Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-30 / 75. szám
KEDD, 2004. MÁRCIUS 30. »AKTUALIS A langyosabb termálvízben a lubickolás is kellemesebb Fotó: Tésik Attila Érdemes olyan szolgáltatásokat kínálni gyógyfürdőinkben, amelyek csak egy-egy városra jellemzők - hangzott el a szegedi Utazás kiállításon megtartott, gyógyvizekkel, gyógyturizmussal foglalkozó tudományos konferencián. A fürdőfejlesztések üteme a három dél-alföldi megye közül Békés megyében a leggyorsabb mondta Albel Andor, a Magyar Turizmus Rt. Dél-alföldi Fürdőklaszterének elnöke Szegeden -, majd azonnal hozzá is tette: a második helyen Csongrád megye áll. A viszonylagos lemaradás oka a szakember szerint az, hogy Csongrádban, s leginkább Szegeden hosszú ideig hezitáltak a döntéshozók a fejlesztésekkel kapcsolatban, harminc évig szinte alig költöttek a meglévő fürdőkre. Az áttörést a Széchenyi-terv hozta, amelynek ma a legnagyobb értékű és leglátványosabb beruházása a szegedi Anna-fürdő rekonstrukciója. Ennek során nemcsak az épületet mentik meg, hanem a gyógyvízen alapuló fejlesztést is végrehajtják. Szegednek kiválóak az adottságai, kellemes a klímája, a konferenciaturizmusban már nevet szerzett - folytatta elemzését Albel Andor -, s jó a háttere gyógyászati szempontból, orvosok, gyógytornászok, diplomás ápolók hada áll a háttérben. Szeged versenyképes lehet a már bejáratott fürdőkkel, Zalakarossal, Bükfürdővel, Hajdúszoboszlóval, s ha ideér az autópálya, már nem lesz érzékelhető távolság az ország nyugati és keleti határai között. Azzal a koncepcióval kapcsolatban, amelyet Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere fejtett ki lapunk hasábjain - az egyes városok speciális panaszokra, tünetekre ígérjenek gyógyulást, s arra ösztönözzék a látogatókat, hogy egyiket a másik után végigjárják -, a követkeVENDEGEJSZAKAK Szegeden a belföldi vendégek száma 18 százalékkal nőtt tavaly, miközben az országos adatok jóval kedvezőtlenebbek: ez 123 ezer turistát jelent. A vendégéjszakák száma 23 százalékkal emelkedett, az átlagos tartózkodási idő 2,1 nap (4,2 százalékos emelkedés). A belföldi és külföldi vendégek száma - 170 ezer - együtt 11,4 százalékkal nőtt, míg országosan 5 százalékos csökkenést mértek. Ha azt vesszük, hogy ezek a turisták mind szállodában, panzióban aludtak, s nem tudjuk, még hányan érkeztek vendégségbe családokhoz, akkor nem panaszkodhatunk. A lámpa tilos jelzése ellenére szaladt ki az úttestre Iskolába induló hétéves kisfiút gázolt el a troli Folytatás az 1. oldalról Az iskolára kitűzött fekete zászló emlékezteti a környéket a tragédiára Fotó: Miskolczi Róbert Rolit mindenki szerette, mivel az eleven kisfiú hamar barátokra talált az iskolában, ahová ötödikes bátyja is jár. Testvérét azonnal hazaengedték - tudtuk meg -, és addig maradhat otthon, amíg a szülők jónak látják. Roli kistestvére jövőre lesz elsős a Kodályban. Az intézmény diákönkormányzata úgy döntött a tragédia hallatán, hogy az iskolarádióban jó ideig nem sugároznak zenét. Több tanító úgy véli, a figyelmetlenségen kívül az is okozhatta a balesetet, hogy rossz helyen van a megálló. Korábban a zebra után álltak meg a trolik, most pedig előtte. Emiatt a leszállóknak a jármű orra előtt kell átmenniük a túloldalra, ami nagyon balesetveszélyes - véli Tóth Dezső iskolaigazgató. Dózsa Gábor, a Szegedi Közlekedési Társaság igazgatója telefonon beszélt az elhunyt kisfiú édesapjával. - Alig tudtam szóhoz jutni. Kétgyermekes családapa vagyok, így át tudom