Délmagyarország, 2004. április (94. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-02 / 78. szám

PÉNTEK, 2004. ÁPRILIS 2. •AKTUÁLIS« 3 Rekonstrukció kicsiben és nagyban, Csongrádnál Gazdák a nyári gáton Engedélyt kaptak a gazdák a nyári gát helyreállításához, segítséget azonban nem Prostibűn BÁTYI ZOLTÁN Fogalmam sincs, mit makoghatott a törzs varázslója, úgy húsz-harmincezer évvel ezelőtt, amikor a horda egyik hölgytagja fél ürücombért kínálta bájait a barlang bejárata előtt. De abban biztos vagyok: efféle ügylet márpedig köttetett, máskülönben mi­ért is mondanánk, hogy a prostitúció az egyik legősibb szakma e földnek nevezett sárgolyón. Gyanítom, varázsló urasága is kény­telen volt beérni egy kézlegyintéssel, mint ahogy az elmúlt évez­redek során sem sikerült igazán kordában tartani a pénzért vásá­rolható bujálkodást. Pedig törvények születtek csőstül, megszámolni sem lehetne őket. Hol keményebb kézzel, hol elnézőbben viseltetett a min­denkori hatalom az utcalányok iránt. Ám az iparág minden tiltás ellenére virágzott, s virágzik ma is. A TV 2 Szegeden forgatott rej­tett kamerás riportfilmje után (amiből az derült ki, milyen köny­nyű is a Tiszának partján kurtizánt szerződtetni egy kis etyepe­tyére) ugyan Csongrád megye székhelyén megpezsdülhet a pros­tis bűnvadászat. Még az is elképzelhető, hogy a mindenre kiterje­dő nyomozás után lesz, aki felbujtás, s lesz, aki kerítés miatt ül majd a vádlottak padján, ám a problémát ez aligha oldja meg. A bájaikat kínálók rejtjeles üzenetekben adják majd fel hirdeté­seiket, a prostitúcióból hasznot remélők kicsit óvatosabban, de lebonyolítják az ügyleteket, mint ahogy tették az országúti prosti­túció visszaszorítása után. S korántsem csak Szegeden vehetnek most és mindörökké lányokat azok, akik pénzes szexre vágynak, így aztán kéretik nem nagyon elverni a port a szegedi bűnvadá­szokon. Mert hogy a gerjedelem független földrajzi fekvéstől, idő­zónától, s rendőri hatékonyságtól. Ezért talán nem is az egyenruhásokon, tévériportereken, meg bárpincéreken kéne számon kérni a rossz erkölcsű lányok lepe­dőbirkózásait. Sokkal inkább azokon, akik sehol e világon nem tudták még megnyugtatóan rendezni a szexipar, hogy úgy mond­jam élet- és munkakörülményeit. Ám annál hangosabban érte­keznek tilalmi zónákról, ellenzik a leginkább ellenőrizhető nyil­vánosházakat, s elhiszik, hogy eljő majd az idő, amikor a férfiak inkább tévémacis esti mese után azonnal otthon bújnak ágyba, mintsem, jobb híján, rosszlányok szolgáltatásaiért pengessék ki a pénzt. Mit mondjak, elképzelhető, hogy ebből az utópiából való­ság válik. De gyanítom, nagyon elzsibbadna összes kurtizánunk bokája, ha addig kéne fél lábon állniuk az utcának sarkán. Gyűlést tart Szegeden a Fidesz-MPSZ elnöke Orbán Viktor a Dóm téren beszél 250 KILOMÉTER A MEGYÉBEN A Tisza mindkét partját figyelembe véve, mintegy 250 km hosszú gátrendszer védi Csongrád megyét az árvizektől. Ebből mindössze négy kilométernyi, közvetlenül Csongrád városát védő szakaszt minősítették a szakemberek gyengének. Közvetlenül a folyópar­ton a kisebb méretű árhullámok megfékezésére épült nyári gát már csak Csongrád-Bokros környékén van, bár korábban Mind­szent és Mártély között is állt egy ilyen védmű, de azt az utóbbi évek nagyobb árvizei elmosták. Az ártéri gazdálkodást óvó nyári gátak hasznosságát vízügyi szempontból megkérdőjelezték, ugyanis beszűkítik a folyó útját, és veszélyes visszaduzzasztó ha­tást váltanak ki. Emiatt a Vásárhelyi-terv elkészítésénél felülvizs­gálták a nyári gátak létjogosultságát, és azok nem is kerültek be a koncepcióba. A Csongrádot védő gát rekonst­rukcióját az állam finanszíroz­za, az ártérben lévő, kétszer is fölrobbantott bokrosi nyári töl­tés helyreállítását viszont ismét a környékbeli gazdák fizetik. Pedig ez a kisebb védmű je­lentős, 4300 hektárnyi termő­területet óv. A Körös-toroknál tavaly megin­dult gáterősítő munkának már a második ütemét kezdheti meg hamarosan a kivitelező. - A versenyeztetés megtörtént. A Szeviép Rt. fogja építeni a be­tontámfal újabb, négyszáz