Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-05 / 55. szám

16 •MOZAIK« PÉNTEK, 2004. MÁRCIUS 5. Fényzuhany az ablaksávban PODMANICZKY SZILÁRD A tegnapi fokhagymás vacsora láthatatlan nyo­mai még reggel is a levegőben keringtek. Kinyi­tottam az ablakot, kávét főztem, és leültem a nappaliban a friss újsággal. Mindjárt hátulról kezdtem, megjelent-e hirdetésem a szobafikusz­ról. Kinőtte a lakást, de nem akartam kidobni, jobban szerettem annál, hogy ne biztosítsam a jövőjét egy valamivel magasabb lakásban, vagy egy pazar télikertben. A hirdetés megjelent rendben, betűhibát sem találtam. Elégedettnek és nyugodtnak éreztem magam, a fikusz feletti gondoskodásom egészen apai érzelmeket indított meg bennem. Ittam egy korty kávét, lapozgattam az újságot. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy már vagy fél órája ülök a nyitott ablak alatt, és nem fázom. A kályha nem kapcsolt be. Mi van 1 Kinéztem a szürke égre, mely abban a szent pillanatban szikrákat hányva kifehéredett, a nap valahol délkeleten előbújt. Mi van ? Tavasz van ? Hirtelen tört rám a tavaszérzés, mely mint va­lami hosszú utazás kezdete, mindig elragadta a fantáziámat. Előttem az egész év, a levegő innen már csak melegebb lesz, s mintha a fák érzéseit is bírnám, a hőhatás bennem is terebélyesedést indított el, mintha én is ki akarnék magamból bontani valamit, egy ízig-vérig rügyet, mely ma­gába szívja az egyre többet és többször pásztázó napfényt. Néha randa a föld: salak és üvegdarabok, sötét és nedves foltok, érdesség, érezni a bőrön, ho­gyan marják le a külső hámréteget. De ott mind­járt kibukkan köztük egy apró zöld fűszál. Ahogy öregszem, egyre mélyebb érzelmeket vált ki belőlem a fűszál-ornamentika. Na, nem úgy, több benne az újjáéledés, mint a talajjal való egyezkedés bántóan sötét tónusa. Nézd, mondom ilyenkor magamnak, a lágy fényben szikrázik a tetőn az antenna•, a lágy szél­ben himbálódzik a koaxiális kábel, nézd, a be­tonból kienged a fagy, a kavics is jobban érzi ma­gát a vasbetonban. Végül is, azt látok, amit akarok. Ez így fontos tulajdonság, amit bárki kedve szerint használ­hat. Van egy határ, amin belül az a rossz és a jó, amit belelátunk, s általában ez a nagyobb rész. Magunknak sötétítünk és világosítunk. Ha szo­morúak vagyunk, a beton is szomorú, és soha nem viszont. A beton soha nem szomorú. Viszont a napfény, a meleg fölhívás. Itt az ideje áthangolni a húrokat, megpengetni a nyeszlett idegszálakat, és kiállni velük a tavaszi szélbe, hadd zúgjanak, a rohadt életbe! Ugyanakkor a tavasz nem a káromkodás ideje. Inkább a súgásé és suttogásé. Azt suttogni: pöszméte. Pöszméte. Gyere már, pöszméte! A nap lassan befordul az ablakon, az újság le­konyul a kezemben. Repülőcsíkok fosztanak a felhőkbe, a kondenzátum alatt áthúz egy csapat galamb, szárnyaik zabálják a teret. Nem hiányzik a képből, hogy megpillantsak akár egyetlen Télapót is. A piros mostantól a tuh­páné. Es a vér?Az maradjon csak belül. Ilyenkor érzem azt, hogy élek, és a szemembe világító fény valóságos tárgyakról verődik vissza, a csapocskák és bíborkák valóságosak. Hát még a barlangtestek! A kávé kihűlt, megiszom, az újságot elrejtem a tegnapi mellé. Majd figyelem, milyen lesz a zu­hany, tavasszal mintha három kanállal több klórt hintenének belé. Semleges i // •• // bunozo DALLAS (MTI/DPA) Röviddel a börtönből való szaba­dulása előtt saját kívánságára ki­heréltek egy többszörös szexuális bűnelkövetőt az amerikai Texas államban. A ma 32 éves Dávid Wayne Jonest 1991-ben 15 év szabadságvesztésre ítélték több mint 40 gyermek szexuális zak­latása