érezni, mit jelenthet egy gyermek elvesztése mondta az igazgató. A közlekedési társaság magára vállalja a temetés költségeit. A baleset helyszínén sokan virágokat helyeztek el a kisfiú emlékére. K.T. zőket mondta a szakember: éppen erre a feladatra hozták létre a dél-alföldi fürdőklasztert. A klaszter szerinte „fürtösödést", laza szövetséget is jelent, olyan csoportosulást, amelyikbe mindenki belép, aki egy témában érdekelt. Ha a fürdőklaszterekre gondolunk, azokban az önkormányzatoknak, az idegenforgalmi cégeknek, szállodáknak, az orvosoknak éppúgy helyük van, mint egy fürdőköpenyeket, törülközőket gyártó kft.-nek. A Dél-Alföld 40 termálfürdője közül 21 gyógyfürdő: Csongrád megyében ötöt jegyeznek, s ez számunkra a lehetőségek tárházát jelenti. Létkérdés, hogy speciális gyógymódot kínáljanak, „eladják" magukat, hiszen vizük összetétele is más és más: mivel Makónak például a hévize mellett a gyógyiszapja is országos hírű, érdemes olyan szolgáltatásokkal előállnia, ami miatt a vendégnek megéri odautazni. FEKETE KLÁRA Díjazottak A szegedi városháza dísztermében ma este 6 órától bemutatkoznak a Szegedért Alapítvány idei kitüntetettjei. Vágás István vízmérnök, hidrológus Vízügyeink mai problémái, Meszlényi László zenetanár Egy hivatásos zenerajongó vallomásai, Csillik Bertalan agykutató, emeritus profeszszor Ötven év az anatómián, Molnár József rákkutató pedig A daganatok rezisztenciája címmel tart előadást. Az újság fotóriportere először csak annyit hall, hogy néhány perccel ezelőtt elütöttek egy kisgyereket, pontosan ott, ahol az ő felesége és kislánya is át szokott menni az úton, óvodába menet. Útközben megtudja, hogy nem az övéit érte baj, de amit érez, azt mégsem lehet megkönnyebbülésnek nevezni. Hiszen most odamegy, hogy felvételt készítsen a helyszínről, fotót a másnapi újságba. Ezt a munkát megpróbálja úgy végezni, hogy közben ne zavarja a helyszínelő rendőröket, és lehetőleg a bámészkodókat se, a gyűlöletet mégis tapintani lehet körülötte. Érzéketlen tuskánok nézik, és most, itt nem lehet megmagyarázni semmit. Nem mondhatja azt, hogy neki ugyanolyan idős kislánya van, mint a mentőtisztnek, a tűzoltónak vagy a rendőrnek. Nem magyarázhatja, hogy ez a lehető leghálátlanabb munka az újságkészítés során, de szükséges, amennyiben az újság beszámolója megérinti azokat a szülőket, gépkocsivezetőket, közlekedés-tervezéssel foglalkozó mérnököket, tanárokat is, akiknek nem volt közük a balesethez. Igaz, a hatást nem lehet mérni sosem, megérinteni pedig sokféleképpen lehet. Van határ a hitelesség és a kegyeletsértés között, de erről másképpen gondolkodik az érintett családja, és az, aki másnap az újságban először az ilyen cikkeket olvassa el. A jelenlegi legnagyobb példányszámú - legnépszerűbb? - magyar napilap egészen közeh képeket mutat, a szövegekben nem takarékoskodik a sötét színekkel. A fél Magyarországnyi területen megjelenő romániai magyar napilap meg legtöbbször egy mondatban számol be az ilyen tragédiákról, Ezek az egyetlen mondatok gyakran megrázábbak, mint a terjedelmes tudósítások. A fotóriporter tehát hallgat, dolgozik, és akkor sem komorodik el, amikor valaki odaáll mellé, és halkan, de tisztán artikulálva azt mondja neki: „hiéna". Nem csodálkozik, amikor ugyanaz az ember odalép, hogy benézhessen a fölemelt fekete fóha alá. Ezt a megjegyzést, ezt a tekintetet el lehet felejteni, csak azt a táskát nem lehet. A színes iskolatáskát az útpadka mellett, ahogy egy idegen kéz lenyúl érte és