méter hosszú szakaszát - mondta la­punknak Ördögh József, az Al­só-Tisza-vidéki Környezetvédel­mi és Vízügyi Igazgatóság csong­rádi szakaszmérnökségének ve­zetője. - A Körös-toroki lejárónál tavaly elkészült rész, hasonlóan a rövidesen épülő szakaszhoz, esztétikai okokból visszakapja a régi téglasort is. A várost fenyegető 2000-es ár­víz után a szakminisztérium elodázhatatlan feladatnak te­kintette, hogy a megye leggyen­gébb töltésével rendelkező Több mint tízezer gyógyszer ára csökkent tegnaptól, ám néhány készítmény a- hatósági ár be­vezetése ellenére is drágult. Ezek azok a patikaszerek, ame­lyek áremeléséről még a kor­mányrendelet előtt döntöttek. Bár az árbefagyasztás miatt teg­naptól 10 ezernél több fajta gyógyszer lett olcsóbb, néhány készítmény ára éppen ezen a na­pon emelkedett meg. Ezek azok a nem tb-támogatott patikaszerek, amelyek gyártói még a kormány­döntés előtt bejelentették, hogy április elsejétől árat emelnek. A 15 százalékos csökkentés termé­szetesen ezekre is ugyanúgy vo­natkozott, mint a többi gyógy­szerre, így az előzetesen kalku­lált emelt árból visszaírták a megfelelő összeget. Körülbelül 50 készítmény drá­gult így tegnap az árcsökkenés el­lenére is. Az Aspirin például 524-ről 600 forintra, az Aleve fáj­dalomcsillapító ára pedig 310-ről 339 forintra nőtt. A kis kiszerelé­sű Lamisil gombaölő krém 964 helyett 991 forintba kerül, a na­rancsízű Mebucain szopogatótab­lettáért pedig 464 forint helyett 480 forintot kell fizetnünk. Van­nak olyan patikaszerek, amelyek az előbb felsorolataknál lényege­sebb nagyobb mértékben drágul­tak, így a Tetran Hidrocortison krém például 157, a Tetran seb­hintőpor pedig 153 forinttal drá­csongrádi szakaszt mintegy négy kilométer hosszan megerő­sítse. Ám az 1998-as magas víz, illetve a 2000-es ár megfékezése miatt kétszer felrobbantott bok­rosi nyári gát esetében ismét a lakosságra hárította a védmű helyreállításának költségeit a tárca. - Immáron másodszor kellett saját pénzből helyrepofoznunk a nyári gát 400 méteres szakaszát, ugyanis az állam csak engedély formájában járult hozzá az újjá­építéshez. A rakodó-, a szállító­gább, azaz mindkét készítmény közel egyharmadával kerül többe, mint tegnap. Több mint tízezer gyógyszer ára viszont csökkent. Az antibio­és a tömörítőgépeket nekünk kellett fizetnünk - méltatlanko­dott Szabó Gábor a közel hétmil­liós kiadás miatt. A csongrádi il­letőségű gazda úgy véli, nem csak politikai, hanem jogi hátte­re miatt is fontos a 13 kilométer hosszú nyári gát körüli anomáli­ák feltárása. Ezt arra a máig ren­dezetlen kérdésre érti, mely sze­rint a nyári gát és a fő árvízvédel­mi töltés közötti, többször elá­rasztott - egyébként közigazgatá­silag öt településhez tartozó ­termőterület parcellái a földhiva­tikumok közül például a Zinnat 1965 helyett tegnap óta 1672 fo­rintba kerül. A Norvasc vérnyo­máscsökkentő ára 1918 forint helyett 1644 forint, a Seropram Fotó: Tésik Attila tal nyilvántartásában szántóként vannak feltüntetve, míg e 4300 hektárnyi terület vízügyi státusa: nyílt ártér. A bokrosi, a tiszaalpá­ri, a tiszasasi, a tiszaugi és a laki­teleki gazdák e kettős minősítés és a költségtérítés okán is levél­ben fordulnak segítségért a szak­tárcához. - Teljes mértékben támogatjuk a kezdeményezést, mert évek óta senki sem vállalja föl a költsége­ket - reagált megkeresésünkre. Varga Sándor. Lakitelek polgár­mestere szerint meglehetősen abszurd az állam hozzáállása a kérdéshez, ugyanis jelen esetben csak akkor áldozna pénzt a gá­takra, ha a magas víz emberéle­tet veszélyeztetne. E megközelí­tésben tehát a minisztériumok és intézményeik vízben ázó há­zakra adhatnak pénzt - mondjuk a katasztrófavédelmi alapból -, de megelőzésre nem. Varga Sán­dor hozzátette: ha már alternatí­vákról lesz szó, a már több ízben tapasztalt robbantásos eljárás helyett egy szabályozható mű­tárgy létesítésében látná a hosz­szú távú megoldást. BÍRÓ DÁNIEL NŐTT A FORGALOM Az árcsökkenésnek köszön­hetően érezhetően megnőtt a patikák forgalma. A lapunk által megkérdezett gyógyszer­tárvezetők