miatt. A sajátos ösztönei­nek ellenállni képtelen férfi csak óvadék ellenében kerülhet most szabadlábra, mivel időközben vá­dat emeltek ellene egy 5 éves gyermek 1990-ben történt zakla­tása miatt is. Sajtó jelentések sze­rint ő a második bűnelkövető, aki önként vállalta a kasztrálást, mint bűnmegelőző intézkedést. Texas az Egyesült Államok egyet­len állama, amelynek bünte­tés-végrehajtásában lehetőség van efféle csonkító, megelőző műtétre. A NAPOS OLDALRÓL. Edina a Szegedi Tudományegyetem Ju­hász Gyula Tanárképző Karának elsőéves művelődésszervező­technika szakos hallgatója. A 19 esztendős hölgy a diploma meg­szerzése után szeretne továbbtanulni, de a modellkarriert is fon­tolgatja. A szegcdi lány szeret színházba járni, legutoljára a Car­ment látta. "tetszett neki. Minden hónapban legalább egyszer ke­rít alkalmat, hogy ellátogasson egy előadásra Fotó: Karnok Csaba ISTEN ELTESSE! ADORJAN, ADRIÁN Adorján a Hadrianus név rövi­dült változata, jelentése: Hadria városából való. Innen kapta ne­vét az Adriai-tenger is. Hadria­nus római császár trónra lépése előtt Aquincumban helytartó volt, ő emelte magas rangra a pannóniai települést, amely egyúttal a római légiónak is elkü­lönített táborvárost biztosított. Az irodalmat, művészetet, és a tudományt pártfogolta, palotája a Róma közeli Tivoliban, vala­mint síremléke a római Angyal­várban ma turistalátványosság. Az Adrián az Adorján régebbi alakja. Egyéb névnap: Frigyes, Olivér, Olívia, Özséb, Virgília. A NAP VICCE - Kificamodott a bokám, mit csi­náljak? - Sántítson, mama - így a vő. KÉK hírek TOLVAJOK AZ ÜZLETEKBEN Szegeden egy Honvéd téri ven­déglátóhelyre törtek be ismeret­lenek, akik mintegy 100 ezer fo­rint értékben vittek el cigarettát és pénzt. A két szegedi hipermar­ketben több alkalommal fogtak el tolvajokat, akik darts játékot, szeszes italokat és kozmetiku­mokat próbáltak ellopni. MEGSZÚRTÁK A SEATOT Szeged Belvárosában, a Stefánián parkolt az a Seat, amit az esti órákban több helyen összeszur­káltak. A rongálással a tulajdo­nosnak 500 ezer forint kárt okoztak. CSOMAGOT KAPOTT A nagylaki határörök a helyi vas­útállomáson ellenőriztek egy magyar férfit, aki feltűnően nagy csomagokkal várt a vonatra. Az egyenruhások megkérték a férfit, mutassa meg, mit cipel azokban a nagy táskákban. A járőrök gya­núja beigazolódott, mert a férfi „úti poggyásza" összesen 819 do­boz Ronson és Memphis márká­jú, zárjegy nélküli cigarettát rej­tett. A dohány értéke mintegy 258 ezer forint. A férfit a nagyla­ki bűnügyi szolgálat orgazdaság miatt feljelentette a Vám- és Pénzügyőrség Csongrád megyei nyomozóhivatalánál. Hideg idő, napsütés Készítette Több-kevesebb napsütésre mindenütt számítani lehet. Legfeljebb északkeleten le­het futó hózápor. A csúcshőmérséklet nulla tok közelében alakul. Szöged 2° Mórahalom 2° Hódmező­vásárhely 2° Mindszent 3° Szentes O 3° Békés­osaba 2° Makó 2° Szolnok tris 2° Csongrád tris 1° Kecskemét 3° Kistelek 2° Orosháza tri 3° További kilátások Folytatódik a márciusi tél. Eleinte sok lesz a napsütés, majd átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé várhaló havazás, hózápor. Éjszakánként kemény fagyok lesznek, és napközben is hideg idő várható. Vasárnap Szombat Hétfő Kedd O Q> O max:l° Mln:-9 Derűit * Max:2 Mln:-10° Havazás max:3 Mln:-5° Havazás Max:5 Mtn:-3° Hózápor Vízállás: A Tisza Szegednél 457 cm (hőfoka 1,5C°), Csongrádnál 460 cm, Mindszentnél 478 cm. A Maros Makónál 219 cm. A Nap kel: 6.17, nyugszik: 17.35, Hold kel: 15.45, nyugszik: 6.05 W 0 T VEGKI ÁRUSÍTÁS E L I engedménnyel 60% MARKO cipőbolt Szeged, Tisza L. krt. 40. Fekete