fölemeli. Nógrádi Zoltán a Parlamentben értékelte a helyzetet „Csongrád megye magára hagyott" Az elmúlt két évben az ötödik helyről a kilencedikre zuhant Csongrád megye az egy főre jutó nemzeti össztermék tekintetében - mondta a Parlamentben Nógrádi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, Mórahalom polgármestere. MUNKATÁRSUNKTÓL 2003-ban az egy főre jutó ipari termelési érték az országos átlagnak mindössze 60 százaléka volt Csongrád megyében - jelentette ki Nógrádi Zoltán. A Fidesz-MPSZ Csongrád megyei elnöke szerint a helyzetet súlyosbítja a megye rossz politikai érde kérvényesítő-képessége. A politikus az országgyűlésben elmondott helyzetértékelő beszédében kitért arra is: jelentősen lelassult a gazdaság fejlesztési üteme, míg 2002-ben még 1 milliárd 700 millió forinthoz jutott a megye, addig 2003-ban már csak 137 millióhoz. A munkanélküliek száma 2003-ban több mint 5 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Ezen belül a munkanélküli fiatalok aránya 17 százalékkal emelkedett. Nógrádi Zoltán Temes megye fejlődésével állította szembe Csongrád megyét. A határ túloldalán 12 százalékos ipari növekedést mértek, amely a román átlag kétszerese. - Csongrád megye magára hagyott, rossz érdekérvényesítő képességű megye, melynek a csökkenő támogatások mellett egyre elkeseredettebb a társadalma. Kérdezem tehát, mikor kerül Csongrád megye a társadalmi-gazdasági szempontból legkedvezőtlenebb helyzetű megyék körébe, hogy kormányzati többlet-támogatáshoz jusson? - tette fel a kérdést Nógrádi Kiss Péter kancelláriaminiszternek. A hárommilliomodik látogatóra várnak Ópusztaszeren A Feszty-körkép születésnapja Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark idei programkínálatából két rendezvény emelkedik ki: a Szer-Vusz Európa, amely a park ez évi legnagyobb, országosan kiemelt nemzetközi rendezvénye, és a Feszty-körkép 110. születésnapja alkalmából szervezett programsorozat. - A Feszty-körkép születésnapjára tervezett program még most is készül, az már biztos, hogy a honfoglalásteremben emlékülést szervezünk Feszty Zsuzsa, Bereczky Loránd, Szűcs Árpád és Trogmayer Ottó részvételével. A Szer-Vusz Európának inkább csak a helyszínt biztosítjuk. Ez egy kétnapos rendezvény lesz április 30-án és május l-jén, amelynek Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke lesz a fővédnöke és Jürgen Köppen EU-nagykövet, az Európai Bizottság magyarországi delegációjának vezetője a díszvendége - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Nagy László, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (ÓNTE) ügyvezető igazgatója. A Feszty-körkép ebben az évben nem csupán a születésnapja miatt kerülhet az érdeklődés középpontjába. Az ÓNTE ugyanis erre az évre várja a hárommilliomodik látogatóját, így a 2004-es esztendő ebből az alkalomból is különleges lehet. Az idei év örömeibe azonban némi üröm is veA lovas program mindig népszerű Fotó: Karnok Csaba gyül. Takarékossági okokból ugyanis áprilistól hétfőnként részleges szünnapot tart a park. Ez azt jelenti, hogy a skanzen a hét első napján mindig zárva lesz, ekkor csak sétálójeggyel lehet bemenni az emlékparkba. Ugyancsak a negatívumok között említette meg Nagy László, hogy három év után először az infláció mértékének megfelelően kénytelenek voltak emelni a belépőjegyek árát. GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ Harmincéves álomból ébrednek a Csongrád megyei termálvizek „Fürtök" a fürdők körül Tragédia közelről BAKOSANDRÁS