész nyitja meg. Kempelen Farkas sakkautomatájának másolata hasonló kísérlete után lesöpörte a táblát, ami felettébb imponált Napóleonnak. A masina kalandos életútja végén egy philadelphiai múzeumba került, ahol az 1854-es tűzvészben véglegesen megsemmisült. A paderborni múzeum restaurátora, Bernhard Fromme most sok évi fáradozás árán, Báró Racknitz közel 200 éves, Kempelen úr sakkozó játékosáról című leírás alapján megépítette a Török élethű másolatát. Bár akkor is sejtették, hogy az automatát ember működteti, ma már bizonyos, hogy egy nagyon kis termetű, zseniális sakkozó rejtőzött a Török „gyomrában", aki a marionett-bábjátékhoz hasonló módon, de önmagukban is technikai remekműnek számító mechanikákkal mozgatta a bábu merev robotkarjait. Amikor pedig le akarták leplezni, egy kis billenő szék segítségévei az asztal alá bújt, vagy a magas pódium alá sülylyesztették le. A polihisztor A sakkautomata feltalálója, Kempelen Farkas - akit a világ persze Wolfgang von Kempelenként ismer - éppen kétszáz éve, 1804. március 26-án Bécsben halt meg. A kiváló polihisztor és természetbúvár 1734. január 23-án Pozsonyban született, s ott, valamint Győrben, Bécsben és Rómában tanult filozófiát és jogot. Ő fordította németre Mária Terézia törvénykönyvét. 1755-től a királyi kamaránál volt fogalmazó, majd titkár, 1758-tól a magyarországi sóbányák ellenőre, 1766-tól igazgatója. 1767-ben a bánsági telepítések kormánybiztosa lett, itt selyemgyárat is létesített. 1786-ban az egyesített magyar-erdélyi kancellária tanácsosa. O tervezte a pozsonyi hajóhidat 1770-ben, a pozsonyi vár vízmerítő gépeit és a schönbrunni szökőkutak vízemelő gépét. Részt vett a Száva-Adria csatorna tervezésében. Beszédutánzó gép Kempelen alapította a pozsonyi zálogházat, ő volt a budai királyi palota és a Várszínház építésének vezetője 1776-ban. Gőzgépeit a Ferenc-csatorna építésénél használták, s ezeknek konstrukciójával megelőzte Wattot is, akit egyébként személyesen is ismert. Beszédutánzó gépet és vakok által is használható írógépet épített. 1791-ben jelent meg Bécsben Az emberi beszéd mechanizmusa, valamint a szerző beszélőgépének leírása, amit a fonetika klasszikus alapművének tartanak. Kempelen maga is nagy nyelvtehetség volt, nyolc nyelven írt, beszélt és olvasott. Több színdarabot írt és fordított, verselt is, de ezen kívül kitűnő rajzokat, festményeket és rézmetszeteket készített. Az uralkodótól birodalmi nemességet kapott. G < je.. Á PRÚtiMMPOKT TÁMÚtlATÓÍAí Auu^kUn Gâry ÍHnee & 'lhats, 6723 Szeged, Um «, 9. (62) 422-157 Új igazgatót neveztek ki élére Minden héten szerdán este látható a szegedi Városi Televízió és a Délmagyarország közös tévéműsora, a Szemközt, amelyben a meghívott stúdióvendéget egy tévériporter és egy újságíró kérdezi aktuális témákról. Az e heti adásban Bánáti Antalt, a Szegedi Fürdők Kft. most kinevezett igazgatóját faggatta Márok Tamás és Szabó C. Szilárd leendő feladatairól és a társaság gazdálkodásáról. MUNKATÁRSUNKTÓL Derült égből villámcsapásként érte Bánáti Antalt fürdőigazgatóvá történő kinevezése. Úgy véli, talán 26 éves szegedi pályafutása lehetett az ajánlólevél a városvezetők számára. Korábban a Centrum áruház igazgatója volt, megnyitotta a Plazát, majd játék-nagykereskedéssel foglalkozott, az elmúlt egy évben pedig a sportigazgatóságot irányította. A sokoldalúságát firtató kérdésre válaszolva elmondta, hogy belkereskedelmi végzettsége miatt a vendéglátás és az idegenforgalom területén otthonosan mozog. Mostani megbízását komoly menedzseri feladatnak tekinti. Mint elmondta, a fenntartó önkormányzat elsősorban azt várja el tőle, hogy „az emúlt napok fennakadásai" után biztosítsa a társaság folyamatos működését, s a felújítás alatt álló Anna-fürdő időben történő megnyitását. A vendégek a tervek szerint július 10-étől vehetik birtokba a létesítményt, ám az igazgató attól fél, ezt a határidőt nehezen tudják tartani. A jövőbeni üzemeltetésnél pedig fontos szempont, hogy az a városnak minél kevesebb anyagi terhet jelentsen. - Azt nem fogalmazta meg senki elvárásként, hogy az önkormányzati támogatást a saját bevételek növelésével lefaragjuk, de alapvető törekvésem, hogy a város büdzséjét tehermentesítsük, amennyire lehetséges. Egy ilyen szolgáltatás egyébként komoly bevételt hozhat Szegednek, s a jó hírnevéhez is hozzájárulhat - véli Bánáti Antal. Az igazgató nem készül személycserékre a kft.-nél, mint mondta, mindenkinek megadja a lehetőséget arra, hogy bizonyítsa, együtt tud dolgozni az új vezetővel. A tervekről szólva Bánáti Antal indokoltnak tartaná egy vízi szórakoztatóközpont kialakítását Dorozsmán vagy Újszegeden. Úgy tudja, erre a beruházásra jelenleg is lennének jelentkezők. Légiirányítók ufóészlelései Bolygónk légterében mind több járat közlekedik, s a balesetek, összeütközések megelőzése szinte kizárólag a légiirányítókon áll, akiknek igen szigorú követelményeknek kell megfelelniük ahhoz, hogy erre a pályára léphessenek. Mire azonban megkapják képesítésüket, a hatékony gyakorlati felkészítésnek köszönhetően megtanulnak a radarernyőkön özönlő, örökké változó információáradattal bánni. A légtér őrzői azonban munkájuk során olyakor igen izgalmas pillanatokat élhetnek át. Mind külföldön, mind hazánkban dokumentáltak beszámolókat, amelyek egy vagy több, a légtérben felbukkanó azonosítaüan repülő objektumról, azaz ufóról szóltak. Vajon mihez kezd ilyen esetben a szakember. A választ a Negyedik Dimenzió több évtizedes légiirányítói tapasztalattal rendelkező vendégétől tudhatjuk meg holnap este 7 órakor a Telin Televízióban.