sas u. 22. Mikszáth K. u. 26. CORA Áruház Erőszak, rendőr módra LIVERPOOL (Mll/AP) Tizenkét év börtönre ítéltek szer­dán Nagy-Britanniában egy rendőrt, aki megerőszakolt egy ittas fiatal nőt, majd lefilmezte és lefotózta öntudatlan állapot­ban a földön heverő áldozatát. A bíró szerint nehéz elképzelni a közalkalmazottak iránti biza­lommal való visszaélés ennél sú­lyosabb esetét. A 37 éves rendőr beismerte bűnösségét. Ian Tol­maer akkor szedte fel tizenéves áldozatát, amikor az „tökrésze­gen" távozott egy liverpooli bel­városi éjszakai lokálból. A rendőr lakására vitte az ittas állapotban lévő, védekezésre képtelen fiatal nőt, ahol megerőszakolta. Ellenvélemény VÍZSZINTES: 1. Alfréd Capus (+1922), francia író gondolatá­nak első része. 10. A szobába. 11. „A haza bölcse" (Ferenc). 12. Svájci festő volt (Paul). 13. A mondás szerint tükre a szem! 15. Bécs-...; egyik megyénk. 17. Erika egyik becézése. 18. Névutó; valami hatásától elvonva. 20. Á. M. M. 21. Verne egyik kapitánya. 23. Mitológiai királylány, Zeusz tette Persze­usz anyjává. 25. München folyója. 27. Air...; légipostával. 29. Numero, röv. 30. Néma láz! 31. Női és férfi becenév. 33. Ho Si ...-város; Vietnam legnagyobb, közel 4 000 000 lakosú vá­rosa. 35. Alaszkai folyó. 37. Kedves, drága - angolul. 39. An­gol énekes, szerző, producer (Brian). 40. Kilokalória, röv. 42. Hivatal, németül. 44. Makacs, konok. 46. Egyszerű vízi jármű. 48. Lágy hangnem. 49. Angol Iskolaváros. 51. Görög betű. FÜGGŐLEGES; 1. Európa bajnokság, röv. 2. Sikeresen lejut. 3. Mlnarik...; Sándor Pál mosodás filmhőse. 4. Számomra. 5. Csáp közepe! 6. Gyűrű dísze lehet. 7. Páratlanul elkéső! 8. Perzsiában a XIII-XIV. században uralkodó mongol fejedelmek címe. 9. A számítógép „atyja", magyar származású matema­tikus (János). 13. Az idézet másik része. 14. Női becenév. 16. Ildikó, becézve. 19. Fa zöld levélzete. 22. Tehát, latin szóval. 24. E gyümölcs egyik fajtája a jonatán. 26. Vérszívó rovar. 28. Verdi operája. 32. Kanadai énekes (Paul). 34. Akta eleme. 36. Erszényes mackó (macskamedve). 38. Odébb taszít. 41. El­i 2 L 3 4 5 « G 7 S 9 Ki 10 • 11 • 13 14 • 15 16 17 • * 19 • M • 22 • • 24 25 26 • 28 • 30 • 32 • * 34 35 36 • 3« 1 39 • 40 41 • • 43 44 45 • • 47 48 • 50 • A u emel. 43. „A Buddenbrook-ház" Nobel-díjas írója (Thomas). 45. Páratlan kalász! 47. Uruguay-I és holland autók jelzése. 50. Morze-hang. CSÜTÖRTÖKI rejtvényünk helyes megfejtése: Nem törheted be a lovat, ha a fejét már betörted! Dohányzó­szakasz WINNIPEG (MTI/REUTER) A dohányzás megrövidítheti az életet, de 20 százalékkal meg­hosszabbíthatja a börtönéletet: az USA-ban négy hónappal ké­sőbb szabadul egy elítélt, mert „dohányzószakaszt" választott büntetése letöltéséhez. A 73 éves, kanadai Angelo Foti udva­rában rálőtt egy tolvajra, és meg is sebesítette, ezért 20 hónap börtönre ítélték. Amikor meg- ' tudta, hogy a kijelölt fegyintézet­ben tilos a dohányzás, ügyvédje révén dohányzós börtönért folya­modott, és meg is kapta beutaló­ját, ám 24 hónapra szólón. Csa­ládja megpróbálta lebeszélni a ci­garettáról és a 4 hónappal hosz­szabb büntetésről, sikertelenül. Skoda. Komolyan veszik Ajándék klíma + "roncsbeszámítás + 0 % indulórészlet = Fabia Classic Plus 1.2 Ny* IkesiAuto Nézze át akciós új. A képen látható autó extra felszerettségú. Koi Az Országgyűlési állománváhril tArAlu/ at a Délmagyar mai számában! ás: 5,91/100 km COJ-kitxxsátás: 144g/km. Az Ön Skoda­márkakereskedője: . IKESZ Autócentrum 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 112. Tel.: 62/471-242 www.ikeszauto.hu

Next

/
Thumbnails
Contents