elmondták, nin­csenek kiemelt készítmé­nyek. Mindent egyformán ke­resnek, és leginkább a szoká­sos szerek fogynak. Felvásár­lásról egyelőre nincs szó. A ta­pasztalat azt mutatja, hogy aki csak tehette, mostanra időzítette receptje kiváltását. Gyógyszerhiányról sem be­szélhetünk még, a szakembe­rek szerint azonban ez 2-3 hé­ten belül kialakulhat. nevű antidepresszánsért pedig 3 ezer 205 forint helyett 2 ezer 744 forintot kell fizetni. A kormánydöntés értelmében 180 napig a tegnap életbe lépett árak lesznek érvényben, ennél drágábban egyetlen gyógyszertár sem adhatja a készítményeket. A hatósági ár bevezetése ellen azonban tiltakoznak a gyógysze­részek, valamint a nagykereske­dők is. Mindannyian azt állítják, ha ezt valóban végigviszi a kor­mány, annak beláthatatlan kö­vetkezményei lesznek. TÍMÁR KRISZTA A szövetséggé alakulás folyama­tát lezáró budapesti kongresz­szus után elsőként Szegeden tart nagygyűlést a Fidesz-MPSZ elnöke. Orbán Viktor kedden este fél 7-kora Dóm téren mond beszédet. - Rendkívüli jelentőségű üzenete van annak, hogy Orbán Viktor 11 nagyváros közül először Szege­den ismerteti meg a polgárokkal a valódi néppárttá, szövetséggé alakult Fidesz ideológiai alapel­veit - jelentette ki Rákos Tibor. A Fidesz-MPSZ szegedi elnöke, or­szággyűlési képviselő szerint ez a gesztus azt is jelenti, hogy Orbán legitimálja a szövetség szegedi szervezetének működését. Orbán Viktor szegedi program­jának részletei egyelőre nem is­mertek, annyi azonban már most is bizonyosnak látszik, hogy a Dóm téri nagygyűlést megelőzően misén vesz részt, ta­lálkozik az európai parlamenti választások kampányában a Fi­deszt segítő aktivistákkal. Rákos Tibor elmondta, a nagy­gyűlés legfontosabb témája a Fi­desz-MPSZ elnöke által öt pont­ba szedett teendők kifejtése lesz. Orbán Viktor az otthonteremtés­hez, a biztos megélhetéshez, az egészséges élethez való jogról, a gazdák támogatásáról és az ener­giaár-emelkedések kompenzálá­sának szükségességéről is beszél majd. A nagygyűlés hangsúlyozott célja, hogy buzdítson a szövet­ség budapesti kongresszusán meghirdetett nemzeti aláírás­gyűjtő akcióban való részvétel­re, amelynek eredményeképpen olyan petíció születhet, amely­nek — a Fidesz reményei szerint - egymilliónál is több aláírója rábírhatja a kormányt, hogy tár­gyalja újra az ország 2004-es költségvetését. A keddi nagygyűlésre több ezer embert várnak a Dóm térre. Or­bán Viktor szónoklata előtt a he­lyi közélet egy ismert személyi­sége, Wittmann Tibor belgyó­gyász professzor is beszédet mond az egybegyűlteknek. KÉRI BARNABÁS Dorozsmai fejlesztés Többségi önkormányzati tulajdonban marad a dorozsmai nagybani piac, amelynek fejlesztésébe magántőkét is bevonnak. A léte­sítmény 600 millió forintos fejlesztése rövidesen megkezdődhet. Bejáráson ismerkedett tegnap a dorozsmai nagybani piac adottságaival Botka László polgármester társaságában a Szeged környéki termelési és értékesítési szövetkezetek (tész) közel hatvan képviselője. Az elképzelé­sek szerint úgy bővítenék és fejlesztenék a nagybani területét, hogy az 100 százalékban önkormányzati tulajdonban maradjon. Az önkormány­zat célja, hogy megerősítse Szeged regionáhs agrárközponti szerepét, és ezért szövetséget köt a tész-ekkel - mondta Botka László. A nagybani üzemeltetésére új kft. alakul, amely 76 százalékban ön­kormányzati tulajdonban lesz, de részt kapnak benne a tész-ek is. A nagybanin működő kereskedők 20 évre szóló tartós bérletet kapnak, amennyiben maguk is részt vállalnak a fejlesztésekben. Az első lépcsőben új, 2 ezer 500 négyzetméteres raktár- és elárusí­tócsarnok épülhet, 25 ezer négyzetmétert szilárd térburkolattal fed­nek le, a piac területe a jelenlegi 4 hektárról 7-re nő. A beruházáshoz kapcsolódik egy új, 22 ezer négyzetméteres sportpálya kiépítése, hi­szen a piac a tervek szerint a jelenlegi focipálya irányába terjeszkedik. K. B. Tegnaptól érvényes az árbefagyasztás Tízezer gyógyszer kerül kevesebbe Kérdés, egy hónap elteltével is ekkora lesz-e a kínálat Fotó: Karnok Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents